Észak-Magyarország, 2004. október (60. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-09 / 237. szám
2004. október 9., szombat ÉSZAKMAGYARQRSZÁG# SZOLGÁLTATÁS / PROGRAM / SMS / 4 HOROSZKÓP ** ' \^Vc *£ tM2 ^4III. 2LTiy. 20. Ha terveket, álmokat sző, azokat csupán saját képességeire alapozza, ugyanis másokra nem nagyon számíthat most a megvalósításukban. A külső segítség ami©' sem lenne megoldás önnek. IV. 2L-V. 20. On úgy érzi, hogy már semmilyen csalódás nem érheti, olyan sok mindenen keresztülment az utóbbi időben. Érhetik azonban olyan, kellemes meglepetések is, amikre szintén nem számított V. 21.-VL 21. __________________________ Ne utasítsa egyértelműen vissza azt aki segítő szándékkal közeledik ön felé. Ne gondolja, hogy feszültséget okozna, ha elfogadná a baráti jobbot sőt az önbizalmának is használna. VI. 22.-VII. 22. Eléggé felhalmozódtak most a mulasztásai, és fűhöz-fához kapkod, mivel ebedül nem tudja kezelni a problémákat Jó lenne, ha először a saját portáján tenne rendet majd a lelkében is. VH. 23.-VW. 23._____________________________________ Itt lenne végre annak az ideje, hogy tető alá hozza mindazokat az elképzeléseket amelyeket már korábban elkezdett, de sem ideje, sem energiája nem volt ahhoz, hogy be is fejezze. Vili. 24.-DC 23. Már régen készül valamilyen nagy dobásra, de óvatosságból vagy esetleg csak a következményektől való félelem miatt nem tette meg eddig Most is egy kis biztatásra van ehhez szüksége. IX. 24.-X 23. Ont veleszületett intelligenciája és jó modora tiltja, hogy a szemébe vágja valakinek az igazságot pedig az illető nagyon is megérdemelné, tv© végre valaki ráncba szedje egy kicsit X24.-XI.22. Ne kösse annyira az ebet a karóhoz, vegye már végre észre, hogy ezzel a makacs, konok magatartással nem megy semmire, sőt csak olaj a tűzre az ellenállása. Legyen belátóbb, megértőbb. XI. 23.-XII. 21. Teljesen természetes dologként könyveli el, hogy önt mindenki kiszolgálja, azt tegye, amit ön mond, és ha valaki ellenszegülne, vérig sértődik, mint most is. Helytelen magatartás. XII. 22.-1. 20. Emelőre ne kötelezze el magát hosszú távra, ugyanis sokkal jobban jár, ha kipróbálja, hogy valóban úgy működik-e egy bizonyos konstrukció, illetve kapcsolat ahoj&an azt megálmodta. 1.21.-II. 20. Úgy tűnik, hogy a mai napra tervezett programját némiképpen meg kell majd változtatnia mások miatt Nem szereti, ha beleszólnak a dolgaiba, ezért eléggé bosszús hangulatba kerülhet IL 23_—III. 20. ___________________________________ Úgy gondolja, hogy az engesztelés kizárólag csak az ön feladata. Akkor is ön akar bocsánatot kérni, ha valaki megbántotta, hát még akkor, ha esetleg valóban ön követett el egy hibát 9 1016 19 20 2427 36 373839 48 61 6366 68 697076 77 A közölt adatok tájékoztató Jellegűek) Közérdekű észrevételeivel keresse Kavaleczné Hegyi Erikát 46/502-900/3232 20/4801-503 HOLLYWOOD MULTIPLEX MISKOLC Szinvapark, Bajcsy-Zs. út 2-4. MELYAR: Kedvemenyes hétfőtől csütörtökig bdölEllEp]^ egész nap 6S0 Ft. MINDEN, AMI MOZI október 7-től 13-ig PREMIER: Feketék9-10-én: 11.15fehéren (f) kor is 15.00, 17.15, PREMIER: Step19.30, 21.45 fordi felesé9-10-én: 10.30-kor gek (f) és 12.45-kor is 18.00, 20.00, A Bourne-csapda 22.00 (f) Garfield (sz) 13.00, 15.15, 13.45, 15.30 17.30, 19.45, 9-10-én: 10.1522.00 kor és 12.009-10-én: 10.45-kor kor is is Apja lánya (f) 17.15, 19.15 PREMIER: A 9-10-én: 10.30tűzben edzett kor is férfi (f) Terminál (sz) 13.15, 16.00, 16.00, 21.15 18.45, 21.30 Én, a robot (sz) A falu (f) 18.30 14.15, 16.30, 18.45 9-10-én: 11.309-10-én: 11.45-kor kor is is Csajok a csúcson Argó 2. (sz) 13.30, 15.45, 21.0014.00, 20.45 JEGYRENDELES: TELEFON: 06 46 502 700, 701 2»o SMS: 06 20 467 4267 INTERNET; www.hmpU.hu , 1 Ingyenes pontgyűjtő kártya, f 20% kedvezmény diákoknak. 