Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-18 / 295. szám

2004. december 18., szombat ÉSIAN-MIlYftRQRSZÁfi# SEGÍTÜNK / HIRDETÉS / 4 Még hátravan néhány nap! Miskolc (ÉM) - Ezúttal sem hiába for­dultunk Olvasóinkhoz segítségért: egymás után érkeznek az ajándékok az Alsózsolcai Gyermekotthon és Lakásotthonok lakóinak karácsonyfája alá. Családok, nagymamák, nagypapák és cégek, cégvezetők egyaránt találhatók az ajándékozók között. Hogy mi­ket hoztak, az egyelőre maradjon titokban, de az ünnep után természetesen beszámo­lunk róla. Fa alá valók Az ajándékokat 21-én, azaz kedden csino­san becsomagoljuk - már amelyeket nem eleve szépen feldíszítve hoztak be szerkesz­tőségünkbe -, hogy másnap már el is szál­lítsa az otthon autója. Tehát további aján­dékaikat keddig még eljuttathatják hozzánk (Miskolc, Zsolcai kapu 3. III. emelet)! OTTHONLAKÓK ÉS VÁGYAK Illés Timi (5): Igaz, az nem játék, de rágót szeretne karácsonyra. Rajzolni és festeni is szeret, vfzfes- téknek is örülne. Illés Tünde (8): Régóta vágyik egy igazi, arany fül­bevalóra. Leginkább olyan­ra, ami egy, illetve két kis delfint ábrázol. Inkább az otthonban tölti az ünnepeket Klaudia szerint nem az ajándék a lényeg... Miskolc (ÉM - SzK) - Olyan volt a körülmény - in­dokolja tömören Klaudia (14), miért kerültek gyer­mekotthonba ő és testvérei: Robi (13), Krisztián (12), An­di (15) és Laci (16). Csak a két legnagyobb test­vér nincs velük, ők otthon ma­radtak.- A szüleim elváltak, anyu nem törődött velünk. Az egyik nagytesóm ment el a gyámügy­re, hogy jobb volna nekünk, ha gondoskodásba vennének. Apu­val tartjuk a kapcsolatot, nagy ritkán. Én már nem megyek ha­za karácsonykor sem, két éve voltam, de azóta én inkább nem, csak a fiúk. Jobban érzem itt magam. Együtt főzünk, szépen megterítünk. Aztán lesz ajándék- osztás is, de nem az a lényeg. Még emlékszik a tavalyi fogá­sokra: rántott pulykamell, krumpli, sokféle sütemény. Van, amit maga is el tud már készíte­ni, például pudingot. Klaudia el­meséli, a nevelők mindenkitől meg szokták kérdezni, mi a vágyuk, s ha lehet, teljesítik.- Én egy kabalát kértem. - Ami, ha megérkezne karácsony­ra, nem volna társ nélkül, hiszen Klaudiának van már egy kabalá­ja, Kis kérlelésre elő is veszi az ágyneműtartóból, s megmutatja nekünk. Egy igaz barátnő Megérdeklődjük, van-e igazi barátnője, aki előtt semmi titka nincs, akivel mindent meg lehet susmorogni.- Igen, van, a csoportnevelőm lánya, Jutka. Igaz, ő már tizen­nyolc éves, de vele mindenről le­het beszélni.- Mit szólnál hozzá, ha egy­szer csak szembe jönne veled az édesanyád? - kérdezzük.- Az első a meglepődés lenne, mert már rég nem láttam. De el­Ónodi Klaudia (Fotó: Ádám János) mennék mellette. Ha eddig nem volt fontos neki a gyereke, ak­kor ezután se lenne. A jövőjéről faggatjuk Klau­diát, aki nem túl beszédes, vi­35? 