Észak-Magyarország, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-18 / 193. szám

Tóth Krisztina is végleg „kiszállt” Athén (MTI) - A papírformá­nak megfelelően az utolsó, még versenyben lévő magyar játékos is búcsúzott teg­nap délután az athéni olimpia asztalitenisz tornájától. Tóth Krisztina a 16 közé jutá­sért rendezett mérkőzésen 4-1-re (6, -6, 10, 12, 6) kikapott a hete­dik helyen kiemelt honkongi Tie Ja-nától.- Úgy érzem, s a kapitány úr is azt mondta, hogy jól játszot­tam - mondta a magyar játékos. - Azt még most sem értem, hogy a harmadik szettben miért vette el sorsdöntő helyzetben a já­tékvezető az adogatásomat, mert láttam, hogy figyel, így a szoká­sosnál is jobban ügyeltem arra, hogy szabályos legyen. Azt a játszmát, majd a negyediket is megnyerhettem volna, vagyis könnyen másként alakulhatott volna a mérkőzés. Simon a 36. lett j Athén (MTI) !i§yiy§j|Í - Simon Attila yg \ a lég- után szá­lja * badpisztolyban (l\ ; is messze elma­■fc*"**» radt a nyolcas döntőtől, így véget ért szá­mára az olimpia. Az 50 mé­teres szám 60 lövéses alap­versenyében a BHSE spor­tolója 541 körös teljesít­ménnyel a 36. helyen zárt. Nagy hamar elbúcsúzott Athén (MTI) - Nagy Orsolya már t JJT - az els° körben bú­A csúzott az olimpia I \ női kardversenyé- tői, miután kedden kikapott a japán Hiszagae Madokától. A magyar induló - aki a részvételi jogot az utolsó kvalifikációs viadalon szerezte meg - szoros csatát vívott japán riválisával, és mindössze egy ta­lálaton múlt, hogy nem jutott to­vább: 14-14-nél a döntő tust Hiszagae vitte be. EZ IS AZ OLIMPIA: Athéni (sport)pillanatképek 2004. augusztus 18., szerda isawiiifiiiisáfit A lengyel Spisak csobban lovával a vízbe „Összetekeredett” judósok Egy csinos cseh strandröplabdapáros Kiestek Sydney negyedikjei Bátorfiékat öt szettben „okították” a horvátok a rivális azonban sorozatban hat labdamenetet nyerve fordított. Ezután ismét a magyarok pilla­natai következtek, egyenlítettek, s a „hajrában” is jobbak voltak, így 1-1-re alakult az állás. Agresszívak voltak A harmadik játszmában Tóthék 2-0-ra vezettek, de innen rémálom, nyolc horvát pont következett, majd nem sokkal később már 10- 6 volt Borosék javára. Ekkor a magyarok három szettlabdát há­rítottak, végül azonban ismét lé­péshátrányba kerültek. A negye­dik szettben 3-0-lal kezdtek a pon­tosabban és agresszívebben játszó Borosék, majd egészen simán nö­velték előnyüket. Az ötödik játsz­mában 4-0-s rajtot vett a horvát duó, ekkor úgy tűnt, el is dőlt a továbbjutás. A lendületben lévő kettős egy pillanatra sem állt le, 10-2-re növelte előnyét, s innen már nem lehetett fordítani.- Rosszul játszottunk, főleg én. Sajnos nem bírtunk a magyar, „elemekkel”, s itt nem csak Ta­marára gondolok. Agresszívak voltak, mi viszont egyáltalán nem - mondta Tóth Krisztina. Athén (MTI) - A hatodik helyen kiemelt Bátorfi Csil­la, Tóth Krisztina kettős si­mán kikapott a Boros Tama­ra, Cornelia Vaida horvát duótól a páros nyolcaddön- tőjében, az olimpia asztali­tenisz-tornáján. Előzetesen a Bá­torfi, Tóth kettős volt az esélyesebb, bár az ellenfél szá­mára nem igazán szolgálhattak meg­lepetéssel, hiszen a nemzetközi porond mellett a ma­gyarországi versenyekről is jól ismerték egymást. Az első szett simán indult, hi­szen Borosék 8-2-re elhúztak, így ezt követően már nem volt esé­ly a fordításra. A második játsz­mában Bátorfiék vezettek 5-3-ra, Az eredmény Női páros, nyolcaddöntő: Boros Tamara, Cornelia Vaida (horvát) - Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina 4-1 (6, -9, 9, 3, 3). miután megnyerte a férfi súlyemelők 62 ki­logrammos súlycsoportjának küzdelmét. (Fotó: MTI) Tóth (balra) előbb párosban Bátorfival, aztán egyesben intett búcsút Hatalmas meglepetésre a görög Tornász Bimisz, Nikolaosz Sziranidisz páros (képünkön) nyerte az olimpiai bajnoki cí­met a férfiak 3 m-es szinkronműugró számában. Ez a házigaz­dák első aranyérme a játékokon. A 353,34 ponttal záró hazai duó sikeréhez az esélyesek rontásaira is szükség volt. Az utol­só sorozat