Észak-Magyarország, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-30 / 202. szám

2004. augusztus 30., hétfő 9 Negyedik hely és „Szép volt, fiúk!” Athén (MTI) - Nem tudta megszerezni története első olimpiai érmét a magyar fér­fi kézilabda-válogatott, amely a szombat es­ti bronzcsatában kikapott Oroszországtól. A férfi válogatott ezt megelőzően soha nem szerzett érmet olimpián, háromszor volt már negyedik: 1936-ban nagypályán, majd 1980-ban és 1988-ban. Szemben a nők déli mérkőzésével, ezúttal szép számmal jöttek ki magyar szurkolók az Ellinikó- arénába, és remek hangulatot teremtettek. A rutinos oroszoknak volt türelmük szö­vögetni a támadásaikat, míg a magyarok kicsit kapkodtak, így aztán a 6. percben már 4-1-re vezetett az ellenfél, majd az el­ső negyedóra végén Csipurin kiállítása alatt sikerült egyenlíteniük a magyaroknak (6-6). Azonos létszám mellett visszaállt a mi­nimális orosz előny, s ezt ellensúlyozandó, Diaz helyett Lendvay lett az irányító. Las­san megkezdte a felzárkózást az új „vezért” kapó magyar együttes, és szervezettebb, át­gondoltabb támadásokkal a 25. percben beérte az oroszokat (10-10). Azonban a szü­net előtti utolsó percben két eladott labda újabb orosz megugrást eredményezett. Fordulást követően A- fordulást követően Perez, majd - Lendvay újabb büntetésekor - Kokcsarov duplázott, s minden addiginál nagyobb, négygólos lett a magyarok hátránya. A ta­pasztalt rivális minden felzárkózási kísér­letet sikerrel vert vissza. A záró hét perc­ben, 27-22-es hátrányból az utolsó roham következett, s ezt Skaliczki időkérése ve­zette fel. A magyarok már a félpálya kö­zelében zavarni kezdték a támadásokat, hátha labdát lopnak, örült rohanás kez­dődött, de a lendületet az oroszok taktikai szabálytalanságokkal megtörték. A záró perc 28-26-os magyar hátrányban kezdő­dött, de kapkodni kellett, és így nem volt esély az egyenlítésre. Ennek ellenére a ne­gyedik hely kivívása, a válogatott küzdő­képessége és egyre javuló formája miatt minden dicséretet megérdemel. Zúgott is a „Szép volt, fiúk!”. A 3. helyért Oroszország - Magyarország 28-26 (13-10) Ellinikó-aréna, 5500 néző, V: Bavasz, Migasz (gö­rögök) _____________________________________ Oroszország: Lávrov - Krivosllkov 2, íucskln, Ivanov 3/1, Torgovanov 2, Rasztvorcev 7, Kokcsarov 8/4. Cserék: Pogorelov 1, Gorpicsln, Csipurin, Kugyinov 4, Kulesov 1 Magyarország: Fazekas - Nagy 4. Laluska 1, Me­zei 1, Gál 4, Diaz 2, Pásztor 2. Cserék: Szathmári (kapus), Perez 10, Lendvay 1, Iváncsik 1, Harsá­nyi.Jlyés_____________________________ Hétméteresek: 7/5, illetve - Kiállítások: 8, illetve 10 perc Nem élték túl a selejtezőt Athén (MTI) - Az olimpián utolsóként szőnyegre lépő két magyar birkózó sem él­te túl a csoportselejtezöket. A szabadfo- gásúak 60 kg-os súlycsoportjában Wöller Gergő hosszabbítás után 3-0-ra kapott ki a kirgiz Ulan Nadurbek Ulutól, majd má­sodik találkozóján az ukrán Vaszilij Fedorosintól kapott ki 3-0-ra, így kiesett. A 74 kg-osok között szerepelt Ritter Ár­pád az első meccsén 8-2-re maradt alul az 1996-os olimpiai és ötszörös világbajnok orosz Buvajsza Szajtyijevvel szemben. Ritter második mérkőzésén a házigazdák sportolója ellen meccseit: a görög Emzariosz Betinidisz 5-1-re győzött az összecsapáson, így a magyar sportoló el­búcsúzott a további küzdelmektől. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG é Címvédés veretlenül! Nyolcadik gól: nyolcadik bajnoki cím Athén (MTI) - Álomszerű befejezés az athéni olimpián: címét megvédve aranyérmes a magyar férfi vízilabda-válo­gatott! A vasárnap délutáni fináléban Kemény Dénes le­génysége legyőzte a szerbek legjobbjait, így 2000 után 2004-ben is a magyar pólóso­ké az ötkarikás elsőség. A lelátó népének hangpárbaját a piros-fehér-zöld „arci díszek­ben” pompázó, kifestett fizimis- kájú, nemzeti zászlókkal is felsze­relkezett szurkolók nyerték, vi­szont az Olimpiai víziközpont nagymedencéjében zajló arany­háború első csatája szerb részsi- kei-t hozott: Ciric kilőtte a jobb felső sarkot (0-1), majd hetvenöt másodperc elteltével két, 145 le- pergése után pedig már - újabb emberelőnyükkel is élve - három góllal vezettek a kékek (0-3). A szépítés egyre késett, majd Kiss G. bő öt perc múltával fórból be­talált, s ugyanő az első negyed legutolsó pillanatában kapott büntetőből másodszor is eredmé­nyes volt (2-3). Megint Kiss G. A folytatásban megint Kiss G. következett, emberelőny végén hatalmas gólt zúdított a bal felső sarokba (3-3). Aztán előbb Ikodinovic és Benedek váltott gólt, majd az újabb szerb találat­ra egy a végletekig kijátszott, sze­met gyönyörködtető, a labdát kéz­ről kézre járató akció slusszpoén­jaként Varga T. egyenlített (5-5). DÖNTŐ Magyarország - Szerbla-Montenegró 8-7 (2-3, 3-2, 0-2, 3-0) Góldobók: Kiss G. 4, Kásás 2, Bene­dek, Varga T. 1-1, illetve Sapic, Gojkovlc 2-2, Ciric, Ikodinovic, Udovicic 1-1 Steinmetz Ádám örömfürdőre „hívja” a kapitányt (Fotó: epa) A harmadik hét perc magyar vé­dekezési hibával indult, majd folytatódott, meg is lett a követ­kezménye (5-7). És ebben a játék­részben nem is esett több találat. Kásás-dupla A záró negyedben Kásás a Jó­vátétel” jegyében végre villant, hatalmas gólt ragasztva a léc alá (6-7), majd 3:39-nél megint ő jött: büntetőből volt irgalmatlanul pontos (7-7). Kezdett drámaivá fejlődni a helyzet: 2:17-nél átvet­te a vezetést a magyar csapat, miután Kiss G. negyedszer is be­talált (8-7). Másfél perc volt vissza, amikor a szerbek megint elhibáztak egy emberelőnyt, 46 másodperc, amikor Kemény Dé­nes időt kért, de nem lett ered­ménye, aztán még egy lövés szerb oldalról, de Szécsi véd, vé­ge, eldőlt, Magyarország olim­piai bajnok, 2000 után újból, összességében pedig nyolcadszor a pólóhistóriában! S ahogy len­ni szokott ilyen diadal után: minden magyar játékos a vízben, a boldogság pedig határtalan... 1 www.boon.hu \M. | olimpia.boon.hu További hírek, érdekességek! Janics Natasa: 70 perc alatt két aranyérem! Még rátettek néhány lapáttal a szombaton szerzett éremhalomra Athén (MTI) - Janics Nata­sa az olimpia utolsó előtti versenynapján előbb kajak egyesben szerzett bajnoki cí­met, majd egy órával ezután párosban Kovács Katalinnal is aranyérmet ünnepelhetett. A kajak-kenu versenyek szom­bati napján az 500 méteres hat döntő mindegyikében szerepelt magyar egység; közülük a férfi érdekeltségű számokban nem iga­zán volt ok örömre. Kajak egyes­ben Vereckei Ákos az ötödik he­lyen végzett, az újonc Joób Már­ton kenu egyesben a hetedik lett, a kajak kettesek között címvédő­ként rajthoz állt Kammerer Zol­tán, Storcz Botond duó az ötödik helyen érkezett célba, a kenu ket­tesben rajthoz állt Kozmann György, Kolonics György duó a hetedik helyen zárt. Jóval több Jóval több örömben volt része a versenyre kilátogató több ezer fős magyar szurkolótábornak a női versenyszámokat követően. Janics Natasa hatalmas