Észak-Magyarország, 2005. február (61. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-26 / 48. szám

2005. február 26., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG* GYÁSZ / HIRDETÉS /15 t „Csupa jóság volt a szíve, csupa-csupa szeretet, Örömét is abban lelte, ha velünk jót tehetett. Áldott legyen a két kéz, mely mindig csak adott, Soha semmit nem kért és el nem fogadott." Mélységes fájdalommal, de isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. SALLAI JÁNOS göröinbölyi kántor tanító életének 77. évében csendesen visszaadta lelkét teremtőjének. Teme­tése 2005. március 2-án, 13 órakor gyászmise keretében lesz a göröm- bölyi római katolikus templomból. Gyászolja: felesége, fia, családja 649667 S Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy k JÁVORSZKIJÁNOSNÉ sz. Dezső Maria volt korláti lakos életének 89. évében elhunyt. Temetése 2005. március l -jén, 14 órakor a Mindszenti evangélikus temető ravatalozójából lesz. A gyászoló család 649562 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik HONTI ISTVÁN megjelentek, sírjára virágot hoztak és együttérzésükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a B.-A.-Z. Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságnak és a Hospice Alapítvány dolgozóinak áldozatos és segítő munkájukért. A. gyászoló család 646262 Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy NÉMETH IMRE 74 éves korában csendesen elhunyt. Utolsó útjára 2005. március l- jén, 13 órakor kísérjük a Szent Anna-temető ravatalozójából. 648747 A gyászoló család „Szerettem volna még élni körtetek, De a sors másképp rendelkezett. Szerető szívvel itt hagylak titeket. Szívetekben ti is őrizzetek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szeretlek, hogy CSONKABÉLA a Borsodi Szénbányák nyugdíjas főkönyvelője életének 81. évében elhunyt. Temetése 2005. március l -jen. 13 órakor lesz a kazincbarcikai temetőben. Gvászoló család 646145 Küzdöttem értetek szívvel és erővel, de mint büszke fák végül is ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, szeressétek egymást, mert én már nem leszek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PATAKI LÁSZLÓ volt Cementipari Gépjavító dolgozója életének 48. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2005. március 2-án, 14 órakor lesz a kistokaji temetőben. A gvászoló család MQV7I ..Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban. De ha már abban nem, legalább a csodában.-<g Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál te meg, csak álmodni mentél. ” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VILK ERZSÉBET életének 51. évében türelemmel viselt súlyos betegségben váratlanul elhunyt. Drága halottunktól 2005. február 28-án, 13 órakor veszünk végső búcsút az encsi városi temető ravatalozójából. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik ÖZV. UJJ LAJOSNÉ temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak, sírjára virágot, ko- m szórót helyeztek. | A gyászoló szerettei „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. JÁVORKUTI ANTALNÉ sz. Stipula Erzsébet életének 94. évében hosszan tartó betegség után csendesen elhunyt. Temetése 2005. február 28-án, 14 órakor lesz a hejőcsabai római ka­tolikus temetőben. A szentmisét február 28-án reggel 8 órakor a hejő­csabai római katolikus templomban tartjuk. H9285 A gyászoló család „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott. Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott. Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAPPJÓZSEFNÉ sz. Gcrold Julianna türelemmel viselt hosszú betegség után életének 59. évében csende­sen elhunyt. Temetése 2005. március 1-jén. 14 órakor lesz a Szent Anna-temető ravatalozójából. A gyászoló család 'iÉtiÉil) ••Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Isiit Nem VOlt id^ a'ra' el kellett üdülni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, JwIPWp Ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÓNYA LÁSZLÓ nyékládházi lakos életének 46. évében rövid betegség után hirtelen elhunyt. Temetése 2005. február 28-án, 14 órakor lesz a nyékládházi római katolikus temető ravatalozójából. