Észak-Magyarország, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-30 / 202. szám
2004. augusztus 30., hétfő ÍSZAK-MAfiYARORSZÁG $ ESKÜVŐ / SZOLGÁLTATÁS / 7 HOROSZKÓP a# ' 'TOVc III. 21.-IV. 20. Érdekes dolgokat produkálhat most a sors az ön számára. Előfordulhat azonban az is, hogy ön a nagty rohanásban észre sem veszi azokat a jeleket, amelyek erre a nagy eseményre utalnak. IV. 21.-V. 20. Nem szereti a határidőket azt pedig e&szerűen nem tudja elviselni, ha valaki sürgetni akaija. A mai nap folyamán azonban mindkettőben lehet része, jobb tehát ha megembereli magát V. 2J.-VI. 21. Még nem lenne szabad kimondania a mindent eldöntő végső szót ugyanis naj^on sok minden megváltozhat addig is. Le©en sokkal előrelátóbb és megfontolt és inkább ne siettessen semmit VI. 22.-VII. 22. Egredül most nemigen fog boldogulni olyan feladattal, amely jócskán meghaladja az erejét Úgy érzi azonban, nem bízhat meg senkiben eléggé a környezetében élők közül, 1'^ hallgat. VII. 23.-VIII. 23. Jobbnál jobb ajánlatokat kaphat a mai napon, de nem szabad lenne azonnal döntenie. Kérjen időt és csak akkor válaszoljon, amikor már teljesen biztos abban, hogy a jó mellett voksol. & vt * wr: 4k Vili. 24.-JX. 23. Az ön részére van egty olyan valami, amit a gondviselés egyelőre még nem akar felfedni ön előtt Ki kell várnia azt az időt amikor nyugodtabb körülmények közé kerül, s akkor kapja meg. DL 24.-X. 23. _____________________________________ Ha állandóan csak álomvilágban él, nemigen fogja észrevenni azokat a dolgokat amelyek meghatározóak lennének pedig az élete alakulásában. Ne menjen el mellettük csukott szemmel. X. 24.-XI. 22. Sokat köszönhet egy olyan illetőnek, aki eddig is támogatta önt ha bajba került Most nincs olyan nagy probléma, mint régebben, mégis érzi, hogy erre a személyre bármikor számíthat XI. 23.-XII. 21. A halaszthatatlan ügyeket minél előbb intézze el, mert ha összecsapnak a feje fölött a hullámok, pánikba eshet és akkor végképp semmit sem fog tudni tenni. Ne várja meg ezt az időt XII. 22.-1. 20. Ne vegye annyira a lelkére azokat az eseményeket, amelyek nemrégiben történtek ön körül. Ha feleslegesen rágódik rajtuk, csak magának árthat vele, megoldani úgysem tudja azokat I. 21.-II. 20. Na©*>n fontos önnek, hof^ akit szeret szintén kimutassa az érzéseit Amennyiben ezt nem tapasztalja, arra is képes, ho©r más vizekre evezzen, ám ennyire azért nem komoly a helyzet. II. 21.-III. 20. Változtatnia kellene az eddigi magatartásán ahhoz, hogy igazán jól érezze magát a bőrében. Ha állandóan csak mástól váija el, hogy változzon, nem foga soha megtudni a probléma okát ÁLOMESKÜVŐ AZ ÉSZAKBAN MISKOLC. Timkó Tünde és Matiscsák Attila két éve augusztus 30-án ismerkedtek meg. A boldogító igent július 17-én mondták ki a Petőfi utcai házasságkötő teremben. Nászúira Tunéziába. Lefényképezett boldogság Hogy a meghitt eseményt még emlékezetesebbé tegyük, szeretnénk rendszeresen közreadni olvasóink esküvőn készült fotóit. Várjuk hát az örömteli, mókás képeket szerkesztőségünkbe (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.) vagy a maya.far- kas@inform.hu e-mail címre. A borítékra írják rá: Álomesküvők az