Észak-Magyarország, 2004. november (60. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-10 / 262. szám
2004. november 10.,szerda ÉSZAK-MAGYAAORSZÁGé AKTUÁLIS / 3 HÍRCSOKOR 0 Ma és holna) várja az általános iskolásokat, szülődet és pedagógusokat a megyei munkaügyi központ pályaválasztási kiállítáia Miskolcon, az ITC- székházban (Miniszent tér 1.). Mindkét napon 8-17 óráig tekinthetik meg a rendezvény programéit az érdeklődők. 0 Prevenciós programot indít a kábítószer probléma vsszaszorftása érdekében a megyei ötkormányzat. A novemberben induló, káló-mozi nevű program egy szakemberik által vezetett drog- prevenciós „osztályfőnöki óra”, amelynek helyszíne egy mozi. NÉZŐPONT Költségvetési gazdálkodj okosan U?i Mariann eíiail: mariann.uri@eszak.boon.hu Gazdálkodj o;osan játékot hirdetett kormányunk az interieten azzal a céllal, hogy együttgondolkodáira serkentse a lakosságot. A játékban mindeiki rögzítheti, hogy az egy főre eső 84 469 fcrintnyi költségvetési bevételt hogyan o.ztaná el másképpen, mint a kormány. / pénzügyminiszter útmutatásként annyit rrondott: ha valaki meg akarja növelni a kádasokat, akkor természetesen a beváelnél is ugyanezt kell tennie, hiszen az egyenleg nem változhat. Bár jó magam nem próbáltam, mi több még csak el sem gondolkodtam azon, vajon hogyan osztanám il a rendelkezésre álló összeget, azt azoroan bizton kijelenthetem: nem irigylem azolat, akiknek meg kell hozniuk a döntése<et. Hiszen a pénznek oly sok területen jó helye lenne, és oly sok területnek kellene prioritást biztosítani, s mivel minden szertnek maga felé hajlik a keze, sokan lennétek, akik örömmel fogadnák eme ténykedésemet, de legalább ennyien háborodmnak fel, s kérdőjeleznék meg egy-egy döntésem jogosságát. Szerintem hasorló helyzetben lehetnek mindenkori honatyánk és honanyáink is, azzal a különbséggel, hogy míg mi következmények nélkül, elméletben osztunk és szorzunk, addig ők élesben teszik ugyanezt. S tetszik, nem tetszk, fel kell vállalniuk az éles kritikákat. A kritikákat, amelyek hamar kicsúsznak a szánkon egy-egy hír hallatán. Hogy jogosan vagy jogtalanul, most ne feszegessük, inkább gondolkodjunk, számoljunk és gazdálkodjunk együtt okosan. Nem kell hozzá más, mnt egy papír és egy ceruza, no és egy nternethozzáféréssel rendelkező számítógép, hogy a www.kolt- segvetes2005.hu odalon megismerjük a játékszabályokat. Ki tudja, hátha kisül valami jó a szokatlan kezdeményezésből! Nem hiszik, hogy jobb lesz Előző kérdésünk: Vár-e javulást személyes életkörülményeiben a jövő évi költségvetéstől? Mai kérdésünk: Megbízik-e az időjárás előrejelzésekben? ESZAK-MBGYARORSZÁG # Szavazatát leadhatja: www.boon.hu Több segítséget várnának a cégvezetők Barkóczi szerint nem lesz kiemelkedő adó- és járulékteher jövőre A gyerekeseknek több támgatás jár Jövőre (Fotó: archív) Miskolc (ÉM - UM) - Megoszlik a munkáltatók véleménye arról, hogy’ vajon a kedvezőtlen vagy a kedvező változások vannak-e túlsúlyban a jövő évi adótörvényeket illetően. Jól tükrözi ezt két megyei érdekképviseleti szervezet vezetőjének véleménye is...- Ha azt nézzük, hogy a kormány az mondja, a vállalkozásokat élénkíteni kell, azt nem hozta meg az új adótörvény, de a vállalkozásokat súlyosan érintő intézkedés sem született - összegezte kérésünkre Barkóczi István, az Észak-magyarországi Munkadói és Gazdasági Közösség elnöke, aki nem utolsósorban a FUX Rt elnök-vezérigazgatója is. A személyi jövedelemadóval kapcsolatosan elmondta: igazából a középrétegnek hoz jót, hiszen valamivel kevesebbet fognak adózni, míg az alacsonyabb és a magasabb keresetűek rosz- szabbul járnak. A legtehetősebbek pedig meg sem érzik.