Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-16 / 293. szám

2004. december 16., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI AKTUÁLIS / 3 HÍRCSOKOR 0 Dávid Ibolya volt a Citromfa Politikai Műhely tegnapi vendége. Az MDF elnöke a Miskolci Egyetemen aktuális politikai kérdésekről beszélt, kérdésekre vála­szolt, megvilágította, hogy „ki kivel van az MDF-ben". 0 Az év fogyasztóvédője címet érdemelte ki a Frei- dosszié nézőinek szavaza­tai alapján Várnagy Dávid, a Zöld Akció Egyesület munkatársa. Ő tart elő­adást ma délután 5 órától a miskolci Ady Művelődési Flázban. NÉZŐPONT Lehet-e Miskolc Bilbao? jSW/ KISS LÁSZLÓ e-mail: laszlo.klss@eszak.boon.hu ^/liskolc is pályázik Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére. Sokan erre né­mi gúnykacajt hallattak, mondván: hova igyekszik ez a lepukkant, három évtized­del ezelőtti fénykorában sem a kultúra és a városesztétikum mintájának ismert vá­ros. Hogy a külvilág így gondolja, még ta­lán érthető is, tekintettel közelmúltunkra. De talán nekünk itt a városban élőknek kicsit másként kellene gondolkodnunk. / Álljon itt Bilbao példája. A méretek nem egészen azonosak - Bilbao egymil­liós spanyol város -, de a példa mégis­csak jó. Bilbaói padlóra vitte a gazdasági recesszió, s mint Miskolc esetében, ott is a nehézipar zuhant nagyot, a gyárak men­tek tönkre. Elhatározták, hogy a kultúra lesz az, ami kihúzza a várost a csávából. Egy elpusztult gyárnegyed helyére megépí­tették a világ egyik legkülönösebb modern épületét, a bilbaói Guggenheim múzeu­mot. Maga az épület is művészeti alkotás­nak fogható fel, annyira különleges él­ményt nyújt. Mérnöki csúcsprodukció is emellett - elsősorban acélból, amit hely­ben gyártottak. Éveken át épült, a város erre koncentrált. Évi maximum négyszázezer látogatóra számítottak. Ehelyett jött több mint másfél millió... Ezt fel lehet szorozni nyugodtan a belépődíjjal, az emléktárgyeladással, a szállások és éttermek forgalmával... És ró­luk beszél a világ. De lehet-e Miskolc is Bilbao? Lett hir­telen egy fantasztikus világszenzációnak számitó őskori lelet az Avas tetején, és lett egy ötlet' Rockmúzeum a lillafüredi sziklában. Ipari fellegvár már nem le­szünk. De a kultúra még újraépítheti a vá­rost. Csak hinni kellene benne - minden sorra következő városvezetésnek, színek­től, pártoktól függetlenül. VILLÁMVOKS A többség szerint nem hoz változást Előző kérdésünk: Hozhat-e érdemi változást a december 5-1 népszava­zás eredményében az 1139 szava­zókörben végzendő újraszámlálás? Mai kérdésünk: Ön szerint van-e esélye Miskolcnak arra, hogy elnyer­je az Európa Kulturális Fővárosa címet? ÉSZAK-MAGYARORSZÁG $ Szavazatát leadhatja: www.boon.hu Néhány százalék=több ezer forint A kevesebb gázt fogyasztók kevésbé érzik meg a jövő évi áremelést Miskolc (ÉM - OlKa) - A gázfűtéses lakásokban élők a tél második felében néhány ezer forinttal „többért fűié­nek” a január 15-én életbe lépő gázáremelést követően. A gázáremelés kapcsán el­hangzott a kormány részéről, hogy a gázfogyasztó háztartások 54 százaléka évi 1500 köbméter alatt fogyaszt, vagyis náluk „csu­pán” 4,5 százalékkal emelkedik a gáz ára. Egy évente 1450 köb­méter gázt használó háztartás je­lenleg 68 150 forintot fizet, jövő­re 71 195 forintot, vagyis picivel több mint 3 ezer forint a növek­mény, míg például egy 600 köb­méter évi fogyasztású lakásnál 1260 forint a jövőre jelentkező többlet. Vagyis a legkisebb fo­gyasztói kategóriákban ilyen emelkedéssel lehet számolni. Ez a megyében 102 746 háztartást érint (a kormány által hangozta­tott) 54 százalékos arányt és a vezetékes gázfogyasztók számát figyelembe véve (ez a megyében 190 271 háztartás) ennyi esik a legalacsonyabb kategóriába és csupán 87 524 háztartás tartozik a felsőbb kategóriákba. A növekmény az évente 1500- 3000 köbméternyi