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, is­merősöknek. szomszédoknak, akik POZSCíAl JÓZSEFNÉ g temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdal- 1 munkban osztoztak. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik SURÁNYIBARNABÁS temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak, sírjára virágot 1 helyeztek. g Lánya: Zsuzsa és felesége Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk IFJ. KOVÁCS ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdal- s munkban részvéttel osztoztak. 3 A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halot­tunk BALIKÓ BÉLA P temetésén megjelentek és részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat eny- i hitették. A gyászoló család KÖZLEMÉNYEK A Szabó Lőrinc Általános és Német j Két Tanítási Nyelvű Iskolában (Miskolc, Vörösmarty u. 76.) 2005. március 2-án 9.30 órától nyílt napot j tartunk a leendő elsősök és szüleik számára. : I Minden érdeklődőt szeretettel várunk! I Mwm Igazgatóság j j Az ÉMÁSZ Rt. értesíti a tisztelt lakosságot, hogy a Hejőlciirt, Oszlár külterületén új fogyasztók energiával történő ellátása érdekében újonnan épített 1000 fm nyomvonal-hosszúságú, 20 kV-os légvezeték-hálózatot 2005. február 26-án feszültség alá helyezi. A vezeték és a berendezések megközelítése, énntése tilos és életveszélyes! M%u Vállalkozók, beruházók, figyelem! Miskolc belvárosában a Városház tér 22. sz. alatti társasház tetőtere, 580 nm, eladó. Tel: 20/371-20-10 OKTATÁS S.patakon ll-lll. hóban alapfökú daj­ka, girnivel pedagógiai 0KJ képzés in- [ dúl. Tel.: 1/2692-315, 70/2818-622 | 638928 ! Angolul, németül, spanyolul, olaszyl tanulna? Hatékony nyelvoktatás, dip- ; lomás tanárok, nyelvvizsga-garancia! 30% állami támogatás, www.blbmen- j tor.hu 20/554-0284. 646360 | Ingatlanközvetítő OKJ-s képzés indul március 11-én, díja tankönyvvel, vizs­gával 75 E Ft! 30%-os adóvissza­igényléssel. 20/553-9657. 646365 Tanuljon vezetni az akkreditált Gu­lyás Autósiskolában Miskolc, Bajcsy- Zs. u. 39. Tel.: 46/416-232, 30/9688 522. __ 646493 Autósiskolánkban 20% tandíjkedvez­ménnyel gyorsított tanfolyamok indul­nak folyamatosan. Szgk.: 49 E Ft, C kát. 65 E Ft, E kát. 50 E Ft, D kát. 90 E Ft. Belföldi személyszállító árufuva­rozó 19 E Ft. Részletfizetés, típusvá­lasztási lehetőség. Miskolc, Király u. 25. 46/358-080, 30/6233-117. OKÉV 04-0020-03 628223 Angol, német, spanyol, olasz, orosz, francia, eszperantó tanfolyamok Uni- versum Nyelviskolában. 46/509-025, 20/346-6675. 633589 A Karinna Szakképző Iskola (telefon: 46/533-533) 60 órás nyelvvizsga- felkészítő tanfolyamokat indít angol nyelvből középfokú Euro nyelvvizsgá­ra. 633660 Angol és német beszédközpontú nyelvtanfolyamok minden tudásszin­ten március 16-tól Kazincbarcikán és április 4-töl Miskolcon a Collingo Nyelvstúdióban. 30% szja-kedvez- mény, garantált minőség! Információ: 48/513-033, 46/507-110. 647975 Matematika-, fizika-, kémiakorrepá- lás magántanárnál egyetemistáknak is. Érd.: 46/358-709, 30/3669-882. 648782 Lassú László Magán-autósiskola személygépkocsi-vezetői tanfolyamot szervez hétvégén is. Díja 49 E Ft szá­mítógépes felkészítés, részletfizetési lehetőség. Miskolc, Király u. 10. 46/347-217, 30/6085-378. 648636 munkahelyet kínál Emelőgép-szakértői vagy emelőgép­ügyintézői vizsgával rendelkező művezetőt keresünk emelőgéprészleghez. Fényképes szakmai önéletrajzokat 2005. március 4-ig várjuk „emelőgép" Z648483 jeligére a kiadóba. Felveszünk azonnali kezdéssel péke­ket, betanított munkásokat és cuk­rászt. Csak dolgozni akaró, komoly munkavállalók jelentkezését várjuk. Bentlakás és üzemi étkezés biztosí­tott. Jelentkezés: Ops Hungária Kft. Nyékládháza, Kossuth L. út 36. 