Észak-Magyarország, 2005. február (61. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-03 / 28. szám
2005. február 3., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG é HIRDETÉS / 14 Miskolc - A hulladékharcok városa Hét év óta folyik a harc két SZOLGÁLTATÓ CÉG KÖZÖTT A MISKOLCI KUKÁK KÖRNYÉKÉN. A Legfelsőbb Bíróság az elmúlt év decemberében a korábbi évek pereinek végére tett pontot azzal, hogy ítéletében lezárta a Miskolc város hulladékgazdálkodási piacán kialakult elfogadhatatlan helyzetet. Mint ismeretes, a per nyertese az RWE Umwelt Miskolc Kft., a megyeszékhely rendeletileg kijelölt köz- szolgáltatója. Mindezeket figyelembe véve az ügyben érintett miskolci társasházaknak, lakásszövetkezeteknek, lakóközösségeknek az ítéletben foglaltak alapján a lakossági szilárd hulladék kezelésére, szállítására az RWE Umwelt Miskolc Kft.-vel szükséges szerződést kötniük. Amennyiben ezt nem teszik meg, a perköltségek és ügyvédi díjak megfizetése mellett a városi bíróság fogja ezeket létrehozni.- Kedves érintett miskolci Társasházak, Lakásszövetkezetek, Lakóközösségek - hangzik az RWE Umwelt Miskolc Kft. felhívása, mely így folyatódik: Közös ügyünk a város hulladékgazdálkodása. Tegyünk érte együtt! A felhívás végül tartalmazza azt is, hogy a cég készen áll ezekben a háztartásokban keletkező hulladékok szakszerű gyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására.- Az RWE Umwelt Miskolc Kft. az Ön és Miskolc város hulladékgazdálkodási köz- szolgáltatója - fejeződik be a felhívás. (3527 Miskolc, József Attila út 65. T: 46/344-499) Az RWE Umwelt Miskolc Kft. készen áll a háztartásokban keletkező hulladékok gyűjtésére a bírósági döntés alapján mm PRÉMIUM MINŐSÉGBEN Laminált padlók, Padlószőnyegek, PVC-k, Parketták, Gumiburkolatok. Nyitva tartás: H-P: 9-16 _________ J@L STÚDIÓ KFT. 3525 Miskolc, Vologda u. 3. Tel./fax: 46/416-044, 505-672. Internet: www.jelstudlo.hu E-mail: jelstudio@vnet.hu FARKAS FERENC Taktaharkóny 8 A. születésnapja alkalmából sok-sok szeretettel köszöntik szerettei PETRO DEZSONE Miskolc Édesanyánk 70. születésnapja újra eljött már, éltesse az Isten még nagyon soká. Ezt kívánja néki szeretettel lánya és családja, fia és családja ANDERKO JOZSEFNE Borsodszirák 80. születésnapjára „Születésnapodon köszönetét mondunk, Azért a sok jóért, amit tőled kaptunk. Fogtad a kezünket, a széltől is óvtál, Ha betegek voltunk velünk éjszakáztál. Sosem voltál fáradt, ha szükségünk volt Rád. Engedd, hogy ezentúl mi vigyázzunk Terád." Szeretettel: lányod, unokáid családtagjaikkal Február 1-28-ig valamennyi COOP-üzletünkben az alábbi cikkeket kínáljuk tartósan alacsony áron! • Rama tégla 500 g + sütőforma Egységár: 450 Ft/kg • Sertésmájkrém 65 g Egységár: 446,15 Ft/kg • Delikát 8 ételízesítő 75 g Egységár: 1320 Ft/kg • Darált hús 400 g Egységár: 272,50 Ft/kg • Szobi őszibarack, paradicsom, sárgabarack, szamóca, 1,5 I Egységár: 126 Ft/I • La Festa 3inl kávé 10x18 g Egységár: 1494,44 Ft/kg • Karaván vák. kávé 250 g + 10% Egységár: 1109,09 Ft/kg • Silan öblítőkoncentrátumok 1 I • Tomi Kristály, Color, Tavaszi Szellő 4,5 kg Egységár: 