Észak-Magyarország, 2004. november (60. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-22 / 272. szám
2004. november 22., hétfő ÉSZAK-MAGYAR0RSZÁ6 % SZIRÉNA / HIRDETÉS / 8 HÍRCSOKOR 0 Nem találta, amit keresett. Zsákmány nélkül távozott az elkövető egy alsózsol- cai családi házból a közeli napokban, miután ajtóbefeszítés módszerével behatolt a lakásba. A helyszíni szemle során megállapították, hogy a tettes kutatott a helyiségekben, de a tulajdonos szerint semmi nem tűnt el. 0 Vitték a mozdíthatót. Az Aradi sétányon található egyik vendéglátóüzletbe a minapi éjjelen betörő ismeretlen elkövetők szinte mindent vittek, ami a kezük ügyébe akadt. Kávégép, szeszes italok, bőrönd és CD-lemezek, valamint készpénz került a zsákmánylistára. A kár háromszázezer forint. 0 Vizit a vityillóban. Egyelőre nem tudni, hogy miért hatolt be a hívatlan vendég a Kutyorvölgyben lévő hétvégi házba a minap Miskolc külterületén. A betörés nyomán rongálási kár ugyan keletkezett, de a tulajdonos szerint lopás nem történt. Gondola helyett Velencében teljesen természetes, hogy az „utcán” csónakkal, gondolával közlekednek. Miskolcon ez szokatlan, de nem lehetetlen. Ugyanis az élet szombaton néhány órára hullámzóvá tette az aszfaltot a Papszer utcán eltört és felszínre áramló hatalmas mennyiségű ivóvíz miatt. A helyenként . húsz-harminc centiméter mély vízen akár csónakázni is lehetett volna. Hasonlóképpen ahhoz, mint amikor a Szentpéteri kapuban eltört és gejzírként feltört a folyam néhány éve egy főnyomóvezetékből. Akkor egy furgon leszakította a tűzcsapot. A csónakázást sem akkor, sem most nem próbálta ki senki Miskolcon. Az autósok közül azonban sokan keltek át négy keréken a nagy vízen. (Fotó: Bujdos Tibor) Kidöntötte a villanyoszlopot Miskolc (ÉM - PT) - Óriási szerencséje volt annak gépkocsivezetőnek, aki Opel típusú személyautójával telibe talált egy villanyoszlopot szombaton délután Miskolcon a Búza téren. Jó irányba dőlt A több méter magas betontömb ugyanis a talaj szintjén kettétört, de nem a karosszériára borult, hanem az ellénkező irányban puffant hatalmas dörej kíséretében az aszfaltra. Személyi sérülés szerencsére nem történt. A miskolci tűzoltók és az áramszolgáltató emberei közösen hárították el a nem mindennapi vészhelyzetet. BBS http://forum.boon.hu írja meg véleményét! Mancs nem fogott szagot a Szinva-parton Miskolc (ÉM - PT) - Az egy hete eltűnt felsődobszai illetőségű idős férfit, Soltész Istvánt utoljára Miskolcon a Búza téren látták. A férfi azóta nincs meg. A család kérésére a Spider Miskolci Speciális Mentőcsoport tagjai megkezdték a város szisz- tematikus átkutatását nélkülözhetetlen társuk Mancs, a sztár keresőkutya segítségével. A hét végén a Szinva-patak mentén keresték a férfi lehetséges nyomait. Nem jártak eredménnyel. Egyeló're nem találták az idős férfit „T- (Fotó: Bujdos .Tibor) A férfinak vélt rabló valójában nő volt Miskolc (ÉM - PT) - A szemtanú pontosította a sétálóutcában történt, és az elsődleges információk szerint férfinak vélt rabló és elfogásának minapi miskolci történetét. A támadó, akiről előbb az a hír járta, hogy férfi, valójában nő volt. A „Zsákmánnyal együtt fogták el a sétálóutcái táskaszerzőt” című cikkünkben a helyszínen szerzett elsődleges információ szerint pénteken