Észak-Magyarország, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-23 / 196. szám
2004. augusztus 23., hétfő ÉS2M-MAGYAR0RSZÁG# SPORT / 12 Tenisz: túljelentkezés volt Miskolc (ÉM) - A hagyományoknak megfelelően a Miskolc Pünkösdhegyi Teniszcentrum ad otthont augusztus 23-29. között a Miskolc Open 2004 elnevezésű ITF 18 év alatti junior tenisztornának. A verseny népszerűségét és rangját jelzi, hogy előzetesen, 19 ország 277 versenyzője adta le nevezését, ám a lebonyolítás specialitása miatt azonban „csak” 128 versenyző indulhat az eseményen. A viadal ma reggel 9 órakor kezdődik és az első két napban a selejtezők zajlanak. Augusztus 25-29. között délelőtt 10 órától a főtábla egyéni és páros küzdelmeit tekinthetik meg az érdeklődők, majd a tervek szerint augusztus 28-án, szombaton 16 órakor kezdődik a páros döntő, míg másnap 10 órától a lány majd a fiú döntővel ér véget a Miskolc Open 2004. émil A verseny teljes időtartama alatt a belépés díjtalan, Í&CmK további információ a www.ml8Kolcopen.com oldalon található. Foci vb-selejtezők Négy mérkőzéssel szerdán megkezdődött a 2006-os németországi labdarúgó-világbajnokság európai selejtező sorozata. Az eredmények: 1. csoport _ ___________ ^__ Macedónia - Örményország 3-0 (2-0). G.: Pandev (5.), Sakiri (37.), Sumolikoski (89.). Kiállítva: Vardanyan (Örményo., 69.). Románia - Finnország 2-1 (O-O). G.: Mutu (50.), Petre (90.), III. Eremenco (93.). Kiállítva: Barcauan (77.), III. Vayrynen (83.). 3. csoport____________________________________________ Szlovákia - Luxemburg 3-1 (l-l)j Vittek (26.), Gresko (48.), Demo (89.), Ili, Strasser (3.). Liechtenstein - Észtország 1-2 (0-1). G.: D.Elia (48.), III. Viikma:e (31.), Lindpere (80.). Kiállítva: Ritter (Liechtenstein, 24.), Gerster (Liechtenstein, 90.). Labdarúgó NB III Mátra csoport, 1. forduló Pénteken játszották: __________________________________ Pétervására - Mezőkövesd__________________________1;2 Hét végén játszották: Jászberény - Veresegyháza__________________________1-1 Gyöngyös - Túra____________________________________1-1 Magyargéc - Tápiószecső__________ 1-2 Balassagyarmat - Gödöllő 1-2 Főt - Baglya salja___________________________________3r0 Tápiőgyöngye - Gyöngyöshalász 2-0 Tabellák * V -V -V - vwJvJvVvVv ^ ,'wWwwV ~ yy v w w w NB II Keleti csoport 1, Gyula 224-2 6 2. Szentes 2117-44 3. Kistarcsa 21 16-4 4 4. Vecsés 21 1 4-24 5, Jászapáti 2116-54 6. Salgótarján2112-1 4 7. Baktalórántháza21 12-14 8. Bocs211 11-43 9. Dabas2114-33 10, ESMTK 2 1 1 2-10 3 11. Karcag 223-32 12. Mátészalka211 5-6 1 13. Kazincbarcika2114-61 14. Kiskunhalas 221-30 15. Putnok2-23-60 16. Hajdúböszörmény2 ' 23-7 0 NB III Tisza csoport 1. Tuzsér 2 211-16 2. Létavértes 2 2-6-16 3. Rakamaz2114-1 4 4. Abaújszántó2 113-14 5. Ibrány11-2-03 6. Sátoraljaújhely112-13 7. Mád2114-43 8. Balmazújváros 222-22 9. Szlrmabesenyő2114-51 10. Nyíradony21 11-2 1 11. Hajdúnánás211 0-2 1 12. Szakoly2- . 