333,11 Ft/kg • Domestos fertőtlenítők 750 ml Egységár: 438,67 Ft/I Február 1 -jétől reklámáron kapható: • Kristálycukor 1 kg !gy' Előhűtött baromfit árusító üzleteinkben: • Eh. felezett tepsis csirke 1 kg 225 Ft 29 Ft 99 Ft 109 Ft 189 Ft 269 Ft 305 Ft 459 Ft 1499 Ft 329 Ft 189 Ft Figyelje a február 4-én kezdődő országos akciónkat is! 339 Ft Takarékos hétvége a áruházakban! Érvényes: 2005. február 5-ig, ill. amíg a készlet tart! Spring BS-431 gáztűzhely- tető nélkül ■ 4 gáz égőfej- piezzo gyújtás termosztátos sütő- sütővilágítás 41 990 most 0 Ft majd 23 x 2 506 Ft *¥r Gorenje K-177 kombi hűtő- nettó 134 + 36 L- „B" energia osztály- megfordítható ajtónyílás- automata leolvasztás és párologtatás 53 990 Ft* most 0 Ft majd 33 x 2 521 Ft Spring BS-481 kombi tűzhely- tető nélkül- 4 gáz égőfej- piezzo gyújtás- multifunkciós sütő- sütővilágítás Af 49 990 Ft* most 0 Ft majd 29 x 2 539 Ft Gorenje K-337 kombi hűtő- nettó 201 + 101 L- „B" energia osztály- megfordítható ajtónyílás- automata leolvasztás és párologtatás 75 990 Ft most 0 Ft majd 36 x 3 362 Ft Fagor FET-309 automata mosógép- felültöltős- 900 fordulat/perc- „A" energia osztály- „A" mosóhatás- elektronikus- digitális kijelzés Hajdú villanybojlerek 80 literes 74 990 most 0 Ft majd 36 x 3 318 Ft fi* 27 490 s* most 0 Ft majd 13 x 2 560 Ft i; II ■A 120 literes 32 990 most 0 Ft majd 16x2 595 Ft Ft* Lampart Budafok kályha-4 kW- szilárd tüzelésű- zománcozott burkolat 24 990 most 0 Ft majd 11 x 2 679 Ft rt¥r Servant zománcozott kályhák- tele és ablakozs kivitel ■ 5 kW- öntöttvas test ■ zománcozott burkolat ■ nyitható dísztető Servant Nosztalgia kályhák öntöttvas test, öntvény fedőlap, ablakos 5 kW 47 990 most 0 Ft majd 27 x 2 558 Ft Ft* Ablakos >\i w lemezkandallók Kelvin - 5 kW íves 39 990 most 0 Ft majd 21 x 2 551 Ft 7 kW 46 990 most 0 Ft majd 27 x 2 505 Ft Ft* 39 990 most 0 Ft majd 21 x 2 551 Ft Panoramic - 8 kW K* 89 990 most 0 Ft majd 36 x 3 981 Ft Üzleteink: 10. sz. Műszaki áruház 11. sz. Műszaki áruház 12. sz. Műszaki áruház 13. sz. Műszaki áruház ény > 15. sz. Műszaki aruház 16. sz. Szerelvény áruház 14. sz. Szerelvény Áruház Encs, Vasút u.2. Tiszaújváros, Ipari Park Eger, Ostorosi u.13. Miskolc, Vágóhíd u. 4-6. Miskolc, Vágóhíd u. 3. Miskolc, Zsolcai kapu 12. Miskolc, Zsolcai kapu 12. Tel: 46/386-441 Tel: 49/440-469 Tel: 36/411-854 Tel: 46/324-864 Tel: 46/342-015 Tel: 46/350-250 Tel: 46/329-011 Készülékek 40 000 forint feletti vásárlása esetén 25 km-es körzetben díjtalan házhoz szállítás! Az árváltoztatás jogát fenntartjuk! BUDAPEST BANK A hitelbírálat jogát a Budapest Bank Rt. minden esteben fenntertja. Ez a hirdetés nem minősül ajánlattételnek! A fenti adatok tájékoztató jellegűek, a pontos törlesztőrészleteket a Budapset Bank a jóváhagyás napján határozza meg. Hitelösszeg: 19.900 - 500.000 Ft-ia. Futamidő: 6-36 hónap. Saját erő: 300.000 forint alatt akár 0%, 300.000 ft feletti hitelösszeg esetén minimum 10% A részletes feltételekről, költségekről és pontos teljeshitelaíj-mutafóról érdeklődjön a Budapest Hitelvonal (06-1 )455-55-55-ös telefonszámán. A teljeshiteldíj-mufató: 22,88 - 40,1%