Észak-Magyarország, 2004. november (60. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-13 / 265. szám

2004. november 13., szombat ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 RÖVIDEN 0 Lehetséges lenne. A nemzetközi jog le­hetővé teszi a magyar állampolgárság meg­szerzését a határon túli magyaroknak, amit az érintettek történelmi igazságszolgálta­tásnak tekintenének - hangsúlyozta Mádl Ferenc államfő a Magyar Állandó Értekez­leten. 0 Kínai kóborló. Kínai volt az a tenger­alattjáró, amely szerdán behatolt a japán felségvizekre. Az idegen vízi jármű megje­lenésekor Japán készenlétbe helyezte ha­ditengerészetét, az elmúlt öt évben elő­ször. A tokiói kormány fellépésére a kínai tengeralattjáró elhagyta a japán térséget. Inkább a szülőföldjükön Budapest (MTI) - Gyurcsány Ferenc sze­rint nem mindig igenek vagy nemek a vá­laszok, hanem olykor a kompromisszumok is. A miniszterelnök a kettős állampolgár­sággal kapcsolatban kijelentette: a kormány célja úgy erősíteni, megtartani a határon kívül élő magyarságot, hogy őseink szülő­földjét megőrizzük és a szülőföldön mara­dás képességét megerősítsük. Azt mondta: ha a magyar nemzeti közösség tagjait olyan kedvezményekkel segítik, amely magyaror­szági tartózkodáshoz kötött, azzal a szülő­föld elhagyására ösztönöznék a határon tú­li magyarokat. Újra kiemelte: a kettős ál­lampolgárság kérdését nem lehet magyar­ság- és tisztességpróbának beállítani. Szülőföldprogram Hangsúlyozta; a kormány most bejelen­tett átfogó szülőfóldprogramja egységet pró­bál teremteni a szabad mozgás, a határok lebontásának igénye és a határon túli, il­letve határon belüli területek egységes gaz­dasági, társadalmi, kulturális fejlesztése kö­zött. Mondjon igent a miniszterelnök Budapest (MTI) - Orbán Viktor a MÁÉRT-tanácskozása idején tartott sajtó- tájékoztatóján elmondta: a már zárt ajtók mögött zajló tanácskozáson a két legna­gyobb határon túli magyar közösség ve­zetője, Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és Bugár Bé­la, a Felvidéki Magyar Koalíció Pártja el­nöke arra kérte Gyurcsány Ferenc minisz­terelnököt, hogy változtassa meg állás­pontját, és mondjon igent a kettős állam- polgárságra. Orbán Viktor elmondta, hogy ő is csatlakozik ehhez a kéréshez. Szerin­te a MÁÉRT mai küldetése, hogy minden magyar nyugodt lelkiismerettel mondhas­son igent. Pluszkiadás nélkül? A Fidesz javasolja, hogy álljon föl egy bizottság, ami még a december 5-ei nép­szavazás előtt meghatározná, hogy mit tar­talmazzon a kettős állampolgárság. Orbán Viktor szerint ebben szerepelnie kell egy magyar útlevélnek és annak, hogy ez sem­milyen pluszkiadással nem járhat. Többletadóval jár a tömeges áttelepülés Pénzügyek a kettős állampolgárságról: több száz milliárdos központi kiadások lehetnek Budapest (MTI) - A Pénz­ügyminisztérium (PM) számí­tásai szerint, a határon túl élő magyarság tömeges áttele- pülése több száz milliárd fo­rintos többletköltséget jelen­tene a magyarországi állam- háztartásnak. Katona Tamás, a PM politi­kai államtitkára közölte: mivel az állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak tel­jes jogú állampolgársági jogo­sultságot jelentene, ezért min­den olyan ellátást megkapná­nak, amire a magyar állampol­gárok jogosultak. Teljes joggal A PM számításai szerint, ha a kettős állampolgárság megadása révén a határon túl élő magyarok közül félmillióan átköltöznének Magyarországra, az évi együtte­sen 336 milliárd forint