Észak-Magyarország, 2004. október (60. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-20 / 246. szám
2004. október 20., szerda É$ZAK<Mft&YARORSZÁG$ GYÁSZ / 15 „Halálfélelem. Ez bánt engem a halálfélelem Pedig tudom ez lesz a végzetem Meghatok, mint ősszel a virág S nem törődik majd velem a világ A betegségtől félek én O Istenem Mert az egészség nekem mindenem A golyótól is félek nagyon én S a kötelet eldobom könnyedén Kés vagy tőr túl éles énnekem Mert ettől van a halálfélelem Víz és szikla nem biztos halál Mert ott a halál csak kapával kaszál Oly halált adj nekem te jó ég Amelyből a szeretet is elég Pénzt gazdagságot adjál énnekem Amitől elmúlik a halálfélelem Úgy haljak meg egykor pénzzel és gazdagon Ha majd öregségem belepi a korom Nem kell nékem akkor sem pénz, sem gazdagság Mert a halál mindig szegényen is beáll.” (írta: Gerőcs Imre 1970.) Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy a legdrágább édesapa, szerető férj, nagyapa, barát és jó rokon GERŐCS IMRE kisgyőri születésű, miskolci lakos 50 éves korában váratlanul örök nyugalomra hajtotta fejét. Temetése 2004. október 22-én, 14 órakor lesz a kisgyőri református temetőben. Gyászolják: örökké szerető felesége, fiai, lánya, veje, egyetlen unokája, sógora, szerető családja, rokonai, barátai és szomszédai ■ ■. „ Úgy fekszik ő, ki küzdve tör a jobbra, Mint önmagának dermedt-néma szobra. 1Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. i Hol volt, hol nem volt a világon egyszer." (Kosztolányi Dezső) Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk TÓTH OTTÓ nyugalmazott rendőrzászlós búcsúztatásán megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a tisza- lúci Syidnex Kft.-bői jött dolgozóknak. A gyászoló család 581254 „Kinézek az ablakon, s látom a Holdat ragyogni, Érzem a könnycseppet az arcomon lefolyni, Ha itt lennél, megkérdeznéd, mi bajom, Annyit mondanék, hiányzol nagyon." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GIBÁRSZKI BÉLA sajópálfalai lakos a Miskolci Közlekedési Vállalat nyugdíjasa, életének 75. évében, rövid szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése 2004. október 21-én, 13 órakor lesz a sajópálfalai temető ravatalozójából. Gyászoló család „Köszönjük neked Uram, hogy O a miénk volt, és az is marad, mert aki él szerettei szívében, az nem hal meg, csak távol van..." (Augustus) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, testérem FEKETE FERENC nyugalmazott tanár életének 62 évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2004. október 21 -én, 12 órakor veszünk végső búcsút a Mindszenti temetőben. A gyászoló család „Megáll a szív, megáll a kéz, Nincsen szó az ajkadon, a szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VEZSE SÁNDOR az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság nyugdíjas igazgatója életének 81. évében hosszan tartó súlyos betegségben, 2004. október 18-án visszaadta lelkét Teremtőjének. Utolsó útjára 2004. október 25-én, 13 órakor kísérjük az avasi református templom ravatalozójából. Bánatos felesége, két lánya és családja Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ SÁNDORNÉ sz. Gyimesi Etelka volt DIGÉP nyugdíjasa, Miskolc, Nyárfa utcai lakos 69 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2004. október 22-én, 10 órakor lesz a Szentpéteri kapui temető ravatalozójából. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk HOLLÓKŐI BÉLA temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, utolsó útjára elkísérték, s fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család „Szerettem volna még élni köztelek, De a sors másképp rendelkezett. Én most elmegyek végleg megpihenni. Odalenn már nem fáj nekem semmi." Megrendültén tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BORDÁS ISTVÁNNÉ sz. Luterán Erzsébet életének 50. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2004. október 21-én, 15 órakor lesz a szirmai temető ravata- siijií lozójából. A gyászoló család .. Elcsitul a szív, mely értünk dobogott. NÍ%ÍÍíIIIt ^'*,en a me^ ö tünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott. Öfőkké élni fogsz, mint a csillagok. ” Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága férjem, édesapám TAKÁCS BERTALAN az LKM Acélöntöde nyugdíjasa életének 80. évében csendesen elhunyt. Temetése 2004. október 21-én, 16.15 órakor lesz Igrici község temetőjének ravatalozójából. Gyászolják: felesége és fia | „ Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el, Aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el." !■>. ~L** Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGYARI PÉTER 49 éves korában elhunyt. Végső búcsút 2004. október 25-én, 14 órakor veszünk Tőle a Mindszenti temetőben. Gyászmise 7.30 órakor a Mindszenti templomban. Gyászolja leánya és családja Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették, ^f^tisztelték és ismerték, hogy ^ CZAP JÓZSEFNÉ P sz. Nagy Magdolna életének 57. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2004. október 22-én, 13 órakor lesz a szirmai temető ravatalozójából. A gyászoló család 581319 „ Megállt a szív, megállt a kéz, iíSilllifw Nincsen szó az ajkadon, 'ralHw A szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon. ” Jj Fájó szívvel tudatjuk, hogy, ^ NAGY BALÁZS a BAÉV nyugdíjasa, inunkásőr, a Hermán Oltó Kertszövetkezet Mintakertésze 2004. október 13-án 79 éves korában elhunyt. Temetése 2004. október 22-én, 13 órakor a görömbölyi temetőben lesz. smu9 Felesége, lánya és a gyászoló család EMLÉKEZÉS YH „Egy szál virág, egy gyertyaszál, 441 Egy fénykép, amin mosolyogsz ránk. VT ^ Emléked örökké itt van velünk. Tfc. Amíg élünk. Te is élsz velünk... Jkfel Fájó szívvel emlékezünk POGÁNY FERENC volt tardonai lakos halálának 10. évfordulójára. Szerettei 580170 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy PAPP-GAZSI IMRE a megyei Sporthivatal egykori vezetője életének 82. évében csendesen elhunyt. Temetése 2004. október 25-én, 13 órakor lesz Miskolcon a Mindszenti temetőben. A gyászoló család „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él." (JÓB. 19.25.) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. FÜLEKI LÁSZLÓNÉ sz. Mező Zsófia volt szirmai lakos 86 éves korában a hajdúböszörményi Baptista Szeretetházban csendesen elhunyt. Temetése 2004. október 22-én, 15 órakor lesz a szirmai temetőben a baptista egyház szertartása szerint. sbojjs A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy HÁGEN MIHÁLY emődi lakos életének 54. évében elhunyt. Temetése 2004. október 21-én 14.00 órakor lesz az emődi temető ravatalozójából. Gyászoló család 581038 „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra Te sosem leszel halott. Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRAJCSI REZSŐNÉ sz. Király Magdolna 82 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2004. október 22-én, 14 órakor lesz a vasgyári temető ravatalozójából. ,,ii,7 A gyászoló család * . Ki; „Szeretteim én már elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet. N A csend ölel át és a szeretet, : szeretteim, Isten vétetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY MIKLÓS alsózsolcai lakos 49 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 2004. október 20-án, 14 órakor lesz az alsózsolcai temetőkért ravatalozójából. Gyászoló szerettei Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a Szocio Produkt Kft. munkatársa, CZAP JÓZSEFNÉ sz. Nagy Magdolna 2004. október 18-án elhunyt. Megtartjuk emlékeinkben kedvességét, szorgalmát, szeretetét és humánumát. Szocio Produkt Kft. dolgozói Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. LOSS SÁNDOR tanszékvezető egyetemi docens 43 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunktól 2004. október 22-én, 14 órakor veszünk végső búcsút a miskolci Szentpéteri kapui temetőben. Felesége és fiai Szeretteim, én már elmegyek. Küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet. Isten vétetek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÁDÁM BÁLINT damaki lakos 71 éves korában elhunyt. Temetése 2004. október 21-én, 14 órakor lesz a damaki temetőben. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik KISHONTI FERENCNÉ temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. _,7,7io A gyászoló család