Észak-Magyarország, 2005. február (61. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-19 / 42. szám

2005. február 19., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# AKTUÁLIS /3 RÖVIDEN • A Bibliáról. Egész napos, a Biblia tanul­mányozásának szentelt rendezvényt tartanak a Jehova tanúi nevű egyházi szervezet tagjai Miskolcon, a Hermán Ottó Gimnáziumban február 20-án. • Diósgyőriek tárlata. A miskolci Hermán Ottó Gimnáziumban február 21-én délután fél 3-kor nyílik a Diósgyőri Vasas Képzőmű­vész Kör kiállítása, amely március 4-ig te­kinthető meg, hétköznapokon délelőtt 9 és délután 6 között. NÉZŐPONT Kevesebb múlt, több jovo Kiss László laszlo.kiss@eszak.boon.hu /Abban a kivételes szerencsében volt ré­szem, hogy ott lehettem csütörtökön Moszk­vában a Kremlben Putyin orosz elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök találkozó­jának sajtónak szánt részén. Sokszor elkop- tatódott már ez a fogalom, de itt mégis az volt a benyomásunk, hogy valóban történel­mi pillanatoknak lehettünk tanúi. A két országvezetó' ugyanis látványosan eltemette a múltat, oda utalta, ahova kell, a történelmi tanulságok értékes, ám nem napi politikai receptként szolgáló krónikájába. Ennek nagyon fontos kézzelfogható jele, gesztusa az is, hogy hazatérnek a sárospa­taki könyvtár kincsei. A tárgyalás első pilla­natában Gyurcsány Ferenc szájából hang­zott el: a szovjet hadsereg meg- (és nem fel-) szabadította az országot a fasisztáktól, nyilasoktól, s ezért hálával tartozunk. Putyin elnök azt válaszolta, hogy a múlt ta­nulságos, s benne emlékeznek 1956-ra is, s ezért mindent megtesznek hogy ez (már­mint az orosz hadsereg beavatkozása) soha többé ne fordulhasson elő. Sokan mondhatják erre, hogy ettől még számos sérelem, borzasztó tragédia feldol­gozatlan, megemészthetetlen marad. Ennek a találkozónak azonban az az üzenete, hogy a múltat ismerni és tanítani kell - de nem lehet abban élnünk. Keve­sebb múlt és több jövő, kevesebb ideoló­gia és több üzlet, kevesebb beszéd és több tett - ez volt a magyar kormányfő üzenete amit átadott Moszkvában. Úgy tűnt, megértették. Újból ingyenes nyelvtanfolyam Miskolc (ÉM) - Tavaly szeptemberben ingyenes nyelvi kurzusokat hirdetett meg Miskolc önkormányzata öt oktatási intéz­ményben. Akkor tízszeres volt a túljelent­kezés, ezért márciusban, immár 11 helyszí­nen indulnak ingyenes nyelvtanfolyamok a városban. A 32 órás, nyolchetes elfoglaltságot je­lentő képzéseken a városlakók angolul, né­metül vagy franciául tanulhatnak. g*C¥jlfif Jelentkezni a Selyemréti Általános Iskolában és a Városi Pedagó- gjai Intézetben február 28 és március 2. között. Jelentkezési la­pot a polgármesteri hivatalban, a Selyemréti Általános Iskolában, a Városi Pe­dagógiai Intézetben kérhetnek, de a vwvw.miskolc.liu honlapról is letölthető. VILLAMVOKS http://www.boon.hu Borúlátóak a megye esélyeit illetően Felzárkózhat-e még ebben az évtizedben a gazdagabb megyék sorába Borsod-Abaúj- Zemplén? Fellendíti-e Miskolc idegenforgalmát a kocsonyafesztivál? A pataki könyvek „hazatérnek" Oroszország 2006-ig visszaadja az 1945-ben a Szovjetunióba került pataki könyveket. Miskolc (ÉM - NSzR) - Gyurcsány Ferenc miniszter- elnököt moszkvai látogatásá­ra Gyárfás Ildikó, a megyei közgyűlés elnöke is elkísérte. Az elnök szerint az orosz tár­W ...................... Hogy megyénkbe kerülnek-e a pataki könyvek, arról a tárgyalásokon nem esett szó. Gyárfás Ildikó .................................ff gyalások közül az egyik leg­jelentősebb a pataki könyvek visszakerüléséről szóló megál­lapodás volt. A miniszterel­nök moszkvai látogatásának főbb eseményei közül Gyárfás Ildikó kiemelte azt a tárgya­lást, amelyet Gyurcsány Fe­renc F*utyin orosz elnökkel folytatott: Oroszország vissza­adja az 1945-ben a Szovjetunió­ba került sárospataki könyvtár anyagát. Évek óta folytak a tár­gyalások arról a 134 könyvrit­kaságról, amelyeket a műkin­cseket is gyűjtő orosz csapa­tok vittek magukkal hazánk­ból. Az orosz elnök azonban ígéretét tette, hogy a könyvek 2006-ig visszakerülnek Ma­gyarországra. A sárospataki re­formátus könyvtár kötetei kö­zül csak néhány példány került eddig vissza, azokat Boris Jel­cin korábbi orosz elnök hozta magával első magyarországi lá­http forum.boon.hu Érvek, ellenérvek - ahogy Ön látja. Megpecsételt megál­lapodás: Gyurcsány Ferenc kormányfő és Putyin el (Fotó: Déri Miklós) togatásakor. A köny­vek visszaadásához a két parlamentnek meg kell kezdenie a szükséges jogi­nyilatkozatok elő­készítését, és csak ezután kerül­hetnek a műkincsek újból ha­zánkba tudtuk meg a me­gyei köz­gyűlés el­nökétől. Azt egye­lőre nem tudta