Észak-Magyarország, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-16 / 191. szám
2004. augusztus 16., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# AKTUÁLIS / 3 HÍRCSOKOR 0 Kiállítás. A sárospataki Múzsák Templomában augusztus 17-én, kedden délután fél 5-kor nyílik meg Halmy Miklós festó'művész kiállítása. A tárlat szeptember 30-ig tekinthető' meg. 0 Falunap. Az idén már kilencedik alkalommal rendezik meg az Ongai Falunapot. Augusztus 20-án, pénteken délelőtt fél 12-től egészen éjfélig változatos programmal várják az érdeklődőket. 0 Szakmai fórum. Tanév-előkészítő szakmai fórumot rendez a megyei pedagógiai és szakszolgálati intézet. A tanácskozást augusztus 26-án, csütörtökön délután 2 órától tartják az ITC-székházban. NÉZŐPONT v- v Barangolások Bánhegyi Gábor ewiail: banhegyi.gabor@freemail.hu A közhely szerint kockázat nélkül nincs üzlet. A Zempléni Fesztivált azonban nem közhely támogatni. Nem kell hozzá bátorság, vakmerőség, a tradíció kötelez, ehhez csatlakozni nemes dolog. Idén ezt az Antenna Hungária mellett lapunk, az Észak-Magyarország is felvállalja. Ezzel a megyei napilap is kicsit még a szokottnál is nagyobb figyelmet szentel majd hét napon keresztül a zempléni régiónak. A kitágított zempléni régiónak, hiszen a kezdetben kizárólag Sárospatak és környékére fókuszáló fesztivál ebben az évben bebarangolja ezt a régiót a Hegyaljától a Hegyközön át a Bodrogközig, sőt, egy kicsit délebbre megnyújtja magát Abaújba és egy kicsit átrándul a határon túlra, bár az EU-csatlakozás után néhány hónappal ez már nem is annyira „odaát", hiszen egy kiránduláshoz Szlovákiába elég akár a személyi igazolvány is. Egyetlen fesztivál sem engedheti meg magának, hogy évről évre ugyanazt és ugyanúgy kínálja a látogatóknak, mert az unalomig ismert ismétlődések elmarják azt a törzsközönséget, amelynek zöme ahogy hozza magával ismeretségi körét, ugyanúgy le is beszélheti az újonnan érdeklődőket. Idén a Zemplén Fesztivál tematizál. A szervezők tudják, ez sem kockázat, hiszen az igazi zeneszeretők mindenevők, jó értelemben vett ragadozók. Ki vannak éhezve a jó zenékre, a jó előadásokra, a kellemes, vonzó helyszínekre. A Zempléni Fesztivál eddig eltelt valamivel több mint két napja is azt bizonyítja, hogy a közönség szívébe zárta ezt a rendezvénysorozatot. Az eddig megtartott előadások kivétel nélkül telt ház előtt zajlottak, a programajánló jó étlapként igazi étvágygerjesztő. Sorakoznak rajta az ínyencségek. Jó étvágyat mindenkinek. Fórum: érvek és számon kért képviselő A tapolcai lakosok bizonytalanok, hogy mitől fejlődne még jobban a városrész Miskolc (ÉM - BGO) - Nyár- elején merült fel Tapolca Miskolctól elszakadásának szándéka, jelenleg a népszavazást megelőző aláírásgyűjtés folyik - különválást előkészítő lakossági fórumot rendeztek pénteken a helyi közösségi házban. Az „önállóan drágább”-felveté- sekkel kapcsolatban a leválást előkészítő bizottság elnöke, Feith Károly elmondta, számításaik szerint nem lesz vízdíjemelés, a szemétszállítást az egyik szakcég a jelenleginél kevesebbért végezné és az évente 20 millió forintba kerülő autóbusz-közlekedést is finanszírozni tudná az új ön- kormányzat. Az iskola és óvoda tovább működne, a barlangfürdőhöz pedig az önálló Tapolca ».......................... Egyik eredmény a közösségi házbon megnyitott kihelyezett önkormányzati iroda. Borkúti László képviselő .................................................W „ragaszkodik”, hogy ki üzemeltesse, azt tárgyalásos úton rendeznék - hangzott el. Fele vissza? A bizottság tagjai közül dr. Fodor András a leválás jogi feltéteTapolca ügyében lakossági fórumot rendeztek (Fotó: ÁJ.) leiről szólva rámutatva: az új település az önkormányzati törvényben előírt összes kötelezettségét el tudná látni. Biczó Csaba bizottsági tag hangsúlyozta, saját számításaik szerint önállóan is életképes lenne Tapolca. Információik