többlet­kiadást eredményezne az állam- háztartásban. Ha az áttelepülők száma 800 ezer lenne, akkor az 540 milliárd forint többletkiadást jelentene. A PM a számításait 100 ezres, 250 ezres, 500 ezres, illetve 800 ezres áttelepülő határon túli magyar esetére is kidolgozta. A politikai államtitkár aláhúzta: „ha a magyarigazolvánnyal ren­delkezők kérik majd a kettős, vagyis a teljes jogú magyar állam­polgárságot, akkor az 540 milliárd forintjába kerül a magyarországi államháztartásnak”. Katona Tamás .aláhúzta: ezt a többletkiadást természetesen az államháztartási bevételek növe­lésével, vagyis többletadókkal le­hetne csak fedezni, ami egy ma­gyarországi személyi jövedelem- adót fizető állampolgár esetén évi 168 ezer forint, havi 14 ezer fo­rint többletadót jelentene 800 ezer határon túli magyar áttele- pülése esetén a PM számításai alapján. Ha félmillióan költözné­nek ide határon túli magyarok az évi 105 ezer, havi 8700 forint többlet személyi jövedelemadót követelne a mostani személyi jö­vedelemadót fizető magyar ál­lampolgároktól. WTBBm ' - m , 1717 JJUJ!, jJ i http://foruin.boon.hu Szóljon hozzá! Több száz halott. Felkelők „százai” estek el Fal- lúdzsában az amerikai és iraki katonák támadása során - közölte Donald Rumsfeld, amerikai védelmi miniszter. Előzőleg az arab országban állomásozó amerikai haderő egyik, név nélkül nyilatkozó tisztje azt közölte, hogy ötszáznál is több felkelő vesztette életét a szunnita felkelők fellegvárában hétfő óta dúló harcokban. Képünkön: A Bagdadban tüntető irakiak határozottan ellene van­nak mindannak, ami Fal- lúdzsában történik. (Fotó: epa) .....----------~i Kórház-privatizációs viták ideje Ahová beengedték a tőkét, másképp néz ki Budapest (MTI) - Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke nyil­vános vitára hívja ki a nép­szavazást kezdeményező Thürmer Gyulát, a Munkás­párt, valamint Orbán Vik­tort, a Fidesz elnökét a kór­ház-privatizáció ügyében. Az SZDSZ szerint katasztrofá­lis helyzetbe hozná az egészség­ügyet Thürmer Gyula és Orbán Viktor álláspontja, a magántőke kórházakba való bevonásának ti­lalma - közölték. A kormánypárti politikusok, akik „Munkáspárt-Fidesz ten­gelyként” emlegették a népsza­vazás kezdeményezőit, megmu­tatták a Péterffy Sándor utcai kórház épületének állapotát, hangsúlyozva, hogy a többi kór­ház állapota is többnyire „siral­mas”, de az a kórház, ahová beengedték a magántőkét, más­képp néz ki. A képviselők pél­daként a körmendi kórházat em­lítették, ahol a fideszes polgár- mester döntött a magántőke be­vonása mellett. Ami érthető, s ami nem A szabad demokraták érthe­tőnek tartják a Munkáspárt ál­láspontját, de azt nem, hogy a Fi­desz miért vette azt át, hiszen á párt elnöke négy éve még támo­gatta a kórházak privatizációját. A csehek és lengyelek nemje A néppártiak lesztálinistázták Kovácsot Brüsszel (MTI) - A leendő Európai Bizottság ellen fog­nak szavazni a konzervatív Európai Néppárthoz (ÉPP) tartozó cseh és lengyel euró­pai parlamenti képviselők, mivel a testületnek tagja az „exkommunista” Kovács László is - tudódott ki a nép­párti frakciói üléséről. A frakcióülésen, amelyen je­len volt Jósé Manuel Durao Bafroso, az Európai Bizottság elnöke is, a felszólalók azzal vádolták Kovácsot, hogy „sztá­linista”. A 36 felszólaló közül csak a csehek és a lengyelek utasították el nyíltan a Bar- roso-bizottságot, mig a magya­rok fenntartották kétségeiket - mondták el néppárti források a spanyol