Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-09 / 287. szám
2004. december 9., csütörtök ÉSZAK-MA6YAR0RSZÁG $ SPORT HÍRCSOKOR 0 Újabb meccset játszott a kosárlabda NB ll-ben a MEAFC női.és a Földes-Miskolc KK férficsapata. Az eredmények: MEAFC - Kiskunfélegyházi KC 84-48 (16-9, 23-14, 18-16, 27-9). Legjobb dobók: Szávuly (23/6), Varga E. (14/6), Ferenczi (11), Fajta (10). Földes-Miskolc KK - EKF Hész Gépszolg Eger 85-70 (24-24, 25-13, 15- 13, 21-20). Ld.: Kovács (22), Hajdú Á. (14/3), Fazekas (12), Sneider (10). 0 Januárban ismét megrendezésre kerül a Rendész-kupa elnevezésű kispályás teremlabdarúgó-torna. A szervezők várják a megyei II. osztályban, illetve a körzeti bajnokságokban szereplő csapatok jelentkezését. További felvilágosítás a 30/489-7370-es és a 20/931-4690- es számon kérhető. Tisztújítás csak januárban Miskolc (ÉM - SZIS) - Közgyűlést tartott kedden este, Miskolcon, a megyei sportintézet tanácstermében a Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Atlétikai Szövetség. Az eseményen jelen volt Rábold Gusztáv, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke is, aki többek között elmondta, hogy az országos szervezet lényegesen kevesebb állami támogatásra számíthat 2005-ben, így jövőre nincs módjában az egyesületek és a szövetségek munkájának anyagi segítése. Szűcs József vagy más? A szakmai beszámolót - a betegeskedő Szűcs József elnök távollétében - Zinger Béla, a szövetség főtitkára tartotta meg. A még el nem készült gazdasági beszámoló elmaradása miatt - melynek részleteit bizottság vizsgálja - az elnökség, a tagság jóváhagyásával, 2005. január 21-re rendkívüli közgyűlést hívott életre. Ezen a fórumon tisztűjítás is lesz, ahol eldől, hogy Szűcs József, a Diósgyőri Atlétikai Club ügyvezetője, egyben a gyalogló szakág vezetője, a magyar junior gyaloglóválogatott trénere, vagy valaki más irányíthatja tovább a jövőben a megyei atlétikai szövetséget. Fehérék kikaptak Görögországban (Fotó: epa) Kedden este négy csoportban befejeződtek a küzdelmek a labdarúgó Bajnokok Ligájában, ugyanis a 6. fordulót rendezték meg. Az első két helyezettek továbbjutottak a legjobb 16 közé, míg a kvartettek harmadik helyezettjei az UEFA-kupában folytathatják. Az eredmények: E-csoport Panathlnalkosz (görög) - PSV (holland) 4-1 (2-1) G.: Papadopoulosz (30.), Münch (45. - 11-esből, 57.), SanmarteanJ81.), ill. Beasley (38.). Arsenal (angol) - Rosenborg (norvég) 5-1 (4-1) G.: Reyes (3.), Henry (24.), Fabregas (29.), Pires (41. - 11-esből), van Persle (84.), ill. Hoftun (38.). A csoport végeredménye: 1. Arsenal 10 pont (11-6), 2. PSV Elndhoven 10 (6-7), 3. Panathlnalkosz 9, 4. Rosenborg 2. F-csoport Sahtyor Donyeck (ukrán) - Barcelona (spanyol) 2-0 (2-0) G.: Aghahowa (14., 21.). ________________________ Celtlc Glasgow (skót) - AC Milán (olasz) 0-0 A csoport végeredménye: 1. AC Milán 13 pont, 2. FC Barcelona 10, 3. Sahtyor Donyeck 6, 4. Celtic Glasgow 5. G-c söpört Valencia (spanyol) - Werder Bremen (német) 0-2 (O-O) G.: Valdez (83., 92.). Kiállítva: Angulo (90.).______ Internazlonale (olasz) - Anderlecht (belga) 3-0 (1-0) G.: Cruz (33.). Martlns (60., 63.)