Észak-Magyarország, 2004. november (60. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-15 / 266. szám

2004. november 15., hétfő ÉSZJW'MAGYARORSZÁfi# ESKÜVŐ / SZOLGÁLTATÁS / 7 HOROSZKÓP 4Wb ' WSc III. 21.-IV. 20. Ügyeljen arra, nehogy olyan terepre tévedjen, ahol nem nézik jó szemmel az ön ténykedéseit. Tartsa meg a kellő távolságot, ne fogadjon senkit teljesen a bizalmába, akkor nem lesz baj IV. 21.-V. 20. Sok mindent érdemes lenne most újragondolnia. Úgy érzi, hogy ön nem igazán követett el hibákat, másoknak azonban nem ez a véleménye. Gyakoroljon most önkritikát, még ha nem is kön­nyű. V. 21.-VI. 21. On most kifejezetten elégedett lehet az elért eredményeivel. Ne vágyjon többre egyelőre, mert nem biztos, hogy ez a siker­széria tovább folytatódik, és több csalódás érheti, mint eddig. VI. 22.-VII. 22. Á sors fintora folytán most összefuthat egy olyan illetővel, akit még álmában sem szívesen látna. Nem tehet azonban sem­mit, igyekezzen jó képet vágni a dologhoz, akkor hamar eltűnik. VII. 23.-VIII. 23. Ma sok olyan dolgot el fog tudni intézni, amelyeket csak haloga­tott, és emiatt komoly lelkiisme’ret-furdalása volt az utóbbi időben. Ma szinte megtáltosodik, és minden simán megy majd. Vili. 24.-IX. 23. Kétségek közt hánykódik, és erre meg is van minden oka. Sajnos, mostanában nem túl rózsás a helyzete, de ha továbbra is csak másoktól várja a segítséget, soha nem fog kimászni a gödör­ből. IX. 24.-X. 23. Ne tegyen olyat, amit később megbánhat. Várjon egy darabig még a tervezett szakítással is, mert nem biztos, hogy az lenne a célravezető a jelenlegi helyzetében. Ne siessen el semmit sem. X. 24.-XI. 22. Adjon időt a partnerének arra, hogy alaposabban átgondolhas­son mindent. Ha sürgeti, azzal maga alatt is vágja a fát, ezt pedig nem akarhatja. Legyen egy kicsit megértőbb a párjával. XI. 23.-XII. 21. Sokat nem tehet a jelenlegi helyzetben, de azért megpróbálhatja rendbe hozni azt, ami ön szerint végleg elromlott. Nem biztos, hogy ez valóban így van; ön kissé eltúlozza a dolgokat. XII. 22.-1. 20. A szavaknak ma különösen nagy jelentősége lehet, de azért ne tegyen fel mindent egy lapra. Gondolja át, hogy megéri-e önnek, ha megtesz egy bizonyos lépést, mert később nincs visszaút. I. 23L.-II. 20. Hagyja, hadd menjen minden a maga útján, ne próbáljon beleszólni semmibe. Ha csak távolról figyeli az eseményeket, jobban tudja majd a saját céljaira hasznosítani a megszerzett tudást. II. 21.-III. 20. Kissé ideges, feszült lehet a mai nap folyamán, de ez nem is csoda, hiszen minden oka megvan arra, hogy ne legyen telje­sen nyugodt. A körülményei ugyanis nem a legrózsásabbak most ÁLOMESKÜVŐ AZ ÉSZAKBAN SELYEB. Pecsó Anita és Csendes József két éve munkahelyen ismerkedett meg, melyből szerelem szövődött. Úgy hatá­roztak, szeptember 18-án összeházasod­nak. RUDABÁNYA. öt évvel ezelőtt barátok által ismerkedett meg Halász Zsuzsanna és Tiszlavic Attila. Augusztus 14-én esküd­tek, Tunéziába mentek nászúira. Lefényképezett boldogság Hogy a meghitt eseményt még emlékezetesebbé tegyük, szeretnénk rendszeresen közre­adni olvasóink esküvőn készült fotóit. Várjuk hát az örömteli, mókás ké­peket szerkesztőségünkbe (3526 Mis­kolc, Zsolcai kapu 