Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-31 / 305. szám
2004. december 31., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# ÉM-SZILVESZTER / 8 A lényeg a harmónia (Fotó: végh Csaba) Szilveszteri sminktanácsok Miskolc (ÉM) - Hogy e sorok írójának - aki férfiból van - mondott újdonságokat Járási Ágnes, az természetes. Ám könnyen lehet, hogy a kozmetika, smink, fodrászat kiváló szakembere, a Miskolci Nemzeti Színház fodrásztárának vezetője nőknek is szolgál érdekességekkel, hasznosítható tanácsokkal. A téma természetesen a hölgyek szilveszteri külleme, azon belül a sminkjük. Lássuk, mi a lényeg!- A legfontosabb - kezdi mondandóját Járási Ágnes -, hogy a bőrszínnél egy árnyalattal sötétebb legyen az alapozó, s azt alaposan masszírozzuk az arcunkba. Lássuk a szemet! Még visszatérünk az arcra, de előbb lássuk a szemet! A szem árnyékolásának divatszínei a következők: lila, rózsaszín, padlizsán, barnás. Szilveszterkor kitűnő lehet a pirosas is. Ugye nem kell mondani, hogy a szemhéj színének harmonizálnia kell a ruháéval? Azt se, hogy a rúzsénak úgyszintén. Meg a körömének. Száj: nem divat a kontúr. Ezzel együtt lehet kontúrozni, de össze kell mosni a rúzzsal.- A szilveszteri csillámporból mindenhová juthat. Akár mintákat is festhetünk az arcunkra csillámporral - folytatja szépészeti útmutatásait Járási Ágnes, hozzátéve, hogy a haj is megkívánja a maga csillámsprayjét. - Mi legyen a frizurával? Legyen gyönyörű, egyedi, alkalmi. Bátran rugaszkodjanak el a hölgyek a hétköznapok hajviseletétől. A szemöldök színe a hajéval harmonizáljon. Nem divat a szemen a kontúr, a szempillaspirál - akár a dúsító - viszont kötelező. Lehúzni a dekoltázsig Ne feledkezzenek meg a hölgyek arról a szabályról, hogy az alapozót le kell húzni a dekoltázsig. Az is fontos, hogy amikor kész a smink, az egészet húzzák át ecsettel vékonyan, porpúderrel. A divatos arcfestést kortól függetlenül mindenkinek ajánlja Járási Ágnes. Persze, az idősebbeknek a szolidabb sminkek állnak jól. Arra is felhívta a figyelmet, hogy egyre gyakrabban rendeznek hetvenes évekbeli bulikat. Ez azt jelenti, hogy a társaságok a '70-es éveket idézik megjelenésükben. Ha tudjuk, hogy ilyenre vagyunk hivatalosak, ne feledkezzünk meg a következőkről: Tussal nagy cicaszemeket kell húzni. A szemöldök fekete, és tessenek múszem- pillát ragasztani. A frizura lófarok vagy tupírozott konty. Pirosító az arcra, piros, kontúr nélküli rúzs a szájra. Egy szerencsés ember A hagyományoknak megfelelően az új bor átfejtésével kezdem a napot, szép és hálás munka lesz. Utána Kőkapura utazom, ott baráti, családi és munkatársi körben intek búcsút 2004-nek és köszöntőm a 2005-ös esztendőt. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerűen fogunk szórakozni. Virág Tamás (49) hegyközségi elnök (Edelény) M űvelődési központunkban tréfás évbúcsúztatót, ráhangoló vetélkedőt tartunk. Este baráti társaságban emlékezem arra, 2004-ben több önkormányzati pályázatunk volt eredményes és jövőre újabbakat remélek. A családi koccintás nem maradhat el, közben egészséget, békességet kérek. Nagy Imre (56) POLGÁRMESTER (Sajóbábony) C saládi körben ünneplem meg, hogy a nagyobbik lányom megszerezte második diplomáját, a kisebbik pedig angol tanári szakon végzett. Arra is gondolni fogok, hogy munkatársaimmal együtt több sikeres, a város határán átnyúló rendezvényt tartottunk. Remélem, jövőre több pénz jut művelődésre. Bánfalvi Béláné (54) MŰVELŐDÉSIKÖZPONT-IGAZGATÓ (Mezőcsát) Szilveszteri rajt Nyugalmazott gyermekgyógyász főorvos, aki nem bánja, ha Pali bácsinak szólítják Szalóczi Katalin e-mail: szaloczi@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Hallgatom, amint életéről mesél. Elém vetíti belső képeit tüzelőállásról, a családtól való elszakadás fájdalmáról, hosszú idők hiábavaló kutatásairól, kiszolgáltatottságról.