._____________ Á csoport végeredménye: 1. Internazlonale 14 pont, 2. Werder Bremen 13, 3. FC Valencia 7, 4. Anderlecht 0. H-csoport PSG (francia) - CSZKA Moszkva (orosz) 1-3 (1-1) G.: Pancrate '37.), III. Sémák (28., 63., 70.). Kiállítva: Mendy (91.), ill. Semberas (54.)._______ FC Porto (portugál) - Chelsea (angol) 2-1 (0-lj G.: Dlego (61.), McCaithy (86.) ill. Puff (34.). A csoport végeredménye: 1. Chelsea 13 pont, 2. FC Portó 8, 3. CSZKA Moszkva 7, 4. Paris Saint-Germaln 5. Négy éve nyertek: most is azt szeretnék A mieink a fehéroroszokkal kezdenek a „hazai” női kézilabda Európa-bajnokságon Plgnfczklék (10) ma kora este elkezdik menetelésüket (Fotó: epa) Budapest (MTI) - Az aranyérem itthon tartása a célja a magyar női kézilabda-válogatottnak a ma kezdődő VI. Európa-baj nokságon. A csapat új szövetségi kapitánya, a csalódást keltő olimpiai ötödik hely után távozó Mocsai Lajost váltó Kiss Szilárd elsősorban klubjában, a Dunaferrben szereplőkre számít: a 16 fős keretben kilencen a dunaújvárosi együttes alkalmazottjai. Ez lesz a hatodik Eb, az elsőn, még 1994- ben negyedik volt a magyar csapat, aztán két év múlva csak a tizedik. Ezt követően jött a Mocsai-éra, amely során 1998- ban bronz-, 2000-ben - szintén olimpia után - aranyéremmel tért haza az együttes. Megfiatalított gárdával Két éve a dánok otthon tartották az első helyet, a magyarok pedig ötödikként zártak. Azóta egy világbajnoki második és egy olimpiai ötödik hely a mérleg. A csoportellenfelek közül a franciák dicsekedhetnek a legjobb eredménnyel az elmúlt időszakból: a két évvel ezelőtti Eb-n harmadik, a tavalyi vb-n - emlékezetes magyarok elleni finálé után - elsők lettek. Az olimpián éppen lemaradtak a dobogóról, viszont megint a magyarok orra alá törtek borsot azzal, hogy a negyeddöntőben búcsúztatták a Mocsai-csapatot. Most viszont megfiatalított gárdával vágnak neki az Eb-nek, így óriási meglepetés lenne, ha megint jól szerepelnének. Az osztrákok egyre érettebb játékot produkálnak, gyaníthatóan a magyarok és közöttük dől el a csoportelsőség sorsa. A fehéroroszoknak bravúr lenne, ha továbbjutnának a kvartettből. Debrecenbe kerül(né)nek Mindhárom gárda ellen pozitív a magyar mérleg. A fehéroroszokkal kétszer találkozott a válogatott és mindig nyert. Ausztriával 46-szor játszott, 33www.boon.hn * sport.boon.hu ÍJ További cikkek! szór nyert, 11-szer kikapott és kétszer döntetlen lett. Francia- országgal szembeni 37 csatából 25-ször nyertek a magyarok, 11- szer a rivális, és volt egy döntetlen. A hazai együttes mellett Norvégia, Ukrajna, Oroszország, Szlovénia és Dánia válogatottjának van komoly esélye a dobogóra jutásért víVott harcban. Minden négyes csoportból az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe, és magával viszi az egymás elleni eredményeket. A debreceni norvég, cseh, ukrán, spanyol és a zalaegerszegi orosz, szerb-montenegrói, szlovén, horvát, valamint a békéscsabai dán, román, német, svéd és a győri magyar, francia, osztrák, fehérorosz csoport van azonos ágon. A győri és debreceni középdöntőben - továbbjutás esetén ide kerülnek a magyarok - újabb három összecsapás következik. Ezek után az első két helyezettek vívják az elődöntőt. A MAGYAR CSAPAT Kapusok: Pálinger Katalin (Dunaferr), Slrina Irina (Győr). _____________ Jobbszélsők: Balogh Beatrix (Cornexij, Lovász Zsuzsanna (Dunaferr).