171717, UÜJJjjJj 11 0.f^ http:/ segitunk.boon.hu \j Korábbi cikkeink szont annál mosolygósabb. Fod­rász szeretne lenni. Kicsit elő­reszaladunk az időben: hát gyer­meket szeretnél majd? ■- Hát persze - mondja szé­gyenlősen. S arra is válaszol, mi­lyen anya szeretne lenni:- Hát amilyennek lenni kell: felelősségtudatos - vágja rá el­pirulva. POSTÁN ÉRKEZETT Három kiskorú gyermek, egy 13 éves kislány, valamint egy 9 és egy 2 éves kisfiú édesanyja írja Körömből: szeret­né gyermekeit megajándékozni kará­csonykor, de anyagi helyzetük ezt nem teszi lehetővé. Bárminek örülnének: használt ruhaneműnek, játékoknak. ★ ★ ★ Öt gyermeket nevelő család vagyunk - szól a levél, amelyet Bodrogolasziból küldtek. „Sajnos ez éven eljutottunk odáig, hogy gyermekeinknek nem tu­dunk ajándékot venni. Ha jutna gyűjtés­ből egy kis ajándék, nagyon nagy bol­dogságot szereznének nekünk vele.” Hatgyermekes családanya írja Mező- keresztesről: a közelgő ünnepekre te­kintettel szükségük volna szaloncukor­ra, megunt játékokra, tartós élelmiszer­re. Tel.: 30/432-50-24. ★ ★★ Tibolddaröcról jött a levél: „Sajnos no­vember elején megszűnt a munkahe­lyem, csak szociális segélyt kapok. Édesanyámmal laktam egy háztartás­ban, de ő nemrég váratlanul meghalt. Tüzelőre nem futja. Ha valaki adna, legalább részletfizetésre, az is jó len­ne, remélem, hamarosan találok állást, és vissza tudnám adni.” Két kisgyermeket - 1 és 3 éveseket - nevel az a körömi házaspár, amely tüzelőt kér, fölösleges bútort, s a gye­rekeknek játékot, élelmiszert, szalon­cukrot, karácsonyfát. Az apa súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenved. ★ ★★ Négy kicsi gyermeket nevelek (13, 12, 4, 2 évesek), úgy, hogy válás előtt ál­lunk a férjemrpel. Pokol az életünk. Olyan emberek segítségét kérem, akik­nek használaton kívüli lakásuk van, és minimális összegért kiadnák ne­künk. De jó lenne, tüzelő és tartós élel­miszer is - írja egy anya Izsófalváről. Boldog karácsonyt kíván szerkesztő­ségünknek, de azt szeretne biztosíta­ni - épp karácsonykor született - 13 éves fiának egy barcikai anya. Fia min­den álma egy számítógép vagy egy Playstation. Használt is jő volna, és akár ki is fizetné, részletekben. ★ ★★ Téli ruhaneműt kér magának és nagybe­teg édesanyjának egy mezőkeresztesi fiú. Minthogy nem telik kerítésre, min­denük eltűnik az udvarról. Ha valaki megcsinálná mintegy 200 méter hossz­ban a kerítésüket, nagy jót tenne velük. De igen örülnének élelmiszereknek is. ^ÓKE/^ ETTEREM-PftSZIO "O-ai ÉVZÁRÓ MULATSÁG A HÁMORI-TÓ MELLETT! ♦ Háromféle menü ♦ Tűzijáték a tó fölött ♦ Koktél ♦ Műsor és élőzene , kifulladásig Ara: 12 000 Ft / fő Tel.: 40/531-203, fax: 46/531-202. c-ttiail: tokeri@tokcH.hu US 17 Mlskolc-IJllafurcd. Erzsébet sétány 3. mJS x ■" l** i lílte . • t - ’s ■ • Ismert világcégek 500 esküvői, estélyi és alkalmi ruháiból választhatnak Kedves Vendégeink ' ADiva jpr Exkluzív Esküvői Divatszalon Miskolc, Széchenyi u. 91. sz. f ; 46/353-454 www.adiva.hu www.eddyk.hu www.demetriosbride.hu a Kiss-Gotd 2002 Kft. órajaVítás, eladás # Vízmenteselem-csere # óraszíj-, óracsateladás % ékszerjaóitás, -készítés $ ékszereladás, -Vásárlás & füllyukasztás Óra és Ékszer Ház, 3525 Miskolc, Kossuth u. tf. Tet.ffax: Utó) 328-625, mabit: (06-30) 95-38-955, (06-20) 95-38-955 ,Alfa Ajándék! Ajándékbolt-láncolat az áruház területén, választékos, igényes árukészlettel, de szerény árakkal! Keleties áruk nagy választéka. Családias, udvarias kiszolgálás. Nyitva a hét minden napján. H-P.: 8-19, Sz-V: 