Észak-Magyarország, 2004. október (60. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-28 / 252. szám
2004. október 28., csütörtök ÉSZAK-MA6YAR08SZÁ6 # ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 RÖVIDEN 0 Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke ismerteti államfőjelölti programját a marosvásárhelyi Kultúrpalota tükörtermében október 26-án. A rendezvényen mintegy 300 értelmiségi és RMDSZ-vezető vett részt. Hangoztatta: Erdélynek vissza kell kapnia súlyát, szerepét az ország életében. Úgy vélte, bár ma még nincs így, hamarosan Erdély lesz az egész Románia hajtómotorja, mozdonya az európai uniós csatlakozásban. 0 Üdvözlik. Az izraeli baloldal szerdán üdvözölte a gázai kivonulásról szóló terv parlamenti elfogadását, megjegyezve azonban, hogy mindez csak egy lépés a közel-keleti konfliktus rendezésének irányában. Mindamellett bírálták a Saron-terv egyoldalúságát, mivel szerintük a kivonulást a legkisebb mértékben sem hangolták össze a palesztinokkal. Mádtt fogadta a brit uralkodó London (MTI) - A brit uralkodónál tett látogatást szerda délután Mádl Ferenc köz- társasági elnök. Mádl Ferenc és II. Erzsébet közösen vállalt fővédnökséget a Nagy-Britanniában tavaly november óta zajló, egy teljes évig tartó magyar kulturális rendezvénysorozat, a Magyar Magic felett. A magyar elnök nagy-britanniai látogatásának programjai zömmel a Magyar Magichez kötődtek. Erzsébet brit uralkodó audiencián fogadja Mádl Ferencet és feleségét, Mádl Dalmát (Fotó: epa) párthírek Font: Dávid Ibolya a jobboldal elleni „küldetést” teljesít Font Sándor azzal vádolta szerdai sajtótájékoztatóján Dávid Ibolya MDF-elnö- köt, hogy „küldetése” van: akadályozza meg a Fidesz által vezetett szövetség kétharmados többségű győzelmét a 2006-os választásokon. „Most már sajnálatos módon Dávid Ibolyának küldetése van a jobboldalon, hogy megakadályozza a Fidesz által vezetett szövetség kétharmados többségű győzelmét 2006-ban, hiszen ez esetlegesen megalapozhatja a Fidesz vezette polgári oldal két ciklusra kiterjedő kormányzását” - mondta az MDF-frakcióból kizárt, ma független parlamenti képviselő. Paktum a Fidesszel? A MDF azonban elutasítja Font Sándor és a Lakitelek-platform üres vádaskodását az MDF és az MSZP közötti állítólagos paktumról. A párt árulónak tartja a Lakitelek munkacsoport tagjait, akik minden energiájukat pártjuk tönkretételére fordítják, és saját érdekeik helyett a Fidesz érdekeit szem előtt tartva politizálnak. Felmerül a kérdés: létezik-e valami titkos megállapodás, paktum a Fidesz és a Lakitelek-platform között? A párt választ vár arra is, hogy ha a munkacsoport tagjai nem értenek egyet az MDF sikeres programjával, akkor „miért nem távoznak csendben, és ülnek át a szívükhöz közeli Fidesz-frakció- ba” - olvasható a közleményben. Akár a személycseréket is át kell gondolni Minden uniós tagállamnak érdeke az új Európai Bizottság mihamarabbi létrehozása Strasbourg (HBN - P. Cs.) - Jelentősebb problémáról van szó annál, semhogy egyedül az olasz Rocco Buttiglione igazságügyibiztos-jelölt személyén múlott volna az új Európai Bizottság szerdai megválasztása. Eléggé kusza, átláthatatlan, s - ki kell mondani - nem minden esetben demokratikus az a jelölési gyakorlat, hogy a mindenkori tagállami kormányok jelölhetnek személyeket európai biztosnak. Ezt a lehetőséget esetenként belpolitikai céloknak is alárendelhetik - mondta el lapunknak Pálfi István, a Fi- desz-MPSZ európai parlamenti képviselője. Kifogások A politikus szerint négy-öt biztosjelölt kifejezetten gyengén szerepelt a bizottsági meghallgatásokon, vagy valamilyen politikai felhang kísérte a szereplésüket. A szerdai európai parlamenti megnyilatkozásokban Rocco Buttiglione mellett - kimondva vagy kimondatlanul - Kovács László is szerepelt a kifogásolt személyek között.