3;) vagy a maya.far- kas@inform.hu e-mail címre. A borítékra Írják rá: Álomesküvők az Északban. Örömmel vesszük azt is, ha lapunk fotósát néhány kép készítése erejéig meghívják a menyegzőre, a lagziba. Jelzéseiket várjuk a fenti levél- és e-mail címen vagy a 46/502-900/3273-as, 20/99-65-895-ös telefonszámon. A most megjelent képek a napokban egymásnak örök hűséget fogadó párok nagy eseményein készültek. PARASZNYA. Buba Anita és Falkus István jú­nius 12-én mondta ki a boldogító igent, melyet egy fergeteges sátras lagzival ünnepeltek meg. Nászút: Velencei-tó. SZERENCS. Édes Zsuzsanna és Lukács Attila hét évnyi ismeretség után úgy gondol­ták, augusztus 7-én végleg összekötik életüket. Nászútjukat Görögországban töltötték el. MISKOLC. Lukács Henrietta és Antal Péter három éve egy bálban ismerkedett meg, szeptember 18-án fogadtak örök hűséget egymásnak. Nászút: Tunézia. Sátoraljaújhely: 47/525-300 Tiszaújváros: 49/341-900 GYORSSEGÉLY ÁRFOLYAMOK OTP Bank Erste Bank K&H Bank vétel eladásvételeladás vételeladás Ausztrál dollár 140,61149,31138,31 151.35138,43151,47 Kanadai dollár 153,77163,29151,32 165,58151,42 165,68 Sválcl frank 156,13 165,79 155.75166,05 155,347 166,60 Cseh korona7,38 8,16 6,98 8.54 7,308,24 Dán korona 31,94 33,92 31,4334,39 31,2734,57 Euró 238,58 250,82237,67251.37 237,79 251,49 Angol font341,370 358,87338,62361,00 337,91362,43 Horvát kuna 30,7033.940,00 0,0030.38 34,26 Japán yen* 173,30184,02170,45 186,51 170,73186,81 Norvég korona29,18 30,98 28,71 31,41 28,5831,58 Lengyel zloty 0,00 0,0051,44 62.88 53,65 60,49 Svéd korona 26,35 27,9925,9328,37 25.8028,52 Szlovák korona 5,86 6.485,55 6,79 5,806,54 Amerikai dollár 184,66 194,12 183,22 A *-gal jelölt valuta 100 egységre van megadva! 195,34 184,06194,66 SEGÍTSÉG ORVOSI ÜGYELETEK Miskolc, Semmelweis Kórház Központi gyermekorvosi ügyelet: 46/412-572 Felnőtt orvosi ügyelet: 46/412-355, Csabai k. 9. Fogászati ügyelet: 46/555-666/1270-es mellék Felnőtt orvosi ügyelet: 46/531-799 (Diósgyőri Kórház) Baleseti ügyelet: Diós­győri Kórház Megyei kórház: trauma­tológia, baleseti ambu­lancia (GYEK), toxikoló­gia (II. ideggyógyászat) Kazincbarcika: 48/512-262 Mezőkövesd: 49/411-560 Ózd: 48/471-411 Sárospatak: 47/513-111 Veszély esetén a követ­kező számok hívhatók: mentők: 104 tűzoltók: 105 rendőrség: 107 GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Fehér Holló Gyógyszertár Miskolc, Szemere u. 14., tel.: 46/359-071 ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE Miskolcon és vidéken: 40/28-28-28 GÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE Miskolc: 46/341-000 Kazincbarcika: 48/310-030 LUXOR 46. HÉT E hétre érvényes határszám: 33. A nyerőszámok húzási sor­rendben: 70, 15, 60, 41, 59, 6, 58, 9, 34, 53, 48, 38, 4, 75, 54, 55,14, 3, 63, 23,11, 7, 73, 56, 22, 8, 68, 1, 45, 31, 50, 2, 17, 37, 20, 21, 27, 29, 64, 30, 19, 72, 35 Az Első képet a 25 kisorsolt nyerőszám után érték el. Az Első keretet a 35 kisorsolt nyerőszám után érték el. A Luxort a 43 kisorsolt nyerőszám után érték el. A nyeremények nyerőosztály­onkénti darabszáma és net­tó nyereményösszege: Luxor telitalálat 1 12 733 686 forint Első keret 1 1 819 098 forint Első kép 43 31 728 forint Keret 