Észak-Magyarország, 2004. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-18 / 219. szám

2004. szeptember 18., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# SZOLGÁLTATÁS / PROGRAM / SMS / 13 HOROSZKÓP III. 2L-IV. 20. Sok minden megfordult mostanában az ön fejében, arra azon­ban még álmaiban sem mert volna gondolni, ami most fog tör­ténni. Nagyon sok jóval kecsegteti önt ez a mostani időszak. IV.21.-y.20. A régi sérelmeken túl kellene már tennie végre magát, mivel csak a saját életét illetve lelkivilágát mérgezi azáltal, hogy állan­dóan felszakrtja a sebeket Ne idézze fel a régmúltat 4Wb V. 21.-VI. 21. Engednie kellene önnek is, ha azt akarja, hogy elnézzék minden hibáját Ne gondolja ugyanis, hogy ön tökéletes; legalább annyi hi­bája van, mint azoknak, akiket rendszeresen kritizál. VI. 22.-VII. 22. Nagyon makacs, legalábbis a külvilág azt látja, tapasztalja, hogy nem lehet most szót érteni önnel. Saját maga sem tud magyará­zatot adni jelenlegi viselkedésére. Jó lenne változnia. VII. 23.-Vili. 23. Nem érdemes túlságosan komolyan vennie most azokat a törté­néseket amelyek ön körül zajlanak. Ha nem csinál belőlük túl na©* ügyet higgye el, olyan hamar el is múlnak, ahog/ jöttek. & TI tML. iá fik Vili. 24.-IX. 23. Saját maga előtt nem szükséges bizonygatnia az igazát Inkább azok előtt próbálja meg megmagyarázni, hogy mi is történt most valójában, akik valóban kételkednek az ön igazmondásában. IX. 24.-X. 23. Ha állandóan kétségek közt hánykódik, s nem is keresi a kiváltó okokat na^on nehéz lesz ismét visszatérnie a megszokott ke­rékvágásba. Próbáljon meg relaxálni a nyugalom érdekében. X. 24.-XI. 22. Sok mindennel, illetve sok mindenkivel nem ért most egyet, és en­nek hangot is ad, nem törődve azzal, hogy milyen formában teszi. Néhány embert uaanis megbánthat a viselkedésével. XI. 23.-XII. 21. Igazán jól haladnak a dolgai, csak nehof^ elrontson valamit a cél előtt Ön u&ranis hajlamos időnként túlbonyolítani mindent s olyan­kor könnyen elveszítheti a józan ítélőképességét XII. 22.-1. 20. Sok olyan eszköz áll most az ön rendelkezésére, amelyekkel könnyű­szerrel rendbe hozhatja mindazt amit nemrégiben elrontott Csu­pán csak élnie kellene a lehetőségekkel. Tegye meg. I. 21.—II. 20. Valaki kitartóan érdeklődik ön iránt ám ön nem akar tudomást sem venni róla. Nem szeretne semmilyen lelki konfliktusba keve­redni, ugyanis úgy gondolja, hoa' új kapcsolat azzal jár. II. 21.—III. 20. Végezze nyugodtan a munkáját nem fogja senki meggátolni ab­ban, ho^r a kedve szerint tejben. Nem biztos azonban, hogy jól látja a dolgokat ezért lehet hogy csalódni fog valakiben. KENŐ Szeptember 16. 24 710 12 13 2026 272852 53 63 646566 68 7376 80 A közölt adatok tájékoztató jellegűek! ÜGYELET Közérdekű észrevételeivel keresse Hajdú Mariannt 46/502-900/3237 20/5799-205 ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 1 HOLLYWOOD MULTIPLEX MISKOLC Szlnvapark, Oajcsy-Zs. út 2-4. HELYAR: Kedveimenyes jegyárak ( héttőtől csütörtökig egesi nap 650 Ft. MIKKR, AMI MOJl szeptember 16-tól 22-ig PREMIER: TerminálSzezon (sz)14.00 13.30, 16.00, 18.30, 18-19-én: 11.45­21.00kor is 18-19-én: 11.00-korGarfield (sz) is 14.00, 16.45, Én, a robot (sz) 17.30 15.00, 17.15, 19.30, 18-19-én: 10.30­21.45kor és 12.15­18-19-én: 10.30-korkor és 12.45-kor is Arthur király (f) PREMIER: Argó19.15, 21.45 14.30, 16.45, 19.00,A legelő hősei 21.15 (sz) 18-19-én: 10.00-kor14.00 és 12.15-kor is 18-19-én: 10.30­PREMIER: Szüzetkor és 12.30­szüntessl (sz) kor is 13.00, 15.15, 17.30,A Macskanő (f) 19.45, 22.00 15.30 18-19-én: 10.45-kor Szex, csajok, is Ibiza (sz) PREMIER: 18.00 Pokolfajzat (f)Bajos csajok (f) 16.15, 18.15, 20.4520.15 I JEGYRENDELÉS: TELEFON; 06 40 302 700. 