1 CHAT ÜGYFÉLSZOLGÁLAT w XVJ fi í’» » i •**•«#»•»* * m iti ivv, Ha nincs kivel moziba menned: <http://chat.boon.hu> Kézbesítési panaszaival hívja Ha társaságra vágysz: üzenetrögzítős <http://chat.boon.hu> telefonszámunkat: Ha érdekel, jó-e a film: 06-40/424-424 <http://chat.boon.hu> MOZI EURIMACES / /*««*»< ........W....... 00 A miskolci Kossuth és Hevesy Filmszínház az „EURÓPA CINEMAS" mozihálózat tagja MISKOLC Kossuth, Hevesy Mozi Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja: Nemzetközi versenyprogram és kísérő rendezvények - ma, holnap További részletes moziműsor a BOON-on érhető el: www.boon.hu ABAÚJSZÁNTÓ: Filmszínház Shrek 2. - am. szinkr. - ma 18.00 HIDASNÉMETI: Művelődésiház Pókember 2. - am. szinkr. - ma 18.00 KAZINCBARCIKA: Pont-Mozi ____ Hirtelen 30 - am. felir. - ma, holnap 18.00 MEZŐKÖVESD: Petőfi Mozi A Megtorló - am. felir. - ma 18.00, 20.00, holnap 18.00, 20.00 MISKOLC: Cinema City _ ___________ A Bourne-csapda - am.-ném. felir. - ma 13.15, 15.30, 17.45, 20.00, 22.15, holnap 13.15, 15.30, 17.45, 20.00 A falu - am. felir. - ma 11.15, 15.45, 18.00, 20.15, 22.30, holnap 11.15, 15.45, 18.00, 20.15 A legelő hősei - am. szinkr. - ma 11.00, holnap 11.00 A tűzben edzett férfi - am. felir. - ma 11.30, 14.15, 17.00, 19.45, 22.30, holnap 11.30, 14.15, 17.00, 19.45 Arthur király - am. felir. - ma 13.30, 18.00, holnap 13.30, 18.00 Garfield - am. szinkr. - ma 10.30, 12.15, 14.00, 15.45, holnap 10.30, 12.15, 14.00, 15.45 Pókember 2. - am. szinkr. - ma 13.00, holnap 13.00 Pokolfajzat - am. felir. - ma 13.45, holnap 13.45 Shrek 2. - am. szinkr. - ma 11.30, holnap 11.30 Szex, csajok, Ibiza - ném. szinkr. - ma 13.30, holnap 13.30 Szüzet szüntessl - am. szinkr.- ma 16.00, 20.30, 22.30, holnap 16.00, 20.30 Terminál - am. szinkr. - ma 11.15, 17.30, 20.00, 22.30, holnap 11.15, 17.30, 20.00 Csajok a csúcson 2. - ném. szinkr. - ma 10.15, 12.30, 16.15, 19.45, holnap 10.15, 12.30, 16.15, 19.45 Én, a robot - am. szinkr. - ma 10.45, 15.15, 17.30, 21.45, holnap 10.45, 15.15, 17.30 Feketék fehéren - am. felir. - ma 16.30, 18.30, 20.30, 22.30, holnap 16.30, 18.30, 20.30 Stepfordi feleségek - am. felir.- ma 14.15, 18.15, 20.15, 22.15, holnap 14.15, 18.15, 20.15 ÓZD: Béke Mozi Dirty Dancing 2. - am. felir. - ma, holnap 19.00 SÁTORALJAÚJHELY: Béke Mozi Garfield - am. szinkr. - holnap 17.00, 19.00 SZÍNHÁZ MISKOLC: Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház: Alice Csodaországban - Bérletszünet - ma 15.00, holnap 15.00 MISKOLC: Miskolci Nemzeti Szín- ház, Nagyszínház: Mózes - Csi- ky-bérlet - ma 19.00 MISKOLC: Miskolci Nemzeti Szín- ' ház, Nagyszínház: Mózes - Szigligeti-bérlet - holnap 19.00 PROGRAM MISKOLC: Diósgyőri vár (Vár u. 24), VI. Diósgyőri Várbornapok - Kulturális és idegenforgalmi szezonzáró vigasság - ma, holnap, © 46/370-735 MISKOLC: MisKdlci Városi Sport- központ (Görgey A. u. 19.), Miskolci Regionális Kiállítás - ma, holnap 10.00, © 46/506-442 SAJÓVELEZD: Polgármesteri hivatal (Rákóczi út 10.), Falunap - ma 10.00, © 48/433-093 SZENDRŐ: Közművelődési Központ (Fő