Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-03 / 282. szám
2004. december 3., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG & SZIRÉNA / HIRDETÉS / 12 RÖVIDEN 0 Tokkal együtt vitte az ajtót. Az Istenhegyi dűlőben található hétvégi házba nem tudtak behatolni az ismeretlen tolvajok, ezért a melléképületet törték fel és rámolták ki. Nagyobb mennyiségű vasanyagot, ajtót tokostól és ráadásként egy traktorvázat is elvittek. Kinevezés és előléptetés Edelény (ÉM - PT) - A Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az Edelényi Rendőrkapitányság vezetőjévé nevezte ki 2004. december 1-jei hatállyal dr. Mecser Tamás őrnagyot. A kinevezéssel egy időben pedig az országos rendőrfőkapitány soron kívül alezredessé léptette elő a tisztet. A 37 éves alezre- Mecser Tamás des 1988 májusában kezdte rendőri munkáját a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán. Kezdetben a gazdasági bűncselekményekkel, majd a betörések nyomozásával foglalkozott. 6 év után csoportvezető, majd 1999-ben alosztályvezető lett. 2003-ban - 15 év rendőri munkájának elismeréseként - a megyei közgyűlés elnöke „Borsod-Abaúj-Zemplén megye köz- biztonságáért” díjat adományozta dr. Mecser Tamásnak. A rendőrtiszt munkája mellett végezte el a szakirányú főiskolát (RTF), majd 1999-ben a pécsi egyetemen jogi diplomát szerzett. Nős, egy fiúgyermek édesapja. Frontális ütközés csúszós úton Miskolc (ÉM - PT) - A csúszós, nedves útfelület és a figyelmetlenség is közrejátszhatott annak a frontális karambolnak a bekövetkezésében, ami szerda este történt a Harsányi út Pingyomtető menti szakaszán. Azt nem tudjuk, hogy ki hibázott, az azonban bizonyos, hogy a Skoda és Opel orrrésze csapódott egymásnak. Majd az aszfalt szélére sodródva az árokparton egymás mellett álltak meg a karosszériák. Mindkét járműben jelentős anyagi kár keletkezett. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Helyszínelés közben (Fotó: végh Csaba) Telibe találta. összeroncsolódott annak a személyaütónak az első része, amelyik lesodródott az aszfaltról, majd telibe talált egy fatörzset a Hidegh soron szerda este Miskolcon. A baleset körülményei még nem tisztázottak. Ügy tudjuk, hogy egy személyt szállítottak kórházba könnyebbnek látszó sérüléssel a mentők. (Fotó: Ádám János) Megjárta a „hadak útját” az új rendőrfőkapitány Pesten koporsót is bevetett sokkolásként, megyénkben hasonló „durranásra” készül i Kiss László főszerkesztő mellett jobbra Kökényesi Antal (Fotó: Végh Csaba) Miskolc (ÉM - PT) - Szusszanásnyi időt nem hagyott magának az új Borsod- Abaúj-Zemplén megyei rendőrfőkapitány, dr. Kökényesi Antal vezérőrnagy. A megyei közgyűlés előtt kinyilvánított folyamatosságra építve azonnal munkához látott. Terveiről szerkesztőségünk vendégeként beszélt. Rendőri szakmai karrierjét és szakmai tapasztalatait a főváros XV. és VIII. kerületi kapitányságainak vezetése során alapozta meg, és szerzett tekintélyt, majd a Budapest rendőr- főkapitányává nevezték ki. Öt évig irányította a metropolisz rendőri tevékenységét - idézte fel a beszélgetés során. Dr. Kökényesi Antal ember- próbálóan kemény, de sikerrel végződő próbatételnek nevezte azokat az éveket, amikor a prostitúciótól és szervezett bűnözéstől félelmet kiváltó VIII. kerületben következetes rendőri fellépéssel sikerült elfogadható közrendet teremteni a korábban bűntől nyüzsgő területen, az utcákon. Felidézte azt a közvéleményt sokkoló akciót, amikor koporsókat helyeztetett ki az aluljáróba. Éppen any- nyit, ahányan abban az időben kábítószer túladagolásban meghaltak. A következmény a statisztika által is rögzíthetően kedvező volt. A „sokkolás” után kevesebben haltak meg közvetlenül a drog hatása miatt. A közélet és a helyi társadalom jól reagált a kihívásra. Elsőbbségek Borsod-Abaúj-Zemplén megye első rendőreként elődje nyomdokain haladva és eredményeit megőrizve most úgy ítéli meg, b,ogy a közlekedésbiztonság javítására, az erőszakos garázda cselekmények visszaszorítására, valamint a gyermek- és fiatalkorú bűnözés terjedésének megakadályozására kell koncentrálnia elsősorban a megye rendőreinek. Bízik az itt hagyományosan jó társadalmi kapcsolatokban. Itt is „bevet” majd valamilyen sokkoló elemet, hogy a kitűzött célokra felhívja a figyelmet és partnereket állítson az ügy mellé... Politikai hirdetés Most nemet mondhat a szülőföld elhagyására, a nyugdíjasok érdekeinek sérelmére, az adófizetők terheinek növekedésére, a szavazatvásárlásra, az elavult kórházakra, a hálapénzre. A döntés az Ön kezében van