111-41 13. Nyírkárász2113-71 14. Miskolci VSC 2111-101 15. Sényő 220-30 NB III Mátra csoport 1. Fót1 13-03 2. Tápiőgyörgye11-2-03 3. Mezőkövesd112-13 Gödöllő112-13 Tápiószecső112-13 6. Túra 111-1 1 Gyöngyös111-1 1 Veresegyháza111-1 1 Jászberény1 11-11 10. Balassagyarmat111-20 Magyargéc1-11-20 Pétervására111-20 13. Gyöngyöshalász 110-20 14. Baglyasalja110-30 ÉM megyei 1. osztály 1. Nyékládháza43110-110 2. Erdőbénye4 3 1 w 9-210 3. Encs43112-69 4. Pálháza 4 3110-7 9 5. Onga 4 2213-7 8 6. Ózd32114-5 7 7. Sajószentpéter 4 211 8-4 7 8. Varbő42 1 18-77 9. Felsőzsolca 4 2216-76 10. Borsodszentgyörgy 4 229-66 11. Arnót 3 21 6-3 6 12. Muhi 4229-116 13. Sárospatak4224-66 14. Tomor-tak 4 1 3 4-93 15. Holcim4133-171 16. Bogács 443-10 0 17. Bodroghalom 4 4 4-18 0 18. Karosa442-180 Az Arnót - ózd mérkőzést később játsszák. Labdarúgó Észak-Magyarország megyei I. osztály, 4. forduló A Felsőzsolca öt gólt kapott Enlőbényén Tíz emberrel tudott nyerni az újonc ózdi csapat az encsi együttes vendégeként Az egyik szentgyörgyl gól - a négy közül (Fotó: kőhalmi Péter) Bogács - Nyékládháza . 0-2 (0-0) Bogács, 150 néző. V.: Sinkó. Bogács: Bencsik - Petrik, Pribéli, Derda, Gyöngy I., Sípos (Juhász), Kántor, Dudás, Pintér, Makranczi, Újj (Bóta). Edző: Dorogi István. Nyékládháza: Szabó - Makó, Kun, Hallai, Kuzma, Vidinczei (Kurucz), Tóth T. (Tóth A.), Bazsányi, Kavecsánszki, Resetár (Pásztor), Mezei. Edző: Demeter István. _ G.: Resetár, Vidinczei. Jók: senki, ill. Kavecsánszki, Kozma, Bazsányi. Ifi: 0-10. Dorogi István: - A mai mérkőzésen egy félidőt teljesítettünk, a második játékrészben gyenge játékkal vereséget kellett elviselnünk. Demeter István: - Küzdelmes mérkőzésen kevés helyzetünkből sikerült kettőt kihasználni. A mérkőzésen végig volt tartása a csapatunknak. Erdőbénye - Felsőszolca ______5-1 (4-0) Erdőbénye, 200 néző. V.: Tóth T. Erdőbénye: Mata - Sajgó, Asszony, Tamás, Dorgai P., Zuti, Hajdú, Kecskés, Csikai, Kalász G. (Dorgai L.), Tóth (Boldog). Edző: Hlavács Csaba. Felsőzsolca: Ravasz - Molnár, Szobőczki, Vodieska, Hunyadi, Kalász A., Tóth, Pásztor, Nyeste, Egry, Szabó V. (Halász). Edző: Bodnár József. G.: Tóth (3), Kecskés, Pásztor (öngól), ill. Nyeste. Kiállítva: Kalász A. (60.). Jók: az egész csapat, ill. senki. Ifi: 0-1.____________________________ Hlavács Csaba: - Fegyelmezett és akaraterős játékkal megérdemelten győztünk. Csapatunkat dicséret illeti a közönségszórakoztató és színvonalas játékért. Bodnár József: - A csapat fegyelmezetlen, undorító, kritikán aluli hozzállása miatt komoly verést kapott. Operett futballistákkal nem lehet eredményt elérni. Sajnálom a minket elkísérő szurkolókat és vezetőket. Borsodszentgyörgy - Holclm 4-1 (2-0) Borsodszentgyörgy, 150 néző. V.: Molnár. Borsodszentgyörgy: Venczel - Timkó, Juhász, Németh, Tóth, Bíró L., Holló, Agyagási (Bíró P.), Fülek!, Konyha, Varga (Bogán). Edző: Tokár Béla. Holclm: Kerényi - Inzsöl, Glonczi, Gilányi, Oláh, Bányai, Lénárt, Trestyánszki (Thür), Varga (Kovács), Farkas, Debreceni (Rózsa). Edző: Szűcs István. G.: Konyha (2), Fülkei (2), ill. Bányai. Jók: Holló (a nezőny legjobbja), Juhász, Füleki, Konyha, Bíró L., Tóth, ill. Kerényi, Lénárt, Gilányi, Bányai. Ifi: 0-2. Tokár Béla: - Égy fiatal, jól játszó ellenfelet sikerült javuló játékkal legyőznünk. Gratulálok és sok sikert kívánok a továbbiakban a Holcimnak. Szűcs István: - A jobb erőkből álló hazai csapat megérdemelten nyert. Encs - Ózd 1-2 (1-2) Encs, 250 néző. V.: Vróbel. Encs: Verpecz - Fülöp, Glonczi, Meczkó, Orosz I., Molnár, Havas, Szegedi Sz. (Liga), Csorba (Gregő), Horváth, Szegedi T. Edző: Kuszkő Sándor. Ózd: Dancsők - Tóth I., Zim- mermann, Farkas T., Szakács, Budai (Kisbenedek), Kardos (Kupecz), Tóth K., Kiszely, Albert (Móra), Réthy, Edző: Fitos József. G.: Fülöp (11-esből), ill. Tóth I., Kiszely. Kiállítva: Dancsők (23.). Jók: Verpecz, Glonczi, Fülöp, Orosz I., Szegedi T., ill. az egész csapat. Ifi: 5-1. ________________ Kuszkó Sándor: - Az első félidőben érthetetlen módon minket zavart meg a kiállítás. A második játékrész teljesítményével pontot érdemeltünk volnaL _ ______ Fitos József: - Minden csapat életében van olyan mérkőzés, amikor nem csak az ellenfelet kell legyőzni. Akiknek ez sikerül, azokból nagy csapat lehet. Onga - Sajószentpéter_____ 2-2 (2-1) Onga, 250 néző. V.: Kónya. Onga: Simon - Szakos, Varga L., Túróczi, Urbán, Varga P., Vincze (Engel), Molnár (Galamb), Tősa, Lója, Tocsev. Edző: Túrőczi Attila. Sajószentpéter: Brinzár- Kocsi, Jakkel, Király, Mattyák, Oláh (Madarász), Kiss, Somogyi, Staviarszki (Lázi), Balogh, Krompák (Kelemen). Edző: Hauberger Pál. G.: Tocsev, Tősa, ill. Kiss, Kelemen. Jók: Simon, Tősa, Szakos, Varga P., Tocsev, ill. Brinzár, Jakkel, Somogyi, Király, Balogh, Mattyák. Ifi: 0-3. _________________________ Túróczi Attila: - Változatos mérkőzésen győzelmet szalasztottunk el, bár a mérkőzés elején az öltözőben maradtunk. ______ Hauberger Pál: - Az első 15 percben eldönt- hettük volna a mérkőzést. A későbbiekben fölénk nőtt az Onga, de nagyszerű csapatmunkával kiérdemeltük az egy pontot. Bődroghalom - Muhi______ 3-4 (3-2) Bodroghalom, 50 néző. V.: Fotiu.__ Bodroghalom: Dankő - Reskő, Sprencz, Osztroha B., Osztroh^ A., Rostás (Seres), Pásztor (Tóth P.), Vajda, Pálóczi, Tóth Z., Zsiga T. Edző: Osztroha Tivadar, Petercsák Márton. Muhi: Oláh - Sándor, Nagy A., Seres, Kövér T. (Koszta), Toronyai, Csiszár, Szabó, Kiss, Nagy L., Bene. Elnök: Rácz József. G.: Tóth Z: (2), Pásztor, III. Szabó (2), Nagy A., Csiszár. Jők: senki, ill. Csiszár, Szabó, Seres, Toronyai. Ifi: 2-3. _______________ Koncz Mihály, elnök: - Én tudom, hogy mi van a játékosokkal. Ezer sebből vérzik csapatunk, ez abbéi is látszik, hogy három gólt rúgtunk mégsem tudtuhk nyerni.