Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-03 / 282. szám
2004. december 3., péntek ÉSZAK-MAGYARQRSZÁG $ Karácsonyig tartó Mikulás Miskolc (ÉM) - Az elmúlt évek talán legjelentősebb Mikulástól karácsonyig tartó programját szervezik Miskolc belvárosában, ami november 28-án, az adventtel kezdődött. A virágóra helyén adventi koszorú áll a Városház téren, mivel elkezdődött a belvárosi ünnepi program. A városi önkormányzat rendezvényét az Ifjúsági és Szabadidő Ház szervezi, aminek egyik látványossága lesz a Mikulás-napi belvárosi felvonulás, ugyanis 6-án délután fél négykor a centrumtól gólyalábasok, hintó, Mikulás, mazsorettek vonulnak a Városház térig. Ezen a napon ragyognak majd fel a belváros szokásos ünnepi fényei is. Ünnepi belváros Mint arról Berzi Marianna, az Ifiház tanácsosa kérdésünkre beszámolt, a Városház téren már előző nap felállítanak egy sátrat, ami a Meseházikó elnevezést viseli majd. Itt forralt bort, kürtös kalácsot, kemencés lán- gost árusítanak majd, míg délutánonként 16 órától gyerek- és felnőttprogramok, zenészek, játszóház várják az érdeklődőket. De lesz állatsimogató a sátor mellett, tűzzsong- lőr és sok házikó, ahol népművészeti és ajándéktárgyakat lehet majd vásárolni, vagyis az egész várost hangulatossá rendezik át, ahol nemcsak Mikulással, de hópelyhecskével és hókirálynővel is találkozhatunk. 'avaly a Gyed Maróz, az orosz Télapó köszönetté a megyei gyerekeket (Fotó: archív) Nem egyszerű a Mikulás szakma Miskolc (ÉM) - Ha valaki azt gondolja, könnyű munka hivatásos Mikulásnak lenni, elhamarkodottan vélekedik. Nemcsak piros-fehér jelmez és néhány frappáns mondat kell a Mikulásosdihoz, ha valóban élményt akarunk kínálni. Valószínűleg ezért is lehet, hogy a megyében nem tobzódunk a Mikulás-szolgálatokban, jóllehet a fővárosban ennek már nagy keletje van. Nálunk is van persze igény, de ezért - egyszerűen fogalmazva - nem éri meg működtetni ilyen szolgáltatást. Ilyen próbálkozása régebben volt az Ifjúsági és Szabadidőháznak, s tavaly először a sárospataki Művelődési Ház is indított, idén már ők sem vállalják. A miértre egyszerű a választ: egy este kell minden családot meglátogatni a Mikulásnak, ami egy sok létszámos „brigádot” igényel, ugyanis egyetlen este utazásokkal együtt egy Télapó nem sok helyre tud eljutni. Ha nagyon zsúfolt a program, akkor csúszás előfordul, a megkéső Mikulás pedig síró gyereket talál. Alakítani kell Halász Etelka, a Magyar Mikulás Alapítvány elnöke szerint a Mikulás alakításához elengedhetetlen az önbizalom, a bátorság, a talpraesettség és a rögtönzőkészség. Az alapítvány néhány órás képzésén mozgásgyakorlatot, gyermekpszichológiát, színészkedést és beszédtechnikát is tanulnak a bevetés előtt álló Télapók.- Fontos, hogy a jelöltek bele tudják élni magukat a szerepbe. A Mikulás jósá- got’ szeretet sugárzó, kedves, megértő, megfontolt magabiztos, bölcs ember. így kell a gyerekek elé lépnie. Ott köszöntőt mond, amelyhez ajánlatos egy versikét megtanulni, szerepelteti a kicsiket, a „Nagykönyvből” elmondja intelmeit, dicsér, majd ajándékoz - ad rövid betekintést a kulisszák mögé Halász Etelka. Nem kifizetődő Azt nem lehet mondani, hogy milliomossá lehet válni ilyen szolgáltatásból, egy Mikulás-rendelés 5-7 ezer forint között alakul, ami a szolgálatónak nem sok haszon, a családoknak viszont jelentős kiadás. S ha mi magunk akarunk Mikulások lenni? Akkor sem egyszerű a dolgunk, ugyanis Miskolcon - információink szerint - nincs jelmez, vagyis a megoldás, ha mi varrjuk meg magunknak. Csokimikuiások sorakoznak a boltok polcain számtalan nagyságban és formában, amelyek tegnaptól már egyre több kosárban is fellelhetők. S persze a december 6-ai ajándékozás szimbóluma mellett csokihegyek is várják az ajándékozni szándékozókat. (Fotó: Ádám János) Karácsonyi ajándékok előtt csokimikulások Pici vagy óriási, piros, kék, vagy zöldes, szegényesen, gazdagon díszített - csokimikuk özöne Miskolc (ÉM - OlKa) - Piros prémes köpeny és csizma, sapka, hosszú fehér szakáll... ajándékokkal megtömött puttonytól görnyedt alak. Mindez fényes papírbe- vonón, a boltok polcain. Hamarosan jön a Télapó, a kosarakban pedig ott a csokimikulás és társai. Nos ismét a karácsonyi szezonban találjuk magunkat, elég csak körbenézni a boltokban, plazákban, miközben az igazi karácsonyi hangulattól még igen messze állunk. Itt van viszont a Mikulás, a gyerekeknek már csak néhányat kell aludni, kifényesíteni a csizmákat és várni, hogy jöjjön a jóságos Télapó. S hogy mit tesz a puttonyba? Természetesen minden