út 18.), Szüreti felvonulás - ma, © 48/460-395 TELKIBÁNYA: fz&t/enyó Hote/ Gold Kft. (Szabadság u. 11.), Ezüstfenyő Hotel Gold Skandináv Napok - ma, holnap © 46/388-506, 30/336-4654 ELŐADÁS Wfra MISKOLC: Csodamalom Bábszínház (Kossuth u. 11.), A gyáva kistigris - holnap 10.30, © 46/509- 470, 46/509-531 MINDENFÉLE TISZAÚJVÁROS: Városi Könyvtár (Széchenyi u. 37.), Éjszakai nyitva tartás - ma 10.00-2.00 © 49/542-006, 542-010 MISKOLC: Miskolci Galéria Rákóczi- ház (Rákóczi u. 2.), Ján Kuchta kiállítása - ma 9.00-17.00 © 46/500-680 M IS KO lC: Miskolci Gáléria Rákóczi- ház (Rákóczi u. 2.), Az Árnyékkötők Alkotócsoport kiállítása- ma 9.00-17.00, © 46/500-680 MISKOLC: MiskolcJ Galéna Rákócziház (Rákóczi u. 2.), Infra Coe- lum - Madácsy István képzőművész kiállítása - ma, holnap, © 46/500-680 MISKOLC: Színháztörténeti és Szí- nészmúzeum (Déryné u. 3.), Csajkovszkij mesevilága - ma, holnap, © 46/327-900 MISKOLC: Színháztörténeii és Szí- nészmúzeum (Déryné u. 3.), Válogatott idézetek és pofák gyűjteménye - Darvas Iván karikatúrái - ma 9.00-17.00 © 46/327-900 FELSŐZSOLCÁ: Általános Művelődési Központ (Szent István u. 2.), Századok útkereszteződésében - Régészeti-helytörténeti állandó kiállítás Helyszín: Bár- czay-kastély. - ma, holnap © 46/584-225 FELSŐZSOLCÁ: Általános Művelődési Központ (Szent István u. 2.), Szathmáry Király Ádám fotóművész kiállítása - ma, holnap, ©^46/584-225 GÖNC: Huszita-ház (Kossuth u. 85.), Helytörténeti gyűjtemény, paraszt-polgári berendezés Előzetes bejelentkezéssel látogatható. - ma, holnap ©46/705-315 KAZINCBARCIKA: Kisgaléria (Eg- ressy B. út 35.), 50 éves a kazincbarcikai természetjárás - történeti és turisztikai kiállítás- ma, holnap, © 48/311-583 SEGÍTSÉG tV&Cv S V Ll; ílf Ifi........ i K... SSK eV. .V... Alv.mí.... SMS AZ ÉSZAKNAK KiSÖitglí: 06-20/96-44-444- ^ ^ j s it - ^ v v v j j j j j j j j j j j j j j j j j j j . ORVOSI ÜGYELETEK Miskolc, Semmelweis Kórház Központi gyermekorvosi ügyelet: 46/412-572 Felnőtt orvosi ügyelet: 46/412-355, Csabai k. 9. Fogászati ügyelet: 46/555- 666/ 1270-es mellék Felnőtt orvosi ügyelet: 46/531-799 (Diósgyőri Kórház) Baleseti ügyelet: Diósgyőri Kórház, megyei kórház: traumatológia, baleseti ambulancia (GYEK), toxikológia (II. ideggyógyászat) GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Fehér Holló Gyógyszertár Miskolc, Szemere u. 14., tel.: 46/359-071 ÁLLATORVOSI ÜGYELET Ügyeletes állatorvos Ügyeletet ellátó hatósági állatorvos Miskolc területén szombaton 13 órától hétfőn reggel 7.30-ig dr. Puskás Gábor, tel.: ■MMMHMMnMMMMHHBHHMBBMMBMMRHMil Wvv'uWl m'iv u kv wu vuWl 20/343-3283. Rendelés és bejelentés: 8-9, 13-14, 18-19 óra között. Állatorvosi Kamara Ügyeletes telefonszáma Miskolc város közigazgatási területén: 20/923-8233. Ügyeletes állatorvosi rendelő telefonszáma: 30/289-2104. Állatkórház és Állatpatika: Nyitva tartás: Sz.: 9.00-13.00 óra, V.: 10.00-12.00 óráig Telefonszám: 46/505-858, 46- 505-857 30/289-2104. Ügyeletes: dr. Lengyel Béla. ÜZENET Önzőnek kell lenni? Igen. Ha te nem wagy önző és én sem, és én azt teszem, amit te akarsz és te azt, amit én akarok, akkor mint látható, rettenetesen hülye szituba kerülünk. Mert ha én nem harcolok az igazamért, akkor wajon ki fog harcolni értem? IK6. (70/2057-100) _____ Tudjátok, hogy lehet egy olyan komplett idiótát, mint Ati, 24 óráig bizonytalanságban tartani??? Majd holnap megírom. IK6. (70/2057100) ___________ „The sün ain't gonná shiné any- more, the moon ain't gonna rise in the sky, the tears are always cloud- ing your eyes, when you are with- out lőve.” (B. Gaudio) Pétrusz. (30/4788-577) VICC- Pistike! Hány lába van a lónak? 