előtt még toronymagasan vezető kínai Peng Po, Vang Ken-an kettős zárásként értékelhetetlen produkciót mutatott be, így végül csak a nyolcadik lett. (Fotó: mti) A NOB nem fogadja el a tesztet Athén (MTI) - A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem fogadja el Kosztasz Kenterisznek, a férfi 200 m-es síkfutás címvédőjének, és Ekaterini Tanúnak, a. női 100 m sydneyi ezüstérmesének kórház­ban elkészített doppingtesztjét. A pénteki motorbalesetük után napokig kórházban ápolt két sztár a csütörtökön elmulasztott doppingvizsgálat helyett sze­rette volna bemutatni a kórházban készí­tett elemzést. Könnyen manipulálható- Arra számítottak, hogy megelégszünk az ott elvégzett vizsgálatokkal, hiszen ezek minden bizonnyal kedveznének nekik. Nem tudom mit vártak, de ezzel nem men­nek semmire. Egy ilyen tesztet könnyen le­het manipulálni - mondta Ame Ljungqvist, a NOB orvosi bizottságának vezetője. Kenterisz és Tanú a baleset következ­tében sem pénteken, sem a módosított időpontban hétfőn nem tudott megjelenni a NOB előtti meghallgatáson, amelyen mu­lasztásuk ügyében kellett volna magyará­zatot adniuk. A NOB ezért mára halasz­totta a találkozót. Ógörögül vallott szerelmet Athén (MTI/dpa) - Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) el­nöke elárulta, hogy ógörögül vallott elő­ször szerelmet a feleségének.- Homérosz Iliászának nyitó szavait mondtam el neki az eredeti szövegből - mesélte a belga sportdiplomata a házigaz­dák egyik miniszterének. A szerelem antik istenét megszólító idé­zet így hangzik: Erosz anikate mahan, az­az magyarul: Erósz, legyőzhetetlen vagy. ÖTKARIKÁS SZILÁNKOK ATHENS 200A OQ9 0 Két rabnak sikerült kereket oldania egy bangkoki rendőrőrsről, miután zárkaőreik figyelmét teljesen lekötötte Udomporn Pol- sak thaiföldi súlyemelőnő televízióban közvetített győztes szereplése az olimpi­áról. A thaiföldi rendőrség közleménye szerint a fogva tartott két bűnöző cellá­ját az őrök nem zárták be rendesen, mielőtt leültek a tévé elé szurkolni. 0 Az amerikai katonák Irakból való tá­vozását sürgette Mohammed Abbász ira­ki úszó, miután az olimpián a 100 mé­teres gyorsúszás keddi előcsatározá- saiban a 62. időt produkálta. Abbász a kanadai Vancouverben készült az olimpi­ára, tavaly részt vett a barcelonai világ- bajnokságon is. 0 Feleségének akart üzenni tettével egy kanadai sportrajongó, mikor hétfőn beug­rott a versenymedencébe az úszőszámok helyszínén. A helyi rendőrség őrizetbe vet­te a férfit, s rövidesen kihallgatják. Már nincs magyar teniszező az olimpián A Mandula-Nagy duó két játszmában kapott ki Athén (MTI) - A Mandula Petra, Nagy Kyra páros si­mán kikapott a második he­lyen kiemelt spanyol Virgi­nia Ruano Pascual, Conchita Martinez kettőstől az olim­pia női tenisztornájának nyi­tó fordulójában. A 45 perces első mf játszmában még : több ellenállást ta­*** 'í ’ núsított a magyar .'riMBKÉMk 1 duó. a másodikban (27 perc) azonban már könnyedén nyertek a spanyolok. Manduláék az első meccslabdát még hárítot­ták, a másodikkal azonban már nem tudtak megbirkózni. Veresé­gük egyben azt is jelenti, hogy már nincs magyar teniszező ver­senyben az olimpián.- Nagyon sajnálom, hogy ki­kaptunk, mert úgy érzem, több alkalommal is volt lehetőségünk arra, hogy kiegyenlítettebb le­gyen a mérkőzés - mondta Man­dula Petra. - Két kiemelkedő já­tékos volt az ellenfelünk, márpe­dig a klasszisokat az különböz­teti meg a többiektől, hogy a ki­élezett helyzetekben biztosan ér­W..................................... ............ Mentségünkre legyen, hogy utoljára talán tíz éve játszottam Kyrával párost. Mandula Petra teniszező ................................................w tékesítik a pontokat. Mi nem ezt tettük. Mentségünkre legyen, hogy utoljára talán tíz éve ját­szottam Kyrával párost, s ebben a műfajban ez óriási hátrány. Az eredmény NŐI páros, 1. forduló (a 16 közé Ju- tásértp _________ ___________ Virginia Ruano Pascual, Conchita Mar- tlnez (spanyol, 2.) - Mandula Petra, Nagy Kyra 6:4, 6:0.

Next

/
Thumbnails
Contents