Északban. Örömmel vesszük azt is, ha lapunk fotósát néhány kép készítése erejéig meghívják a menyegzőre, a lagziba. Jelzéseiket várjuk a fenti levél- és e-mail címen vagy a 46/502-900/3273-as, 20/99-65-895-ös telefonszámon. A most megjelent képek a napokban egymásnak örök húséget fogadó párok nagy eseményein készültek. MISKOLC. Egyévi ismeretség után július 17-én fogadott örök hűséget egymásnak Boda Mária és Bodonyi Richárd a miskolci deszkatemplomban. SZIKSZÓ. Kriston Henrietta és Raymond van dér Wel hét éve ismerkedtek össze. A boldogító igent július 10-én mondták ki, a nászutat Skóciában töltötték. MISKOLC. Barkó Krisztina és Povázsay Norbert egy véletlen-szerencsés találkozás során ismerkedett meg. Esküvőjüket 2004. július 31-én tartották, mézeshetei két Málta szigetén töltötték. KAZINCBARCIKA, öt és fél éve ismerkedett meg Simon Bernadett és Peknyó László. Június 19-én tartották esküvőjüket, a nászutat Görögországban töltötték. SEGÍTSÉG LUXOR 35. HÉT NYERŐSZÁMOK ÁRFOLYAMOK ORVOSI ÜGYELETEK Miskolc Központi gyermekorvosi ügyelet: 46/412-572 Felnó'tt orvosi ügyelet: 46/531-799 (Diósgyőri Kórház) Fogászati ügyelet: 46/555-666/1270-es mellék Felnőtt orvosi ügyelet: 46/412-355, Csabai kapu 9. Baleseti ügyelet: Diósgyőri Kórház Megyei kórház: traumatológia, baleseti ambulancia (GYEK), toxikológia (II. ideggyógyászat) Kazincbarcika: 48/512-262 Mezőkövesd: 49/411-560 Ózd: 48/471-411 Sárospatak: 47/513-111 Sátoraljaújhely: 47/525-300 Tiszaújváros: 49/341-900 GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő számok hívhatók: mentők: 104 tűzoltók: 105 rendőrség: 107 GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Fehér Holló Gyógyszertár Miskolc, Szemere u. 14., tel.: 46/359-071 ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE Miskolcon és vidéken: 40/28-28-28 GÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE Miskolc: 46/341-000 Kazincbarcika: 48/310-030 E hétre érvényes határszám: 33. A nyerőszámok húzási sorrendben: 20, 6, 14, 10, 75, 63, 25, 44, 71, 64, 69, 53, 56, 16, 11, 31, 67, 26, 37, 2, 68, 32, 73, 8, 61, 30, 49, 57, 65, 42, 46, 51, 40, 45, 38, 33, 28, 60, 21, 13, 23, 27,47,3. Az Első képet a 16 kisorsolt nyerőszám után érték el. Az Első keretet a 31 kisorsolt nyerőszám után érték el. A Luxort a 44 kisorsolt nyerőszám után érték el. A nyeremények nyerőosztályonkénti darabszáma és nettó nyereményösszege: Luxor telitalálat 2 5 401 733 forint Első keret 1 1 543 352 forint Első kép 1 1157 514 forint Keret223 13 842 forint Kép 22 936 757 forint A következő heti számsorsolás határszáma: 34. A közölt adatok tájékoztató jellegűek! Ötös lottó 16, 38, 48, 56, 60 Joker-szám: 670670 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 36 darab,nyereményük egyenként 1 384 883 forint; 3 találatos szelvény 954 darab, nyereményük egyenként 14 795 forint; 2 találatos szelvények nyereménye egyenként 954 forint. A következő hétre átvitt nettó nyeremény öttalálatos esetén 1 milliárd 200 millió forint. Joker telitalálatos nem volt. Hatos lottó 1, 10, 22, 27, 32, 33 Pótszám: 38 Kenő, augusztus 27., péntek 2 467 10 121426 29 435761 62 6366 68 69 70 71 76 Kenő, augusztus 28., szombat 5 6 9 11 19 