46/591-342. 644451 Jelentkezzen folyamatosan induló ADR, belföldi árufuvarozó vállalkozó, nemzetközi gkv., nemzetközi autó­busz vállalkozó, belföldi árufuvarozó, belföldi autóbusz-vezető szaktanfolya­mainkra. A tanfolyam és vizsgadíj 30%-a az szja-ból visszaigényelhető. Szépkúti Gyula 30/9985-251, 46/384-248. 645622 Forgó kotróra homlokrakodóra gép­kezelőt, tehergépkocsi javításban jár­tas autószerelőt keresünk. Érd.: 30/3387-590 647797 Multinacionális kozmetikai cég ma­gabiztos, terhelhető, megbízható ke­reskedelmi képviselőt keres. Saját szgk.-val rendelkező miskolci lakhelyű jelentkezők fényképes önéletrajzát várjuk „sürgős" jeligére: 1139 Budapest, Váci út 91. _ 645752 Út- és mélyépítő cég művezető mun­katársat keres legalább középfokú szakirányú végzettséggel. B kategóri­ás jogosítvány szükséges. Fényképes, önéletrajzzal ellátott jelentkezéseket várunk „termelésirányító” Z646468 jeligére a kiadóba. FK Raszter Építő Rt. 3533 Miskolc, Felsőszinva u. 73. PÁLYÁZATOT HIRDET az alábbi munkakörökben: Informatikus - rendszergazda Alkalmazási feltételek: • szakirányú felsőfokú végzettség • B kategóriás jogosítvány # angolnyelv-tudás Magasépítési építésvezető Mélyépítési építésvezető Acélszerkezet-gyártó üzemvezető Alkalmazási feltételek: • szakirányú felsőfokú végzettség • B kategóriás jogosítvány A pályázatot a társaság elmére kell benyújtani az alábbi mellékletekkel: • részletes szakmai önéletrajz • oklevél, bizonyítvány másolati példánya • fizetési igény megjelölése Pályázat beküldési határideje: 2005. 03. 04. VUlamosipari beruházási területen jelentős kapcsolatokkal rendelkező szervező munkatársakat keresünk. Kiemeli bérezéssel. (Nyugdíj mellett is). Érd.: 50/9871-279. Rendelőkben szórólapok kihelyezé­sére kérésünk munkatársat Miskol­con, Ózdon, Sátoraljaújhelyen, Tisza- újvárosban és Kazincbarcikán. Jelent­kezés levélben március 3-ig. Unicom Kft., 1012 Budapest, Márvány u. 17. 647077 Miskolctapolcai panzióba recepciós munkakörbe angolul beszélő hölgyek jelentkezését várjuk. Tel: 20/3529-039 647249 A Hobla Hungary Kft. kizárólagos te­rületi képviselőket keres érdekes ter­mékek értékesítésére, jó kereseti lehetőséggel. Feltételek: saját autó, számlaképesség. Érdeklődni: 87/553-017 vagy 30/620-6314 telefonszámon. 647414 Államilag támogatott szociális prog­ram bonyolításához munkatársakat keresek. 20/4644-223 647740 Piacvezető nemzetk. rt. keres új eu- konform szóig, és szakma bevezeté­séhez irodák kialakításához, leh. fel­sőfokú végz. vezető kvalitású munka­társakat (mellékfogl. is). Kereset: 150-600 E Ft. Érd.: 20/9834-716. 648298 A Borsi Húsipari Rt. szakács munka­körre felvételt hirdet. Jelentkezés: személyesen - Miskolc, Fonoda u. 23-25. - a munkaügyi osztályon. 647705 Értékpapír-piaci üzletkötőt és vezetőt keres Kelet-Európa első számú füg­getlen tanácsadó cége. EU minősí­tésű akadémiai képzés biztosított, kiemelkedő jövedelem. Érd.: 70/4546490. 648208 Édesség-nagykereskedésbe számitó­gépes gyakorlattal rendelkező pénztá­rosokat keresünk, kereskedelmi gya­korlat előny. Érd.: 46/504-723. 648287 Élelmiszerboltba szakképzett, gya­korlattal rendelkező eladót keresünk. Tel.: 30/37 00-046. 648736 Telekommunikációs cég ÉK-magyar- országi területre üzletkötőket keres. Tel.: 70/330-685 7. 648779 Tiszaújvárosi munkahelyre 2 fő CNC esztergályost felveszek. Tel.: 20/203-3771, 49/441-105. 649377 Gépírni tudó számítógépes ismere­tekkel rendelkező munkatársat kere­sünk. „Gyors, pontos" Z649485 jel­igére a kiadóba. MUNKAHELYET KERES Szakács több mint tízéves gyakorlat­tal állást keres Miskolcon. Érd: 30/3313-713. 646581

Next

/
Thumbnails
Contents