129 28 203 forint Kép 19 043 1075 forint A következő heti számsor­solás határszáma: 34. A közölt adatok tájékoztató jellegűek! NYERŐSZÁMOK Ötöslottó 23, 47, 61, 69, 82 Joker-szám: 636893 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt, 4 találatos szelvény 41 da­rab, nyereménye 1 200 337 forint, 3 találatos szel­vény 3476 darab, nyere­ménye 14 991 forint, 2 találatos szelvény 105 445 darab, nyereménye 961 forint. Joker telitalálatos szelvény nem volt. Hatos lottó 10, 14, 20, 27, 31, 43 Pótszám: 28 Kenő, november 12., péntek: 7 8 13 18 25283132 33 39 43 52 56 61 62 65 687175 78 Kenő, november 13., szombat 1 2 811 13 15 1826 2733 39 41 45 52 5358 5973 77 80 A közölt adatok tájékoztató jellegűek! 2004. 11. 12. napi árfolyamok. ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Kézbesítési panaszai­val hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 ÜGYELET Közérdekű észrevételeivel keresse Balogh Attilát 46/502-900/3236 20/4801-493 2004. november IS. hétfő II KAP kel: 6:35 nyugszik: 15:51 0R8ZÁB0S ELŐREJELZÉS 5 °C 1 °C Ma marad a téli hideg. Számotte­vő mennyiségű csapadék nem lesz. Délután az clvékonyodó felhőta­karó mögött előtűnik a Nap. Igen erős, gyakran viharos északi szél fúj. A hőmérséklet délután, ttyuga- ton 3, keleten 6 fok körül alakul. LEVEGÖ8ZENKYE2ETTSÉG Az egészségügyi határérték kb. 7%-a ELŐREJELZÉS Ma marad a téli hideg, de meg­szűnik a csapadék. Délután az cl­vékonyodó felhőtakaró mögött esetleg előtűnhet a Nap. igen erős északi szél fúj. A hőmérséklet dél­után is csak 5 fok körül alakul. A hőérzet a szél miatt ennél is alacso­nyabb lesz! A legvalószínűbb folytatás: keddtől péntekig kismértékű és átmeneti enyhülés, tartós ködfol­tokkal szárazabb időszak való­színű. Pénteken újabb erős hidegfront­ra, havazásra van kilátás. Kedd: 4/-2, 8X északnyugati szél, változó <TZ Szerda: 1/6, 10/6X nyugati szél. borús L ...I Csütörtök: 7, 11/6X délnyugati szél, borús 1 is Péntek: 2/7, 5X délnyugati szél, havazás Szombat: -2, 0°C északnyugati szél, derűs CZ MA: borongós 5 "C -1 "C déli hőmérséklet + déli felhőzet Az előrejelzés bizonytalansága, péntekig ÁTLAGOS Szél: északkeleti , EMS EWS További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://t-zones.hu) ÉWORBOLÓ Bethlen Gábor 425 éve született erdélyi feje­delem. Korán harcolni kez­dett a török ellen, de későb­bi politikájában a kibontako­zást a Habsburgok elleni tö- rök szövetségben kereste. KEUNAP Albert, Lipót Egyéb névnap: Alberta, Al- bertina, Artúr, Bogát, Dezső. Gertrúd, Ladomér, Leopold SöÍlkkÜbÜ MKTE0E0L06IA viharos s/éherős eső+fromha- tás fokozott balesetveszély, vagy fokozott óvatosság?! 0RV0SMKTE0R0LÉS1* * a megérkezett hidegfront erős sze­let hozott a Kárpát-medencébe, en­nek megfelelően a hőérzet csök­ken. Érdemes rétegesen öltözköd­ni, illetve bőrünket testápolóval védeni a kiszáradás ellen. ViZBŐMÉRSÉKLETEK Duna 9 X Tisza_____________ 8 -10 X Velencei-tó 7 °C Fertő 6 Balaton 8 c,C TENGEREK Antalya 23 X Bibione17 X Costa Brava17 °C Cote d’Azur18 C V1LAGVAHGS0K Bangkok 34 X Buenos Aires 26 C Los Anaeles 24 C Miami 26 X Moszkva 3 X New York 16 X Pekinq 10 X Bio de Janeiro 26 X Sydney 25 X Tokió 20 X

Next

/
Thumbnails
Contents