arról számoltunk be, hogy egy férfi a Széchenyi utcai üzletnél szemelte ki lehetséges „áldozatát” Miskolcon, és egy nőtől erőszakkal megszerezte táskáját. A szemtanú másnap felhívta szerkesztőségünket, és elmondta, hogy valóban rablás történt, és elfogták a támadót. A történet a Városház téri újságosnál történt, ahol egy asszony belekötött egy idősebb nőbe és férfiba is, majd egy kislány következett. Megütötte az iskolás gyereket és erőszakkal elvette a több mint tízezer forint értékű napszemüvegét. Segítők fogták el Bár a történet erőszakkal kezdődött, happy enddel fejeződött be. Legalábbis abból a szempontból, hogy két férfi a rabló után ment és elfogta, a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta a bűnelkövetőt. Az őrizetbe vett nő ellen rablás megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Kihallgatás közben a gyanúsított hevesen ingerült állapotba került, és emiatt kórházba szállították. Sikeres gazdasági évet vár a DIPA Rt. Folyamatos figyelemmel kísérjük a Diósgyőri Papírgyár Rt.-nél TÖRTÉNŐ VÁLTOZÁSOKAT, ESEMÉNYEKET, ÚJÍTÁSOKAT. AZ ÉV VÉGÉHEZ KÖZELEDVE A TÁRSASÁG RENDRE ELKÉSZÍTETTE HÁROMNEGYED ÉVES GAZDÁLKODÁSI EREDMÉNYEIRŐL SZÓLÓ BESZÁMOLÓJÁT. Erről beszélgetünk most dr. Szítárcsik Anna vezér- igazgatóval.- Társaságunk háromnegyed éves tevékenysége a tervezettet meghaladó eredménnyel zárult. Az árbevételi tervünk teljesítése mellett a papírgyártás fedezeti hányada tovább javult. Ipari tevékenységünk időszakra vonatkozó 1,265 M Ft-os árbevétele némiképp meghaladja a várakozásokat, melyből alaptevékenységünk, a papírgyártás értékesítési bevétele 1,221 M Ft volt. Exporttevékenységünk, melyet mindenkor kiemelt figyelemmel és marketingmunkával támogatunk, egyre biztatóbb eredményeket mutat. Ez főként a jegypapír- és útlevélalappa- pír-megrendelések súlya növekedésének köszönhető. Célunk, hogy év végére az értékesítés összbevételének 12%-át az export jelentse, realizálhatónak látszik. Társaságunk adózás előtti eredménye 145 M Ft-tal haladja meg az időszakra tervezettet. Emellett folyamatban van az évre tervezett, jelentős nagyságrendű beruházások végrehajtása is.- Egyre .jobban foglalkoztatják a közvéleményt a médiában mind gyakrabban nyilvánosságra kerülő bankjegyhamisításról, okmány- és értékpapírokkal való visszaélésekről szóló hírek. Milyen kihívást jelent ez a Diósgyőri Papírgyár számára?- A hamisítások elleni küzdelemmel áll kapcsolatban az a tény is, hogy ez évben újra nagyobb súlyt kapnak az állami megrendelések. Minden termékünkben fejlesztéseinkkel folyamatosan bővítjük az alkalmazott biztonsági elemek körét, és szélesítjük az alappapírok felhasználási területeit, egyúttal egy lépéssel mindig a hamisítók előtt járva. Legfontosabb célkitűzésünk emellett továbbra is a hazai piaci részesedés növelése és az exportpiac bővítése. A piaci igények állandó nyomon követése mellett társaságunk gazdasági sikerességéhez, gépkapacitásunk folyamatos lekötéséhez nagymértékben hozzájárul a folyamatos, gondos tervezési munka. Nem titok, hogy mire ez a cikk megjelenik, már kész lesz a következő gazdasági évre szóló üzleti tervünk.- A kitűnő gazdasági eredménymutatók mellett a gyár köztudottan kiemelt figyelmet fordít a humán értékekre. Milyen módon gondoskodnak a humán erőforrás fejlesztéséről?