Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-03 / 282. szám
2004. december 3., péntek íszak-magyarqbsiAg# SPORT / 14 HÍRCSOKOR 0 Lovas verseny. A Balogh-Liget Fedeles Lovardában szombaton ismét versenyt rendeznek. A Szirmabesenyő határában, a Király-hegyen található lovascentrumban kettes fogatok mérik össze tudásukat. A 10 órakor kezdődó' versenyt a felnőttek 600, a gyerekek pedig 400 forintos belépő megváltásával tekinthetik meg. 0 Szimultán. Ma este fél hattól szimultánt ad a miskolci Hermán Gimnáziumban Papp Ábel, az Első Miskolci Sakkiskola korcsoportos magyar bajnoka. Az érdeklődők a tornacsarnokban jelentkezhetnek. Tájékoztató és konzultáció Miskolc (ÉM) - A Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Testnevelési és Sportintézet valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Sportszövetségek Képviselete december 6-án, hétfőn 15 órától a Testnevelési és Sportintézet tanácstermében (Miskolc, Selyemrét u. 1.) pályázatírási tájékoztatót és konzultációt tart sportegyesületek (képviselői) számára. A tájékoztatón a Nemzeti Civil Alapprogram Észak-magyarországi Regionális Kollégiumának új pályázati feltételeiről lesz szó. A pályázatot azon civil szervezeteknek írták ki, akik az első fordulóban nem nyertek vagy nem is adtak be pályázatot. Felkért, szakértő: Mezősi Tamás, a Nemzeti Civil Alapprogram Észak-magyarországi Regionális Kollégiumának kuratóriumi tagja. Mikulás-túra lesz szombaton Miskolc (ÉM) - A megyei természetjáró szövetség december 4-én, szombaton rendezi meg hagyományos Mikulás-túráját, melyre várják a természetet kedvelő gyermekeket és felnőtteket. Indulás - Váradi Zsófia vezetésével - 8 órakor, a miskolci Hermán Ottó-emlékparkból. A csoport 12.30 tájban érkezik meg a Turista Pantheonhoz, ahol meleg tea várja a résztvevőket, a Mikulás pedig meglepetésekkel szolgál a jelenlevőknek. A Pantheon megközelíthető a 15- ös autóbusszal és a LÁÉV-kisvonattal is. Túraajánlatok 2004. december 5. (vasárnap) Útvonal: Őmassa - Jávorkút - Svéd-fenyves - Borőkás- teber - Vesszős-völgy - Lillafüred, Táv: 15.5 km, Indulás: 8.15-kor a 15-ös autóbusz diósgyőri végállomásáról, Túravezető: Spisák Andrásné, A túrát a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület szervezi. Útvonal: Ómassa - Bánkút - Nagymező - Síház - Kismező - Jávorkút - Bolhás - Ómassa, Táv: 18 km, Indulás: 8.15- kor a 15-ös autóbusz diósgyőri végállomásáról, Túravezető: Zsigmond Dánielné. A túrát a Diósgyőri Természetbarát Sport Klub szervezi. A HÉTVÉGE SPORTMŰSORA PÉNTEK KOSÁRLABDA ____________________________________ Férfi NB l/B Keleti csoport, 9. forduló: Tiszaújváros! Phoenlx KK - Hegyvidék Diana SE. Tiszaújváros, Sportcentrum, 18.00. Férfi NB.ll, 9. forduló: Földes-MIskolc KK - HÉSZ Gépszolg. Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium, 17.00. SZOMBAT ASZTALITENISZ__________________________________ Férfi NB l/B Keleti csoport, 9. forduló: Diósgyőri ASE - Blogal SE I. Miskolc, Könyves Kálmán Úti Általános Iskola, 11.00. Borsod Volán SE I. - Jászkun Volán SC I. Miskolc, Ifjúság Úti Általános Iskola, 11.00. Tlszaújvá- rosl SC I. - Geodézia Kemecse. Tiszaújváros, 15.00. KÉZILABDA_____________■ __________ Női NB l/B, 13. forduló: Gyulai SÉ - Miskolci'Honvéd SE-MISI. Gyula, 18.00. Férfi NB l/B Keleti csoport, 13. forduló: Mezőkövesdi KC - Tlszaföldvárl SE. Mezőkövesd, 17.00. Makó KC - Ózdi KC. Makó. 17.00. KOSÁRLABDA____________________________________ Férfi NB l/B Keleti csoport, 9. forduló: Óbudai Kaszások - Miskolci EAFC. Budapest, 18.00. Női NB II, 5. forduló: Miskolci EAFC - Kiskunfélegyházi KC. Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 17.00. KÜZDŐSPORT___________________________ V. Mikulás-kupa, ökölvívó- és thal-boksz verseny. Kazincbarcika, KSK csarnok, 16.00. LOVASSPORT_________ .________________ Kettesfogat-hajtó verseny. Balogh-Liget Fedeles Lovarda, Szirmabesenyő, Királyhegy, 10.00. RÖPLABDA N/Si Extrái Iga, 13. forduló: Miskolci VSC-MISI - BSEFCSM. Miskolc, Csokonai úti sporttelep, 11.00. ÚSZÁS _______________________________________ Megyei Béka Bajnokság. Miskolc, Városi Uszoda, 9.ÖÖ. VASÁRNAP ASZTALITENISZ___________________________________ Mikulás-kupa, utánpótlásverseny. Miskolc, könyves Kálmán Úti Általános Iskola, 9.00. JÉGKORONG_____________________________ Ob I, 9. forduló: Győri ÉTÓ HC - Miskolci Jegesmedvék JSE. Győr, 14.00. RÖPLABDA___________________________________ Férfi Éxtraliga, 11. forduló: Vegyész RC Kazincbarcika - Phoenlx Mecano Kecskeméti RC. Kazincbarcika, 17.30. HÉTFŐ LABDARÚGÁS________________________________ Teremlabdarúgó NB I, 12. forduló: Kanárik SÉ - Berek Roiád Miskolc. Budakalász, 20.20. Pozitív mérleggel zártuk a fociévet A harmadik helyet szerezte meg a magyar válogatott a thaiföldi 35. Király-kupán Bangkok (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott a harmadik helyet szerezte meg a 35. alkalommal kiírt thaiföldi Király-kupán, miután a bronzmérkőzésén magabiztosan, 5-0-ra legyőzte Észtországot. A nemzeti csapatban a keddi, Szlovákia ellen 1-0-ra elveszített elődöntőhöz hasonlóan ezúttal is jó néhány újoncot avatott Lothar Mattháus szövetségi kapitány: az MTK-ban szereplő Pollák Zoltán, a debreceni Éger László, valamint a Vasas kapusa, Posza Zsolt húzhatta magára először a címeres mezt. A válogatott mostani sikerével pozitív mérleggel zárta az évet, hiszen nyolc győzelem mellett hét vereséget könyvelhetett el. A gólarány 25-20. Gyorsan eldőlt Remekül kezdte a tegnapi mérkőzést nemzeti csapatunk, hiszen a gyámoltalanul kezdő észt együttes asszisztálásával a félidő közepén már négygólos volt az előnye. A nemzeti csapatban megszerezte első gólját a Vasasban futballozó Rósa Henrik, a debreceni Kerekes Zsombor, valamint az újpesti Rajczi Péter is. A játékrész második felében kissé leült a mérkőzés, így nem sikerült tovább növelni a megszerzett előnyt. A második