2 elöl, 2 hátul, 2 jobb oldalon, 2 bal oldalon, és mind a négy sarkában egy. Ml. (20/2142-643) _ A tanárnő így szól Atikához: - A kutyádról írt házi feladatod szóról szóra megegyezik a testwéred házi fela- datáwal! - Igen, tanárnő, hiszen ugyanarról az ebről írtunk. (70/2057-100)______________ Miben hasonlít a hegyi pásztor és a sziklamászó? Mindkettő marhára wigyáz a hegyen! IK6. (70/2057100) ___ A nagypapa a kerti hintaágyban üldögél egy hűwös, őszi napon, gatya nélkül. Az unokája aggődwa: Nagyapa, megfázol! Miért üldögélsz itt félpucéran? - Tudod, kisunokám, a múltkor pulówer nélkül ültem és másnap teljesen megmerewedett a wállam. Az, hogy így üljek itt, a nagyanyád ötlete wolt. IK6. (70/2057- 100)- Nagymama, miért olyan nagy a szád? Nagymama, miért olyan nagy a szemed? Nagymama, miért olyan nagy az orrod? - Jaj, Piroska, menj már a fenébe azzal a nagyítőwal. IK6. (70/2057-100) __________ Ferike Zizikéhez: - Kedwesem, a drágább lakásról waló álmod wégre walóra wálik! - Tényleg? Ez csodálatos! - Igen, hétfőtől emelik a közös költséget. IK6. (70/2057-100) 2004. október 0. szombat nyugszik: 17:51 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS 18 °C 9 °C Ma ismétlődő záporok varhatók. Az ország északnyugati harmadán a hőmérséklet 14, a Dél-Alfol- dön 18 °C köré várható. Délután északnyugaton átmenetileg előbújik a Nap. Nyugat-Magyaror- szágon erős északnyugati szél fúj. LEVEGŐ8ZENNYEZKTTSÉ6 Az egészségügyi határérték kb. 15%-a iwwTT'rMn hi-fru Óránként frissülő információkkal! ELŐREJELZÉS Ma Észak-Magyarországon erős felhősödés, ismétlődő záporok várhatók. A hőmérséklet már jelentősen csökken, délutánra 12 °C köré várható. Délután átmenetileg elvékonyodik a felhőzet. Mérsékelt, néha élénk délnyugati szél fúj. A legvalószínűbb folytatás: vasárnap: már 6 °C körüli hideg valószínű, esőkkel. A jövő hét első fele: kellemetlenül hidegnek, hétfőn átmenetileg naposnak, keddtől ismét borúsnak, gyakran esősnek ígérkezik! A talajon foltokban fagy is valószínű. Vasárnap: 4/10, 18/9”C esős, északkeleti szél * Hétfő: 5/0, 11°C derűs, északkeleti szél 0 Kedd: 6/-1,10“C derűs, északkeleti szél 0 Szerda: 7/-1,10°C felhős, délkeleti szél Cl Csütörtök: 5/-1, 15/8°C esős, déli szél * IDŐJÁRÁS MA: eső 13 °C 7 °C déli hőmérséklet + déli felhőzet reggeli i EMS EWS Az előrejelzés bizonytalansága: VASÁRNAPTÓL ÁTLAGOS További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://t-zones.hu) ÉVFORDULÓ Postai világnap 130 éve alapították az Általános Postaegyesületet, amely a nemzetközi postaszolgálat összehangolása érdekében jött létre. A 22 alapító ország között volt Magyarország is. NÉVNAP Szombat: Dénes Vasárnap: Gedeon KÖZLEKEDÉS METEOROLÓGIA A hidegfrontok hatására lassulnak a reflexek! Csökken a közlekedés biztonsága! ORVOSMETEOROLÓGIA Reggeltől erős hidegfronti hatás lesz felettünk. Gyengül a lelki feszültség! VÍZHŐMÉRSÉKLETEK Duna14-15 °C Tisza 12 -16 °C Velencei-tó 14 °C Fertő 15 °C Balaton15 UC POLLEN Parlagfű Csalán Pázsitfüvek Gombaspórák alacsony alacsony alacsony közepes VILÁGVÁROSOK Bangkok 33 °C Buenos Aires 23 °C Los Angeles 26 °C Miami 30 “C Moszkva12 °C New York24 °C Peking29 °C Rio de Janeiro26 °C Sydney O o CM Tokió 23 °C