Észak-Magyarország, 2004. október (60. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-27 / 251. szám
2004. október 27., szerda HÍRCSOKOR 0 79 éves korában elhunyt Futó Ferenc, a Perecesi TK és a DVTK egykori labdarúgója. Már fiatalon szerepelt az 1946- 47-es NB l es bajnokságban, majd a DVTK meghatározó játékosa volt az 1950-es évek elejéig. Később játékvezetőként is tevékenykedett. Temetése október 29-én, pénteken 14 órakor lesz a diósgyőri temetőben. 0 A 2005/06-os idényben változatlanul öt-öt magyar férfi és női kézilabdacsapat indulhat az európai kupákban. 0 Immár teljesen biztos, hogy Vitalij Klicsko, a Boksz Világtanács (WBC) ukrán nehézsúlyú bajnoka legközelebb az angol Danny Williams ellen védheti meg cfmét. Tiszaújvárosban a vb-selejtező Tiszaújváros (ÉM - PA) - A Nemzetközi Röplabdaszövetség (FIVB) a közelmúltban tartotta meg konferenciáját, melyen - többek között - az is kiderült, hogy Magyarország rendezheti jövőre a háromkörös világbajnoki selejtező első tornáját. A Magyar Röplabdaszövetség (MRSZ) illetékesei már munkához is láttak, és eldőlt az is, hogy a mieink május 6-tól 8-ig látják vendégül a riválisokat Tiszaújvárosban, és Moldovát, Szlovéniát, valamint Azerbajdzsánt kell megelőzniük, hogy kvalifikálják magukat a második tornára, amely Finnországban lesz május 20-tól 22- ig. Németország, Horvátország és Finnország már biztosan résztvevője annak viadalnak, hozzájuk csatlakozik a tiszaújvá- rosi győztes. Az előzetes erőviszonyok alapján nem tűnik lehetetlen elvárásnak, ha már most számolunk az északi utazással - bár Szlovénia legutóbb megverte To- manóczyékat, ám ez tíz alkalomból egyszer, ha sikerül a déli szomszédnak. Visszajárnak Nemzeti csapatunknak nem ez lesz az első fellépése a dél-borsodi városban, hiszen rendeztek már itt Európa-bajnoki és olimpiai selejtezőt is.- Amikor eldőlt, hogy Magyarország adhat otthont az eseménynek, rögtön Tisza- újvárosra gondoltak az MRSZ-ben - tudtuk meg Gál Csabától, a Tiszaújváros- Inveszt Rt. Sport-Park üzletág-igazgatójától. - A válogatott már szinte „visszajáró” vendégnek számít, gondolom azért is, mert itt minden feltétel adott a jó színvonalú megrendezéshez. De nem ez lesz az egyetlen röplabdás eseményünk jövőre, hiszen januárban a junior női válogatott Eb-cso- portselejtezőn szerepel majd nálunk öt másik együttessel együtt. | www.baan.hu Mi a: 7/vefiveszrc.hu Korábbi cikkek! Az angol Greg Rusedski koncentrál a svájci Marc Rosset ellen a szentpétervári tenisztorna (Oroszország) tegnapi játéknapján. (Fotó: EPA) ÉSZAK-MAGYARORSZÁG # SPOI'J' Gálhidi György nem szeretne hosszabbítást A KBSC otthon akar a tizenhatba kerülni Miskolc, Kazincbarcika (ÉM - MI) - Már a legjobb 16 közé jutás a tét a labdarúgó Magyar Kupában: a mai fordulóban a DBFC az NB I/B-s Dunaújváros otthonában lép pályára, míg a KBSC az ugyancsak NB Il-es Pénzügyőrt fogadja. Jó formában van a Diósgyőr, ez nyugodtan megállapítható. A legutóbbi két bajnokin mutatott produktumot kellene „átmenteni” a mai kupatalálkozóra is...- Más lesz ez a meccs, mert itt győznünk kell - fogalmazott egyértelműen Gálhidi György, a DBFC vezetőedzője. - Úgy érzem, jobb csapat vagyunk, mint a Dunaújváros, s ha megfelelő alázattal állunk a mérkőzéshez, nem lehet probléma. A házigazdáknak - akik közül sokakat ismerek - nincs veszítenivalójuk, ettől függetlenül nem nagyon Gálhidi György MAGYAR KUPA: KIESETT A RŐCS A 16 közó Jutásért Bocs KSC - Budapest Honvéd ______________________________________2-4 (2-1) Bőcs, 800 néző. V.: Sápi._________________________________________________ BKSC: Balázs - Simon (Nagy G., 74.), Kovács T., Molnár Zs. - Sípos (Ondó, 82.), Irhás (Törők, 76.), Szakszón, Sándor, Vass - Kulcsár, Gaál. Edző: Tóth László. Honvéd: Oraze - Vámosi, Budovinszky, Stamenic (Dobos, 46.) - Bábik, Genito, Vadócz, Szili, Vén - Csobánki (Dancs, 46.), Herczeg (Bojtor, 86.). Edző: Bognár György. 