Észak-Magyarország, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-04 / 181. szám
2004. augusztus 4., szerda ÉSZM-MAGYARORSZÁG# MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /7 Miskolc és környéke kiadás RÖVIDEN 0 Vigasság Diósgyőrben. Olvasóink érdeklődtek, hogy az augusztus 7-én megrendezendő X. Diósgyőri Vigasságra hol lehet jegyeket kapni. A szervező a Miskolci Idegenforgalmi Iroda. A program iránt érdeklődni lehet a 46/505-863-as vagy az 505-876-os telefonszámon is. Mit és hogyan számítanak? Miskolc (ÉM - NSzR) - A Miskolctapolca önállósodást támogatók több mint 300 millió forintos pluszt ígérnek az önálló település költségvetésében, mig az önkormányzat 200 millió mínuszt jósol. A miskolci önkormányzat adatsora a törvényi kötelezettségek költségeit és a miskolci önkormányzat jelenlegi ráfordításait szembesíti Tapolca község várható bevételeivel. A várható költségek számbavétele még nem teljes körű, de már ebből látható, hogy 2004-es szinten Miskolctapolcára önálló községgé válása esetén a jelenlegi színvonal fenntartásához is 200 millió forinttal több kellene, mint ameny- nyi a bevétele. Becsült és számított Ezzel szemben a leválást előkészítő bizottság számítása szerint a település költségvetése önállósodás esetén 300 millió forinttal lenne pluszban. Dr. Fodor András, a bizottság tagja elmondta: könyvvizsgálójuk a 2004-es költségvetési tervezet alapján számolta ki az ismertetett adatokat. Létszámarányosan lebontották, hogy mekkora összegből gazdálkodhatna az idén Miskolctapolca, ha már most önálló 'település lenne. Ennek a végösszege 425 millió forint. Ehhez jönne még mintegy 150 millió forint plusz, amely a személyi jövedelem-, iparűzési, valamint súlyadóból folyna be. Dr. Fodor András szerint ezeket az adótitok miatt csak megbecsülni lehet, de a Tapolcán élők személyi jövedelemadója biztos, hogy magasabb a miskolci átlagnál. Csakúgy, mint a súlyadó összege, hiszen Tapolcán átlagban több autóval rendelkeznek a családok. A nem lakás céljára használt ingatlanok - panziók, üdülők - adója is növelné az önálló település költségvetését. A tapolcai bizottság állítja: ___________ I Miskolc bevétele Tapolcáról 2003-ban: _______________ 614 mlllld forint j Miskolc kiadása Tapolcára 2003-ban: ..........305 mlllld forint egyenleg: 309 millió forint A polgármesteri hivatal állítja:___________ Miskolc bevétele Tapolcáról 2003-ban: 207 mlllld forint Miskolc kiadása Tapolcára 2003-ban: _______ 287 mlllld forint j egyenleg: ■ 80 mlllld forint i Kevesebb jut az idén az ünnepre Miskolc (ÉM) - Az idén kevesebb pénzből, 3 millió forintból, szervezi meg a Miskolci Rendezvényszervező Iroda az augusztus 20-i ünnepséget - tudtuk meg Balázs Jánosné megbízott igazgatótól. Ingyen a várba A szűkösebb költségvetés ellenére a tűzijáték az idén sem marad el, de kevesebbe kerül majd, mint az elmúlt években. A negyedórás augusztus 20-ai tűzijáték rakétái egymillió forintért repülnek majd a magasba. Erre azonban egészen este fél kilencig várniuk kell majd a Diósgyőri várba kilátogatóknak. A programok ugyanis délelőtt 10 órakor kezdődnek a várban, ahol koncerteket hallhat a közönség, lesz aerobikbemutató, musical-összeállítás, bábelőadás és mesejáték. Az ünnepségen megelevenedik Nagy Lajos király udvara is, ahol iparművészek vására, játszóház és finom falatok várják a vendégeket. A várszínpadon délután 4 órakor Káli Sándor polgármester mond ünnepi beszédet, a történelmi egyházak képviselői pedig megáldják az új kenyeret. Az esti programban koncertek és néptáncbemutatók várják a vendégeket. A belépés, mint minden évben, az idén is ingyenes. A lakótelep biztonságáról van szó (Illusztráció) (Fotó: végh Csaba) építményeket védenek attól, hogy alájuk gyűljön a talajvíz. A hegy tetején, illetve déli-délkeleti oldalán találhatók ilyenek (a Középszer - Ifjúság - Felsőruzsin - Sályi István utcák határolta területen). Karbantartására, az eldugult csövek tisztítására a városháza évi alig 4,5 milliót tud