megmonda­ni, hogy a könyvek Sá­rospatakra kerülnek-e „hazatéré­sük” után. Már régóta várják vissza a ritkaságokat ■ A patakiak hiszik is, nem is, hogy a Nagy­könyvtárból elhurcolt könyvek visszakerülnek. Sárospatak (ÉM - BG) - A Sárospatakon élők közül van, aki örül a hírnek, van, aki fenntartásainak ad hangot. ff............... Szkeptikusan fogadjuk ezt a bejelentést. Olyan sokszor csalódtunk már az ígéretekben. Dienes Dénes .................................ff- Bizonytalannak tartom ezt a hírt - fogalmazott Dienes Dénes professzor, a Sá­rospataki Református Kollé­gium Nagykönyvtárának ve­zetője. - Egy éve személyesen tárgyaltunk a könyvekről az orosz nagykövettel és az orosz szakértői csoporttal, akik sok­kal hosszabb távra prognosz­tizálták a könyvek visszaadá­sát. Éppen ezért szkeptikusan fogadjuk ezt a bejelentést. Olyan sokszor csalódtunk már az ígéretekben. „Örülünk”- Természetesen boldogok vagyunk, örülünk a hírnek - mondta Jósvainé dr. Dankó A KÖNYVEK 172 kötetben 1363 mű Többségük 1-2 példányos nyom­tatvány Ősnyomtatványok A 15-17. századból származó művek Katalin, a sárospataki Rákó­czi Múzeum igazgatója. - De akkor leszünk csak igazán boldogok, ha ezek a műkin­csek ismét itt lesznek Sáros­patakon. Tíz éve halljuk az ígéreteket, hogy most már ha­marosan visszakerülnek a könyvek eredeti helyükre, de a sok ígéretből még soha nem lett semmi. Örülünk a szán­déknak és bízunk abban, hogy most már tett is követi az ígé­reteket.- Gratulálok Gyurcsány Fe­renc miniszterelnök úrnak, hogy meg tudott egyezni a pa­taki műkincsek visszaadásá­ról - válaszolta lapunknak dr. Jánosdeák Gábor, Sárospatak polgármestere. - Csak annyit tudok én is, amit a tévében láttam és hallottam, így hiva­talosan még nem tudok rea­gálni. - A szándék dicséretes, hogy a megvalósulás mikor­ra várható, az még kérdéses. Reméljük, ez már a végleges megállapodás, a szavak után a konkretizálás következik. Az oroszoknál lévő egyik sáros­pataki kötet (Fotó: ÉM) ECTAtf információk: EOUII! ywyyyJjJjflj^enfl^EŐ _ www.libfl.ru/eng/Saros/startru.shtml Nanotechnológiai kutatások központja lehet Miskolc i Az oroszok április­ban jönnek Miskolcra, ahol nanotechnológiai központ készül. Miskolc (ÉM - NSzR) - A miniszterelnök moszkvai láto­gatásának eredményeként egy Miskolcot is érintő szándék- nyilatkozatot is aláírtak. Er­ről Káli Sándor polgármester sajtótájékoztatón számolt be. A Magyar Nemzeti Kutatá­si és Technológiai Hivatal, va­lamint az Orosz Szövetségi Tudományos és Innovációs Ügynökség között létrejött egy egyezmény, amely szerint egy nanotechnológiai és új anya­gokat kifejlesztő központot hoznának létre Miskolc kör­nyékén - mondta Káli Sándor. Hozzátette: az orosz befekte­tők áprilisban érkeznek a vá­rosba, hogy a városvezetéssel és szakemberekkel közösen a központ lehetséges helyszínei­ről tárgyaljanak. A legfejlettebb A miskolci kutatási köz­pont nemcsak azt jelenthetné, hogy a legfejlettebb technika központja lehet a város, ha­nem azt is, hogy az itt élő, magasan kvalifikált munka­erő foglalkoztatása is jelentő­sen javulna - hangsúlyozta a polgármester. Példaként emlí­tette Miskolc testvérvárosát, Tamperét, ahol már működik nanotechnológiai központ, és ennek köszönhetően jelentős változások, fejlesztések történ­tek a városban. Milliárdok helykeresése ■ A versenyképesség javítását támogatja többek között a regio­nális fejlesztési tanács. Tiszaújváros (ÉM) - Kö­zel 4,3 milliárd forintra le­het pályázni az Észak-ma­gyarországi Regionális Fej­lesztési Tanács által meg­hirdetett terület- és régió­fejlesztési támogatási prog­ramra. Ezen belül a decent­ralizált területfejlesztési programok 3 milliárd 661 millió forintra, a decentra­lizált szakmai fejlesztési programok 597 millió forint támogatást nyújthatnak az önkormányzatoknak, non- . profit szervezeteknek és vállalkozásoknak. Erről teg­napi ülésén döntött a tanács. Arról is: települési hulladék közszolgáltatás-fejlesztés tá­mogatására 194 millió fo­rintot különítenek el. További programok A tanács ülését követően megtudtuk, a két támogatá­si program mellett várha­tóan márciusban elfogadják a települési önkormányza­ti szilárd burkolatú belterü­leti közutak burkolatfelújí­tása programot. A regioná­lis fejlesztési tanács ezek mellett szennyvízelvezetési és -tisztítási beruházások­hoz, egészségügyi gép-, mű­szerbeszerzésekhez 396 mil­lió forintot, a regionális in­nováció támogatására 500 millió forintot különített el. ELKEZDŐDÖTT: Kocsonyafesztivál Miskolcon Péntektől vasárnap estig tart a sok ember érdeklődésére számító rendezvénysorozat Miskolcon (Fotók: Ádám János)

Next

/
Thumbnails
Contents