__________ Rácz József: - Nem tudom mi van ezzel a bodroghalmi csapattal, ellenünk mindig kiválóan játszanak. Féltem ettől a mérkőzéstől, de szerencsére a játékosok nem. Szép volt fiúk! Arnót - Tomor-Lak 3-0 (2-0) Arnót, 292 néző. V.: Bozsóki._____________ Arnót: Pallai - Gável, Kristóf, Városi, Kriston, Soltész, Farkas A., Ákos (Kovács), Kiser, Kőműves (Bényei), Gáspár. Edző: Benczés Miklós. Tomor-Lak: Grolmusz - Ganyi G., Turcsik, Bokk, Szita, Tőszegi, Horváth, Ganyi M. (Juhász), Kótai (Ganyi V.), Mikó (Vadász), Farkas L. Elnök: Szilvái Attila. G.: Farkas A., Gáspár, Soltész (11-esből): Jők: az egész csapat, III. Grolmusz, Turcsik, Tőszegi, Bokk, Horváth. Ifi: 4-3. Tóth János, elnök: - Két győzelemmel várjuk haza edzőnket. Szilvái Attila: - Megdicsérem a csapatomat, mert négy alapember hiányát igyekeztek pótolni. Remélem majd egyszer hazai pályán nekünk is jönni fog a szél. Sárospatak - Pélháza__________0-2 (0-0) Sárospatak, 100 néző. V.: Bárczi. .______ Sárospatak: Papp - Wachter, Baranyl (Nagy), Espák, Fodor, Demblovszky (Büttösi), Vígh, Savók, Lukács, Tóth (Térjék), Vécsi. Edző: Sikorszki Gábor. Pálháza: Zubik - Pásztor, Erdei, Fábián, Petercsák, Pankovics (Rózsadombi), Kovács (Tóth), Hajdú, Csizmár, Trembulyák, Venglárcsik. Edző: Hajdú János. G.: Pankovics, Kovács. Jők: Wachter, ill. az egész csapat. Ifi: 3-0.____________________ Kovács Gábor, szakoszt. vez.: - Fontos a szombat esti szórakozás, de fontosabbnak tartom a hazai bajnoki mérkőzést. Akinek nem inge nem veszi magára. Csak tisztességes helytállást kérekl__________________ Hajdú János: - llgy érzem megérdemelten nyertünk egy jé pályán és nagyon jó játék- vezetés mellett. A csapatom minden tagjáLabdarúgó NB ll Tisza csoport, 2. forduló Szlrmabesenyő - Mád 2-3 (2-1) Szirmabesenyő, 91 néző. V.: Horváth G. Szlrmabesenyő: Valtányi - Geszti. Nagy Cs., Kerényi, Balogh P., Pál (Máté), Szuba, Gacsal, Lasztóczi (Madaras), Balogh R. (Ruzsvánszki), Pap. Edző: Zupkó Mihály. Mád: Lövei - Osváth, Toplenszkl, Szabó P., Szabó S., Juhász P., Harsányi, Barna, Babos (Fazekas), Buri A. (Nagy R.), Bódi R. (Turbucz). Edző:^Kőrössy Pál. G.: Pap (1-0) a 8., Pap (2-Ö) a 40., Bódi R. (1-2) a 43., Bódi R. (2-2) az 53., Bódi R. (2-3) a 69. percben. Kiállítva: Juhász P. (40.). Jók: senki, III, egész csapat______________ Kozák János, elnök: - Szégyellem magam az egész csapat helyett.. Körőssy Pál: - Tíz emberrel is végig fölényben voltunk, gólokkal kellett volna nyernünk. Bár lehet, hogy nem egy meccsen voltunk az ellenfél edzőjével. Tuzsér - Miskolci VSC 9-0 (3-0) Tuzsér, 400 néző. V.: Bejzer. Tuzsér: Fintor - Lakatos, Kosztyú (Balogh), Dancs, Lupcsa, Iván, Babják (Petró), Mitrő (Simái), Cseke, Gergely, Szabó. Edző: Révész Attila. Miskolci VSC: Kristóf - Jőner, Csépány, Scholtz, Tóth, Lövei, Berki (Plébán), Hozdik, Géci (Soltész), Koppány (Kubicza), Dizmatsek. Edző: Deák István. G.: Cseke (1-0) a 20.. Babják (2-0) a 38., Iván (3-0) a 42., Szabó (4-0) az 52., Szabó (5-0) az 56., Gegrely (6-0) az 58., Petrő (7- 0) a 66., Iván (8-0) a 76., Petrő (9-0) a 90. httD://sDort.boon.hu További cikkek ü percben. Jók: az egész, ill. Csépány, Jőner. Révész Attila: - Sorolhatnám a szebbnél szebb jelzőket, de legyen elég ennyi: nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Gratulálok a játékosoknak!__________________ Deák István: - A hazaiak csúcsformában játszottak, ráadásul nekik egy hetük volt a pihenésre, míg mi pénteken is meccseltünk. A második félidőben ellenállhatatlanok voltak. Ennyire tellett... Balmazújváros - Abaújszántó 1-1 (0-1) Balmazújváros, 300 néző. V.: Bíró. Balmazújváros: Puzlczer - Vaszilkő I., Fige, Sárközi, Vincze, Murák, Szabó B., Bajusz, Szabó I., Dobi, Nagy 0. (Koroknál S.). Edző: Kegyes László. Abaújszántó: Szerencsi - Szőke, Márkus, Konyecsnyik, Paranai, Mihálszki (Homonnai), Pachinger, Fügéi (Balázs P.), Mató, Novák, Jáger. Edző: Szlifka Miklós. G.: Konyecsnyik (0-1) a 20., Dobi (1-1) a 49. percben. Jők: Fige, Vaszilkő I., Vincze, Dobi, ill. Szerencsi, Szőke, Márkus, Konyecsnyik, Paranai.______________________________ Kegyes László: - Hatalmas iramú találkozón nagy küzdenitudásról tett tanúbizonyságot csapatom és vesztett helyzetből, akár meg is fordíthatta volna a találkozót. Szlifka Miklós: - Igazságos döntetlen született. További eredmények Hajdúnánás - Rakamaz 0-0 Szakoly - Nyíradony 0-0 Ibrány - Sényő 2-Ö Létavértes -Nyírkárász 5-1 Szabadnapos: Sátoraljaújhely Labdarúgó NB II Keleti csoport, 2. forduló Putnok - Salgótarján________1-2 (0-1) Putnok, 800 néző. V.: Bodnár. Putnokl VSE: Bartos ■ Nagy, Földvári, Martis, Tóth D. - Penti (Tóth G., 73.), Baráth (Lázár, 59.), Gál, Boszák - Kiss, Koszta. Edző: Földesi Károly. Salgótarjáni BTC: Földi - Galvács, Csatlós Cs., Jeney, Botos - Németh (Varga, 85.), Almási, Lakatos, Birinosik, Csépe, László (Morva, 89.). Edző: Simon Attila. 19. perc: A jobb oldalról érkező beadást az 5-ösön - Nagyot megelőzve - Lakatos a jobb sarokba fejelte, 0-1. 50. perc: Gál nagyszerű labdával ugratta ki Pentit, akinek pontos beadását Koszta a jobb sarokba fejelte, 1-1. 51. perc: Gyors vendégkontrát követően a balról keresztbe adott labdát Lakatos közelről a hálóba pofozta, 1-2. Jők: Martis, ill. Birincsik, Almási, Lakatos, Csatlős Cs. ______________________ Földesi Károly: - Nagy akarattal, de pontatlanul játszottunk.