202629 30 313452 54 55 5863 68707980 A közölt adatok tájékoztató jellegüekl OTP Bank Postabank K&H Bank vételeladás vételeladásvételeladás Ausztrál dollár141,13149,85138,95152,05 138,93152,03 Kanadai dollár152,84162,30 150,54 164,72 150,44164,62 Sválcl frank157,13166,85 156,81 167,17156,23167,57 Cseh korona 7,428,20 7,03 8,597,348,28 Dán korona32,54 34,56 32,04 35,0631,86 35,22 Euró243,21 255,69 242,48256,46242,48256,46 Angol font361,07 379,59 358,69 382,41 357,49383,43 Horvát kuna32,04 35,420,000,00 31,71 35,75 Japán yen*182,94 194,26180,19197,17180,02196,98 Norvég korona29,00 30,8028,5631,26 28,40 31,38 Lengyel zloty0,00 0,00 49,91 61,0152,0558,69 Svéd korona 26,50 28,14 26,1028,56 25,94 28,68 Szlovák korona 5,896,515,586.82 5,83 6.57 Amerikai dollár200,73211,03199,40 212,58200,09211,61 A *-gal jelölt valuta 100 egységre van megadva! 2004. 08. 2/ napi árfolyamok. ÜGYFÉLSZOLGÁLAT .......................... Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 ÜGYELET Közérdekű észrevételeivel keresse Szántó Ritát 46/502-900/3414 20/219-2281 2004. augusztus 30. hétfő A NAP kel: 5:44 nyugszik; 19:13 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS 30 °C 13 °C Ma a felhők között, kisüt a Nap. a délnyugati szél viszonl megélénkül. A hőmérséklet csúcsértéke 30 fok közelébe várható. Késő délután. futó záporok is előfordulhatnak. LEVEGÖSZENNYEKETTSÉG Az egészségügyi határérték kb. 7%-a WWW. Óránként frissülő információkkal ELŐREJELZÉS Ma is napos idő lesz, néha kissé élénkcbb délnyugati széllel. A hőmérséklet csúcsértéke 25 fok köré várható. Késő délután futó záporok sem zárhatók ki. A legvalószínűbb folytatás címszavakban: kedden hidegfront, viharos széllökések, heves zivatarok, lehűlés; szerdán felhős, délután derűs, de már hűvösebb időre számíthatunk. Kedd; 13/16, 14/30°C felhős, déli szél Ck Szerda: 8/12, 20/24°C napos, néhol felhős Csütörtök: 8/11, 25°C napos, derűs Péntek: 12, 27°C derűs, napos, déli szél Szombat: 15, 24/29°C napos, derűs IDOJÁR MA: felhősödé déli hőmérséklet + déli felhőzet reggeli ^i23°C 24 °C 11 °C ' 12 °C Kazincbarcika Sátoraljaújhely • Encs 23 °C Mezőkövesd 26 "C 11 "C délutáni előrejelzés 11 Szerencs * 25 °C Miskolc ^ 26 °c m Az előrejelzés pontossága: 14-C NAGY Készítette: /4if*ter & Pártái További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://t-zones.hu) ÉVFORDULÓ Az eltűntek világnapja Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet 2000-ben nyilvánította az eltűntek világnapjává augusztus 30-át. NÉVNAP Rózsa Egyéb névnap: Bodony, Fé- lix. Patrik. Róza. Rozalinda KÖZLEKEDÉS METEOROLÓGIA Napközben és a teliholdas éjszakán is, kellemesnek ígérkeznek a közlekedési viszonyok. ORVOSMETEOROLÓGIA Nincs számottevő fronthatás felettünk. Egészséges az idő, bár a szénanáthások továbbra is sok virágporral kénytelenek számolni. VÍZHŐMÉRSÉKLETEK Duna 18-21 'C Tisza19-23 °C Velencei-tó21 °C Fertő tó 20 °C Balaton 22 °C POLLEN külsőtéri penészgomba magas fűfélék közepes csalánfélékközepes libatop alacsony VILÁGVÁROSOK Bangkok 38 ’C Buenos Aires19 °C Los Angeles25 °C Miami 33 °C Moszkva 25 “C New York 31 CC Peking 30 CC Rio de Janeiro25 =C Sydney23 CC Tokió29 °C