- Ami a társaságokat illeti, nagy felhördülést nem hiszem, hogy okozna a munkaadók részéről, hiszen sem kiugró változás, sem kiemelkedő teher nem lesz jövőre. Persze az EHO csökkentése jó dolog, ami a jövőben az ígéret szerint továbbcsökken. Talán ez jelzésértékű, hogy vállalkozás-barát politikát kíván folytatni a kormány. Mindenesetre többet kell tenni azért, hogy jobb helyzetbe kerüljenek a hazai társaságok - jegyezte meg Barkóczi István. Van, ami örvendetes- A kamara álláspontja szerint az intézkedések összessége (ami nemcsak az adójogszabályt jelenti) a vállalati terhek növekedését eredményezik, ami a sokat emlegetett versenyképesség növelése - főleg a kis cégek fejlődése - szempontjából aggályos. Ugyanakkor van jó néhány elem, ami örvendetes - reagált érdeklődésünkre Bihall Tamás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Mint mondta, ilyen például a foglalkoztatás bővítésével kapcsolatos kedvezmények sora, az iparűzési adó levonhatóságának emelése, vagy az egészségügyi hozzájárulás csökkentése is pozitív eleme, de összességében az adótörvény vállalatokra gyakorolt hatásét inkább plusz tehernek látják.- Továbbra sem sikerült megfelelően rendezni a helyi adók ügyét, így például az építményadók hátráltatják majd azokat a fejlesztéseket, amelyek meglévő épületek felújításakor jelentkeznek a jövőben - jegyezte meg Bihall Tamás. Egyelőre titok maradt az új főkapitány személye Lesz „tizenharmadik havi” a rendőröknek - mondta a belügyminiszter Tuza László (balról), Berta László és Lamperth Mónika (Fotó: Bujdos Tibor) Miskolc (ÉM - PT) - Bár az egyeztetések már megkezdődtek arról, hogy dr. Berta László ORFK-kinevezésével megüresedő megyei főkapitányi posztra alkalmas személyt kiválasszák, de néhány hét bizonyosan eltelik, míg megnevezik az utódot. Erről dr. Lamperth Mónika belügyminiszter beszélt a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányságon tett keddi villámlátogatása után tartott sajtótájékoztatón. „Kiemelkedően jó” A belügyminiszter az északmagyarországi régió bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről tájékozódott a borsodi, a hevesi és a nógrádi rendőri vezetők körében, s bevonta az autópálya-rendőrség első emberét is. A régió rendőreinek munkáját kiemelkedően jónak ítélte meg. Az autópályarendőrség számára négy új sebességmérő gyors beszerzésére tett ígéretet. Mint fogalmazott: fontos, hogy a rendőrök megakadályozzák az autópályák versenypályává alakulását és azt is, hogy a bűnözők kockázat nélkül portyáz- hassanak és jussanak el az ország különböző térségeibe. A sajtótájékoztatón a helyi médiumok képviselői titkon arra is számítottak, hogy kiderül: ki követi a főkapitányi székben az ORFK magasabb vezetői posztjára távozó dr. Berta Lászlót. A megnevezés azonban elmaradt. Dr. Lamperth Mónika úgy fogalmazott, hogy a lehető leggyorsabban kinevezi az új főkapitányt, addig pedig a főkapitányság egyik igazgatója látja el a teendőket. Megmaradnak a megyék Szóba került a regionális rendőr-főkapitányság létrehozásának kérdése is. A belügyminiszter leszögezte: már most végrehajtanak regionálisan egyeztetett feladatokat a régió főkapitányságai. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megszűnnének a megyei rendőrfőkapitányságok. Ennek kapcsán utalt arra is, hogy a közigazgatás regionális feladatainak szervezése sem jelenti a megyék megszűnését. A megyei közigazgatási szintnek a jövőben is meg lesz a feladata, sőt ehhez európai források állnak rendelkezésre. Egy tegnapi hírre reagálva a belügyminiszter határozottan leszögezte: a rendőrök megkapják a tizenharmadik havi járandóságukat. Lapunk kérdésére válaszolva pedig kijelentette: jövő januártól megemelik a köztisztviselői alap összegét. ÉSZAK FILMKLUB A Kossuth Artmoziban, a Hevesy- ben az Észak-Magyarország Filmklubjában hetente egyszer, péntekenként délután öttől láthatók a legendás NDK-westernek. Az Eszak-Magyarország olyan filmeket kínál most a Cine-Mis Kht.