- Egy évig hősi halott is voltam - mondja. Majd pedig így summázza: szerencsés ember vagyok, szerencsés volt az egész életem. Pali bácsi. Annak örül, hogy a városban, ahol a leghosszabb ideig élt, s él, a legtöbben így szólítják, tisztelettel, szeretettel. Mondhatnák főorvos úrnak is, hiszen ilyen titulussal ment nyugdíjba a sátoraljaújhelyi kórházból, hatvanöt évesen - ennek is huszonnyolc esztendeje már -, igaz, utána a vérellátónál még húsz aktív évet lehúzott. Vattába született Űjhely húszezer lakosa közül hivatalból legalább egyszer mindenkihez köze volt.- Egy véradásos kiszálláson feltűnt, hogy az egyik véradónak többször is át van írva a születési helye, bizonyára nem volt könnyű az osztrák település nevét leírnia az írnoknak: Weistein??? De hisz az épp az a hely, ahol a háború idején rátaláltam a családomra egy lágerben, s ahol első dolgom volt a beteg csecsemők és gyermekek számára egészségügyi barakkot létesíteni, magam árkoltam körül. Ott született meg az a fiúcska, aki ennyi év után elém került. Megkértem, küldje el az édesanyját hozzám. Nem győzött csodálkozni, hogy emlékszem a gyermeke születésének minden mozzanatára: hogy a fagy ellen egy kilós amerikai vattacsomagot téptünk fel, abba bugyoláltuk az újszülöttet, akinek ennek ellenére reggelre apró fagypír jelentkezett az arcán... Cserkész a fronton Elmeséli az utat is: az Oderától az osztrák lágerig. De előbb azt: a nehéztüzéreknél szolgált, s bár tábori orvoshadnagyként hívták be, nem kellett két hét hozzá, hogy - cserkészkíváncsiságtól hajtva - minden lehető ismeretet elsajátítson ahhoz, hogy tüzérré avassák. (A szertartáshoz tartozott: úgy elverték a hátsóját, hogy egy darabig jobban esett hason feküdnie.)... Áz utolsó rohamra készültek már, '45 márciusában, amikor két hét szabadságot kapott, keresse meg a családját. Feleségéről, hároméves fiacskájáról, anyósáról annyit tudott: a Debrecenből nyugatra irányított tábori kórházzal Szombathelyen kötöttek ki. Egy ismerős látni vélte egy fogatolt kocsi bakján a feleségét, a szekér hátuljában, a szalma közt pedig - a leírás szerint az ő bundájában - az anyósát, ölében egy kisgyermekkel... Nagypéntek éjsza kájára Bécsbe értek, ott tudta meg: nem érdemes Szombathelyre mennie: nincs már magyar kórház. Őt és két társát nyugatra irányították, igy került amerikai fogságba.- Beszállásoltuk magunkat egy iskolába, ahol megszerveztem az orvosi ellátást, főként, hogy megelőzzük a fertőzéseket. Ennek híre ment, s egy napon megjelent az épület előtt egy amerikai dzsip (pár nappal előtte néhány bujkáló nyilast szedtek össze, így kissé megrémültem), s magukkal vittek a CIC épületébe, amiről éppen csak annyit tudtam, hogy amerikai katonai kémhálózat. Tanultam németül, görögül és latinul, de akkor még angolul egy szót sem tudtam. Tolmács segítségével közölték, hogy felkérnek, nyújtsak mozgó orvosi ellátást a területen. Utaimra két káplán is elkísért, akik elindították a családkeresést. Napról napra nőtt a lista: ki tud kiről, ki keres kit. Hasonló akció révén jutottak az én nyomomra is, abból az angol fennhatóság alá került táborból, ahol az én családom tartózkodott. Mikor hírüket vette, a CIC parancsnokától kért támogatást, hogy találkozhasson az övéivel. A pecséttel ellátott papír aranyat ért - egészen Salzburgig. Ott azonban újabb paszportot kértek, aminek kiállítását megtagadták tőle. De mindenütt akad egy jó tündér, ami ezúttal egy titkárnő személyében jelent meg. Magyar mise- Várakozás közben .