- A 2004. évre oktatási tervet is készítettünk, mely októberre időarányosan teljesült. Az abban meghatározott képzésekre, továbbképzésekre munkatársainkat beiskoláztuk. Az első félévben elsősegély- nyújtó tanfolyamot szerveztünk 12 fő bevonásával. Tanulmányi szerződéssel 4 fő munkatársunk tanul főiskolán. Július hónapban 24 fő részére tűzvédelmi szakvizsgáztatást tartottunk. Két munkatársunk felvételt nyert a Budapesti Könnyűipari Főiskolára, ahol szeptembertől megkezdték tanulmányaikat. Augusztusban ösztöndíjszerződést kötöttünk két fiatallal, akik a Budapesti Műszaki Főiskola Könnyűipari Karára nyertek felvételt. Tervünkben szerepel továbbá tréningek szervezése, amelyeken vezetőink és diplomás beosztott állományú munkatársaink vesznek részt. Célunk segítségnyújtás személyiségfejlesztő, csapatépítő technikák elsajátításához. A képzések egyrészt most is zajlanak, másrészt az év hátralévő időszakában kerülnek lebonyolításra. A szociális juttatásoknál dolgozóinknak kedvezve a rendelkezésre álló keretösszegek felhasználásánál az adórendszer által preferált juttatási formákat helyeztük előtérbe. Adómentes étkezési hozzájárulásként a munkavállaló döntése szerint biztosítottunk hideg vagy meleg étkezésre jogosító utalványt az adómentes összeghatárig. Kiadásra került egy szociális csomag, amely egyéb jóléti-szociális ellátásokra biztosít juttatásokat. A szociális csomagban felhasználható keretösszegről munkavállalóink saját maguk dönthettek négy lehetőségen belül (üdülési csekk, önkéntes egészségpénztár, internet- költségtérítés, illetve adóköteles ajándékutalvány). Augusztusban 42 iskoláskorú gyermeket nevelő szülő részére beiskolázási segélyt nyújtottunk.- Szakmai elhivatottságukat jellemzi, hogy nemrég tértek haza egy rangos külföldi kiállításról...- Október 6-8-a között került megrendezésre a spanyolországi Granadában a Nemzetközi Biztonsági Papír Gyártók és Beszállítók Konferenciája és Kiállítása. Az idén először cégünk kiállítóként is részt vett, melyet színvonalas marketing- munka előzött meg. Standunkat több száz, unión belüli és kívüli, szakmabeli látogató tisztelte meg érdeklődésével, így további értékes kapcsolatokra tettünk szert, amelyek a biztonsági papír üzletágban alapvető fontossággal bírnak - mondta Szitárcsik Anna vezér- igazgató. LAKÁSELADÁS Miskolcon a legkedvezőbb áron kínáljuk beruházásban épülő emelet- ráépítéses és tetőtér-beépítéses társasházi lakásainkat. A lakások a város kedvelt lekótelepein (Selyemrét, Kilián, Győri kapu, belváros stb.) épülnek. Érd.: Leder-Line Otthon Kft. 46/509-203, 30/998-2210 munkanapokon 8-16-ig. 591527 Miskolc, belvárosi csendes környezetben új építésű kulcsrakész lakások 2 hetes beköltözési határidővel eladók. Kamatmentes részletfizetés, áfa-visszaigénylés, szocpol. kedvezmény, kedvezményes hitel használtla- kás-beszámítási lehetőséggekkel. Ár: 199 E Ft/m2. 46/505-115. 597579 Miskolc, Hegyalja úton 1+2 fél szobás, Vili. emeleti lakás (erkélyes) áron alul, sürgősen eladó. Ár: 5,9 M Ft. Érd.: 46/381-358, 30/9668-976. 