szerint a 2003-ban itt „megtermelt” 614 millió forintból Miskolc 305 milliót költött üzemeltetésére. Kinek jobb? A lakossági felszólalások során többen felvetették: honnan lehet megbizonyosodni ennek a két adatnak a helyességéről, hiszen ha ez így van, a leválás „nem kérdés”. Ha pedig nem dupla annyi, hanem ugyanannyi lenne üzemeltetésre, mint most, akkor az a kérdés, ki csinálja jobban, a miskolci vagy az esetleg megalakuló tapolcai önkormányzat., A tapolcaiak a városrész mostoha helyzetéért elsősorban rossz érdekképviseletüket hibáztatták, a vendégként megjelent Borkúti László görömbölyi-tapol- cai önkormányzati képviselőn számon kérték, hogy miért nem tartott ott eddig egyetlen lakossági fórumot sem. A képviselő hangsúlyozta, munkája egyik eredménye például a közösségi házban megnyitott kihelyezett önkormányzati iroda, ahol az itt lakók „beutazás” nélkül intézhetik városházi ügyeiket. A fórum vendégei közül sokan arra hívták fel a szervezők figyelmét: egyelőre nem tudják felelősen eldönteni, hogy egy levált faluban (vagy kisvárosban), vagy egy nagyváros részeként jobbak-e az esélyeik több pályázati támogatásra és nem tudják, hogy Tapolca vélt tartalékai a fennmaradáson kívül az eddig elmaradt fejlesztésekhez is elegendőek lennének-e. A frontvonalak Miskolc (ÉM - KL) - A leválni szándékozók szerint ha önálló lenne Tapolca, nemhogy hiány keletkezne a költségvetésében, hanem többlet, azaz többet tudnának költeni a fürdőhelyre. A miskolci önkormányzat szerint épp fordítva van: kimutatták, csődbe megy az önálló Tapolca. A leszakadáspártiak nem tudtak eddig részletes számítással előállni, pontosan honnan lenne a többletbevétel. Az önkormányzat szerint ott tévednek, hogy a személyi jövedelemadó-bevétel jóval kevesebb Tapolcán, mint hiszik és az egyéb adóbevétel is, mivel sokan eltitkolják a tevékenységüket. Az viszont bizonyos, hogy az EU-források elnyerésénél a nagy területi egységeket támogatják. Norbi-játék - mérlegre tesszük! Miskolc (ÉM) - Hétfőtől csütörtökig várjuk játékosainkat az Észak-Magyarország című megyei napilap és Schobert Norbert közös játékának mérlegelésére. Két hónapig tartó diétás versenyünk zárórendezvénye augusztus 28-án, a jövő szombaton lesz a miskolci Hősök terén, ekkor adjuk át a játék fődíját is, a mérlegelés pedig a jövő hét hétfőjén kezdődik. Regisztráltatás Szerkesztőségünkben várjuk augusztus 16. és 19. között reggel kilenc és délután négy óra között azokat, akik a versenyre regisztráltatták magukat - és ne feledjék, csak „nyilvánossági nyilatkozatot” aláíró versenyzőink esélyesek a díjra, hiszen a nyertes nevét és fényképét közöljük. Magyarul is énekel az angol énekes Egy sor jeles külföldi művész is fellép a Zempléni Fesztiválon Miskolc (ÉM - KHE, DT) - Külföldi fellépők is látliatók- hallhatók szép számmal a Zempléni Fesztiválon. Többen érkeznek majd Szlovákiából, de angol, német előadókat is megismerhet a közönség. Németországból érkezik például az Ensemble Amarcord énekegyüttes. Magyarországon kevésbé ismertek, de King Singers-szerű műsoruk jó szórakozást ígér augusztus 17-én Sárospatakon a Rákóczi-vár lovagtermében. Igazi zenei csemege Augusztus 18-án igazi zenei csemege részesei lehetnek a Sárospatakra látogatók. A Rákóczi- vár udvarán rendezett fesztiválkoncerten a grűz George Onia és a szlovák Martin Babiak is hallható, az utóbbi a Pavarotti énekverseny nyertese. S igaz, legkorábban, azaz augusztus 16-án, de a fesztivál vendége lesz az angol Rosemary Hardy is. A magyarul is beszélő énekes a tar- cali Degenfeld kastélyszállóban ad műsort este 6 órától, ahol többek között magyar népdalokat is énekel. Grammy-díjas énekes Fellépett már a világ számos vezető zenekarával, és kamara- együtteseivel, számtalan felvételen közreműködött. Grammy-díjra jelölték Ligeti György korai műveiből készített felvételét, melyet a Sony Classical jelentetett