gázt elhaszná­ló lakásokban, illetve az ezt meg­haladókban persze jelentősebb, ugyanis például 2000 köbméter­nél a különbözet megközelíti a 6 ezer forintot. Támogatás jár A nagyfogyasztóknál a hatósá­gi gázáremelkedés mértéke 11,5 százalék, ugyanakkor az önkor­mányzati, egészségügyi, szociá­Ha nem akarunk többet fizetni, akkor spórolni kell a gázzal (Fotó: Végh Csaba) lis, kulturális és egyházügyi in­tézményeknél a jelzett áremelés 50 százalékát kompenzálja a költ­ségvetés. A távfűtés ára a gázárak emelkedése miatt várha­tóan 3 százalékkal nő, míg az áram díjszabásának változása még nem ismert. Szóljon hozzál Ki tartozik az 54 százalékba? A gázfogyasztó háztartások több mint fele kisfogyasztó. Ez a szám azért meglepő, mert szűk pátriánkba végzett rög­tönzött körkérdésünk szerint egy 50 négyzetméter körüli gázfűtéses lakásban élők átla­gosan 300-400 köbméter gázt használnak a téli hónapokban. Ha csupán novembertől feb­ruárig használunk ennyit, ak­kor az utóbbi mennyiségnél már nem számítunk kisfo­gyasztóknak, míg az előbbi számnál 1200 köbmétert fo­gyasztunk négy hónap alatt, s csupán 300 köbmétert fo­gyasztunk az év többi 8 hó­napjában - beleértve a még hi­degnek számító márciust. Eb­ből kiindulva kérjük olva­sóinktól, juttassák el szerkesz­tőségünkbe, hogy gázfogyasz­tó távfűtéses lakásoknál, illet­ve gázfűtéses lakásoknál mi­lyen gázfogyasztást mérnek, s milyen alapterületű lakásról van szó. Mentesítő vonatok Miskolc (ÉM - OlKa) - Az ünnepek közeledtével az utasforgalom növekedésére számít a MÁV Rt., ezért mentesítő vonatokat állít forgalomba, a kedveltebb járatok szerelvényeit pedig a szokásosnál több kocsival indítja. A MÁV kommuni­kációs igazgatóságának tájé­koztatása szerint a személy- szállító vonatok december 18-án és 23-án a pénteki nap­ra, december 24-én a szom­bati napra, 25-én ünnepnap­ra, 26-án a vasárnapra ér­vényes menetrend szerint közlekednek. December 31- én a munkanapra, január 1- jén az ünnepnapra, 2-án a vasárnapra érvényes a vas­úti menetrend. Indulási időpontok December 17. (péntek) _____ 14.02: Miskolc-Tornanádaska 16.25: Tornanádaska-Miskolc December 18. (szombat)__ 7.30: Bp. Keleti pu.-Szerencs 14.10: Bp. Keleti pu.-Miskolc December 23. (csütörtök) 14.10: Bp. Keleti pu.-Miskolc 17.15: Bp. Keleti pu.-Miskolc 13.15: Bp. Keleti pu.-Szerencs December 26. (vasárnap) 15.55: Sátoraljaújhely-Bp. Ke­leti pu. December 31. (péntek) 13. 15: B p. Keiéti pu.-MIs­kolc-Szerencs Január 2. (vasárnap) 15.55: Sátoraljaújhely-Bp. Ke­leti pu. 19.25: Mlskolc-Bp. Keleti pu. A Kaáli Intézet „beköltözött” a kórházba Az országban hatodikként Miskolcon nyílt meddőségi központ Az ÚJ Intézetben (Fotó: Bujdos Tibor) Kérdőíves akció: ismertek a nyertesek Miskolc (ÉM) - Lapunk hatvanadik évfolyamának megjelenéséről megemlé­kezve volt egy kérdőíves akcióink is, véletlenszerűen megcélozva kérdéseinkkel olvasóink egy hányadát. Aki vette magának a fárad­ságot és válaszolt, azaz ki­töltötte a kérdőívet és visz- szaküldte, nyerhetett. Az el­ső ötven beküldő északos pólót, amelyet postán kap meg. A legszerencsésebb nyertes, akit kisorsoltunk, pedig egy hifitornyot. For­tuna istennő Kozák Zoltán tarcali játékosunknak ked­vezett. Kérjük, fáradjon be szerkesztőségünkbe (Mis­kolc, Zsolcai kapu 3.), hogy marketingvezetőnktől átve­hesse nyereményét! Az Idén is: Adni öröm Miskolc (ÉM) - A Magyar Máltai Szeretetszolgálat mint minden évben az így az idén is megszervezte az Adni öröm el­nevezésű élelmiszergyűjtő ak­cióját az ország valamennyi Kaiser’s, Spar, Interspar áruhá­zában. A karácsonyi gyűjtés de­cember 16-a és 21-e között folyik, a Miskolcon található áruházak­ban is. Miskolc (ÉM - SzK) - Hato­dikként az országban Mis­kolcon is önálló meddőségi központot nyitott a Kaáli In­tézet, méghozzá a megyei kórház területén