10. perc: Kulcsár ugrott ki a vendégvédők közül és már a büntetőterületen belül járt, amikor Oraze buktatta. A megítélt 11-est Molnár végezte el, aki laposan a bal kapufa tövére küldte a labdát, ahonnan az az alapvonalon túlra pattant.__________ 14. perc: Vén játszott középre laposan az alapvonal közeléből, a labda a védők mellett elsuhant a hosszú oldalon, viszont érkezett Vámosi és 3 méterről a kapuba passzolta a játékszert, O-l.________________________________________________ 27. perc: Sipos szánta el magát lövésre a Honvéd kapujának előterében: próbálkozása után a labda kipattant a kapusról, ám ott termett Sándor, aki a kapuba továbbftott, 1-1.______________________ ______________________________________ 40. perc: Kulcsár átadása a 11-es pont környékén Vasst találta meg, aki remek mozdulattal csavarta a labdát a bal felső sarokba, 2-1.___________________ 54. perc: Gaál buktatta Genltőt 25 méterre a hazai kaputól: a szabadrúgást Budovlnszky végezte el, és lövése után a labda megtalálta az utat a kapuba, 2-2.____ 71. perc: Vén beadása után Szili fejelt 10 méterről, a könnyűnek látszó labdát Ba- lázs elvétette, ami így a kapuban kötött ki. 2-3. 76. perc: Dobos a középpályán felrúgta Irhást, amiért a játékvezető kiállította. 85. perc: Budovinszky végzett el ismét szabadrúgást a hazai kaputól 30 méterre, és óriási erővel a bal alsó sarokba bombázott, 2-4.___________ Jók: Kovács, Molnár Zs., Vas’s, Kulcsár, Gaál, ill, Budovinszky, Genito.___________ Tóth László: - Kupakalandunk ezzel véget ért, remélem azért sok embernek tudtunk örömet szerezni azzal, hogy két NB l-es csapatot Is Bőcsre hoztunk. Azért nem hazudtoltuk meg ma magunkat, mert a szokásos potyagóljainkat ismét sikerült összeszedni._______________________________- y X________ ______ Bognár György: - Az első félidőben sokkal jobban játszott a hazai csapat tőlünk, a másodikban azonban már mi irányítottunk. Nehéz meccs volt, jó ellenfelet győztünk le. Sitnonék (jobbra) jól megizzasztották a kispestieket (Fotó: Kőhalmi p.) szeretném, ha hosszabbításra, vagy 11-es rúgásokra kerülne sor, ugyanis fizikálisán még nem nézünk ki olyan jól. A piros-fehéreknél Mogyoródi és Sipeki egyelőre nincs olyan állapotban, hogy tudja vállalni az összecsapást, s valószínű, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó Vitelki sem lesz a csapatban, amelynek hálóját ezúttal Szalma fogja őrizni. Egy nagy lehetőség A kazincbarcikai gárda régen remekelt annyira a Magyar Kupa-sorozatban, mint most és a sárga-kékek számára a mai feladat sem megoldhatatlan, sőt...- Á sorsolás előtt azt mondtam, jöjjön egy igazi „nagycsapat” Barcikára, nos, ez nem így történt, de mégsem vagyok elégedetlen. mert így megvan az esélyünk arra, hogy lépjünk még egyet - nyilatkozta Kádár Zsolt, a KBSC szakvezetője. - A Pénzügyőr a Hűmmel csoportban az utolsó, de mostanában kezdenek összeállni, le is győzték idegenben a Barcsot. Hiszem, hogy csakis az a fajta hozzáállás vezethet eredményre, mint ami a Szentes elleni hétvégi bajnokin. A játékosoknak a 16 közé jutás egy nagy lehetőség, plusz motivációt kell hogy jelentsen, megmutathatnák még jobban magukat, lemérhetnék jelenlegi tudásukat. ÍGY KEZDENEK Dunaújváros FC - Diósgyőri BFC _____________ (14.00) DBFC várható kezdőcsapata: Szalma - Mogyorósi, Máté, Horváth T., Hornyák - Belényesi, Müller, Katona, Virágh - Tisza, Egressy. Kazincbarcikai SC - Pénzügyőr ____________(14,00) KBSC várható kezdőcsapata: Botló - Hanász, Bányai, Sebők (Harnőcz) - Engi, Odrobéna, Deák, Kovács R., Kerekes - Dávid, Simkő. Az első idegenbeli erőpróba az idényben Szegedre az újabb győzelem reményében utaznak a piros-fehérek Miskolc (ÉM - MI) - Szegeden lép pályára ma 18 órakor a DKSK NB I/A csoportos női kosárlabdacsapata. Földi Sándor együttese mindhárom eddigi bajnokiját megnyerte; legutóbb a BSE-t „küldték haza” Fodorék tíz ponttal.