Észak-Magyarország, 2005. február (61. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-03 / 28. szám
2005. február 3., csütörtök mm-ímmmmné sport /10 Az új Renault. Monacóban bemutatták a Renault idei Forma-l-es autóját, az R25 kódjelű konstrukciót. „Még nagyon hosszú és kemény időszak áll előttünk, mire élesben is kipróbálhatjuk a gépet az Ausztrál Nagydíjon, de azt már most elmondhatom, hogy kiváló versenyautó, s eddig nem volt vele gond” - nyilatkozott Fernanéo Alonso, a francia istálló spanyol pilótája, aki már egy hete teszteli Valenciában az R25-öt. Alonso csapattársa a Sauber-Petronastól szerződtetett olasz Giancarlo Fisichella lesz. A Renault tavaly a harmadik lett a pontversenyben, míg a pilóták között Alonso a negyedik helyen zárt. (Fotó: 2004 legjobbjai a megyei sportban KIK LESZNEK A 2004-ES ÉV LEGIOBBJAI MEGYÉNK SPORTIABAN? Játékra hívjuk tisztelt olvasóinkat! Négy kategóriában keressük a 2004-es esztendő eredményei alapján a megye legjobb sportolóit, csapatát és edzőjét. A játékban részt venni kívánóknak nincs más dolguk, mint hogy az alábbi szelvényt kitöltik, kivágják és szavazatukat elküldik címünkre (Észak-Magyarország szerkesztősége, Sportrovat 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.). Szavazni SMS-ben is lehet a 20/96-44-444-es telefonszámon. Akik ezt a formát választják, azoknak az üzenetük első szava a Sportszavazás legyen. Ezenkívül a Borsod Online internetes portálon, a http://evsDortoloia.boon.hu címen is le lehet adni a voksokat, ahol egy topic várja azoknak a hozzászólásait, akiket beindított ez a téma. A közönségszavazatok értékelése a következőképpen zajlik majd: mind a négy kategóriában azt hirdetjük ki győztesként, aki a legtöbb vok- sot kapta a február 5-én záruló versenyben. A megye legjobb női sportolója: A megye legjobb férfi sportolója: A megye legjobb csapata: A megye legjobb edzője: A beküldő neve és címe: Jzavazzün lógj óbbakr Önkiállító játékvezető London (MTI) - Saját magát állította ki egy bíró egy angol labdarúgó amatőr ligameccsen. Andy Wain példátlan önszigorának oka az volt, hogy - megítélése szerint - tisztéhez méltatlanul viselkedett. A mérkőzés 63. percében az egyik játékos vitatni kezdte a 39 éves bíró egyik döntését, mire a játékvezető annyira megdühö- dött, hogy a gyephez vágta sípját és odarohant a játékoshoz kakaskodni. Verekedésig nem fajult a vita, és a bíró hamarosan lehiggadt, de úgy találta, ki kell állítania magát. „Ha egy játékos tette volna, amit én, leparancsolom a pályáról” - mondta a bíró. Hogy a mérkőzést lejátszot- ták-e az egyik partjelző bíróvá „előléptetésével”, arra nem tért ki a híradás. A legek kategóriájában négyben a diósgyőri foci nyert A zsűri már szavazott: két légnél is csak egy-egy pont hiányzott a maximumhoz mm HÍRCSOKOR 0 A Miskolci Rendészeti Középiskola tornatermében rendezték meg a III. Rendész-kupa teremlabdarúgó-tornát, ahol a végső győzelmet Sajósenye érdemelte ki, megelőzve Szirma, a MEAFC és Mályi együttesét. A gólkirály Monyók Péter (MEAFC), a legjobb kapus Cser- venyák Imre (Rendész), a legjobb játékos pedig Auer János (Sajósenye) lett. 0 Világsztárok nélkül érkezik a kanadai jégkorong-válogatott a február 11. és 13. közötti budapesti Pannon GSM-kupára. A keretben négy olyan hokis található, aki az észak-amerikai profiliga (NHL) előző idényében pályára lépett, s összesen tizennégyen szerepeltek már a világ legerősebb bajnokságában. Miskolc (ÉM) - Az év sportolója választás voksolásán már túl vannak a