Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-15 / 292. szám
2004. december 15., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI NAPRA / 16 RÖVIDEN 0 Sir Elton John brit popzenész koncertezik a londoni Carling Apollo színpadán december 13-án. Szerencsére már túljutott azon az állapotán, amelynek kapcsán azt írta róla a világ bulvársajtója, hogy „elment a hangja”. 0 Néniverő Télapót vett őrizetbe a rendőrség az Egyesült Államokban. A 49 éves Mikulás reklámtáblával ütlegelt az utcán egy 74 esztendős hölgyet, mert az - a Télapó állítása szerint - nem röstellt 29-szer venni csokit tőle. Hullámlovasok nézik a versenyüket egyelőre meghiúsító hatalmas hullámokat, amelyek a hawaii Oahu partjára csapnak ki december 13-án. (Fotó: EPA) „Földrengés törli el Tokiót” Tokió (FH) - Harminc éven belül pusztító földrengés fogja megrázni Tokiót, legalább 13 ezer ember meghal és 800 ezer épület romba dől - ez áll a tokiói kormány egy most elkészült tanulmányában. A japán kormány katasztrófatanácsa által összeállított tanulmány szerint Tokiónak 2026 előtt számítani kell a természeti katasztrófára. A számítások szerint 70 százalék az esély arra, hogy a Richter-skála szerinti 7-es vagy még annál is erősebb rengés döntse romba a 12,5 milliós metropolis nagy részét. A tanulmány szerint már egy 6,9-es rengés is 800 ezer épületet rongál meg, legalább 13 ezer ember halálát Okozva. A UTÓK ÖL CSÖA3ZŐ Szeméti lergépkocsi és mikrobusz a hét minden napján s HIRDETÉS Nem értem, az már elég a fényképezéshez, hogy én egy majomféle volnék? (Fotó: Fodor Erzsébet) MEGER EGY MOSOLYT Azt kérdezi a kisfiú a nővérétől:- Te tudod, hogy születik a gyerek?- Nem. És te?- Én sem. De te egyszer majd megtudod, én soha.- Te miért nem?- Mert én a folyosón fogok sétálgatni. 13 ezernyien sakkoznak Santa darában december 13-án. A résztvevők számát illetően megdöntötték az eddig is Kuba által tartott sakkozási világcsúcsot. (Fotó: MTI) Vonatok ütköztek, ötvenen meghaltak Újdelhi (MTI) - Ötven ember vesztette életét és mintegy 150 sérült meg abban a vonatszerencsétlenségben, amely az észak-indiai Pandzsáb szövetségi államban történt kedden. A szerencsétlenséget két személyvonat frontális ütközése okozta. Lalu Praszad indiai vasútügyi miniszter azonnal a helyszínre utazott. A mentési munkálatokban katonák is részt vesznek. Az Amritszártól 150 kilométerre keletre, Patankot és Dzsalandár városa között történt baleset kiváltó oka egyelőre ismeretlen a hatóságok előtt. India vasúti hálózata a második legnagyobb a világon a kínai után, naponta 14 ezer vonat indul útnak, több mint 13 millió utassal. Igen magas a baleseti arány, évente átlagban 300 vonatszerencsétlenség történik az országban. Elraboltak 90 szexrabszolgát A bűnözők és politikusok érdekszövetsége Bangkok (MTI) - Kilencven, prostitúcióra kényszerí- tett nőt raboltak el egy men- helyről a kambodzsai fővárosban. Az őket védő civil szervezet szerint vezető tisztségviselők fonódnak össze az ügyben a szervezett bűnözéssel, a Phnom Penh-i kormány viszont tagadja, hogy emberrablás történt volna. A nehéz helyzetben lévő nők védelmére alakult nemzetközi civil szervezet (AFESIP) szerint egy fegyveres banda hurcolta el a múlt héten az általa felügyelt menhelyről azt a mintegy 90 kéjnőt, akiket egy bordélyházként használt szállodából mentettek ki