Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-18 / 295. szám

2004. december 18., szombat ÍSIiM-iISfllilllái # ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 RÖVIDEN 0 Védelem. Rakétavédelmi megállapo­dást írt alá Japán és az Egyesült Államok. Tokió és Washington azután kezdte el a közös rakétavédelmi kutatásokat, hogy Észak-Korea 1998-ban kísérletet hajtott végre egy rakétával, amely átrepült Japán felett. Szakértők szerint a rendszer rész­leges telepítése 2007-re, teljes üzembe helyezése pedig 2011-re várható. 0 Lázadás. Afganisztán fővárosában há­rom őr és két rab meghalt, amikor össze­csapás tört ki egy börtönben. A Reuters hírügynökség úgy tudja, hogy az al-Kaida terrorszervezet két őrizetben lévő tagja robbantotta ki a tűzpárbajt, miután ellop­ták az egyik börtönőr pisztolyát Kabulban. EU-török egyezséggel véget ért az EU-csúcs Brüsszel (MTI) - A Törökországgal folytatandó csatlakozási tárgyalások indí­tásának 2005. október 3-ára való kitűzésé­vel és egy olyan megállapodással ért vé­get péntek délután az Európai Unió állam- és kormányfőinek brüsszeli találkozója, amely szerint Törökország még a tárgya­lások megkezdése előtt aláírja az EU és Törökország társulási szerződését az in­tegrációs szervezet tíz új tagállamára, köz­tük Ciprúsra is kiterjesztő ankarai jegy­zőkönyvet, és ezzel gyakorlatilag elisme­ri a Földközi-tengeri szigetországot. Nem szabad a hírhedett bányász Bukarest (MTI) - Ion Iliescu elnök 1990- ben, az akkori „bányászjárások” vezérével vonult be Románia történelmébe, s ugyan­úgy távozik belőle 2004-ben - mondta Tra- ian Basescu megvá­lasztott román államfő a Miron Cozma, egy­kori román bányász­vezérnek adott kegyel­met, és a kegyelmi rendelet visszavonását értékelve. A hivatalá­ból három nap múlva leköszönő Ion Iliescu elnök szerdán este . aláírta a 45 bebörtön­zött személynek adott, kegyelemről szóló el­nöki rendelet. A kegyelemben részesülők között volt Miron Cozma, a kilencvenes évek hírhedt „bányászjárásainak” vezére, aki 18 évi börtönbüntetését töltötte. Péntek reggel, Brüsszelbe indulása előt­ti repülőtéri nyilatkozatában Iliescu még nyilvánosan felelősséget vállalt a Miron Cozmának „emberiességi okokból” adott kegyelemért, hogy aztán néhány óra múl­va az Ey székhelyéről azt üzenje mellet­te álló szóvivőjével: visszavonja a kegyel­mi rendeletet Nastaséval folytatott meg­beszélése után és a román közvélemény heves reakciója láttán. A nyilatkozatot követő egy-óra leforgása alatt a román rendőrség letartóztatta Miron Cozmát. Három külföldi intézet erősítette meg Viktor Juscsenkót TCDD-vel, a dioxin legveszélyesebb fajtájával mérgezték meg Hívei már korábban kifejezésre juttatták, hogy mérgezésre gyanakszanak Bécs (MTI) - Három külföl­di laboratórium erősítette meg Viktor Juscsenko ukrán ellenzéki elnökjelölt dioxin- mérgezését - adták hírül pénteken a politikust kezelő magánklinika orvosai. A nap folyamán az osztrák tö­megtájékoztatás is beszámolt ar­ról, hogy egy amszterdami pro­fesszor szerint TCDD-vel (tetra- klorid-benzo-paradioxinnal), mér­gezték meg a politikust. Ez az anyag is az egyik összetevője volt az Agent Orange nevű lomb- talanitó szernek, amelyet az amerikaiak vetettek be a vietna­mi háborúban. Rákot okozhat Viktor Juscsenkót TCDD-vel, a dioxinvegyület legveszélyesebb fajtájával mérgezték meg - álla­pították meg az ukrán ellenzéki elnökjelölt vérmintáját elemző tudósok Londonban is. ff­...................................................... Az ukrán politikus vére 100 000 egységnyi dioxint tartalmazott, amely az eddig tapasztalt legnagyobb dózis. Abraham Brouwer ........................................................ff Abraham Brouwer, az amsz­terdami szabadegyetem környe­zeti toxikológiai professzora el­mondta, hogy a TCDD - tetrak­lorid-benzo-paradioxin - néven ismert dioxinvegyület. A Brouwer professzor által Amszterdamban elvégzett vizs­gálatok azt is megerősítették, hogy az ukrán politikus vére 100 000 egységnyi dioxint tartal­mazott, amely az eddig tapasz­talt legnagyobb dózis. Egyetlen vegyületről van szó, nem keve­rékről. Ebből arra lehet követ­keztetni, hogy nem természetes úton került a szervezetbe, mivel annyira tiszta - közölte a pro­fesszor. A KGB utóda Viktor Juscsenko - aki a Kreml által támogatott Viktor Janukovics kormányfő ellenében indul az elnökválasztás megismé­telt fordulójában - azután