Észak-Magyarország, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-12 / 188. szám

2004. augusztus 12., csütörtök Céges támogatással könnyebb Miskolc (ÉM - OlKa) - Az idei év új­donságai közé tartozik, hogy 50 százalék­kal nő gyermekenként az iskolakezdés­hez adómentesen nyújtható - természet­beni juttatásnak minősülő - munkáltatói támogatás. A beiskolázási utalványokat a munkál­tatók igényelhetik a kibocsátó Accor Serv­ices Magyarországnál, amennyiben támo­gatni kívánják dolgozóikat. Erre a tava­lyinál nagyobb összegben van lehetőségük, ugyanis a munkaadók akkor gyermeken­ként 10 ezer forintig adhatták adómente­sen a hozzájárulást, idén ez a határ 15 ezer forintra emelkedett. A munkáltatói támo­gatásban mind a két szülő részesülhet, így a hozzájárulás mértéke gyermekenként el­érheti a 30 ezer forintot. Korlátozott felhasználás Az óvodás gyermekekre tekintettel is le­het támogatást adni, ha a tanévkezdés elsó napján megkezdi tanulmányait az általá­nos iskola első osztályában. Az utalványo­kat szeptember végéig használhatják fel a szülők könyvek, taneszközök, valamint ruházat vásárlására. A munkáltatók az Accor Services igény­lőlapjain kérhetik az utalványok legyártá­sát. Mint azt a társaság illetékesétől meg­tudtuk: idén 1,5 milliárd forint értékű be­iskolázási utalvány kibocsátást várnak. Toliakból és ceruzákból sosem elég... A vízfestéket a rajzórára viszik Nagy választék, sokféle ár Miskolc (ÉM) - Körbenéztünk az egyik miskolci nagyáruházban is, s azt tapasz­taltuk, hogy az iskolakezdéshez szükséges felszerelések árai nem változtak jelentősen a tavalyihoz képest. Egyes termékeknél ki­sebb mértékben nőttek az árak, de elő­fordult, hogy a termékválaszték bővülésév­el néhány olyan termék is helyet kapott, ami révén olcsóbban vehetünk meg né­hány felszerelést, mint tavaly. Ugyanak­kor az iskolakezdésre nem csak a szülők, hanem a kereskedelem is készül, már jú­liusban hangsúlyosan jelentek meg a mul- tikban a beiskolázáshoz kötődő termékek, s szép számmal találtunk akciókat is. Azt is megállapítottuk, hogy a szülőknek nincs könnyű dolga a választást illetően, ugyan­is nagy a szórás a termékek között - mind árban, mind minőségben. Még az olyan egyszerű dolgokból, mint a füzet is, leg­alább 6-7 féle a kínálat, és persze az ár. SPÓR /7 A kellékek. Színes ceruza, zsírkréta, víz­festék, ecset, vonalzó, füzetek - csak né­hány az iskolakezdés­hez elengedhetetlen kellékek közül... € üh Vigyázz, kész, iskolakezdés - elindult a hajrá A támogatásoknak köszönhetően némiképp' csökkennek a családok ilyen jellegű kiadásai Miskolc (ÉM - OlKa) - Ha­marosan elkezdődik az új tanév, így a családok már el­indították a „beszerzési haj­rát”, ami egy kisebb vagyon kiadását jelenti, nem melles­leg rengeteg utánajárást. A Tankönyves Vállalkozók Or­szágos Testületének becslése sze­rint 13-16 százalékkal többet kell fizetni szeptembertől a tan­TÉNYEK Ingyenes tankönyvellátásban ré­szesülhetnek:- a tartósan beteg vagy fogy­atékos tanulók,- a három vagy többgyermekes családban élők,- az egyedülálló szülő által nevelt tanulók (az élettársi kapcsolatban nevelt gyermek nem tekinthető egyedülájló szülő által neveltnek)- a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő 1.-8. osztályos diákok Miskolc (ÉM - OlKa) - Egy háromgyermekes édesanya kérdésünkre elmondta, hogy a támogatások mellett is min­den évben nagyon sokat költ gyermekei iskolakezdésére. Mint mondta, nagy segítség, hogy a két kisebb, általános is­kolás gyereket illetően nem kell tankönyvre költenie, mert azt in­gyen kapják, de a középiskolás kislányának ki kell fizetni a 22 ezer forintos tanszercsomagot (ami nem tartalmazza az egyéb­ként nem olcsó nyelvi könyve­ket), s ezt a pénzt csak október­ben kapja vissza. Sok pénz és utánajárás- Idén írtam össze először, hogy mennyi mindent kell ven­könyvcsomagokért, amiben sze­repet játszik, hogy az év elején bevezetett új adótörvényben a könyvek áfája nulla százalékról 5 százalékra emelkedett, a térké­peké és a kottáké 15 százalékra nőtt, míg az elektronikus adat­hordozókon megjelent tananyag­ok áfája 25 százalék lett. Ugyan­akkor a közelmúltban több jog­szabályi rendelkezés látott nap­világot, ami közvetlenül vagy közvetve csökkenti a szülők ki­adásait. Amivel olcsóbb... A 2004/2005-ös tanév kezdése­kor összesen 5317 közoktatási in­tézményben várhatón több mint 1,4 millió diák ül be az iskola­padba, közülük mintegy 