az emberi jogi aktivisták. A szervezet társalapítója, a francia Pierre Legros kijelentette: bizonyítékai vannak magas rangú kambodzsai tisztségviselők és szervezett bűnbandák összefonódására az ügyben. Magas rangú ügyfelek Egy korábbi hatósági rajtaütés során megállapították például - mondta -, hogy a szálloda, ahol testük áruba bocsátására kényszerítették a fiatal nőket, „nagyon magas beosztású állami tisztségviselőknek” kínálta szolgáltatásait, benne szüzeket 500-1000 dollárért. Kambodzsai tisztségviselők védelmük alatt tartották a bordélyszállót és kapcsolatban állnak a szervezett bűnözéssel Kínában és Malajziában. Kitti (19) kazincbarcikai, első éves főiskolai hallgató kereskedelmi szakon. Fontosnak tartja a diploma megszerzését, s a tanulás mellett nagyon szeret sportolni. CSD www.boon.hu (Fotó: Ádám János) A Csodálatos Júlia Arany Glóbuszjelölése Az Oscar „előszobája”, aki itt győz, az nagy eséllyel indul a Filmakadémia szobráért is Budapest (FH) - Szabó István Csodálatos Júlia című filmjének főszereplője, Annette Bening az egyik Arany Glóbusz-jelölt a vígjátékok és musicalek női főszereplői között. A gála nagy esélyese a hat jelölést kapott Kerülőutak című alkotás. Az Arany Glóbusz-jelöléseket a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége adja ki. Az ítészek több mint 20 kategóriában döntik el, kit tartanak az év legjobb filmeseinek, színészeinek, mely filmeket találták a legjobbnak. A legfőbb esélyesek Az idei, 62. Arany Glóbuszra a legtöbb jelölést - hetet - Alexander Payne filmje, a Kerülőutak (Sideways) kapta. A legjobb vígjáték mellett a legjobb főszereplő (Paul Giamatti), a Anette Bening játssza Júliát legjobb rendező (Alexander Payne), a legjobb női és férfi mellékszereplő (Virginia Mad(Fotó: Archív) sen és Thomas Haden Church), a legjobb forgatókönyv (Alexander Payne) és a legjobb kísérőzene (Rolfe Kent) díját is besöpörheti az alkotás. A Kerülőutak egyébként nemrégiben megkapta a Los Angeles-i film- kritikusok díját. Díjátadó január 16-án Nagy ellenfele lehet a dráma kategóriában induló, Martin Scorsese rendezte „A pilóta” (The Aviator) című film, Leonardo di Caprióval a címszerepben, hat jelöléssel, öt-öt no- minációt kapott Mike Nichols produkciója, a Közelebb (Clo- ser), a Johnny Depp főszereplésével futó Én, Pán Péter (Fin- ding Neverland), és a Clint Eastwood jegyezte Millión Dollár Baby. Az Arany Glóbusz-díjat a szakma az Óscar. előszobájának tartja, aki itt győz, az nagy eséllyel indul a Filmakadémia szobráért is. Az Arany Glóbusz díjátadó 2005. január 16-án lesz. Lavinakatasztrófa Ankara (FH) - Hat ember meghalt, hárman megsebesültek, amikor egy lavina elsodorta házaikat Törökország északkeleti részén kedden. A halottak között volt egy tíz hónapos csecsemő is. A katasztrófa Savsat városban történt. A mentőalakulatok a helyszínen kutatnak az esetleges eltűntek után. * suzuki ^ Hétvégi használt autó akció! ^ Utalványok és öreg autók beszámítása és emelt áron, új és használt gépkocsikban. kezes nélkül. ^ Hitelre is, akár 12.000 Ft havi törlesztés! Készpénz t SUZUKI 4400 Nyíregyháza, Tiszavasvári út 37/d. Tel.: 42/420-273, 420-274 4600 Kisvárda, Árpád u. 27. Tel.: 45/415-214, 416-142 3950 Sárospatak, Wesselényi u. 36. Tel.: 47/511-418, 511-419 VASARNAP IS NYITVA! www.suzukispecial.hu További viccek: humor.boon.hu 603648