lett rosszul, hogy szeptember 5-én Ihor Smeskóval, az Ukrán Bizton­(Fotó: EPA) sági Szolgálat (SZBU, a KBG uk­rajnai utódszervezete) vezetőjével és helyettesével vacsorázott. Az elnökjelölt elmondta: a vacsora után három órával megfájdult a feje, a rákövetkező napon pedig heveny gyomorfájása volt. J J ./, 'J 'J ü iLJt!1 n forum.boon.hu ^ í Szóljon hozzá! ‘'-"J A férfi holttestét lefejezték Külföldiekre támadtak Moszulban irakiak Moszul, Bagdad (MTI) - Is­meretlen fegyveresek megöl­tek három, közelebbről nem azonosított külföldi férfit pénteken az észak-iraki Mo­szulban. A támadás a város Járműk közlekedési csomópontjában tör­tént fényes nappal. A külföldiek Chevrolet Caprice típusú gépko­csiját felgyújtották, miután a há­rom utassal és iraki sofőrjükkel végeztek a fegyveresek. Az egyik külföldi férfi holttestét lefejezték, míg az iraki személy tetemét fel­gyújtották. Szemtanúk szerint a lefejezés azt követően történt, hogy az egyik külföldit túsznak magukkal akarták vinni a táma­dók, de az illető megpróbált el­írna közben is feszült a helyzet (Fotó: EPA) menekülni. A hatóságok lakossá­gi bejelentés alapján értesültek a gyilkosságról, a megöltek sze­mélyazonosságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Népszavazás: újraszámlálás Eddig .csupán néhány voksnyi eltérés Budapest (MTI) - Pénte­ken délutánig mintegy 800 szavazatszámláló bi­zottság fejezte be a nép­szavazáson leadott voksok újraszámolását; csupán néhány szavazatnyi elté­rést tapasztaltak. Ezt mondta el Rytkó Emí­lia, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője. Az MTI megyei tudósítói hasonló ta­pasztalatokról adtak hírt. „Pénteken délután három órára, fél négyre 1154-ből 800 szavazatszámláló bizottság végzett az újraszámlálással, és azt tapasztaljuk, hogy az ered­mények döntő mértékben megfelelnek az első eredmény­nek; ahol eltérés van, ott egy vagy két szavazólap-különbsé­get tapasztalunk” - mondta Rytkó Emília. A még hátralé­vő üléseket szombaton, illetve jövő héten hétfőn és kedden, az utolsót december 22-én, szerdán tartják. Elenyésző Az MTI megyei tudósítóitól beérkezett beszámolók szerint elenyésző eltérések mutatkoz­nak az eredetileg közölt ada­tokhoz képest a december 5-ei népszavazási voksok újra­számlálása nyomán. Független képviselői javaslat az állampolgársági törvényről Újabb változattal próbálkozik a honatya Budapest (MTI) - Két ja­vaslatot is benyújt a parla­mentnek az állampolgársági törvény módosítására Körö­mi Attila független képvise­lő, aki az első, már elkészült elképzelését pénteken juttat­ta el az MTI-hez. A képviselő közölte: már be­nyújtotta az Országgyűlésnek azt a javaslatát, amely véleménye szerint alkalmas arra, hogy kon­szenzust teremtsen. A javaslat szerint, meghatározott feltételek fennállása esetén, egyéni kére­lemre kedvezményesen honosí­tandó lenne „az a magát magyar nemzetiségűnek valló nem ma­gyar állampolgár, akinek felme­nője magyar állampolgár volt, és nyilatkozatban közösséget vállal a magyar nemzettel, gyermekeit magyar szellemiségben neveli”. Körömi Attila hangsúlyozta, ha­marosan útnak indítja másik ja­vaslatát is, mert ha lehetséges, radikálisabb, „nyíltszívűbb” mó­dosítást szeretne annál, amelyet már benyújtott. Megszűnnének Az 1993. évi állampolgársági törvény módosítását már kezde­ményezte az MDF: eszerint meg­szűnne az a kötelezettség, hogy az állampolgárságot kérőknek magyarországi lakóhellyel, illet­ve a magyarországi feltételeknek megfelelő jövedelemmel kell ren­delkezniük. A magyarországi református és katolikus egyház a kettős ál­lampolgárságról szóló, ered­ménytelenül végződött népszava­zás után kérte, hogy az Ország- gyűlés teremtse meg a határon túli magyarok számára a ma­gyar állampolgárság megszerzé­sének törvényi kereteit. Örmények tiltakoznak Brüsszelben Törökország esetleges tagsága ellen, a törökök által egykor elkövetett népirtásra em­lékeztetve. (Fotó: EPA) Mm-m&mmmré kiadó: szabó Miklós i), Kiadóvezető: Farkasné Lovász Zita (; , Értékesítési vezető: Kurysné Torma Zsuzsa (kurvsne@eszak.boon.hu). Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@eszak.boon.hu). Főszerkesztő-helyettes: Szántó István l. Terjesztési vezető:.Hausel László (laszlo.hausel@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, ^ Postafíók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-0357 ,^|AaTESZ'

Next

/
Thumbnails
Contents