701 •WUüs'ÍL' SMSi OO 20 467 4207 INTERNET. www.hmpU.hu | Ingyenes pontgyűjtő kártya, 20% kedvezmény diákoknak. I CHAT Ha nincs kivel moziba menned: <http://chat.boon.hu> Ha társaságra vágysz: <http://chat.boon.hu> Ha érdekel, jó-e a film: <http://chat.boon.hu> MOZI EURIMACES A miskolci Kossuth és Hevesy Filmszínház az „EURÓPA CINEMAS" mozihálózat tagja MISKOLC Kossuth Mozi Fahrenheit 9/11 - am. - ma 16.30, 18.30, holnap 16.30, 18.30 Egy makulátlan elme örök ragyogása - am. - ma 20.30, holnap 20.30 Hevesy Moz[ _ Drogprevenciós hétvége: Kanyaron túl - magy. - ma 17.00 Drogprevenciós hétvége: Felhő a Gangesz felett - magy. - ma 19.00 Ken Park - ang. - ma 21.00 Lilja 4 ever - dán-svéd - ma 23.00 Drogprevenciós hétvége: Felhő a Gangesz felett - magy. - holnap 17.00 Drogprevenciós hétvége: Fűben járó bűn - ang. - holnap 19.00, 21.00 Hevesy Mesemozi ___________ Szegény Dzsoní és Árnika - magy. - holnap 14.00 További részletes moziműsor a BOON-on érhető el: www.boon.hu KAZINCBARCIKA: Pont-Mozi _ Betörő az albérlőm - am. felír.- ma 18.00, holnap 18.00 MEZŐKÖVESD: Petőfi Mozi Zsernyákok - svéd szinkr. - ma 17.00, 19.00, holnap 17.00, 19.00 MISKOLC: Ady Mozi Shrek 2. - am. szinkr. - ma 18.00, holnap 18.00 Cinema City A legelő hősei - am. szinkr. ­ma 10.30, 12.45, holnap 10.30, 12.45 A Macskanő - am. felír. - ma 15.45, holnap 15.45 A sötétség krónikája - am. felir. - ma 13.30, holnap 13.30 Arthur király - am. felir. - ma 14.45, 17.15, 19.45, 22.15, hol­nap 14.45, 17.15, 19.45 Bajos csajok - am. felir. - ma 17.45, 19.45, 21.45, holnap 17.45, 19.45 Én és a hercegem - am. felir. ­ma 17.15, 22.00, holnap 17.15 Én, a robot - am. szinkr. - ma 11.00, 13.15, 15.30, 17.45, 20.15, 22.30, holnap 11.00, 13.15, 15.30, 17.45, 20.15 Garfield - am. szinkr. - ma 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00, 20.00, 22.00, holnap 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00, 20.00 Harry Potter és az azkabani fo­goly - am. szinkr. - ma 10.45, holnap 10.45 Pókember 2. - am. szinkr. ­ma 12.15, 14.45, 19.30, holnap 12.15, 14.45, 19.30 Pokolfajzat - am. felir. - ma 10.45, 13.00, 15.15, 17.30, 19.45, 22.00, holnap 10.45, 13.00, 15.15, 17.30, 19.45 Shrek 2. - am. szinkr. - ma 10.15, holnap 10.15 Szüzet szüntess! - am. szinkr.- ma 10.00, 12.00, 14.15, 16.15, 18.15, 20.30, 22.30, holnap 10.00, 12.00, 14.15, 16.15, 18.15, 20.30 Terminál - am. szinkr. - ma 10.00, 12.30, 15.00, 17.30, 20.00, 22.30, holnap 10.00, 12.30, 15.00, 17.30, 20.00 ÓZD: Béke Mozi Betörő az albérlőm - am. felir.