Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-31 / 305. szám

2004. december 31., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# ÉM-SZILVESZTER / 8 A lényeg a harmónia (Fotó: végh Csaba) Szilveszteri sminktanácsok Miskolc (ÉM) - Hogy e sorok írójának - aki férfiból van - mondott újdonságo­kat Járási Ágnes, az természetes. Ám kön­nyen lehet, hogy a kozmetika, smink, fod­rászat kiváló szakembere, a Miskolci Nem­zeti Színház fodrásztárának vezetője nők­nek is szolgál érdekességekkel, hasznosít­ható tanácsokkal. A téma természetesen a hölgyek szilveszteri külleme, azon belül a sminkjük. Lássuk, mi a lényeg!- A legfontosabb - kezdi mondandóját Járási Ágnes -, hogy a bőrszínnél egy ár­nyalattal sötétebb legyen az alapozó, s azt alaposan masszírozzuk az arcunkba. Lássuk a szemet! Még visszatérünk az arcra, de előbb lás­suk a szemet! A szem árnyékolásának di­vatszínei a következők: lila, rózsaszín, padlizsán, barnás. Szilveszterkor kitűnő lehet a pirosas is. Ugye nem kell monda­ni, hogy a szemhéj színének harmonizál­nia kell a ruháéval? Azt se, hogy a rúzsé­nak úgyszintén. Meg a körömének. Száj: nem divat a kontúr. Ezzel együtt lehet kontúrozni, de össze kell mosni a rúzzsal.- A szilveszteri csillámporból minden­hová juthat. Akár mintákat is festhetünk az arcunkra csillámporral - folytatja szé­pészeti útmutatásait Járási Ágnes, hozzá­téve, hogy a haj is megkívánja a maga csillámsprayjét. - Mi legyen a frizurával? Legyen gyönyörű, egyedi, alkalmi. Bátran rugaszkodjanak el a hölgyek a hétközna­pok hajviseletétől. A szemöldök színe a hajéval harmoni­záljon. Nem divat a szemen a kontúr, a szempillaspirál - akár a dúsító - viszont kötelező. Lehúzni a dekoltázsig Ne feledkezzenek meg a hölgyek arról a szabályról, hogy az alapozót le kell húz­ni a dekoltázsig. Az is fontos, hogy ami­kor kész a smink, az egészet húzzák át ecsettel vékonyan, porpúderrel. A divatos arcfestést kortól függetlenül mindenkinek ajánlja Járási Ágnes. Persze, az idősebbeknek a szolidabb sminkek áll­nak jól. Arra is felhívta a figyelmet, hogy egyre gyakrabban rendeznek hetvenes évekbeli bulikat. Ez azt jelenti, hogy a tár­saságok a '70-es éveket idézik megjelené­sükben. Ha tudjuk, hogy ilyenre vagyunk hivatalosak, ne feledkezzünk meg a követ­kezőkről: Tussal nagy cicaszemeket kell húzni. A szemöldök fekete, és tessenek múszem- pillát ragasztani. A frizura lófarok vagy tupírozott konty. Pirosító az arcra, piros, kontúr nélküli rúzs a szájra. Egy szerencsés ember A hagyományoknak megfelelően az új bor átfejtésével kezdem a napot, szép és hálás munka lesz. Utána Kő­kapura utazom, ott bará­ti, családi és munkatársi körben intek búcsút 2004-nek és köszöntőm a 2005-ös esztendőt. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerűen fogunk szó­rakozni. Virág Tamás (49) hegyközségi elnök (Edelény) M űvelődési közpon­tunkban tréfás évbúcsúztatót, ráhangoló vetélkedőt tartunk. Este baráti társaságban emlé­kezem arra, 2004-ben több önkormányzati pá­lyázatunk volt eredmé­nyes és jövőre újabbakat remélek. A családi koc­cintás nem maradhat el, közben egészséget, bé­kességet kérek. Nagy Imre (56) POLGÁRMESTER (Sajóbábony) C saládi körben ünnep­lem meg, hogy a na­gyobbik lányom megsze­rezte második diplomá­ját, a kisebbik pedig an­gol tanári szakon végzett. Arra is gondolni fogok, hogy munkatársaimmal együtt több sikeres, a vá­ros határán átnyúló ren­dezvényt tartottunk. Re­mélem, jövőre több pénz jut művelődésre. Bánfalvi Béláné (54) MŰVELŐDÉSIKÖZPONT-IGAZGATÓ (Mezőcsát) Szilveszteri rajt Nyugalmazott gyermekgyógyász főorvos, aki nem bánja, ha Pali bácsinak szólítják Szalóczi Katalin e-mail: szaloczi@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Hallgatom, amint életéről mesél. Elém vetíti belső képeit tüzelőál­lásról, a családtól való elsza­kadás fájdalmáról, hosszú idők hiábavaló kutatásairól, kiszolgáltatottságról.