598545----------------------------------------------3----Miskolc Szentpéteri kapu Katowice utcai 43 m2-es, 1,5 szobás lakás eladó. Ár: 6,7 M Ft. Tel.: 20/5281-26 0 598590 Miskolc, Szentgyörgy utcai lakóparknál 55 nm-es, l+2xl/2 szobás extra panorámás lakás sürgősen eladó. Ár: 5,9 M Ft. Érd.: 20/3616-777 598812 Miskolc bulgárföldi 54 m2-es, 2 szoba + nagy konyhás, nagy erkélyes igényesen felújított téglalakás parkos környezetben eladó. Ár: 6,95 M Ft. Tel.: 30/22 98-20 3 598817 Citroen Berlingo 1.4 1999-es áron alul, családi okok miatt eladó. 450 E Ft+700 E Ft. 20/4474-770. 598889 j ALBÉRLETKÍNÁLAT Miskolcon frekventált helyen 80 m2- es családi ház hosszú távra kiadó. Irodának, rendelőnek, üzleti tevékenységre is alkalmas. Tel.: 46/324- 297,30/67 03-23 6 598622 ÜZLET, MŰHELY, THELY, IRODA Miskolcon az Ady hídnál, 61 m2-es üzlet (TNS) bérleti joga eladó. Érd.: 30/94-30-806. ____ 595542 Miskolc-Szinvapark bevásárlóközpontban 70 m2 üzlethelyiség bérleti joga eladó. 20/3-555-677. 596623 ÉPÍTŐANYAG Bontott építőanyag eladó: pala, cserép, faanyag. Tel.: 30/2154-834. 598349 Bontott építőanyag eladó: pala, cserép, faanyag. Tel.: 30/2154834. 598351 AUTÓ SÉRÜLT, totálkáros autók vétele 1994-től. 70/310-6759. 558750 HJÁRMŰ, UTÁNFUTÓ, L.KOCSI TARGONCÁK 1,2 t-tól 3,5 t-ig dízel és gázos, olcsón eladók! Tel.: 59/300- 124, 20/937-2431, 20/352-3494. 595359 GÉP, SZERSZÁM, TERM.ESZKÖZ Fa nyílászáró gyártó gépek és hossztoldó gépsor eladó. Tel.: 52/366-794, 7.00- 17.00 óráig. 596674 Műanyag nyílászáró gyártó gépsor „Urban" eladó. Tel.: 52/366-794, 7.00- 17.00 óráig. 596685 [ ELEKTRONIKA Videokamera (Sony CCD-FX-280E, 12X zoom) távvezérlővel, SP/LP lehe- 1 tőséggel eladó, lár: 39 E Ft, tel.: 20/9778-051. 596:167 NÖVÉNY Diófa, vadcseresznye felvásárlása, szakszerű kivágással. Hívjon bizalom- ' mai! Tel.: 46/707-519, 20/9 13-8391. 572085 Diófát, vadcseresznyét vásárolok. Fák szakszerű kivágással. Érd.: 46/707-018, 20/225-8951, 70/620-0973. _ 580951 Diófát, vadcseresznyét vásárolok. Fák szakszerű kivágással. Érd.: 46/707-018, 20/225-8951, 70/620-0973. 585955 ÁLLAT Tyúkvásár! Barna 10 hónapos, tollas tojó tyúkok 330 Ft/db november 25- én, csütörtökön 8-11 óráig, Kazincbarcika, állomás mellett, 13-15 óráig Mályi BMW Autókereskedéssel szemben. j 597632 Választási mangalicamalacok eladók. Tel.: 30/5650-906. 598765 SZOLGÁLTATÁS Fák speciális kivágása, gallyazás, bozótirtás. Emelőkosaras autó bérbeadás 16 és 26 m-es. 30/9679-151. , _______ 483613 Akciós tűzifa, szén, lignit házhoz szállítással. Tel.: 20/467-4164. 594902 Redőny, reluxa, szalagfüggöny, küszöbborítás, ablakszigetelés és -csere. 46/438-019, 20/9467-882. 596133 Beázik a tető? Lapostetők szigetelése télen is. Tel.: 70/5749-455. 596926 Szén, lignit, tűzifa eladó. Érd.: 46/374-769, 30/273-30 70. 597299 COLOR-SHOP! Redőnyök, reluxák, harmonikaajtók, szalagfüggönyök, napellenzők, hevederzárak, szúnyoghálók, kispénzűeknek! Szereléssel, részletre, garanciával! 46/349-815. 555307 Cégtábla, neonreklám, autó- és ponyvareklám, térbetűvágás, fotószerű reklámok-logók falra festése híres mesefigurák, címfestés. Skicc Reklámiroda és Grafikai Műhely. 20/9339-559. Miskolc, Hunyadi u. 48. 567982 Sóder, homok, kőpor, feketeföld, beton, alapásás és tereprendezés megrendelhető. 70/542-1717, 46/406-712. 570666 Gáz-központi fűtés szerelése, tervezése. Tel.: 70/9463-626, 46/350-300. 586330 Kőműves burkolási munkát, festést, hőszigetelést (dryvit), szalagparkettázást azonnal vállalok. Tel.: 20/371-2018. 590815