tegnap. Előzetes bejelentkezés alapján fogadják a meddő párokat a ré­gióból, akár mától. Az itt nyújtott ellátás első lépése a teljes körű ki­vizsgálás (az első vizitre egy tel­jes órát szánnak), amit az arra alapozott kezelés követ, azt pedig, akiknél kell, a mesterséges meg­termékenyítés. Egyelőre lombik­bébiprogramra továbbra is vagy Debrecenbe, vagy Budapestre kell utazni, azonban intézeten belül ez teljes szakmai összhangban törté­nik, de erre csupán az esetek 10 százalékában van szükség. Kétezer gyerek „A meddőség az egyik legszo­morúbb betegség: a biológiai hal­hatatlanság gátja. Ezért szeret­nénk segíteni a meddő párokon, s remélem, hogy a most felava­tott intézményt gyermekek szá­zai, ezrei hagyják majd el” - ezekkel a szavakkal vágta át a nemzeti színű szalagot prof. dr. Steven G. Kaáli is, a New York-i Albert Einstein Egyetem szülész­nőgyógyász professzora. Az ün­nepélyes átadást követő sajtótá­jékoztatón elmondta: a meddő házaspárokon segítő kezelések és beavatkozások mintegy három­negyede Magyarországon a Kaáli Intézetekben történik. Az egy év alatt történő mintegy 94 ezer szü­lésből 2 ezer lombikbébi-prog- ramnak köszönhetően jön létre. Bérleti viszonyban A Kaáli Intézeten belül elvég­zett kivizsgálásokért a betegek­nek fizetniük kell, miképpen a mesterséges megtermékenyíté­sért is. A lombikbébiprogramot azonban a társadalombiztosító fi­nanszírozza. Kérdésünkre a pro­fesszor elmondta: természetesen a kórház szülészet-nőgyógyásza- tával szoros szakmai kapcsolat­ban vannak, így a kórházi kere­tek között elvégzett, tb által tá­mogatott kivizsgálások, beavatko­zások eredményeit is elfogadják, csak onnantól kell a pároknak a továbbiak költségét állniuk. A szülészet-nőgyógyászati osztály vezetője, dr. Berkő Péter elmond­ta: jóllehet, Ő maga is hosszú időn keresztül foglalkozott a med­dőség kezelésével, a napi egyéb munka mellett a kórházi kere­tek között nem lehet olyan ered­ményességet elérni, mint az er­re szakosodott intézményben. Magát az épületet egy gyógyá­szati segédeszközökkel foglalko­zó vállalkozás építette, amihez a kórház biztosította a területet. Az épület a kórház tulajdonát képezi, egyharmadát a Kaáli In­tézet, kétharmadát pedig az épít­tető béreli. Az új Kaáli Intézet 50 millió forintos beruházás ered­ménye. Ajándék a gyermekvárosiaknak. A Miskolci Gyermek- j város lakóinak ajándékokat adott át tegnap az LG Electronics Magyar Kft. LG tévék, DVD-lejátszók, mikrohullámú sütők, | valamint a cég munkatársai által összegyűjtött játékok és ruhák j voltak a karácsonyi ajándékok között. (Fotó: Bujdos Tibor) Hasznos kötet a médiaoktatásról A Sajtó és Tanulás (Séta) összefüggéseiről Miskolc (ÉM) - A ma­gyarországi médiaoktatásról szóló folyóiratot jelentetett meg az Enamiké Kiadó. A lap azokat a hazai iskolákat mutatja be, amelyekben ma is nyolcezer főiskolai és egyetemi hallgató tanulmányozza a médiát és gyakorolja a kommunikációt. A kiadvány részletesen bemu­tatja azokat a magyarországi in­tézményeket, amelyekben újság­írókat, PR- és marketing-szakem­bereket vagy intézményi kom­munikátorokat képeznek. A lap­ban megismerhetjük a felsőokta­tásban használt médiaoktatási formákat, a középiskolákban kö­telezővé tett új tantárgyat, a Mozgókép- és médiaismeretet, il­letve a tizenévesek médiafo­gyasztási szokásait átalakító ol­vasónevelési mozgalmat, a Séta (Sajtó és Tanulás) összefüggéseit. Á Médiafüzetek második ré­szeként megjelent kötetet Zöldi László szerkesztette, a szerzők között található például Bernáth László, Bodor Pál, Bölcs István, Domokos Lajos, Cserhalmi Imre, Faragó Vilmos, Földes Anna, Javorniczky István, Pálfy G. Ist­ván, Pikó Ándrás, Sükösd Mik­lós, Tanács István, Wisinger Ist­ván. A kiadványban megtalálha­tó az összes tanintézmény tele­fonszáma, internetcíme is.

Next

/
Thumbnails
Contents