8-14 Miskolc, Vörösmarty u. 17. (Alfa Áruház) Tel. 30/9654-551 Minőség, kényelem, megfizethető áron Széles körű kínálat, a vásárlók megtalálhatják az igényeiknek megfelelő lábbelit Megfizethető' termék, magas minőségi színvonal mellett - cipők terén ez Miskolcon is jelen van, attól kezdve, hogy meg­nyitotta üzletét a Grosso cipőbolt. A sétálón működő üzlet, (Széchenyi u. 43.) színvona­las körülmények között kí­nálja termékeit, amelyek csak minőségi, bőrtermékek, olyan ismert márkák névje­gyével, mint a Diesel, a Wrangler, az AirStep, (a Monflex, az Everlast, vagy a S’Oliver cipők, amiket csak a Grossóban vásárolhatunk meg a városban. Természetesen a kínálat itt még nem ér véget, a vá­sárlóközönség megtalálhatja a Marc, Vagabond, Merrell és Kitűnő minőség, magas fokú elegancia, nagy választék férfiaknak és hölgyeknek egyaránt! Vásároljon Ön is a Grosso cipőboltban Miskolcon a Széchenyi u. 43. szám alatt. :U r JJ a Széchényi u. 43. s Tel.: 46/414-567 Ne feledje: Grosso cipőben jóI jár! Kőkapu... ahol | a csend kezdődik... Kőkapu Vadászkastély és Hatét Pátházától 7 kilométerre 25 franciaágyas szoba, 5 korabeli lakosztály pezsyőfüráő, szauna, edzőterem, botőliny, kisőasút Az ideális pihenés!!! 3996 Pálháza-Kőkapu, Kőkapui Vadászkastély Tel. 67/370-032, far: 67/570-062 Az alkalmi cipő a báli szezon fontos kelléke Qfbzeretné közelről Ütni a csábítás mozdulatait? Szeretné izgalmassá tenni rendezvényeit! Á Akkor ne habozzon, hívjon! Színvonalas műsort biztosítunk bátokon­összejöi/e teleken A ■ rendezvényeken. TJdpdrbbi rnfó. Qy/ffaslánc eapesület (S^Lutas <3tínikd I *0/343 -3X9 _ Rucanor cipőmárkákat is. Csemai Tibor, az üzlet tulajdo­nosa nem titkoltan azzal a szándékkal nyitotta meg a ci­pőboltot, hogy kínálatot te­remtsen a városban minőségi, ám megfizethető lábbelikből. Az eltelt időszakról úgy nyilat­kozott: „az idő minket igazolt, hiszen a fiataloktól az idősekig széles vásárlóközönség igé­nyeit tudjuk kiszolgálni.” Szojgálta tása i n k: • kondicionálóterem — akár személyi edzővel • tornaterem — formatoma, • problémás zónák edzése, • zsír-mix, step-mix, • zsírégető step, • alfamasszázs (tartós fogyás) • alakformáló, • kick-boksz, • funky aerobik, • szolárium • hasparty, terhestoma, • 4X feletti torna Sissy női kondicionáló- és tornaterein Miskolc, Széchenyi u. 68. 2. emelet (Hafó-liáz mellett. Matróz felett) Tel.: 46/416-326 Bútorrestaurátor és műtárgy igazságügyi szakértő Vállalja aiitik bútoraik , felújítását, korhű | anyagokkal, szakszerű technológiával, garanciával Miskolc, Árok utca I. lel.: 46/150-S34 Budapest, Nagy Sándor József 44. lel.: 1/283-7223 mobil 30/941-8639, http://www.rcstaurator.hu Mariann virág Esküvői csokrok Asztali, templomi és teremdiszek Száraz- és selyemvirágos faliképek, díszek- Irodák-iizletek díszítése- Rendezvények dekorálása Üzlet: ( Miskolc, Vörösmarty 17. Alfa áruházban Tel.: 20/536-7260 SzÖSZf/ fashion női divat A Miskolci Plazában NŐI KOSZTÜMÖK valamint szoknya, nadrág, blúz, top KABÁTOK (sportos és elegáns) Bő áruválaszték közvetlenül a készítőtől Miskolc Plaza, Szentpáli u. 2-Ó. Tel.: 46/414-950, Nyitva: H-Szo: 9-20 V: 10-19

Next

/
Thumbnails
Contents