- Egy évig hősi halott is vol­tam - mondja. Majd pedig így summázza: szerencsés ember va­gyok, szerencsés volt az egész életem. Pali bácsi. Annak örül, hogy a városban, ahol a leghosszabb ideig élt, s él, a legtöbben így szólítják, tisztelettel, szeretettel. Mondhatnák főorvos úrnak is, hiszen ilyen titulussal ment nyugdíjba a sátoraljaújhelyi kór­házból, hatvanöt évesen - ennek is huszonnyolc esztendeje már -, igaz, utána a vérellátónál még húsz aktív évet lehúzott. Vattába született Űjhely húszezer lakosa közül hivatalból legalább egyszer min­denkihez köze volt.- Egy véradásos kiszálláson feltűnt, hogy az egyik véradónak többször is át van írva a szüle­tési helye, bizonyára nem volt könnyű az osztrák település ne­vét leírnia az írnoknak: Weistein??? De hisz az épp az a hely, ahol a háború idején ráta­láltam a családomra egy láger­ben, s ahol első dolgom volt a be­teg csecsemők és gyermekek szá­mára egészségügyi barakkot lé­tesíteni, magam árkoltam körül. Ott született meg az a fiúcska, aki ennyi év után elém került. Megkértem, küldje el az édesany­ját hozzám. Nem győzött csodál­kozni, hogy emlékszem a gyer­meke születésének minden moz­zanatára: hogy a fagy ellen egy kilós amerikai vattacsomagot téptünk fel, abba bugyoláltuk az újszülöttet, akinek ennek ellené­re reggelre apró fagypír jelent­kezett az arcán... Cserkész a fronton Elmeséli az utat is: az Oderá­tól az osztrák lágerig. De előbb azt: a nehéztüzéreknél szolgált, s bár tábori orvoshadnagyként hívták be, nem kellett két hét hozzá, hogy - cserkészkíváncsi­ságtól hajtva - minden lehető is­meretet elsajátítson ahhoz, hogy tüzérré avassák. (A szertartás­hoz tartozott: úgy elverték a hát­sóját, hogy egy darabig jobban esett hason feküdnie.)... Áz utol­só rohamra készültek már, '45 márciusában, amikor két hét szabadságot kapott, keresse meg a családját. Feleségéről, három­éves fiacskájáról, anyósáról annyit tudott: a Debrecenből nyugatra irányított tábori kór­házzal Szombathelyen kötöttek ki. Egy ismerős látni vélte egy fogatolt kocsi bakján a fe­leségét, a sze­kér hátuljá­ban, a szal­ma közt pedig - a leírás sze­rint az ő bundá­jában - az anyó­sát, ölében egy kisgyermekkel... Nagypéntek éjsza kájára Bécsbe ér­tek, ott tudta meg: nem érde­mes Szombat­helyre mennie: nincs már ma­gyar kórház. Őt és két társát nyugatra irányí­tották, igy került amerikai fogságba.- Beszállásoltuk magunkat egy iskolába, ahol megszervez­tem az orvosi ellátást, főként, hogy megelőzzük a fertőzéseket. Ennek híre ment, s egy napon megjelent az épület előtt egy amerikai dzsip (pár nappal előt­te néhány bujkáló nyilast szed­tek össze, így kissé megrémül­tem), s magukkal vittek a CIC épületébe, amiről éppen csak annyit tudtam, hogy amerikai katonai kémhálózat. Tanultam németül, görögül és latinul, de akkor még angolul egy szót sem tudtam. Tolmács segítségével kö­zölték, hogy felkérnek, nyújtsak mozgó orvosi ellátást a területen. Utaimra két káplán is elkísért, akik elindították a családkere­sést. Napról napra nőtt a lista: ki tud kiről, ki keres kit. Hasonló akció révén jutottak az én nyo­momra is, abból az angol fenn­hatóság alá került táborból, ahol az én családom tartózkodott. Mikor hírüket vette, a CIC pa­rancsnokától kért támogatást, hogy találkozhasson az övéivel. A pecséttel ellátott papír aranyat ért - egészen Salzburgig. Ott azonban újabb paszportot kértek, aminek kiállítását megtagadták tőle. De mindenütt akad egy jó tündér, ami ezúttal egy titkárnő személyében jelent meg. Magyar mise- Várakozás közben .