lapunk által felkért zsűritagok. A klasszikus kategóriák (legjobb női, férfi, csapat és edző) eredményét hétfői számunkban közöljük, viszont a legek kategóriájában kialakult sorrendet ez alkalommal hozzuk nyilvánosságra. Az előző évhez képest újdonság volt az idén, hogy a 2004- es esztendő sporteseményei közül nyolc „csoportot” alakítottunk ki, és arra kértük a 12 zsűritagot - Sike Gábort (Magyar Televízió Miskolc Körzeti A LEGEK A legjobb sportrendezvény: 1. Sziráczki István-salakmotor-emlékverseny 31 pont 2. TVK Triatlon Nagyhét Tiszaújvárosban 21 pont 3. 11. Vredestein Miskolc Rally A legnagyobb bukás: 1. Ott Erzsébet és a DVTK 1910 Kft. 11 pont 35 pont 2. A magyar férfi kézilabda-válogatott Miskolcon nem tudta kiharcolni a vb-szereplést 19 pont 3. A gyalogló ob-t övező érdeklődés 18 pont A legnagyobb sztori: 1. Egy nyár az Andrássy úton 29 pont 2. Világbajnokok a népkerti Speedway Aréna pályaavatőján 27 pont 3. Olimpikonok nélkül maradt Tiszaújváros A legnagyobb pozitív meglepetés: 1. Van NB l-es diósgyőri focicsapat 16 pont 29 pont 2. Gyurkota József bronzérme a paralimpiáról28 pont 3. Aranyhalmozás Vegyész módra A legnagyobb negatív meglepetés: 1. Tavaly (Is) ígéret maradt a fedett jégpálya 15 pont 28 pont 2. A DKSK szereplése 26 pont 3. Állandó viták a zöldek és a motorosok között A legnagyobb beruházás: 1. A miskolci városi sportcsarnok rekonstrukciója 18 pont 29 pont 2. A népkerti salakmotor-stadion felújítása 24 pont 3. A népkerti műfüves pálya megépítése A legnagyobb tragédia: 1. Földi Sándort a mentő vitte el a Pécs elleni bajnokin 19 pont 31 pont 2. Eördögh Edit keresztszalag-szakadása 24 pont 3. Szétesett a MEAFC férfi kosárlabdacsapata, a női nem indult el az NB l/B-ben A legnagyobb blama: 1. Varga Zsolt diósgyőri foci befektető fel- és eltűnése 17 pont 35 pont 2. Tiszaúivárosban meccset sem nyert a DKSK19 pont 3. Életjáradék-vita Görcsös József és Guttman József között18 pont Hibátlanul kezdik meg a második felvonást A Dunaferr érkezik a Vegyész csapatához Stúdiója), Fekete Zsuzsát (Európa Rádió), Martini Emilt (Rádió GaGa), Veres Lászlót (Magyar Rádió Miskolc Körzeti Stúdiója), Brézai Zoltánt (Miskolc Városi Televízió), Kocsis Norbertét (Borsod Online), Peitl Róbertét (Tipp),Varga Zoltánt (RTL Klub), Molnár Istvánt (Észak-Magyarország), Pásztor Attilát (Észak-Magyarország), Juhász-Léhi Istvánt (Észak-Magyarország), Berecz Csabát (Észak-Magyarország) -, hogy ezeket rangsorolják. Az első helyre tettek 3, a másodikra kerültek 2, míg a harmadikok 1 pontot kaptak, és ezek összeadása után alakult ki a sorrend. Nyolcból négyben A nyolc lég kategória felében a diósgyőri focival kapcsolatos események „győztek”, és figyelemreméltó az is, hogy közülük kettő, egy-egy pont híján a maximum pontszámmal végzett az élen. Persze erre aligha lehet büszke Ott Erzsébet és Varga Zsolt, akikben az még a közös, hogy mindketten majdnem megmentették a diósgyőri labdarúgást... További érdekesség, hogy hajszállal előzte meg a pozitív meglepetéseknél a diósgyőri focicsapat NB I-es léte Gyurkota József paralimpiai bronzát. Az is szembeötlő, hogy két miskolci sportlétesítménnyel kapcsolatos „esemény” is nyerni tudott: a városi sportcsarnok rekonstrukciójának elsősége örömmel töltheti Erzsébet egy „szép” emlék 2004-ből (Fotó: ÉM-archív) el a miskolci városvezetőket, de ez nem mondható el a még mindig nem létező fedett műjégpályáról. A legjobb sportrendezvények kategóriáját tisztes előnynyel nyerte a Sziráczki István-sa- lakmotor-emlékverseny, ami annak is köszönhető, hogy világbajnokok voltak jelen a népkerti Speedway Aréna avatóján. (Egyedül a rendezvényeknél lehetett hat ajánlás közül választaniuk a zsűritagoknak, de itt a B.