fordítani, holott lassan elkerülhetetlenné válik a nagyobb szabású átépítés. Balogh Gábor, a hivatal szakembere a rendszer állapotát 70 százalékosra teszi. Egyes szakaszain egyébként (a Középszeren) már meg is kezdték a rekonstrukciót. SEEEXKEEPf http: / forum.boon.hu Szóljon hozzá! „Baleset” volt csak az avasi suvadás Komolyabb rekonstrukció vár a hegyoldal szivárgórendszerére eset szót használja arra, hogy néhány napja a lezúduló esővíz a tapolcai elágazásnál kimosta a töltés oldalát, veszélyes helyzetet teremtve az ott futó aszfalt- útón, amit ezért ideiglenesen le is zártak (és azóta helyrehoztak) a forgalom elől. A hosszabb távú megoldás érdekében terv készül. Várhatóan erősebb támfalat kell építeni. Alatta vagy felette? Lapunk egy olvasója szerint (aki e-mailben kereste meg a szerkesztőséget) az említett suvadás (tehát hogy az alámosott támfal következtében beomlás veszélye keletkezett) „feltételezhetően egy elzáródott szivárgó közelében lehet, ami abnormálisra koncentrálta az ott átfolyó víz mennyiségét, jól érzékelhetően nemcsak az útpálya felett, hanem az útpálya alatt is. Hogy került az út alá 'patak’?” - szól a gondolatmenet végén a kérdés, amire Nagy László válasza az, hogy ő maga útpálya alatti átfolyást nem tapasztalt, csak az út felett átcsapó esővizet. Mindazonáltal ígérete szerint az ügyet a Mivíz szakemberei vizsgálják. Ugyancsak képbe kerül az úgynevezett szivárgórendszer. Erre nézve is vannak kérdései e-mail- ben jelentkező olvasónknak. Úgy tudja, „a rendszer üzemeltetését, amelyen a 40 ezer lakosú avasi városrész építményeinek stabilitása nyugszik, valamikor a Vízművek - amely szakmailag egyedül felkészült erre a bonyolult feladatra - nem vállalta tovább” és azt az önkormányzat átvette. A szivárgó az Avas bizonyos pontjain működő vízelvezető aknákat és vályúkat, perforált csöveket jelenti; ezek meghatározott Miskolc (ÉM - BAL) - Az elmúlt napok-hetek esőzései, és az abból adódó problémák ismét ráirányítják a figyelmet az avasi városrészben működő csapadékvíz-elvezető, valamint szivárgórendszerek működésére, állapotára. Előbbit a Miskolci Vízmű Rt. üzemelteti, ám a Hejő-patak, amibe a rendszer beleengedi az összegyűjtött esővizet, már a városháza hatáskörébe tartozik. A helyhatóság illetékese szerint hogy az időjárás olykor túllép a ff ........... A hosszabb távú megoldás érdekében is készül terv. Nagy László OSZTÁLYVEZETŐ ff rendszer kapacitásán - mint mostanában, a „százéves” esők idején -, azért nem hibáztatható senki. Ily módon Nagy László, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályvezetője a balKutakkal kutatnak a hegyoldalban Az avasi hegyoldal esetleges mozgását, csúszását a kilencvenes évek eleje (amikor a gimnázium tornaterme süllyedésnek indult) óta kiépített mérőrendszer ellenőrzi, regisztrálja. A műszerek és vizsgálatok Balogh Gábor tájékoztatása szerint nem jeleznek aggodalomra okot adó változásokat. A rendszer fenntartása mindazonáltal biztos ami biztos alapon - nem válhat feleslegessé. A monitoring az egyetem hidrológia tanszékének feladata (évi 6-7 millió forintot fizet ezért az önkormányzat), amely optikai mérőeszközök, talajvízszint-mérő kutak, vízminta-vételezés, a geodéziai alappontok meghatározása által szerez folyamatosan adatokat a helyzetről. „A várostól való válás után csak egy falu lenne” Önálló képviselő kellene Tapolcának - mondja Barkóczi istván Nyáron él igazán Tapolca, ha az idegenforgalomban érdekeltek panaszkodnak is a forgalomra, ilyenkor több a vendég, mint más évszakokban (illusztráció) Miskolc (ÉM - KHE) - Tapolca sorsa mostoha, de a leválásnak nincs meg a pénzügyi alapja - állítja Barkóczi István vezérigazgató, aki maga is a városrész lakója. A vezérigazgató jogosnak tartja azt a törekvést, hogy a tapolcaiak egy csoportja felemelte a hangját a városrész érdekében. Ő is úgy látja, Tapolca elhanyagolt, Miskolctól nem kapta meg azt a fejlesztést, amire szüksége lett volna. Gyakori téma a városrész lakói között, hogy nincs rendes bolt, ahová a külföldi vendégek is szívesen betérnének, nincs nyilvános vécé. A vendéglátásból élő vállalkozók elégedetlensége is jogos, hiszen nagyobb forgalmat vártak. A turisták idecsalogatásához pedig Miskolcnak is hozzá kellene járulnia, sokkal jobban kellene menedzselnie Tapolcát - vélekedik a vezérigazgató. Önálló képviselőt A gondok ellenére Barkóczi István nem helyesli Tapolca leválását.