- holnap 18.00 Holtak hajnala - am. felir. ­ma 18.00 SÁTORALJAÚJHELY: Béke Mozi Á tűz óceánja - am. felir. ­holnap 17.00, 19.00 PROGRAM EDELÉNY: Művelődési Központ (Borsodi út 9.), Bódva-völgyi Szüret - ma, holnap, © 48/341-824 KISROZVÁGY: Bodrogközi Régi Magyar Kultúra Közhasznú Ala­pítvány (Petőfi Sándor u. 55.), Országos Lovasíjász Verseny - ma, © 47/376-277 MISKOLC: Vasutasok Vörösmarty Művelődési Háza (Lenke u. 14IA.), Szüreti bál - holnap 16.00, © 46/508-909 TELKIBÁNYA: Ezüstfenyő Hotel Gold Kft. (Szabadság u. 11.), Ezüstfenyő Hotel Gold Skandi­náv Napok - ma, holnap, © 46/388-506, 30/336-4654 SZÍNHÁZ MISKOLC: Miskolci Nemzeti Szín­ház, Kamaraszínház: Alice Cso­daországban - Bérletszünet ­ma 15.00 SPORT MISKOLC: Vasutasok Vörösmarty Művelődési Háza (Lenke u. 14/A.), III. Bükki Kerékpáros Teljesítménytúra - ma 8.00-17.00, © 46/508-909 ZENE AGGTELEK: Tourinform Iroda (Ba- radla oldal 1.), Őszköszöntő koncert - ma 18.00, © 48/503-001 ELŐADÁS MISKOLC: Csodamalom Bábszínház (Kossuth u. 11.), Vitéz László - holnap 10.30, © 46/509-470 KIÁLLÍTÁS MEZŐKÖVESD: Matyó Népművé­szeti Egyesület (Kis Jankó B. u. 5.), XXIV. Országos Kis Jankó Bori Hímzőpályázat és Kiállítás - ma, holnap, ® 49/411-686 MEZŐKÖVESD: Mezőgazdasági Gépmúzeum (Eötvös u. 32.), Mezőgazdasági gépek és esz­közök - ma, holnap 9.00-17.00, © 49/312-820 MEZŐKÖVESD: Városi Gaiéria (Szent László tér 23.), Iskolatör­téneti gyűjtemény - ma, hol­nap 10.00-17.00, © 49/411-873 (Közöss. Ház) MISKOLC: Ady Endre Művelődési Ház (Árpád u. 4.), Catlin Schlos- ser festőművész kiállítása - ma, holnap 10.00-18.00 © 46/530-516, 46/560-463 MISKOLC: Európa Ház (Városház tér 13), Válogatás az V. Kato­wicéi Grafikai Triennále anya­gából - ma, holnap, © 46/501-060 SEGÍTSÉG ORVOSI ÜGYELETEK Miskolc Központi gyermekorvosi ügyelet: 46/412-572 Felnőtt orvosi ügyelet: 46/531-799 (Diósgyőri Kór­ház) Fogászati ügyelet: 46/555- 666/1270-es mellék Felnőtt orvosi ügyelet: 46/412-355, Csabai k. 9. Baleseti ügyelet: Diósgyőri Kórház, megyei kórház: traumatológia, baleseti ambulancia (GYEK), toxikológia (II. ideggyógyászat) GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Fehér Holló Gyógyszertár Miskolc, Szemere u. 14., tel.: 46/359-071 ÁLLATORVOSI ÜGYELET Ügyeletes állatorvos Ügyeletet ellátó hatósági állat­orvos Miskolc területén szom­baton 13 órától hétfőn reggel 7.30-ig dr. Szemán János, tel.: 30/3305-311. Rendelés és bejelentés: 8-9, 13-14, 18-19 óra között. Állatorvosi Kamara Ügyeletes telefonszáma Miskolc város közigazgatási területén: 20/9269-233. Ügyeletes állatorvosi rendelő telefonszáma: 20/3327-888. Állatkórház és Állatpatika: Nyitva tartás: Sz.: 9.00-13.00 óra, V.: 10.00-12.00 óráig Telefonszám: 46/505-858, 46- 505857 30/289-2104. Ügyeletes: dr. Horváth Tibor. 'JVSWjSdTrJ? 06-20/96-44-444 , , , , , , ■ , i i » » j i i , > > ; i SMS AZ ÉSZAKNAK X. V x_ V- V V *£• X. ' X. X. 'Oa. :V V X. V X- X.' w ' V"C X. v V w V - ' x/V'w RÓLUNK Havonta legalább 3x előfordul, hogy nem hoznak újságot, pedig ez 1 szol­gáltatás volna! Amire rendszeresen elő van fizetve! Magyar honban a régión be­lül kell tisztességesen ellátni a felada­tukat! Majd csak utána az Adrián a di­gitális ÉM-mel! Tisztelettel, ami persze csak annyi, amennyit Önök adnak. Gre- ga Lajos (Ati), Sajószentpéter. (70/5432-168) ÜZENET Te aztán valóban Ritt-ka szép vagy. MZ/X meg olyan humoros, mint a nílu­si kajmán. Szép pár vagytok. A pajta- parti ékkövei! Ati. (70/5432-168) Akkor még jobb a kolis élet, ha az a koli egyházi. Csak így tovább, Cloe, tu­tira frankók vagytok! Üdv: Ati. (70/5432- 168) Ha másokról ítéletet mondunk, legtöbb­ször saját adottságainkat ítéljük meg