-A.-Z. megyei kerékpáros körverseny, a 4. SZK Transport Rally és a Kawasaki Motocross ob nem tudott dobogóra kerülni). SJ -tJ ->!/> JJ -J U JJ .UJ JJ \V, ^ ^ http://evsportoloja. boon.hu. < Sportszavazás a neten Kazincbarcika (ÉM - PA) - Ma hazai környezetben megkezdi a második szakaszt a bajnokságban a Vegyész RC- Kazincbarcika extraligás férfi csapata: 17.30-tól a Duna- ferrt fogadják. A bajnoki címvédő borsodiak jó hangulatban várhatják a folytatást, hiszen a bajnokságban eddig hibátlanul szerepelnek, és a Magyar Kupában is már bejutottak a négyes döntőbe. Mostani riválisuk, a Dunaferr a negyedik helyen zárta az első kört, de az újvárosi gárda mindig képes meglepetést okozni, így a VRC nagyon komolyan veszi az összecsapást. Odafigyelve- Ellenfelünk az elmúlt idényhez képest jelentős változásokon ment keresztül, több meghatáro^ jyy/yAúufjjj.iifj vegveszrc.hu _> Korábbi cikkek zó játékosuk távozott - mondta Dániel Oravec, a Vegyész vezetőedzője. - Ez nem vált a játékrendszerük előnyére, de ettől függetlenül már ebben a szezonban is okoztak meglepetéseket. Elsősorban otthon vitézkednek, idegenben nem túl acélosak. Van 1-2 játékelem - például a nyitásaik - amiben nagyon jók, adott tehát a feladat, amire oda kell figyelnünk. Nekünk az eddig nyújtott stabil játékunkat kell nyújtanunk, és akkor nem lehet probléma, és remélem, hogy az a sok gyakorlás, amit az elmúlt időben elvégeztünk, ki fog jönni. A csapatból Szalai bajlódik kisebb térdsérüléssel, Kovács kézsérülése után viszont már ismét elkezdte a tréningeket. A szakembertől azt is megtudtuk, hogy egy kezdőcsapaton még gondolkodik, de valószínűleg a Schildkraut/Toronyai, Szalai, Kárpáti, Tomanóczy, Geiger, Safronov hatos fog kezdeni, míg a liberó vagy Bencsik, vagy Szántai lesz. Kárpátiék (szemben) eddig hibátlanok a bajnokságban (Fotó: Archív) A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA 1. Vegyész RC 14 14 ; _ 42:839 2. Kométa-Kapovár14 ii 3 35:14 32 3. Kecskemét 1495 34:1630 4. Dunaferr 1486 28:2324 A 3:0-s és 3:l-és győzelemért 3, a 3:2-es sikerért 2, míg a 3:2-es vereségért 1, a 3:l-es és 3:0*s kudarcért 0 pont jár. Hajnal Csaba még emlékszik Veszprém (ÉM - ME) - A Fotex KC- Veszprém hazai szinten nagyon ritkán szokott kikapni, ezért arra a néhány vereségre, amit kénytelenek elkönyvelni, könnyebb visszaemlékezni. Hajnal Csaba, a tizenháromszoros magyar bajnokcsapat klubigazgatója ha meghallja az Ózdi KC nevét, akkor rögtön egy elvesztett bajnoki címre gondol.- Nagyot hibáztunk öt évvel ezelőtt Óz- don, hiszen mint később kiderült: azzal, hogy az ÓKC legyőzött minket 16-15-re, el is úszott a bajnoki címünk - emlékezett vissza Hajnal Csaba. Csak Sola és Perez nem A sportvezető a szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzés előtt bizakodó, de óva intette a játékosokat attól, hogy lebecsüljék az ÓKC-t.- 1999-ben nagy árat fizettünk, hogy akkor félvállról vettük az ellenfelet - folytatta Hajnal Csaba. - Most nem eshetünk ebbe a hibába, ráadásul a kupát nagyon komolyan vesszük, a tradíciók kötelezik a csapatot, hogy jól helytálljon, hiszen eddig 15-ször nyertük meg a sorozatot. Éppen ezért Ózdon is teljes csapattal leszünk jelen. A kapusunk, Sola a világbajnokságon szerepel, ezért őt, valamint a sérült Carlost Perezt kell nélkülöznünk.