meg. Az Eötvös Péter karmester vezetése alatt álló Ensamble Modernnel kiadott közös felvétele pedig (melyen Kurtág György The Messages of the Laté R. V. Troussova című műve hangzott el) elnyerte az Edison-díjat és a Deutsche Schallplattenpreist. [223 www.boon.hu I emtippek.boon.hu A program letölthető (DOC 139 MB) A programból: augusztus 16-án A világzene napja Olaszliszka-Bodrogkeresztúr - kirándulókoncert 17.3örSátoraljaújhely - Városháza díszterme ________ Kávéuzsonna 17.00: Sárospatak - Fesztivál utca Promenád-koncert, Makkoshotyka - református templom, kamarakoncert 18.00: Tárcái - Degenfeld Kastélyszálló, Rosemary Hardy dalestje, Sárospatak - református kollégium imaterme, A különleges koncert, Sárospatak - Rákóczi-vár kertje, East European World Music Festival, Kőkapu, Károlyi vadászkastély-szalon, Lavotta Kamara koncert ___________ 20.00: Sátoraljaújhely - Városliget Fesztiválkoncert, Komlóska - Sólyomvári panzió, Ruszin est VILLÁMVOKS Figyelemmel követjük! Előző kérdésünk: Figyelemmel követik-e az olimpiát? Mai kérdésünk: Megnyeri-e a férfi vízilabdacsapat az olimpiai aranyérmet? .iné ÉSZAK-MAGYAR0RS2ÁG ♦ Szavazatát leadhatja: www.boon.hu Ilyen lesz majd a budapesti augusztus 20. A programok legfőbb - miskolci - gazdája mondja a szervezésről Miskolc, Budapest (ÉM - SZG) - A központi állami augusztus 20-i ünnep megren- dezésének-szervezésének a jogát a Hungexpo Rt. nyerte el, karöltve a Mafilm Rt.-vei. Az eseménysorozat legfőbb gazdája Rózsa Edit. Őt kérdeztük. Hogy mi a szervező cég feladata? Erről egyebek között a következőket mondta Rózsa Edit, aki a Hungexpo Rt. rendezvények és kapcsolatok igazgatóságának igazgatója - három éve, amióta ez az igazgatóság létezik: „A Hungexpo Rt. Magyarország legnagyobb marketing-kommunikációs vállalata, amelynek új üzletága immár a rendezvény- és konferenciapiacon is fontos szereplő. Számos konferencia és kiemelt rendezvény van mögöttünk. Sikereink, tapasztalataink alapján pályáztunk - és nyertük el a budapesti augusztus 20-i ünnep megrendezésének, hírverésének jogát.” Kevesebb pénzből A kiírásnak megfelelően az állami ünnepség, a tűzijáték és új elemként a Kenyérfesztivál megszervezése a feladatuk - tudtuk meg Rózsa Edittől, ezek részeként a lebonyolításhoz nélkülözhetetlen engedélyek beszerzésével, az Rózsa Edit egyeztetésekkel az illetékes szervekkel, a partnerek és közreműködők munkájának koordinálásával, a kommunikációs feladatok szerződés szerinti maradéktalan teljesítésével. Ráadásul az elmúlt években rendelkezésre álló forrásokhoz képest jóval kevesebb keretből. A tűzijáték megrendezésére a pirotechnikai üzletággal is rendelkező MAFILM Rt.-t bízta meg a cég. Az igazgató asszony fontosnak tartotta megjegyezni: az elnyert közbeszerzési pályázat megvalósításának három kiemelt szempontja a minőség, a biztonság, a takarékosság. Vagyis: bár csak fele pénz jut a programra, mégsem érezheti senki, hogy kevesebbet kap az ünnepen, mint korábban. A biztonság igénye magától értetődik, megteremtése sokak feladata. Az idén ez különösen igénybe veszi a szervezőket, hiszen a korábbi évekhez képest jóval kevesebb idő áll rendelkezésre a szervezéshez. Ez tehát rendkívül pontos és feszített időbeosztást, körültekintő egyeztetéseket és lehetőleg minden fontos részletre kiterjedő figyelmet kíván. Az ország előtt sem A Miskolcon élő Rózsa Edit korábbi, ilyen irányú munkája nem ismeretlen a miskolciak előtt, de nyugodtan mondhatni: az ország előtt sem. Elég, ha a Vendégségben Miskolcon programsorozatra gondolunk, amelynek társszerzője, vagy a miskolci kocsonya legendája köré épített Téli Fesztiválra, a jubileumi (huszadik) Miskolci Grafikai Bien- nále eseményeire, de ott van a sorban a Nők Európa Szívében elnevezésű, 19 ország részvételével lezajlott konferencia, vagy a Magyar Autóklub centenáriumi rendezvénye. Ezekben mind-mind ott van a munkája.