félidőben kissé álmosan kezdtek a csapatok, ennek ellenére a szurkolóknak megérte várakozni, hiszen a 62. percben a magyar válogatottban először pályára lépő, mindössze 20 esztendős Pollák Zoltán egy fantasztikus góllal hívta fel magára a figyelmet. Lothar Matthaus cserékkel több játékosnak lehetőséget adott, akik ezzel megpróbáltak élni, így továbbra is a magyar együttes diktálta a tempót, de komolyabb helyzetet már nem sikerült kidolgoznia.- Örülök a nagy arányú győzelmünknek, persze még elégedettebb lennék, ha mindezt a torna döntőjében vívtuk volna ki - értékelt Lothar Mattháus. - Gratulálok az újoncoknak, hiszen emlékezetes mérkőzésen bizonyították rátermettségüket. Öt gólt szereztünk, de úgy érzem, hatot, vagy nyolcat kellett volna rúgnunk a helyzeteink alapján. Nemcsak a csapat, a kapitány is megmutatta tudását Thalföldön (Fotó: MTI) Kfiálfhupa, a 3. helyért Magyarország - Észtország 5-0 (4-0) Bangkok, 400 néző. V.: Satop (thaiföldi), __ ____________________________ Magyarország: vlaszák (Posza, 46.)- Nikoiov, Éger, Komlósi (Stark, 66.), Pollák (Vanczák, 71.) - Rósa H. (Vincze 0., 46.), Rajczi, Juhász, Koplárovics (Tóth B., 46.)- Waltner, Kerekes. Szövetségi kapitány: Lothar Matthaus. __• „ Észtország: Koyenko - Állas, Post (Piiroya, 65.), Barangoló, Sidorenkovi (Smirnov, 78.) - Reinumae, Teever, Dmltriev (Lember, 54.), Ahjupera (Kruglov, 71.) - Kosemets (Zahovaiko, 55.), Saharov. Szövetségi kapitány: Ivó Lehtmets. Gólszerző: Rősa H. (12.), Alias (15., öngól), Kerekes (19.), Rajczi (25.), Pollák (62.). A három legjobb A legjobbak közül is a legjobb | jó tanulók, jó sportolók nevei kerültek fel azokra a réztáblára, amelyek a felújítás előtt a miskolci városi sportcsarnok főbejáratánál voltak megtalálhatóak (és ugyanide kerülnek majd vissza a rekonstrukció után): a B.-A.-Z. megyei Diáksport Tanács intézőbizottsága idei döntésének értelmében az általános iskolás díjazottak közül Lázár Soma kézilabdázó (jobbról a második); a középiskolásoktól Gyályász Dániel tri- atlonista (balra); míg a főiskola, egyetem kategóriában Zsigmond Száva (j óbbra) tájfutó neve „vésődött fel” külön-kü- lön a táblákra. Képünkön a trió Daragó Lászlóné megyei sportigazgatóval. (Fotó: Kőhalmi Péter) A Chelsea tulajdonosa, Román Abramovics, valamint a válogatott kapitánya, Dávid Beckham (képünkön) vezeti az angol labdarúgás gazdagjainak listáját - ez derül ki a Four Four Two című magazin hagyományos év végi összesítéséből. Az első helyre a fővárosi, jelenleg listavezető gárda orosz irányítója került 7,5 milliárd fontos becsült vagyonával, míg a Reál Madrid sztárja a legtehetősebb aktív játékos 65 millióval. (Fotó: EPA) Márkusék már Vancouverben Tiszaújváros (ÉM - SZIS) - A világ triatlonsportjának vezérkara ezen a hétvégén a kanadai Vancouverben randevúzik egymással. Márkus Gergely, az Európai Triatlonszövetség (ETU) főtitkára, a Nemzetközi Triatlonszövetség (ITU) elnökségi tagja, a nyári athéni