összebarátkoztunk. Én meséltem a családomról, ő a katona férjéről, akinek jó emlékei fűződtek a magyarokkal való találkozáshoz, így megígérte, megpróbál segíteni. Addig az utcán sétáltam, Pali bácsi szerencsés embernek tartja magát (Fotó: Bujdos Tibor) amely magyar beszédtől volt hangos, s kivettem: augusztus 20. lévén magyar mise lesz a dómban. Amúgy is volt mit kérnem a jóistentől, hát betértem. Magyarok közt énekelhettem a magyar Himnuszt... Amiről eszembe jutott az emlék, amikor utoljára énekeltük magyar földön a Himnuszt Krasznahorkaváral- ján, ’44 december 24-én. A pap az úrfelmutatásig jutott el, amikor a tüzérparancsnokhoz hírnök érkezett, félbehagyatta a misét, bennünket egy intéssel kivezényelt. Futólépésben tettük meg az utat a tüzelőálláshoz, leadtuk az össztüzet, aztán jobbra át, vissza a templomba... Dicsőség és halálhír Pereg a film: újra együtt a család. Aztán vissza-visszafordu- lunk az időben. Látom a képsort, amint az orvostüzér, nagybeteg parancsnokát helyettesítve - cserkészleleménnyel - átmenekíti a visszavonulásban akadályozott, szegényesen felszerelt csapatát. Aztán azt a pillanatot is, amikor a megfutamodókkal szembeszegülve visszaindul a lö- vegekkel a tüzérekhez a harcvonalba, miközben egy sztálinor- gona felülről belövi a terepet. Többen utóbb megesküdtek rá: őt is látták a levegőben röpülni, így történt, hogy ugyanabban a honvédségi lapban két helyen is szerepelt a neve: egyszer a Kardos Signum kitüntetettek között, egyszer pedig a hősi halottak névsorában.- Egyszóval a szerencse végigkísérte az életemet. Isten különös adománya talán, hogy jó géneket örököltem. Mert külön szerencse, hogy az emlékezetem megmaradt. Ha éjszakánként felébredek, egy-egy történetet visszapergetek magamban. És nem egy rossz érzés, még akkor sem, ha nem minden volt szép, ha néha keserves volt is. NÉVJEGY Dr. Boda Pál, nyugalmazott gyermekgyógyász, akit egész életén végigkísért a szerencse Született: Miskolc, 1912-ben. Iskolái: Debreceni Orvostudományi Egyetem (1936) Pályafutása: 1938-től Debreceni Gyermekklinika, 1946-tól magánorvos (Mezőkövesd), 1951-től szikszói kórház, osztályvezető főorvos, 1952-től a sátoraljaújhelyi kórház csecsemő- és gyermekosztályának osztályvezető főorvosa, majd megbízott kórházigazgató, majd -helyettes. Kitüntetések: a Város Díszpolgára (Sátoraljaújhely), Magyar Sportért (1993) S zűk baráti körben, a decemberben megnyitott helyi bowlingklub- ban. Aktívan sportolunk, táncolunk, viccelődünk és beszélgetünk majd. Az élelemről „bátyus” módszerrel gondoskodunk, mindenki hoz valamit. Természetesen nem maradhat el a szokásos pezsgős koccintás sem. Dr. Márkus Gábor (55) FOGORVOS (Tiszaújváros) E ste négyen leszünk otthon a feleségemmel, a fiammal és a barátnőjével. Családi körben szórakozunk, eszünk, iszunk, zenét hallgatunk, táncolunk. Éjfélkor pezsgőt bontunk, majd a fia- mék elmennek, én pedig Editkével a televízió elé ülök és azt a műsort nézem majd, amelyik a legjobban tetszik. Boros Árpád (71) nyugdíjas (M iskolc) ■ ’-i'iS MEGKÉRDEZTÜK AZ OLVASÓT: Hogyan búcsúztatja az óévet?