fö­lénnyel nyerte a női kajak egye­sek 500 méteres versenyét. Akár­csak pénteken, a szombati dön­tők harmadik futamát is - az el­ső női számot (k-1 500 m) - egyértelműen győzelmi remé­nyekkel várta a magyar tábor. A világverő Kovács Katalint a vá­logatókon legyőző Janics Nata­sa, aki az év elején kapta meg a magyar állampolgárságot, az elő­futamban meggyőző teljesít­ményt nyújtott. A rajtnál ugyan a már erősödő szélben egyre na­gyobb hullámokkal kellett meg­küzdeniük az indulóknak, Janics azonban korábban kijelentette: őt nem fogják zavarni az elemek. Ennek megfelelően nagyszerűen startolt a magyar kajakos, aki­nek csupa rutinos versenyző volt az ellenfele: a címvédő olasz Josefa Idem, a Sydneyben kétsze­res első német Katrin Wagner vagy a kanadai Caroline Brunet. Egyszer-kétszer mintha közelebb kerültek volna Janicshoz a klasszisok, ám a vadonatúj világ­sztár valósággal repült a cél fe­lé, feltartóztathatatlanul. A haj­rához érkezve már egy hajónál is nagyobb volt az előnye, hatal­mas fölénnyel győzött, és lett olimpiai bajnok! Jellemző Janics klasszisára, hogy csaknem két mp-et vert a mezőnyre. A Himnusz után Janics Natasa, miután átvet­te az egyes diadalért járó arany­érmet, és meghallgatta a Him­nuszt, rohant, hogy odaérjen a rajtra, hiszen további feladat várt rá, Kovács Katalinnal in­dult. A német négyest pénteken éppen a magyarral szemben si­kerre vezető, 42 éves Birgit Fi- scher - ezúttal Carolin Leon- hadttal - az elején kicsit ráijesz­tett jó rajtjával a magyarokra, de féltávtól már nekik sem volt el­lenszerük, Janics és Kovács megindította a hajót, és innentől csak a különbség volt kérdéses, a páros ellenállhatatlanul haladt a cél felé, több mint egy hajó­hosszt verve a riválisokra. A ma­gyarok 1:38.101 perccel nyertek a németek (1:39.533) és a lengye­lek (1:40.077) előtt, majd tisz­teletkört tettek, megköszönve a szurkolók biztatását és a móló előtt boldogan vetették magukat a vízbe. Kovács Katalin (balra) és Janics Natasa öröme (Fotó: mti) Olimpiai bajnokok ATLÉTIKA Férfi 50 km-es gyaloglás: Róbert Korzeniowski (Lengyelország) 3:38:46 őrá Férfi 110 m gát: Liu Hsziang (Liu Xiang, Kína) 12.91 mp Női távolugrás: Tatjana Lebegyeva (Oroszország) 7,07 m Női 10 OOO m: Hszing Huj-na (Xing Huina, Kína) 30:24.36 p Női 4x100 m: Jamaica (Tayna Lawrence, Sherone Simpson, Aleen Bailey, Veronica Campbell) 41.73 mp Női gerelyhajftás: Osleidys Menendez (Ku­ba) 71,53 m ______ _______ Férfi rúdugrás: Timothy Mack (Egyesült Ál­lamok) 5,95 m Férfi 800 m: Jurij Borzakovszkij (Oroszor­szág) 1:44.45 p Férfi 5000 m: Hisam el-Gerüzs (Marok­kó) 13:14.39 p Férfi 4x100 m-es váltó: Nagy-Britannia (Jason Gardener, Darren Campbell, Marion Devonish, Mark Lewis-Francis) 38.07 mp Férfi 4x400 m-es váltó: Egyesült Államok (Otis Harris, Derrick Brew, Jeremy Wariner, Darold Wllliamson) 3:19.01 p Férfi gerelyhajftás: Andreas Thorkildsen (Norvégia) 86.50 m Női 1500 m: Kelly Holmes (Nagy-Britan­nia) 3:57.90 p NŐI 4x400 m-es válté: Egyesült Államok (Deedee Trotter, Monique Henderson, Sanya Richards, Monique Hennagan) 2:55.91 Női magasugrás: Jelena Szleszarenko (Oroszország) 2,06 m Férfi kalapácsvetés: Kodzsi Murofusi (Ja­pán) 82,91 m Férfi maraton: Stefano Baldini (Olasz­ország) 2:10:55 ó BIRKÓZÁS Szabadfogás, férfi 55 kg: Mavlet Batirov (Oroszország) Szabadfogás, férfi 60 kg: Yandro Miguel (Kuba) Szabadfogás, férfi 66 kg: Elbrusz Tegyejev (Ukrajna) Szabadfogás, férfi 