Észak-Magyarország, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-09 / 287. szám
2004. december 9., csütörtök Csokoládé, te édes kísértés Miskolc (ÉM) - Növekszik a csokoládé fogyasztása. A családok 8 százalékkal több csokit vettek idén az első kilenc hónapban (szám szerint 12 ezer tonnát), mint a múlt év hasonló időszakában. Értékben még nagyobb, 14 százalékos a növekedés. A fejlődés leginkább a praliné piacán érződik, 39 százalékos a piaci bővülése, míg a táblás csokoládé fogyasztása 11 százalékkal növekedett. A háztartások az év első kilenc hónapjában 20 milliárd forintot meghaladó összegért vásároltak csokoládét. Ennek 42 százaléka jut a szeletes, 33 százaléka a táblás csokoládéra és 25 százalék a pralinéra. Karácsony előtt jobban fogy A csokoládétermékek iránti forgalom az ünnepek alatt a szeletes és csokimikulásokra helyeződik, jelenleg pedig a szaloncukor az első számú, ebből valamilyen fajtát szinte minden kosárban találni, mögötte a bonbonok állnak a második helyen. Van, aki még csak nézeget... ...s van, aki már megtalálta az ajándékot... Hogy tudjuk, mi mit jelent Miskolc (ÉM) - A háztartási gépek, de főként a műszaki-elektronikai cikkek piacának rohamos fejlődésével sokan csak kapkodjuk a fejünket, amikor idegen szavakat és néhány betűs rövidítéseket hallunk, mert némelyikről elképzelésünk sincs, hogy mit jelenthet. Ilyen rövidítésekből számtalan van, közöttük csak a szakemberek képesek eligazodni, mi fogyasztók pedig leginkább elveszünk az olyan rövidítésekben, mint például az AFC, RMS vagy DSS. Ugyanakkor az ezek mögött rejlő tartalom elengedhetetlen vásárlásainkhoz, így összeállítást készítettünk a legelterjedtebb rövidítésekről és kifejezésekről, amelyekből lapunk internetes portálján, a Borsod Online oldalain tallózhatnak olvasóink. ÉSZAK íVíyíV.iiüiijjJjil http://ekntlDPek.boon.hu A rövidítések letölthetők (ZIP, 42 kB) Ki mit vesz... Hétközben és • hétvégenként is mind többen indulnak bevásárlókörútra, hogy megtalálják a szeretteiknek, barátaiknak szánt ajándékot karácsonyra. S hogy ki, mit vesz, az csak ötlet és pénztárca kérdése. (Fotó: Bujdos Tibor) SPÓR / 5 Kiskarácsony nagy karácsonyi láz nélkül A kereskedők bíznak benne, hogy ezen a hétvégén végre elindul az ünnepi bevásárlás Miskolc (ÉM - OlKa) - Kéne egy kis hó - így az egyik alkalmi árus a karácsonyi vásáron, aki azon kesergett: nincs pénze az embereknek, hogy vásároljanak, s persze hangulat sincs, legalább a hó esne, hogy érezzünk valamit... A kereskedelmi karácsonyi szezon már októberben megkezdődött, egyes multik már ekkor próbáltak karácsonyi hangulatot teremteni, ám a viszonylagos jó idő keresztbehúzta a számításaikat. A vásárlási kedv továbbra is lanyha - vallják a piac szereplői, ám abban bíznak, hogy e hétvégétől érezhető majd a fellendülés, amely reményt a decemberi fizetésekhez fűzik. Sok-sok dekoráció Miskolc két bevásárló- és szórakoztatóközpontjában sem tombol még az ünnepi láz, pedig általában itt hamarabb kezdődik a karácsonyi bevásárlás. Sidló László, a Szinvapark vezetője szerint az emberek kivárnak, s az utolsó pillanatban veszik még az ajándékokat, ugyanis a kereskedelemben kialakult egy szokás: december közepén már elindulnak a kiárusítások, jelentős akciókkal. Mindazonáltal a nagy kereskedelmi egységek évről évre jelentős összegeket áldozva próbálják növelni a fogyasztók ünnepi vásárlási kedvét - többek között a megfelelő hangulatot teremtő fenyőfával és dekorációkkal. A fogyasztók forintjaiért zajló harcból senki nem akar kimaradni, így például a Szinvaparkban múlt pénteken fejeződött be a dekorálás, itt az egység vezetőjének szavai szerint milliós tételt fordítottak e célra, míg a Miskolc Plazában több százezret