Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-07 / 285. szám
2004. december 7., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# SPORT / 10 RÖVIDEN 0 Két nappal korábbi kijelentésén „szigorítva".Dick Pound, a Nemzetközi Dopping- ellenes Ügynökség (WADA) elnöke kijelentette, hogy megfosztaná valamennyi érmé- tó'l az atlétasztár Marion Jonest, amennyiben igaznak bizonyulnak Victor Conténak, a tetra-hidrogesztrinon (THG) nevű mesterséges doppingszert kifejlesztő laboratórium (BALCO) vezetőjének vádjai. Ezenfelül a klasszis kétéves eltiltást is kapna. Ugyanakkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jelenlegi szabályai szerint bűnösség esetén három év az elévülési idő. Bukócki nyert Mödlingben Mödling (ÉM) - Tavalyi szereplését lemásolva ismét Bukócki Bianka, a DVE 16 éves versenyzője állhatott a dobogó legmagasabb fokára az ausztriai Mödlingben megrendezett nemzetközi kadét válogató versenyen, amelyen kilenc nemzet vívói adtak találkozót egymásnak. A fiatal diósgyőri párbajtőröző magabiztosan menetelt - fölényes győzelmeket aratva - a legjobb 4 közé, ahol régi nagy riválisával, a békéscsabai Bohussal találta magát szemben, ám meggyőző fölénnyel: 15:10 arányban utasította maga mögé ellenfelét. A döntő asszóban szintén 15:10 arányban múlta felül vetélytársát, így megismételve múlt évi diadalát, újra aranyérmes lett az erős mezőnyben. Százhét induló Klubtársa, Ferenczy Kinga sérülése óta először szerepelt a nemzetközi versenyen. Remek vívással bejutott a legjobb 8 közé, ahol egy szlovák vívó egyetlen tussal jobbnak bizonyult nála, de így is a kitűnőnek mondható 5. helyen zárta a rangos megméretést. A fiúknál 107 indulóval rajtolt a mezőny, ahol Arday Péter hibátlan selejtezőbéli vívásának köszönhetően a tábla 3. pozíciójáról indulva kezdhette az egyenes kiesést jelentő csatározásokat. Jó vívásával a bejutott a 16 közé, ott azonban a tapolcai Haucvikkel egy találattal jobbnak bizonyult nála, így Péter a 9. helyen végzett. Asztalitenisz Az utolsó őszi fordulót rendezték meg a hét végén a férfi asztalitenisz NB l/B Keleti csoportjában: megyei csapataink közül a BVSE a 2., a DASE a 7., a TSC a 8. helyen áll a fél szezon után. Az eredmények: Diósgyőri ASE - Biogal SE 13-5 Győztek: Pados (4). Boros (4), Géczi (3), Fekete, és a Boros, Pados pár. Borsod Volán SE - Jászkun Volán SC 11-7 Győztek: Laczkó (4), Licsák (3). Poros (2), Lehoczki és a Laczkó, Poros pár. Tiszaújvárosi SC - Geodézia Kemecse 1-17 Győzött: Gulyás. 4. Sampdoria - Messina Totónyeremények 13+1-es: 15 darab 453 337 forint 13-as:14 darab132 684 forint 12-es: 1000 darab2886 forint 11-es: 11 503 darab251 forint Góltotó 6-os:nem volt 5-ös: nem volt 4-es: 11 darab9854 forint Részletes esélylatolgatással, útmutatókkal, táblázatokkal segít a tippelésben a Sportfogadás című napilap, a Nemzeti Sport melléklete. > TOTÓSAROK, 50. HÉT 1. Bayern München (1.) - Stuttgart (3.) A rangadóra felszívják magukat 1 2. Bochum (16.) - Hamburg (10.)2 Idegenben pótolják, ami otthon elveszett 3. Bremen (5.) - Kaiserslautern (12.) Jelenleg jobbak '' 1 4. Hannover (4.) - Hertha BSC (7.) Eléggé döntetlenszagú X 5. Malnz (11.) - Nurnlqerg (13.) Egy góllal 1 6. Rostock (17.) - Dortmund (14.) Veszélyben a Borussia 2 7. Schalke (2.) - Frelburg (18.) Nem lehet kérdés 1 8. Mönchengladbach (15.) - Leverkusen (8.) Nagy küzdelemben X 9. Wolfsburg (6.) - Blelefeld (9.) Rájuk férne már a siker-1 10. Brescla (13.) - Roma (11.) Egyszer már elindulnak felfelé 2 11. Milán (2.) - Florentlna (8.) Hajtani fognak a lilák X 12. Slena (19.) - Internazlonale (6.) Irány a dobogó 2 13. Arsenal (2.) - Chelsea (1.) Szoros maradion az eleje 1 +1. Bologna (12.) - Juventus (l.j BL-meccs után lesznek a „zebrák” X Pótmérkőzések 1. Atalanta - Udinese 2. Lazio - Léccé 3. Chievo - Palermo Az első fogás aranyérmet ért Nánási Nikoletta bronzzal zárt a fekvenyomó világbajnokságon Cleveland (ÉM - PA) - A miskolci Mészáros László világcsúcsával zárult az egyesült államokbeli Cleveland- ben megrendezett fekvenyomó-világbaj nokság. Az évek óta verhetetlen 125 kilós magyar versenyző már az első, 320 kg-os fogásával megdöntötte saját rekordját. Szintén világcsúcsot nyomott a 82,5 kilós Závodszky Tímea, de 170 kg-os teljesítménye csak az ezüstéremre volt elég, miután az utolsó körben az ukrán Tatjana Kudrjavceva 172,5 kg-ot teljesített. Ugyanebben a kategóriában az élete első vb-jén szereplő tiszaújvárosi Nánási Nikoletta 127,5 kilóval az igen értékes bronzérmet szerezte meg. Kezdésre csúcs Atlétika Annus Adrián (Fotó: archív) Mészáros László nem nagyon „izzadt meg” (Fotó: Végh)- Előzetesen szoros versenyre számítottam, hiszen vetélytár- saim közül egy amerikai és egy lengyel is igen komoly eredményeket adott le előzetesen - mondta az immár negyedik világbajnoki címét begyűjtő Mészáros László nem sokkal a viahttp://sport.boon.hu További cikkek w-* dal után. - A felkészülésem jól sikerült, jó formában is éreztem magam, ráadásul nagyon feldobott, hogy válogatott-társam és barátom, Kupcsik László simán megnyerte a súlycsoportját, ráadásul világcsúccsal. Adott volt tehát a feladat, „csak” le kellett másolnom a produkcióját, ami szerencsére sikerült. Az előzetesen eltervezett súllyal, azaz 320 kilogrammal kezdtem, és a sikeres gyakorlat - ahogy láttam - eléggé letörte riválisaimat, akik nem is értek már utol. 17,5 kg-mal előztem meg a második helyezettet, ráadásul ismét világcsúccsal sikerült az élen végeznem. EREDMÉNYEK Női 82,5 kg: 1. Kudrjavceva (ukrán) 172,5 kg - világcsúcs (régi: 160.5 kg), 2. Závodszky Tímea 170 kg, 3. Nánási Nikoletta 127.5 kg. ____________ Férfi 125 kg: 1. Mészáros László 320 kg - világcsúcs (régi: 317.5 kg). Helyesen döntöttek Budapest (MTI) - Rábold Gusztáv, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke szerint a MASZ vezetése a rendelkezésre álló adatok alapján és a hatályos szabályokat betartva döntött az athéni olimpiai aranyérmétől doppingvétség miatt megfosztott kalapácsvető Annus Adrián és a diszkoszvető Fazekas Róbert ügyében. A MASZ- elnök ezzel a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének álláspontjára reagált, amely elfogadhatatlannak ítélte az öt, Athénban doppingvétségen ért sportoló szövetségeinek - az atlétikai mellett a súlyemelőnek - az eddigi határozatait. A MASZ fegyelmi bizottsága szeptember 30- án két évre tiltotta el Annust és Fazekast. Az elnökség november 24-én Fazekas büntetését egy évre csökkentette, Annust pedig felmentette. Ralis díjkiosztó Számtalan serleg talált gazdára szombaton az esti órákban a fővárosban, az idei ralibajnokság díjkiosztó ünnepségén. A több mint kétórás rendezvényen az első osztály és a juniorbajnokság valamennyi kategória- és géposztálygyőztese, illetve helyezettje megkapta a