74 kg: Buvajsza Szajtyijev (Oroszország) Szabadfogás, férfi 84 kg: Cael Sanderson (Egyesült Államok) Szabadfogás, férfi 96 kg: Hadzsimurat Gacalov (Oroszország) Szabadfogás, férfi 120 kg: Artúr Tajmazov (Üzbegisztán) GYEPLABDA Férfiak: Ausztrália HEGYIKERÉKPÁR Férfiak: Julién Absalon (Franciaország) 2:15:02 ó KAJAK-KENU Férfi, kajak-1: Adam van Koeverden (Ka­nada) 1:37.919 p Férfi, kaJak-2: Rónáid Rauhe, fim Wieskötter (Németország) 1:27.040 p Férfi, kenu-1: Andreas Dittmer (Németor­szág) 1:46.383 p Férfi, kenu-2: Meng Kuan-Liang, Jang Ven- Csün (Meng Guanliang, Yang Wenjun, Kí­na) 1:40.278 p Női, kajak-1: Janics Natasa (Magyaror­szág)| 1:47.741 p Női, kaJak-2: Kovács Katalin, Janics Na­tasa (Magyarország) 1:38.101 p KÉZILABDA Nők: Dánia Férfiak: Horvátország KOSÁRLABDA Nők: Egyesült Államok LABDARÚGÁS Férfiak: Argentína LOVASSPORT Díjugratás, egyéni: Cián O’Connor (Íror­szág) 4 hibapont MŰUGRÁS Férfi toronyugrás: Hu Csia (Hu Jia, Kína) 748,08 pont ÖKÖLVÍVÁS 48 kg: Yan Bhartelemy (Kuba) ____ 51 kg: Yuriorkis Gamboa (Kuba) 54 kg: Guillermo Rigondeaux (Kuba) 57 kg: Alekszej Ticsenko (Oroszország) 60 kg: Mario Kindelan (Kuba) 64 kg: Manus Bunjumnong (Thaiföld) 69 kg: Bahtijar Artajev (Kazahsztán) 75 kg: Gajdarbek Gajdarbekov (Oroszor- szág) 81 kg: Andre Ward (Egyesült Államok) 91 kg: Odlanier Solis (Kuba) + 91 kg: Alekszander Povetkin (Oroszor­szág) RITMIKUS GIMNASZTIKA Csapat: Oroszország 51,100 pont __ Egyéni: Álina Kabajeva (Oroszország) 108,400 pont RÖPLABDA Női: Kína Férfi: Brazília SZINKRONÚSZÁS Csapat: Oroszország 99,501 pont TEKVANDÖ Női, 57 kg: Jang Ji Von (Koreai Köztársa­ság)____________________• Női, 67 kg: Lo Vej (Kína) Női, +67 kg: Cseb Csüng (Kína) Férfi, 68 kg: Hadi Szaej Bonekohal (Irán) Férfi, 80 kg: Steven Lopez (Egyesült Álla­mok) Férfi, + 80 kg: Mun De Szung (Koreai Köz­társaság) VITORLÁZÁS Csillaghajó: Torben Grael, Marcelo Ferreira (Brazília) 42 helyezési pont Tornádé hajóosztály: Román Hagara, Hans Peter Steinacher (Ausztria) 34 helyezési szám VÍZILABDA Férfi: Magyarország (Gergely István, Szécsi Zoltán, Benedek Tibor, Blros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Ma­daras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Steinmetz Barnabás, Vári Attila, Var­ga Tamás) Az utolsó athéni eset(?) Athén (MTI/AFP) - Lapérte­sülés szerint pozitív eredményt hozott a női pályakerékpárosok olimpiai pontversenyében bronz­érmes Maria Luisa Calle Willi­ams doppingvizsgálata. Ezt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vasárnap délután megerősítette. A kolumbiai kerekes - aki sze­rint fejfájásra beszedett gyógy­szer tartalmazhatta a tiltott szert - szervezetében a stimulánsok közé tartozó heptaminol nyomai­ra bukkantak. A lebukott versenyző kizárása révén az amerikai Erin Mira- bella lépett elő bronzérmessé. Ezzel az esettel együtt, Athén­ben július 30-a, vagyis az athéni olimpiai falu megnyitása óta 23 sportolót zárt ki doppingolásért, illetve doppingvétségért - pél­dául elégtelen mintaadásért, vagy az ellenőrzés elmulasztá­sáért - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A doppingvizsgálatok 1968-as bevezetése óta összesen 80 ver­senyzőt zártak ki a nyári játé­kokról a szabályok megszegése miatt. Érdekesség, hogy a listán összesen hét magyar található. 16 éve, az 1988-as szöuli játéko­kon a súlyemelő Csengeri Kál­mán és Szanyi Andor akadt fenn a szűrésen.

Next

/
Thumbnails
Contents