áldoztak erre - mint megtudtuk, a 10 méteres fenyőfa adja a költség nagy részét, míg az alapdíszek 5 éve szinte ugyanazok. Sá- rosi Pál igazgató szerint érezhető a forgalomnövekedés, az ünnepekre való készülődés, ám az igazi fellendülésre jövő hét péntektől számítanak. A forgalom nagy része A helyzet hasonló a hipermarketekben is, jelentős pénzeket áldozva díszelegnek a vásárlók megnyeréséért, ennek érdekében az ünnepekre jelentősen bővítik árukínálatukat. Az ebbe fektetett pénz azonban megtérül, hiszen a láncok az év utolsó két hónapjában realizálják forgalmuk 25-30 százalékát. Egyre kisebb a vásár A karácsonyi vásárokról fahéj, egy kis vanília és forralt bor illata jut eszembe és kellemes hangulat - ehhez bizony jó néhány várossal odébb kell menni. Miskolcon a csillogóvillogó multik kínálata mellett visszafogottan és szerényen meghúzódik az évről évre töpörödő karácsonyi vásár, amely nem képes színfoltjává válni a karácsonyi hangulatnak, mint ahogyan az az ország több városában megvalósul. Ennélfogva egyre kevésbé képes szeletet szakítani a bizonyos piaci tortából. A didergő „síruhák” árulta holmikkal egyre szűkülő réteg igényei elégíthetők ki, és a tavalyról megmaradt csecsebecsék csupán olcsóságukkal képesek néhány vásárlót megnyerni. Sláger a szórakoztató elektronikai készülék Decemberben egyharmaddal nagyobb a forgalom az üzletekben Miskolc (ÉM - OlKa) - A háztartások tavaly az utolsó hónapban élelmiszert, háztartási vegyi árut és kozmetikumot 237 milliárd forintért vásároltak. Ez 29 százalékkal több, mint novemberben volt és 39 százalékkal magasabb az arány, mint utána, januárban. A korábbi években hasonlóan kiugró szerepet játszott a bevásárlások koncentrálódása az utolsó hónapra, ekkor kiemelkedően magas arány, az éves forgalom 10-11 százaléka jutott a háztartások napi fogyasztási cikkeinek beszerzéseiből. Többen hipermarketben A GfK Piackutató Intézet megfigyeléséből az is kiderült, a háztartások vásárlásaiból a hiper- marketekre egyre nagyobb hányad jutott az elmúlt évek decembereiben az év más hónapjaihoz képest. Tavaly decemberben a legnagyobb eladóterű üzletek piaci részesedése novemberről decemberre 23-ról 25 százalékra nőtt, majd januárra 22 százalékra csökkent. Ugyanakkor a karácsony előtti időszakban a szervezetlen kereskedelem különböző formái veszítenek pozíciójukból. Minden, ami digitális Az elektromos háztartási készülékek piacának erős szereplői a hipermarketek; vagy ezen láncokban, vagy a szintén erős nagy eladóterű szaküzletekben vásárolnak a fogyasztók, idén főként digitális lejátszókat. A piackutató tanulmánya szerint az elektromos háztartási készülékek forgalma idén várhatóan 5 százalékkal növekszik tavalyhoz képest, és megközelíti a 250 milliárd forintot. A fejlődés egyik motorja a szórakoztató elektronikai készülékek iránti élénk kereslet, ugyanis az átlagosnál nagyobb a forgalom mindenből, ami digitális. Különösen a DVD-lejátszó, illetve a hordozható CD-lejátszó piaca erősödött meg. De mind nagyobb a kereslet a digitális camcorder iránt is - állapítja meg a GfK stratégiai tanulmánya. Az idei növekedés igen jelentősnek számít, ugyanis nagyon magasak a bázist jelentő tavalyi mutatók - a szórakoztató elektronikai készülékek, piaca múlt évben kivételesen nagy arányban, 21 százalékkal bővült az előző évhez képest. http:// Korábbi frásaink elolvashatők 5 Szaloncukor-vásár, a karácsony egyik jellemző kellékéből, a szaloncukorból is bőséges a választék az üzletek polcain. (Fotó: Ádám J.) KARÁCSONYRA KÉSZÜLŐDVE: A boltokban egyelőre több a nézelődő, mint a vásárló Háztartási kisgépek, szórakoztató cikkek, hangszerek - minden Igényt kielégítő a választék a karácsonyi ünnepek előtt (Fotók: Ádám János)