- Volt olyan zöld-képviselő, aki hozzászólásában a magyar W....................... Négy-öt biztosjelölt kifejezetten gyengén szerepelt a bizottsági meghallgatásokon. Pálfi István .................................................ff biztosjelöltnek az energetikai szakterületen „esti tanfolyam” elvégzését javasolta - jegyezte meg Pálfi István. Rajtuk kívül a dán Mariann Fischer Boel mezőgazdasági, a görög Stavros Dimas környezetvédelmi, a holland Neelie Kroes versenypolitikáért felelős biztosjelölt kapott bírálatot. Az utóbbi például nem tudta megfelelően bizonyítani, hogy elszakadt azoktól a cégektől, melyekkel korábban üzleti kapcsolatban volt. Felkészülten A nemzeti kormányoknak e komoly személyi problémák miatt akár a cseréket is át kell gondolniuk a biztosjelöltek kapcsán. Pálfi István szerint ezt a magyar kormánynak is érdemes lenne megtennie annak érdekében, hogy valóban felkészült magyar biztos kerülhessen valóban fontos posztra. Szavai szerint az eddigi magyar biztos, Balázs Péter a regionális politika területén helyt tudott volna állni. E posztra a lengyel jelölt, Danuta Hüb- ner a meghallgatások során igen alkalmasnak bizonyult. Vannak arra utaló találgatások, hogy a Prodi-bizottságban sikeresen tevékenykedő, a versenypolitikáért felelős Mario Montit jelölnék újra az olaszok Rocco Buttiglione helyett, s Neelie Kroes kapná meg az energiaügyeket, Kovács László posztját. Némi bizonytalansággal jár Mivel erre még nem volt példa, némi bizonytalansággal jár az, hogy az elkövetkezendő hetekben a Prodi-bizottság- nak ügyvezető kormányként kell továbbra is folytatnia a munkáját. Ilyen esettel kapcsolatban egyébként az EU alapvető dokumentumai is homályosan fogalmaznak. Az idén belépett tagállamok felzárkóztatása érdekében mindenképpen jó lett volna, ha az új bizottság gyorsan hivatalba lép - jelezte Pálfi István. Magyarországnak elsőrendű érdeke, hogy az űj bizottság a lehető leghamarabb működni kezdjen, s nem érdeke az, hogy esetleg a mi felkészületlennek bizonyuló jelöltünk miatt is elhúzódjon ez a folyamat. Kovács helyesli Strasbourg (MTI) - Kovács László távozó külügyminiszter, az új Európai Bizottság magyar biztosjelöltje helyesli a testületet vezető Jósé Manuel Barroso lépését. Kovács Strasbourgban magyar újságíróknak nyilatkozva a saját személyes sorsáról elmondta: folytatja a felkészülést, s kész találkozni a zöldekkel (akik a legélesebben bírálták felkészültségét), vagy magával az illetékes parlamenti bizottsággal, hogy bizonyítsa, ma már lényegesen többet tud az energiapolitika kérdéseiről, mint szeptember végi meghallgatásán. Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő szerint a magyar kormánynak új embert kell jelölnie az Európai Bizottságba Kovács László helyett, sőt jó lenne, ha a személyről nemzeti egyetértés születne, vagy akár közös jelöltre tenne kísérletet az ellenzék és a kormánykoalíció. Amerikai és brit katonák egy aláírt brit zászlót tartanak a kezükben, mielőtt a Bászrában állomásozó híres skót ezred, a Black Watch egy kiegészítő alakulatokkal együtt 850 fős páncélozott zászlóalja útnak indulna új, Bagdad közelében lévő telepítési helyszín felé. A brit csapatok áttelepítését az amerikai hadsereg kérte néhány hete. (Fotó: EPA) Nem mindenütt indulhat a független Nader ismét megkavarhatja a végeredményt HÁTTÉR Neveket, posztokat nem említenek Harcot nyert a parlament a bizottság ellen Washington (MTI) - Elutasította