__________________ Simon Attila: - Úgy érzem, megérdemelten nyertünk, mert tudatosan és fegyelmezetten játszottunk. Jászapáti • Kazincbarcika 3-3 (2-1) Jászapáti, 800 néző. V.: Szeles. Jászapáti VSE: Faidli - Borsi, Horváth, Gőhér (Kiss, 61.), Kaszás - Mosonyi, Somodi, Vojtekovszki, Vígh (Ládi, 79.) - Németh, Sivák. Edző: László István. Kazincbarcikai SC: Botló - Hanász, Harnőcz, Kovács, Szabó (Badalik, 70.) - Odrobéna, Bányai, Engi, Kerekes - Dávid (Sebők, 89.), Simkő. Edző: Kádár Zsolt. 14. perc: Baoldali szabadrúgás után az elméláző védők között Vígh 10 méterről fejelt a kapuba, 1-0. 16. perc: Egy kavarodás után a lecsúszó labda Sivák elé került, aki 14 méterről a jobb felső sarokba lőtt, S-O. 30. perc: Jobboldali szöglet után Hanász a hosszú oldalról középre adott, Harnócz a labdát a jobb alsó sarokba fejelte, 2-1. 69. perc: Jobboldali szöglet után a rövid sarokra érkező Németh a kapu jobb oldalába fejelt, 3-1. 74. perc: Kerekes nagyszerűen ívelt a vendégkapu előterébe, ahol Dávid az átvétel után 11 méterről a jobb alsó sarcba lőtt, 3-2. 84. perc: Jobboldali játék után Odrobéna ívelte be a labdát a 16- oson belülre, és a védők közül kilépő Badalik 6 méterről a kapu jobb oldalába lőtt, 3-3. Jők: Horváth, Sivák, Vígh, Németh, ill. Harnőcz, Hanász, Simkő, Engi, Dávid, Badalik. ____ László István: - Nagyszerű Barcika el- len igazságos döntetlen született. Kádár Zsolt: - Sajnos, nagy figyelmetlenség után gólokat kaptunk, de csapatunk tartását dicséri, hogy két alkalommal kétgólos hátrányból fel tudtunk állni. További eredmények Pénteken Játszották: Bőcs - ESMTK 10-0 Hét végén Játszották: Baktalórántháza - Vecsés0-0 kistarcsa - Mátészalka3-3 Dabas - H.böszörmény4-1 Gyula - Kiskunhalas1-0 Karcag - Szentes3-3 Loeb győzött A világbajnoki pontversenyben élen álló francia Sebastien Loeb (képünkön) a Német-rali befejező napján is megtartotta előnyét, és megnyerte a vb 10. futamát. A végeredmény: 1. Loeb, Elena (francia, monacói, Citroe:n Xsara WRC) 4:01:57.4 őrá, 2. Duval, Prévot (belga, Ford Focus WRC) 4:02:26.5, 3. Sainz, Marti (spanyol, Citroe:n Xsara WRC) 4:03:06.9, 4. Martin, Park (észt, brit, Ford Focus WRC) 4:04:37.8, 5. Róbert, Bedon (francia, Peugeot 307 WRC) 4:05:27.5, 6. Loix, Smeets (belga, Peugeot 307 WRC) 4:06:03.4. A vb-pontverseny állása, pilóták: 1. Loeb 76 pont, 2. Ma:rtin 47, 3. Sainz 46. Márkák: 1. Citroe:n 125, 2. Ford 96, 3. Subaru 67. (Fotó: EPA) I Váradi Viktor sikere Miskolc (ÉM) - Véget ért az Avas Open nemzetközi értékszámszerző sakkverseny. A végeredmény: 1. Váradi Viktor (Hajdúböszörmény) 8,5, 2. Varga Péter (Miskolci SSC) 7,5, 3. Jurij Dovzik (ukrán) 7, 4. Papp Ábel (Első Miskolci Sakkiskola) 6, 5. Landenberger László ((Hidasnémeti) 5,5, 6. Ács Gábor (Első Miskolci Sakkiskola) 5,5. Különdíjasok: A legjobb borsodi: Hidegh Eszter (Sárospataki Elektromos) 5. A legjobb FIDE-értékszám nélküli: Ág Nobert (Szerencs) 4,5. A legjobb szenior: Szurovszky Elek (Hajdúböszörmény) 5. A legjobb ifjúsági: Tóth Sarolta (Kiskunhalas) 5.