bennük. Anna. (30/3376-899) Üzenet az üveggyárba: Mama, Tika. Zsu7, koszi a törődést és minden mást. Olika. (70/5463-429) Ati! A te Csoszid létező valaki vagy csak a fantáziád szülötte? Na, hogy miért kér­dem? Mert mikor kifogysz a másolások­ból, őt veszed elő. Mikor lesz saját SMS-ed? ER és Heléna kell ide! Kíván­csi lennék, Rek haverod mit csinált az utalvánnyal. Műtős. (30/4617826) + annyit! Elüldöztétek Dewet, HB-t és IK-t! Te buta, mit képzelsz magadról? IK 10001-szer korrektebb fazon, mint •te. IK-t akarom! Műtős. (30/4617826) ÜNNEP Nagy Istvánné, Lak: boldog születésna­pot kívánunk neked és köszönöm anyu, hogy a lányod lehetek. Szeretünk: Arv esi, Gazsi. (20/4820-457) Üzenet .imádott Palimnak: boldog há zassági évfordulót kíván: Babucikád. (70/3346-917) Bajnok Klárának születésnapja alkal mából sok boldogságot kíván: anya, apa és testvérei. (70/5285817) VICC Mi az abszolút pech? Zuhanó repülővel süllyedő hajóra esni. :-) Olika. (70/5463-429) SZERELEM Az én drága Szandikámnak üzenem, hogy nagyon szeretem! Olika. (70/5463-429) Az eddigi szöveges üzenetek meg­tekinthetők a http://sms.boon.hu címen 2004. szeptember 6:10 18, szombat nyugszik: 18:34 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS 21 °C 7 °C Ma miután a hajnali ködfoltok eltűntek - szép, napos, délkeleten kissé folhösebb idő ígérkezik. Kö­dön kívül csapadék nem várható. A hőmérséklet reggel 7, délután 22, késő este 17 fok körül alakul. Számottevő szél. nem lesz. LEVE6ÖSZENNYESETTSÉ0 Az egészségügyi határérték kb. 13%-a Óránként frissülő információkkal! ELŐREJELZÉS Ma Észak-Magyarországon - miután a hajnali ködfoltok eltűn­tek szép, derűs idő ígérkezik. Ködön kívül csapadék, illetve számottevő szél nem lesz. A hőmérséklet' reggel 2, délután 19, késő este 14 <JC körül alakul. A legvalószínűbb folytatás cím­szavakban: vasárnap, hétfő: kissé felhősebb és enyhébb, száraz idő, keddtől péntekig: derűs, száraz, szép őszi napok. Vasárnap: 12/4, 23°C napos, derűs rx Héttő: 10, 24”C napos, derűs rx Kedd: 13/7, 25°C derűs, napos 0 Szerda: 12/8, 24°C napos Csütörtök: 13/8, 25°C napos IDŐJÁRÁS MA: derűs dé,i hőmérséklet + déli felhőzet reggeli 18 "C 6 "C Szól: keleti Készítette: i EMS EWS Az előrejelzés pontossága: NAGY délutáni előrejelzés További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://t-zones.hu) ÉVFORDULÓ Jean Bemard Léon Foucault 185 éve született francia fizikus. Többféle eszköz feltalálásával elősegítette az elektromos lám­pa alkalmazását. Csillagászati eszközök tökéletesítésével, op­tikával, elektromágnesességgel is foglalkozott. NÉVNAP Szombat: Diána Vasárnap: Vilhelmina KÖZLEKEDÉS METEOROLÓGIA Az időjárás most nem neheziti a közlekedést. Rajtunk múlik, hogy balesetmentesen érjük-e el az úti- célunkat! 0RVQ8METE0R0LÖGIA megszűnt a hidegfronti hatás fe­lettünk. Egészséges az időjárás, de reggelenként hideg van. Sok a levegőben a virágpor, köztük az allergizáló hatásúak is. vizhomÉrsekietek Duna 17-20 °C Tisza 15-19 °C Velencei-tó 17 °C Fertő tó 15 °C Balaton 17 °C POLLEN Parlagfű alacsony-közepes Csalán alacsony-közepes Pázsitfüvek alacsony Gombaspórák alacsony VILÁGVÁROSOK • Bangkok 33 °C Buenos Aires27 “C Los Angeles26 °C Miami 32 "C Moszkva16 °C New York 25 °C Peking 26 “C Rio de Janeiro 27 °C Sydney21 X Tokió 29 °C

Next

/
Thumbnails
Contents