700 ezer rászoruló nebuló jut közel 8 mil­liárd forintos támogatással in­gyenesen a tankönyvekhez. Az egy tanulóra jutó tan­könyvtámogatás összege a tava­lyi évhez hasonlóan 2400 forint, ami a fenntartók útján jut el az nem. Egy részét már beszerez­tem, amit még nem, oda egy kö­rülbelüli összeget írtam, és na- gyon-nagyon meglepődtem: leg­alább százezer forintba kerül az iskolakezdés. így leírva ijesztő! Arról már nem is beszélek, hogy mennyi utánajárást jelent mindez, ha számít, hogy mi mennyibe kerül - összegzi nem túl kellemes „költségvetési” él­ményét. Hozzátette: már napok óta jár­ja a megyeszékhely boltjait, hogy középiskolás lányának megfelelő, az iskola által előírt kék mele­gítőt és rövidnadrágot találjon a tornaórára - elfogadható áron.- Mert arról szó sincs, hogy márkás dolgokból vásárolok be, de az a követelmény, hogy tartó­sak legyenek, amit megveszek. A iskolákhoz. Ezt a tankönyvvásár­lás költségeinek átvállalásához és csökkentéséhez, valamint az iskolai tankönyverendelés telje­sítésére lehet felhasználni. Ingyentankönyv Ehhez évfolyamtól és képzési típustól függő mértékű kiegészí­Ingyenestankönyvek A tankönyvtámogatásra vonatkozó igényjogosultsá­got a tankönyvrendelés el­készítése előtt, az iskola ál­tal meghatározott időben kellett bejelenteni. Ha az igényjogosultság később történt - s iskolaváltás mi­att is -, az iskolának a tan­könyvek kölcsönzésével, a napköziben, tanulószobá­ban elhelyezett tankönyvek rendelkezésre bocsátásával köteles az igényt teljesíteni. fiamnak például 4 ezer forint alatti áron vettem iskolatáskát, de figyeltem arra, hogy minősé­gi legyen, s ne menjen tönkre 3 hónap után. Azért pedig nem éri meg márkás táskát venni, hogy a folyóson azzal játsszanak, ki­nek a táskája csúszik meszebb... - sorolja az anyuka. Mint mondja, arra nincs lehetősége, hogy a gyerekek egy­mástól örököljék az örökölhető dolgokat, mert a két lánya között nagy a korkülönbség, a fiának pedig nyilvánvalóan nem adhat­ja oda a nővére holmijait.- Egyébként az öröklés azért is nehéz dolog, mert az iskolá­ban folyamatos téma, hogy kinek milyen új és márkás ruhái, fel­szerelései vannak - jegyezte meg csendesen. tés járul rászorultsági alapon az ingyenes tankönyvellátás­ban részesülőknek. A kiegészí­tés összege az alsó tagozato­sok esetében 3600 forint, az 5.-8. évfolyamon 7200 forint, a középiskolai osztályokban, va­lamint a nemzetiségi és speciá­lis képzési igényű oktatásban 9600 forint. Az úgynevezett fizetős iskolák­ban a kedvezmények korlátozha­tók. Ám a korlátozással nyújtott kedvezmény nem lehet kisebb, mint a költségvetésről szóló tör­vényben a tankönyvvásárláshoz az iskoláknak nyújtott hozzájá­rulás egy tanulóra jutó összege (2400 Ft/fő). Szintén az iskolakezdés támo­gatását célozza, hogy júliusban minden családnak kétszeres összegű családi pótlék járt. http://forum.boon.hu írják meg a véleményüket! DG nehez... Nemcsak az iskolatáska, hanem a válasz­tás is, hiszen bőséges a kíná­lat e téren... Százezer forint három gyermek beiskolázása Avagy tanszervásár egy többgyermekes családanya szemszögéből MEGKÉRDEZTÜK AZ OLVASÓT: Drágának tártjá é az iskolakezdést? A mikor még az én gyerekeim jártak is­kolába, nem jelentett túlzó terhet az iskola- kezdés, most viszont a vevőimtől hallom, hogy igencsak megterheli a pénztárcát a beiskolázás. Hát még ahol több isko­lás gyerek is van! M ég óvodáskorú a gyermekem, de ta­valy nézegettem az ára­kat és meglepődtem egy- egy összegen. Ha jól be­legondolunk csak a ru­házkodásra, az őszi sze­zonra mennyit kell köl­teni, már az önmagában jelentős költség. A gyerekem már 28 éves, de arra emlék­szem, hogy mindig kel­lett számolni, hogy jól kijöjjünk. Vagy a fizetés volt kevés, vagy az isko­lakezdés drága. Gondo­lom ez azóta sem válto­zott, sőt biztos rosszabb lett valamivel. számolom, hogy a gyerekem iskolakez­désére, aki most megy az általános iskola első osztályába, 30-40 ezer fo­rint körül kell költeni, plusz a ruhákra, igaz még nem kezdtünk vásá­rolni, így ez jócskán mó­dosulhat. H árom gyerekem is­koláskorú és 100 ezer alatt nem jövünk ki. Azt hiszem, nem kér­dés, hogy drága-e az is­kolakezdés. Ráadásul nem márkás holmikat veszek, csak minőségit, hogy kitartsanak leg­alább egy tanévet. Pócsik László, KERESKEDŐ Bíróné Békevári Erzsébet ELADÓ Oláh Lajos HENTESÁRU ELADÓ Józsa Attila MENETIRÁNYÍTÓ Kajatiné Ildikó CALL-CENTER MUNKATÁRS

Next

/
Thumbnails
Contents