olimpia triatlonigazgatója már egy hete az észak-amerikai országban tartózkodik, hogy részt vegyen a két szervezet kongresszusának előkészítésében. A fiatal sportdiplomata édesapja, dr. Márkus Gábor, a Magyar Triatlonszövetség (MTSZ) alelnöke, a TVK-Mali Triatlon Klub elnöke, aki hivatalos meghívottként vesz részt a konferenciákon, szerdán utazott el a helyszínre. A program csütörtökön, a nagy versenyek (világ- és Európa-bajnok- ság, világ- és Európa-kupafutamok) rendezőinek szakmai értekezletével kezdődött. Közgyűlések Szombaton lesz az ITU tisztújítással egybekötött közgyűlése. Az érdeklődésre jellemző, hogy 93(!) nemzet képviselői vesznek részt a tanácskozáson. Másnap - kihasználva a kontinens vezetőinek jelenlétét - tartja meg rendes évi közgyűlését az ETU. A két tiszaújvárosi sportvezető mellett Czencz Péter, az MTSZ főtitkára képviseli nazánkat a két összejövetelen. LABDARÚGÓ UEFA-KUPA Az FC Basel a második félidőben sokkal jobban játszott a Ferencvárosnál, így 2-1-re győzött az UEFA-kupa csoportkörének szerda esti, 4. játéknapján. László Csaba együttese csak akkor kerülhet a legjobb 32 közé, ha az utolsó fordulóban legyőzi idegenben a skót Heartsot, míg a svájciak vereséget szenvednek a Feyenoordtől. A CSOPORT Ferencváros - FC Basel (svájci) 1-2 (1-0) Puskás Ferenc-stadion, 15 000 néző. V.: Goduljan (ukrán). __ Ferencváros: Szűcs - Vukmir, Lipcsei, Gyepes - Rósa D., Zavadszky, Kapic (Tőzsér, 75.), Zováth, Huszti (Sowunmi, 83.) - Bajevski, Vagner (Penksa. 58.). FC Basel: Zuberbühíer - Kiéber, Smiljanic (Quennoz, 25.), Zwyssig, Huggel - Catlignano, Chipperfield, Barberis (D. Degen, 56.), P. Degen - Rossi, Gimenez (Delgado, 77.).__________ Gólszerző: Rősa D. (22.), ill. Rossi (58.), Huggel (78.). Feyenoord (holland) - Schalke 04 (német 2-1 (2-1) Á csoport állása: i. Feyenoord 7 pont/3 (már továbbjutott) mérkőzés (6-2), 2. Schalke 04 7/4 (már továbbjutott) (5-3), 3. Basel 4/3, 4. Hearts 3/3, 5. Ferencváros 1/3. B CSOPORT Besiktas (török) - Standard Liege (belga) ___1-1 (1-0) Athletic Bilbao (spanyol) - Steaua Bucuresti (román)___________________i-o (1-0) A csoport állása: 1. Athletic Bilbao 6/3 (már továbbjutott) (4-3), 2. Steaua Bucuresti 6/4 (4-3), 3. Besiktas 4/3 (5-4), 4. Standard Liege 4/3 (3-4), 5. AC Parma 3/3. C CSOPORT Austria Wien (osztrák) - FC Bruges (belga) __________________________1-1 (04)) Reál Zaragoza (spanyol) - Dnyipro (ukrán) __________2-1 (1-1) A csoport állása: 1.Dnyipro 9/4 (már továbbjutott), 2. Reál Zaragoza 6/3,3. FC Bruges 4/3 (4-4), 4. Austria Wien 4/3 (2-2), 5. Utrecht 0/3. D CSOPORT Sporting Lisboa (portugál) - Sochaux..(francia).......................................... 0-1 (0-1) Panioniosz (görög) - Dinamó Tbiliszi (grúz) 5-2 (0-1) A csoport állása: 1. Newcastle (angóij 9/3 (már továbbjutott), 2. Sporting Lisboa 6/3 (8-2), 3. Sochaux 6/3 (3-4), 4. Panioniosz 3/3, 5. Dinamó Tbiliszi. Rossi (középen) Is bevette az FTC kapuját (Fotó: EPA)