az amerikai legfelsőbb bíróság, hogy a jelöltek közé kerüljön Ohio államban Ralph Nader, aki függetlenként próbálja elhódítani a Fehér Házat. Ohio egyike annak a tíz amerikai államnak, ahol még teljesen bizonytalan, hogy a jelenlegi elnök, George Bush, vagy demokrata párti kihívója, John Kerry számíthat-e győzelemre. A jelenleg 70 éves Nader 2000-ben azonban országosan a szavazatok 2,7 százalékát szerezte meg, és őt okolják azért, hogy A1 Gore demokrata párti elnökjelölt vesztett George Bushsal szemben. Floridában Nader ugyanis a szavazatok 1,6 százalékát kapta, 97 488 vok- sot, miközben George Bush mindössze 537 szavazattal előzte meg demokrata párti ellenfelét, és nyerte el ezzel a Fehér Házat is. Strasbourg (MTI) - Hatalmának eddig példátlan demonstrálásával az Európai Parlament szerdán megtorpedózta az uniós tagállamoknak az új Európai Bizottság személyi összetételére vonatkozó terveit. A fenyegető szavazási vereség fényében Jósé Manuel Durao Barroso elnök kénytelen volt visszavonni a bizottság tagjaira vonatkozó javaslatát. Most az a feladat vár rá, hogy az EU-tagál- lamok vezetőivel megtalálja a válságból kivezető utat. Ehhez nem szabott magának határidőt. Az új jelöltek megtalálásáig és parlamenti jóváhagyásáig Romano Prodi és a jelenlegi bizottság viszi tovább az ügyeket. Csak a szükségeset „Szándékom az, hogy végrehajtsam a szükséges változtatásokat, de annál semmivel sem többet” - jelentette ki Barroso az Európai Parlamentben. Neveket és hatásköröket nem volt hajlandó megnevezni. Emiatt egyelőre nem világos, vajon a bizottság elnöke csak a tárcák fölcserélését tervezi, vagy pedig új személyi javaslatokat kér a tagállamok kormányaitól. Az EP részéről a legtöbb kifogás Rocco Buttiglione olasz politikust érte, akit az igazságügyi tárca élére szemelt ki Barroso. Friss hírek szerint Silvio Berlusconi olasz kormányfő hiába kérte visszalépésre, a katolikus konzervatív politikus, aki bűnnek nevezte a homoszexualitást, a nők szerepkörét pedig a gyerekszülésben jelölte meg, erre nem volt hajlandó. Kovácsot is Rajta kívül éles bírálatok érték az európai parlamenti meghallgatás nyomán a magyar Kovács Lászlót (energiaügy), a holland Neelie Kroest (versenyügy), a dán Mariann Fischer- Boelt (mezőgazdaság), a lett Ingrida Udrét (adóügy) és a görög Sztavrosz Dimaszt (környezetvédelem). Martin Schulz, a szocialista EP-frakció elnöke nyíltan kimondta, mit várnak a szocialista képviselők: „Buttiglione nem lehet tagja az új bizottságnak”. Dániel Cohn-Bendit, a Zöldek frakcióvezetője pedig úgy fogalmazott, hogy „nincs szükségünk európai kormányok ölebeire”. A harag napja. Indiai rendőrök próbálják megfékezni azokat a tüntetőket, akik október 27-ére emlékeznek. Az indiai csapatok ezen a napon szállták meg a vitatott területet 1947- ben, s azóta a Kasmír völgyben sztrájkkal és tüntetésekkel emlékeznek. (Fotó: EPA) ímK-mmwmiM* Felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@eszak.boon.hu). Kiadóvezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hul. Értékesítési vezető: Kurysné Torma Zsuzsa (kurvsne@eszak.boon.hu). Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@eszak.boon.hu). Főszerkesztő-helyettes: Szántó István (szanto.istvan@eszak.boon.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@eszak.boon.hü). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hlrdetósfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása . telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, ^ Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott póldányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-0357 ^íAaIESZ’