jól megérdemelt serlegét. Az abszolút magyar bajnok Túri Tamás mellett megyénkből az N kategória győzelméért a Spitzmüller, Bahor páros, az N/2-es elsőségért a Hadik, Kovács duó, a V-Max-kupában elért „aranyéremért” pedig Balázs Öcsiék lettek megjutalmazva. (Fotó: Marosréti Ervin) A szövetségben is elismerik a Vegyész RC-t Az év röplabdázója választáson három díj is a kazincbarcikai bajnokcsapathoz kerül Kazincbarcika (ÉM - ME) - Portóban, a Castelo Da Maia elleni Élcsapatok Kupája- mérkőzés másnapján derült ki, hogy az idei esztendő' teljesítménye alapján komoly elismerésben részesül a Vegyész RC két játékosa, valamint az együttes edzője. Az esztendő vége felé számos sportágban hagyomány, hogy a mögöttünk hagyott időszak eredményeit és teljesítményeit nézve megválasztják a legjobbakat. A röplabdázóknál a Vegyész RC játékosai joggal várhatták, hogy valamilyen elismerés jut a klubnak, hiszen az előző idényben bajnokságot és Magyar Kupát nyertek, az Élcsapatok Kupájában pedig a legjobb nyolc közé verekedték magukat. Nem csoda tehát, az év edzője a barcikaiak mestere, Dániel Oravec lett. Az egész csapaté- A csapat nélkül mindez lehetetlen lett volna - mondta a barcikaiak mestere. - Szerencsére olyan röplabdázókkal dolgozhatok Barcikán, akik fogékonyak a munkára és a sikerre. Ez a díj azonban a jövőre nézve jókora felelősséget ró rám és a fiúkra is. Tovább kéll menni a megkezdett úton, és mindig azt nézni, hogyan lehet fejlődni. A korábbi években az volt a bevált gyakorlat, hogy év férfi röplabdázójának rendre olyan játékost választottak, aki külföldön szerepel. Most változott a helyzet, hiszen 2004-ben a Vegyész uni- verzálját, Tomanóczy Tibor vélte a legjobbnak a szakmai zsűri.- Természetesen nem tudok én sem állandóan jól játszani, emberek vagyunk, nem robotok. Ennek ellenére én is úgy érzem: 2004-ben egy jó átlagot sikerült hozom úgy a klubomban, mint a válogatottban. Ez az elismerés azonban nemcsak nekem szól, hanem a csapattársaknak, a vezetőknek, a szurkolóknak, a BorsodChemnek és az egész városnak. Őszintén bevallom: meglepődtem, hogy én kaptam ezt a díjat, tudtam, hogy van ilyen szavazás, de egyáltalán nem számítottam rá. Hozzáteszem azonban azt is, hogy rendkívül boldog vagyok, ez rengeteg munkáért, fáradozásért kárpótol. Homokon is jó Az edző és a játékos mellett a legjobb szabadtéri, pontosabban strandröplabda-játékos is a Vegyészt erősíti, hiszen ebben a kategóriában a MRSZ zsűrije Csa- la Bernátot emelte ki. A kitüntetettek a frankfurti reptéren (Fotó: Marosréti Ervin)- A párommal együtt három rangos hazai tornán vettünk részt idén, és ebből a legnehezebbet, a keszthelyit sikerült megnyernünk - emlékezett vissza Csala Bernét. - A homokban, és az olykor negyvenfokos melegben nagyon nehéz feladat játszani, fizikálisán alaposan kiveszi az ember erejét. Tibihez hasonlóan én is most értesültem erről a szavazásról, boldog vagyok, hogy így látták a szakemberek. A barcikai röplabdázás tehát ismét egy rangos elismeréssel lesz gazdagabb, hiszen a díjkiosztót majd valamikor a jövő esztendő elején tartják meg. És ahogy Kárpáti László, a klub egyik ügyvezetője fogalmazott: komoly értékei vannak a mostani Vegyésznek is, a játékosok és a szakmai stáb előtt tehát nehéz feladat áll: ezek az elismerések ugyanis jövőre is kötelezik az együttest. 'jjjj'jj, jüujj Juj [\u http: vegveszrc.hu További cikkek