gyereknek azt és aszerint, ahogy viselkedett - vagyis hát így mondják. Végül pedig mégis csak az kerül a csizmába, amire a szülőnek telik. Minden méretben A gyártók idén nem lustálkodtak, Mikulásnak már annyi arca és ruházata van, hogy a szülő azt sem tudja, melyiket vegye meg gyermekének, ugyanis például az egyik márka - arculatának megfelelően - zöld csomagulású csokitélapót kreált. Ez nyilván nem gyerekeknek készült termék, szegény csemete, ha ezt venné ki a csomagból valószínűleg az jutna az eszébe, hogy a hosszú utazás tette ezt szegény Mikulással. Persze a különbségek egyéb téren is jelentősek, már csak a csokimikulások méretétől fogva is, az extra (9 grammos) kicsitől az egészen termetes csokitélapóig minden megtalálható a kínálatban - hogy melyiket választjuk, az igazán pénztárca kérdése. Kész csomag Az árkülönbségek pedig nagyok, ami nemcsak a Mikulás méretezéséből fakad, de gyártói márka kérdése is (lásd.: grafikán). Mikulás-vásár A csoki Mikulások átlagárai (forint/darab) 350 grammos 100 grammos 60 grammos 40 grammos 18 grammos 9 grammos Grafika és forrás: Ésfak-Magyarország Elfoglalt szülők, rokonok megoldása lehet a kész Mikuláscsomag, amelyekből a teljesen egyszerű (4 szaloncukor, egy csokimikulás, egy csoki és egy csomag cukorka) tartalmút kétféle kiszerelésben találtunk az egyik hipermarketben, a kisebb 269, a dupla akkora 399 forint, illetve a kisebb fajta, ha virgáccsal együtt vesszük az már 579 forint (vagyis a rossz gyerek drágább). Persze láttunk 2 ezer forintos némi eredetiséget megcsillantó Mikulás-csomagot, amiben apró játék, pici plüssma- ci is bekerült. Van belőle egy- polcnyi. Az említett pénzösszegekért ugyanakkor, ha saját magunk állítjuk össze a csomagot, háromszor annyi, azonos kategóriában lévő édességet tehetünk a kosárba. S persze ott vannak még a különféle gyerekeknek szóló bonbonok és játékkal kombinált csokitermékek, amelyek Mikulás alkalmából új csomagolást kaptak... i i.ntai . ' ff'f/Sf ''8 UN*~ ^ urrv http:/ spor.boon.hu Korábbi írásaink elolvashatók Idén is elindult a Mikulás-vonat A végállomáson meglepetés várja a gyerekeket Miskolc (ÉM - OlKa) - Mis- kolc-Lillafüred között újra elindult a Mikulás-vasút, ami idén a tavalyitól is több iskolásnak és óvodásnak nyújt felejthetetlen élményt, míg a családok előre váltott jeggyel hétvégén vehetik igénybe az ünnepi járatot. December 1-19-ig naponta 2 vonat 500 gyereket szállít Mis- kolc-Lillafüred között az ünnepi díszbe öltöztetett kisvasúton. Az ötlet gazdája a Diósgyőri Vár Térségének Fejlesztéséért Közhasznú Alapítvány, amely célul tűzte ki, hogy a városrész értékeinek jobb idegenforgalmi kihasználtságát kezdeményezze, így jutott eszükbe a lillafüredi kisvasút, amit pár napra kibérelve, ünnepi díszbe öltöztetve ki- rándultatják a diákokat - magyarázta lapunknak F. Tóth Géza kuratóriumi elnök. Részben támogatással A miskolci közgyűlés a tavalyi siker után úgy döntött, a megyeszékhely diákjainak utazását támogatják, így minden önkormányzati képviselői körzet kapott egy vonatot, amire 250 gyerek fér fel. Utazásukat, a Mikulást, az ünnepi műsort a képviselő-testület fizeti, s a kétórás utazás és műsor végén a gyerekek még ajándékot is kapnak.- A hétvégét a cégeknek, településeknek, családoknak ajánljuk, ekkor ők tudják igénybe venni az ünnepi vonatokat, de ff ................ A szervezett miskolci csoportok ünnepi vonatozása támogatott, de jegyváltással mások is utazhatnak. F. Tóth Géza KURATÓRIUMI ELNÖK ................................ff csak előre váltott jeggyel. A megye számtalan településéről jelentkeztek, sőt még Szegedről is kerestek minket, hogy két mikrobusszal hoznának fel diákokat. Ez számunkra fontos visz- szajelzés, hogy érdemes és kell csinálni, de a legfontosabb a gyermekek öröme - hangsúlyozta a kuratóriumi elnök. A hétvégére váltott jegy egyébként ezer forint/fő, ez az utazást és az ünnepi műsort foglalja magába, ezen felül lehetőség van arra, hogy a kincsesládába (ami a gyerekeknek szóló ajándékot rejti) a szülők saját maguk hozta Mikulás-csomagot tegyék, amit az utazás végén gyermeke megtalál, de 250 forintért az alapítványtól is vásárolhat csomagot, míg jegyet igényelni az Ady Endre Művelődési Házban lehet. Édességek minden meny- | nyiségben, ez fogad minket a boltokban, az utcai árusoknál, a piacokon, amelyek között jól ismert és megszokott termékeket is találunk, új. Mikuláshoz illő csomagolásban. (Fotó: Ádám János ) ( ____________ Tavaly Indult először a Mikulás-vonat, s most Itt a folytatás (Fotó: v. cs.)