- Én, mint a számok embere úgy látom, a városrésznek nincs meg a gazdasági alapja ahhoz, hogy új fejlődési pályára álljon az önállósodás után - jelentette ki. - A leválást át kell gondolni. Véleményem szerint megoldást hozna, ha Tapolcának önálló ön- kormányzati képviselője lenne a közgyűlésben, most ugyanis Görömböllyel közös képviselőnk van. Mivel Görömböly lakosainak száma sokkal több, mint Tapolcáé, a választásokat sorra a görömbölyi jelölt nyeri, aki viszont a saját városrészének fejlődését tartja szem előtt. ff ...................... A befektetőknek is kedvezőbb, ha a városrész egy nagyvároshoz tartozik. Barkóczi István VEZÉRIGAZGATÓ ................................ff A vezérigazgató még megjegyezte: ha Tapolca leválna, csak egy falu lenne. A befektetők szempontjából is kedvezőbb, ha a városrész egy nagyvároshoz tartozik. JEGYZET Tapolca: mi billenti el majd a döntés mérlegét? Kiss László E-MAIL: kiss.laszlo@eszak.boon.hu Egyet kell értenem kollégámmal, aki már régebben megírta e helyen: Tapolca elválásának ügyében ha szavazásra kerülne sor, az érzelmek fognak dönteni, nem az ész, a ráció. Miiért is lenne másként, hiszen ma a hazai politikai és közélet teljesen indulati, mondhatni ösztönös terepeken mozog, a teljes bizalmatlanság, a csillogó ígéretek és sötét csalódások ingoványán, nem a józan egyró'l a kettőre jutni akaró európai mezsgyéjén. Az önkormányzat elmúlt 15 évében Tapolcán nyújtott szégyenletesen nulltalálatos teljesítményét tekintve teljesen jogos és érthető a tapolcaiak bizalmatlansága. De nem lehet jogtalannak tekinteni azokét sem, akik azt mondják: ugyan miért hinnének a leválást szorgalmazóknak, mennyivel van több hitele, esélye az ő ígéreteiknek, ki tudja, milyen csoportérdekek húzódnak meg a kezdeményezés mögött... ✓ ígéretek állnak egymással szemben. Az önkormányzat azt ígéri, hogy ezentúl jobb lesz, többet törődik Tapolcával - hiszen most egy új városvezetésnek van még erre minimum két éve. Mondják: eleve hibás a le- válók számítása, csőddel fenyeget a döntés, ráadásul itt van végre egy nagybefektető, Tapolca fel virágozhat, s ennek, ha most elpuskázzuk, annyi. A leszakadást szervező tapolcaiak azt ígérik, hogy sokkal gazdagabb, fejlődőbb lehet Tapolca, ha leválik, van itt bőven bevétel, csak Tapolcára kell elkölteni, ebben a nagyváros csak kölönc. A két fél számai, jóslatai nagyon nem egyeznek - mögéjük azonban aligha lát az, aki most vagy később szavazni akar. Többnyire csak a hitére, érzelmeire támaszkodhat. Meg talán arra - és ez a mi újságírói optimizmusunk -, amit a „leszakadni vagy sem" vitában közvetlenül nem érdekelt, egyikük pártján sem álló, a vélhető üzletekből hasznot húzni nem akaró, a városért elkötelezett nagy tekintélyű polgárok mondanak. Mert vannak ilyenek, csak sajnos az utóbbi évtizedben elhallgattak. A város sorsát érintő vitákban többnyire a politikai akarat, az üzleti érdek, az így vagy úgy a hatalom valamely fajtájában érdekelt, abból hasznot húzó vagy remélő emberek hallatták hangjukat. Pedig egy ilyen válságos helyzetben lévő város sorsát csak a napi adok-kapok érdekeken túl látó polgárok akarata képes jó irányba befolyásolni. Ezért kérdeztük meg az egyetem rektorát, és ezért kérdezünk meg a napokban még sok más hiteles városi polgárt is. És várjuk, hogy Önök is megírják nekünk véleményüket, vagy javaslataikat: kinek a véleményére lennének még kíváncsiak. Bízunk abban, hogy mégsem lesz a kollégánknak igaza, és józanul, álmoktól és csalódásoktól elvonatkoztatva döntenek majd a tapolcaiak. Hiszünk abban, hogy van ésszerű civil kiút az