- A győzelmet tulajdonképpen nem kellene megmagyarázni, de egy edző mindig kritikusan értékel, ezért azt mondom, van még tanulnivaló - nyilatkozta .a DKSK trénere. - A városmajoriak az egycenteres, négybedobós játékot erőltették és az első félidőben akadtak nehézségeink ezzel a szisztémával. Emellett a magassági fölényünket sem kamatoztattuk eléggé, s néha fegyelmezetlenül kosárlabdáztunk. Hármas poszton... A DKSK az idényben először játszik idegenben, méghozzá annak a Szegednek az otthonában, amely az első fordulóban éppen- csak kikapott a Pécstől, utána viszont verte a BSE-t Budapesten, illetve Ventwest Foton Sopront a „hűség” városában.- Az itthoni találkozóknak megvan az előnye, hiszen ismerünk minden talpalatnyi helyet- indokolt Földi Sándor. - A Szegedtől felkészülési találkozón egy utolsó pillanatban kapott kosárral kikaptunk; tapasztalhattuk, hogy egy jó szerkezetű, erős csapatról van szó. De: természetesen szeretnénk sikerrel megvívni ezt az összecsapást is, amelyen illene kihasználni, hogy Jokovics révén hármas poszton- aki centerezni is tud - fizikálisán jobbak vagyunk. A védekezésre nagyobb figyelmet akarunk fordítani, s nem lenne szabad hagyni, hogy kintről sokat kísérletezzenek. A szakembert Zsolnay Gyöngyi játékáról is kérdeztük, elsősorban amiatt, mert az egykori válogatott bedobó húzóemberré nőtte ki magát.- Gyöngyi kapcsán előzetesen arra számítottam, hogy egy jó csapatember lesz, ám ahogy haladtunk a felkészülésben, kiderült, hogy akár kulcsfigurává is válhat. Vigyázni kell azonban, hogy ne terheljük túl. hogy egy- egy nehezebb meccs után megkapja azt a pihenőidőt, amennyiig szüksége van. A DKSK tájékoztatja szurkolóit, hogy október 29-én, 16.30-tól szurkolói ankétot tart a városi sportcsarnokban. dksk.boon.hu További cikkek! Legendák segítenek Hamburg (MTI) - Michael Schumacher hétszeres Forma-les világbajnok és Reinhold Mess- ner hegymászólegenda is segít a német labdarúgó-válogatottnak a 2006-os, hazai rendezésű vb-re való felkészülésben.- Természetesen az aranyérem a célunk, és ha valaki, hát Michael jól tudja, hogy miként lesz az emberből világbajnok. Reinhold pedig egyedüliként leküzdötte az összes 8000 méter feletti csúcsot, tehát ő is nagyban hozzájárulhat a játékosok jellemfejlődéséhez - mondta Olivér Bierhoff, a nemzeti együttes menedzsere. Az Európa-bajnok hozzátette, hogy a Ferrari klasszisa, illetve a 60 éves dél-tiroli alpinista meghívott referensként előadásokat tart majd a National- elf edzőtáborában. Jürgen Klins- mann szövetségi kapitány ráadásul egy pszichológust is szerződtetne. Van egy jó tippünk! Igényeljen Raiffeisen Személyi Kölcsönt és nyerjen egy Honda Jazzt! Bonkfiókjoink: Miskolc, Szinvapark • Miskolc, Erzsébet tér 2. Sátoraljaújhely, Kossuth Lajos tér 6. • Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 17. (^) 06-40-48-48-48 j Hitelek.raiffeisen.hu Igényeljen Személyi Kölcsönt 2004. október 18 és december 17. között, és tippelje meg, hány pingponglabdát rejt egy Honda Jazzl Ha elsőként találja el a pontos számot, vagy az Ön tippje áll legközelebb hozzá, Öné lesz az outó. A nyereményjáték további részleteiért é$ egy előzetes hitelbírálatért hívja a 06-40-48-48-48 at, vagy látogasson el bank fiókunkba. Kérésére mobilbankárunk személyesen felkeresi Önt. Példák az egyhavi tödesxtorészletre:* kölcsön Összege 4 év 5 év6 év 500 000 Ft 15 642 Ft13 575 Ft 12 221 Ft 600 000 Ft 18 770 Ft16 290 Ft 14 665 Ft 750 000 Ft23 462 FI 20 362 Ft 18331 Ft 1 000 000 Ft 31 283 Ft 27 150 Ft 24 441 Ft THM. 18.19%-45,55% ■ ‘Svájci frank akipú, fenolban fetyősAoíi kwtc»óa Vofem*nnyi igényiéi’ egyedifeg hutaiunk cl. oz okő kamapenódusfo vonatozó töHwziáfévziet pontos ömzcüíh afolyósítói f(apján áüopítjvk meg A oyercményjufekban azok u hik4>gé*tyfek vehetnek réttt, akiknek a bank legkésőbb 2005. tanuát )«4-*g felycvtja a kölcsön! VELÜNK KÖNNYEBB Raiffeisen BANK HIRDETÉS