____ Jobb oldali átlövők: Raduiovics Bojana (Dunaferr). Mehlmann Ibolya (Győr). Irányítók: Ferling Bernadett (Dunaferr), Görbicz Anita (Győr), Siti Eszter (FC Köbenhavn)._____________________ Beállósok: Kulcsár Anita (Dunaferr), Bohus Bea (Dunaferr). _________ Bal oldali átlövők: Kindl Gabriella (Dunaferr), Szűcs Gabriella (Debrecen);__________________ Balszélső: Nagy Ivett (Dunaferr). Védőspeclalista: Pigniczki Krisztina (Dunaferr), Tóth Tfmea (Ferencváros). A PROGRAM (A MAGYAROK MENETRENDJE) December December December December December December December 9., csütörtök: 10., péntek: 12., vasárnap: 14., kedd: 15., szerda: 16., csütörtök: 18., szombat: December 19., vasárnap: Magyarország - Fehéroroszország 17.45 (D-csoport, Győr) Ausztria - Magyarország 17.45 (D-csoport. Győr) Franciaország - Magyarország 17.00 (D-csoport, Győr) középdöntők (Győr, Debrecen) középdöntők (Győr, Debrecen) középdöntők [Győr, Debrecen) __ a 7. helyért, elődöntők (Papp László Aréna) helyosztók, döntő (Papp László Aréna) Tíz magyar száll vízbe az osztrák fővárosban Budapest (MTI) - Ma már nyolc számban Európa-bajnokot avatnak Bécsben, az úszók vasárnapig tartó rövidpályás kontinensbajnokságán, amelyen a 35 ország képviselőinek sorában 10 magyar is indul. A négy nap alatt összesen 38 versenyszámban hirdetnek végeredményt, s Kiss László szövetségi kapitány legalább öt dobogós helyezésben bízik. Akkor lenne elégedett, ha a színárnyalatot illetően 2 arany és 3 ezüst megoszlásban állna össze a magyar éremkollekció. ■ A főszerepet az osztrák fővárosban címvédőként rajtoló Risztov Éva és Cseh László alakíthatja. A 25 méteres medencébe kiírt legutóbbi, 2003-as dublini Eb-n a Bp. Spartacus sztárjai közül előbbi megnyerte a 200 m pillangót és a 400 m vegyest, míg 800 m gyorson harmadik lett, utóbbi pedig a 400 méteres vegyesúszásban bizonyult a földrész legjobbjának. Cseh másban is Bécsben, a 4000 nézőt befogadni képes Wiener Stadthalle frissiben telepített mobilmedencéjében Risztov a két „aranyos” számában próbál szerencsét, Cseh viszont a 400 m vegyesen kívül a 100 m hátnak és a vegyes rö- videbbik távjának, a 200 méternek is úgy vághat neki, hogy ott is az esélyesek közé tartozik. A 10 fős küldöttség további tagjai sem csak a mezőny duzzasztása céljából vannak jelen a szomszédos ország fővárosában, s egyenesen meghökkentő lenne, ha az összesen 31 számban próbálkozó magyarok közül Risztovon és Csehen kívül más nem szerezne dobogós helyezést. sport.boon.hu További cikkek! Nehogyk legki invitel yja az év bb ADSL ajánlatát! ■hez juthat belépési dQ nélkül már nettó 6 760 Ft-tól! Kedvezményes havidíj ajánlatunk az ADSL 384, ADSL 512 és az ADSL 768 termékekre vehető igénybe lakossági és üzleti ügyfelek részére is. Nem éri meg lemaradni róla! További információért hfvja az ingyenes 1288-as zöld számot, keresse fel Telepontjainkat (ügyfélszolgálati Irodáinkat), viszonteladóinkat vagy látogasson el honlapunkra! Info-vonal: 1288 288) www.lnvltal.hu