hírügynökségnek. iony uiair brit kormányfő tárgyalásokat kezdett George Bush amerikai elnökkel. Blair az USA ii’aki politikájának feltétlen támogatása fejében ígéretet vár George Bushtól arra, hogy az Egyesült Államok ismét nagyobb szerepet vállal a közvetítésben az izraeli-palesztin konfliktusban. (Fotó: EPA) „A kormány csak riogat” Halász János megdöbbentőnek nevezte Budapest (MTI) - Kato­na Tamás, a PM politikai államtitkára közölte: az állampolgárság megadása esetén a határon túli ma­gyarok minden olyan ellá­tást megkapnának, amire a magyar állampolgárok jogosultak.- A Pénzügyminisztérium számításai szerint ha a nép­szavazás eredményeként a ha­táron túl élő magyarság meg­kapná a magyar állampolgár­sággal járó jogokat, az várha­tóan több száz milliárd forin­tos többletköltséget jelentene a magyarországi államháztar­tásnak. Ezzel szemben a Fidesz úgy véli, hogy a szocialisták és a kormányzati tisztségviselők riogatnak, időről időre megala­pozatlan számokkal állnak elő. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője az ügy kapcsán az MTI-nek nyilatkozva megdöb­bentőnek nevezte azt a kam­pányt, amelyet a szocialisták folytatnak a kettős állampol­gárság ügyében. Egyetlenegy sem Hangsúlyozta, hogy például a hatszázezer szlovákiai ma­gyar közül százezer rendelke­zik magyarigazolvánnyal, és egyikük sem akart még áttele­pülni Magyarországra. Lelőttek egy amerikai helikoptert Bagdad (MTI) - Lelőttek pén­teken egy amerikai katonai he­likoptert Irakban, a főváros, Bagdad közelében. A légi jármű négyfős legénységéből hárman megsérültek. A legénység minden tagját si­keresen kimentették a támadás helyszínéről, a Bagdadtól húsz kilométernyire északra fekvő Felderítés után Robotokkal fenyegeti Baalbek (MTI) - Robbanó­anyaggal megrakott, pilóta nélküli repülőgépekkel vég­rehajtandó csapással fenye­gette meg pénteken Izraelt a libanoni Hezbollah síita szervezet vezetője egy nagy­gyűlésen. Mint Haszán Naszralláh sejk mondta, a szervezet „számos” ilyen, 40-50 kilogramm robbanó­anyag hordozására alkalmas géppel rendelkezik, amelyek ké­pesek mélyen behatolni az iz­raeli légtérbe, csapást mérni Tadzsiból, és a roncsolódott he­likoptert is sikerült elszállíta­ni - jelentette be az amerikai hadsereg. Nem ismeretes, kik voltak a támadók; a katonai közlemény­ből csak annyi derül ki, hogy a légvédelmi fegyverek valame­lyik, megnevezett fajtájával lőt­tek. bombázás? Izraelt a Hezbollah bármilyen földi célpontra, és . nem haboznának használni azo­kat, válaszul a libanoni légtér izraeli megsértésére. Visszavágnának „Eddig csak felderítésre hasz­náltuk ezeket a gépeket, de ha Izrael újfent megsérti a libano­ni légteret, akkor arra fogjuk használni őket, hogy visszavág­junk” - jelentette ki a sejk a li­banoni Baalbeckben Jeruzsálem napján - a palesztin néppel va­ló szolidaritás emléknapján - mintegy tízezer ember előtt. éSUK-MUáftMHKZíei Felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@eszak.boon.hu). Kiadóvezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu). Értékesítési vezető: Kurysné Torma Zsuzsa (kurvsne@eszak.boon.hu). Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@eszak.boon.hu). Főszerkesztő-helyettes: Szántó István (szanto.istvan@eszak.boon.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900. telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, ^ Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-0357 ^íAaTESZ*

Next

/
Thumbnails
Contents