- val együttműködve olvasóinak, amelyeket más filmszínházakban így együtt hiába keresnek az érdeklődők. Egy sajátos műfajt képviselnek ezek az alkotások - igazi filmcsemegék, valamikori kultuszfilmek. A jegyár kedvezményes, előfizetőink egy jegy áráért két jegyet kapnak. A bemutatott filmek közt látható majd az Apacsok, a Halálos tévedés, az Osce- ola, a Vadölő, a Fehér toll. Mit mikor vetítünk? Észak-Magyarország előfizetőknek 250 forint a jegyár (két néző részére). 2004 november 12. Fehér toll 19. Fehér farkasok 26. Apacsok 2004 december 3. Nagy Medve fiai __________ 10. Halálos tévedés 17. Severino 31 31. Tecumseh 2005. január 7. Ulzana 14. A sólyom nyomában 21. Osceola 28. Vadölő Útlezárással számolnak a közútkezelők Készülnek a télre, a szóróanyagot beszerezték Sorsoltak. Regionális sorsolást rendeztek tegnap a Szerencsejáték Rt. Miskolci Területi Igazgatóságán. A Legyen malaca a kenőn is! akción személyautót, robogókat, elektromos kerékpárokat, rollereket és sorsjegycsomagokat nyertek Fortuna kegyeltjei. (Fotó: Ádám János) Innováció nélkül nem lehet fejleszteni Miskolc (ÉM - HSz) - Közel nyolcvan gép áll készenlétben, hogy gondoskodjon a megyei utak téli síktalanításá- ról. A közútkezelő szakemberei folyamatos szolgálatot látnak el annak érdekében, hogy ha szükséges, mi hamarabb megkezdjék az utakra hullott hó eltakarítását. Az érintett hatóságok és szervezetek a téli forgalombiztosítási feladatokról tanácskoztak hétfőn délelőtt a megyei közútkezelő Kht. központjában. A megbeszélésen elhangzott, hogy a közútkezelőnek összesen 2478 kilométernyi út tisztításáról, sík- talanításáról kell gondoskodnia a téli hónapokban megyénkben. Ehhez 74 saját és 5 kölcsönkért jármű áll rendelkezésre, és már beszerezték a szükséges szóróanyagokat is. Sürgősségi sorrend A téli síktalanítási munkákat szigorú előírások szabályozzák. Nem lehet például sót, illetve klorid tartalmú vegyszereket használni a természetvédelmi területeken, de azt is meghatározták, hogy a főutakon a ^ssasmmmhttp: forum.boon.hu Szóljon hozzá! szórást 1-2 órán belül meg kell kezdeni, és 4-6 órán belül be kell fejezni. A rendelkezésre álló gépek optimális kihasználása érdekében sürgősségi sorrendet állítottak fel, amelynek „csúcsán” a 3- as számú főút áll, mögötte következik a többi főút, majd a távolsági és városi autóbuszok útvonalai, végül az egyéb alsóbbrendű utak. Pontos időjárás-jelentések Az állami közútkezelő kht. központilag kötött szerződést az Órszágos Meteorológiai Szolgálattal annak érdekében, hogy megyei szervezetei minél gyorsabb és pontosabb tájékoztatást kaphassanak a várható időjárásról. Ezeket az előrejelzéseket egészítik ki a szolgálat saját helyi állomásainak mérési adatai. A tanácskozáson szó volt arról, hogy az elmúlt évek tapasztalatai szerint a nagy forgalmú főútvonalakon a kezdődő hófúvás alkalmával rövid idő alatt sok jármű akad el, amelyek nagyrészét a sofőrök ott hagyják, ezzel is gátolva a hóakadály megnyitását. Ennek megakadályozása érdekében a közlekedés- rendészeti hatóságokkal közösen szervezik szükség esetén az utak lezárását, a forgalom elterelését. Miskolc (ÉM) - Radikális változtatásokra van szükség a kutatás-fejlesztés (k+f) és az innováció területén a gazdasági versenyképesség javítása érdekében - hangzott el egy, a témában tartott tegnapi konferencián Miskolcon. Az Innocenter Innovációs Központ Kht. és a megyei fejlesztési ügynökség rendezvényén előadók egyebek mellett az alacsony innovációs hajlandóságról számoltak be, kiemelve: a fejlesztések főként állami támogatások révén valósulnak meg. Rávilágítottak, a vállalkozások k+f és innovációs tevékenysége érdekében a legtöbbet regionális szinten lehet tenni. Az „építkezést” pedig a szemléletváltással kell kezdeni.