összeba­rátkoztunk. Én meséltem a csa­ládomról, ő a katona férjéről, akinek jó emlékei fűződtek a ma­gyarokkal való találkozáshoz, így megígérte, megpróbál segíte­ni. Addig az utcán sétáltam, Pali bácsi szerencsés embernek tartja magát (Fotó: Bujdos Tibor) amely magyar beszédtől volt hangos, s kivettem: augusztus 20. lévén magyar mise lesz a dóm­ban. Amúgy is volt mit kérnem a jóistentől, hát betértem. Ma­gyarok közt énekelhettem a ma­gyar Himnuszt... Amiről eszem­be jutott az emlék, amikor utol­jára énekeltük magyar földön a Himnuszt Krasznahorkaváral- ján, ’44 december 24-én. A pap az úrfelmutatásig jutott el, amikor a tüzérparancsnokhoz hírnök ér­kezett, félbehagyatta a misét, bennünket egy intéssel kivezé­nyelt. Futólépésben tettük meg az utat a tüzelőálláshoz, leadtuk az össztüzet, aztán jobbra át, vissza a templomba... Dicsőség és halálhír Pereg a film: újra együtt a csa­lád. Aztán vissza-visszafordu- lunk az időben. Látom a képsort, amint az orvostüzér, nagybeteg parancsnokát helyettesítve - cserkészleleménnyel - átmenekí­ti a visszavonulásban akadályo­zott, szegényesen felszerelt csa­patát. Aztán azt a pillanatot is, amikor a megfutamodókkal szembeszegülve visszaindul a lö- vegekkel a tüzérekhez a harcvo­nalba, miközben egy sztálinor- gona felülről belövi a terepet. Többen utóbb megesküdtek rá: őt is látták a levegőben röpülni, így történt, hogy ugyanabban a honvédségi lapban két helyen is szerepelt a neve: egyszer a Kar­dos Signum kitüntetettek között, egyszer pedig a hősi halottak névsorában.- Egyszóval a szerencse végig­kísérte az életemet. Isten külö­nös adománya talán, hogy jó gé­neket örököltem. Mert külön szerencse, hogy az emlékezetem megmaradt. Ha éjszakánként felébredek, egy-egy történetet visszapergetek magamban. És nem egy rossz érzés, még akkor sem, ha nem minden volt szép, ha néha keserves volt is. NÉVJEGY Dr. Boda Pál, nyugalmazott gyermekgyógyász, akit egész életén végigkísért a szerencse Született: Miskolc, 1912-ben. Iskolái: Debreceni Orvostudomá­nyi Egyetem (1936) Pályafutása: 1938-től Debreceni Gyermekklinika, 1946-tól ma­gánorvos (Mezőkövesd), 1951-től szikszói kórház, osztályvezető fő­orvos, 1952-től a sátoraljaújhelyi kórház csecsemő- és gyermekosz­tályának osztályvezető főorvosa, majd megbízott kórházigazgató, majd -helyettes. Kitüntetések: a Város Díszpolgá­ra (Sátoraljaújhely), Magyar Spor­tért (1993) S zűk baráti körben, a decemberben megnyi­tott helyi bowlingklub- ban. Aktívan sporto­lunk, táncolunk, viccelő­dünk és beszélgetünk majd. Az élelemről „bá­tyus” módszerrel gon­doskodunk, mindenki hoz valamit. Természete­sen nem maradhat el a szokásos pezsgős koccin­tás sem. Dr. Márkus Gábor (55) FOGORVOS (Tiszaújváros) E ste négyen leszünk otthon a feleségem­mel, a fiammal és a ba­rátnőjével. Családi kör­ben szórakozunk, eszünk, iszunk, zenét hallgatunk, táncolunk. Éjfélkor pezs­gőt bontunk, majd a fia- mék elmennek, én pedig Editkével a televízió elé ülök és azt a műsort né­zem majd, amelyik a leg­jobban tetszik. Boros Árpád (71) nyugdíjas (M iskolc) ■ ’-i'iS MEGKÉRDEZTÜK AZ OLVASÓT: Hogyan búcsúztatja az óévet?

Next

/
Thumbnails
Contents