Észak-Magyarország, 2004. július (60. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-07 / 157. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGíi „s™ SPOR _f 9 HÍRCSOKOR 0 A férfi vízilabda Világliga B cso­portjának 5. fordulójában a házigazda amerikai válogatott 11-9-re legyőzte Magyarország legjobbjait. 0 Bejelentette lemondását Dick Advo- caat, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - közölte kedden a helyi szövetség (KNVB). LABDARÚGÁS Július 9-én, pénteken készíti el a Magyar Labdarúgó-szövet­ség MK-bizottsága a 2004/2005-ös Magyar Kupa augusz­tus 1-jei országos selejtezőjének párosítását, melyben 16 gárda lesz érdekelt (a részt vevő csapatokat a megyei lab­darúgó-szövetségek jelölték meg). A továbbjutás egy mérkőzésen dől majd el. A következő, első forduló időpont­ja augusztus 15. A mezőny Bács-Kiskun: Borsod-Abaúj-Zemplén: Budapest: Fejér: Győr-Moson-Sopron: Pest megye: Somogy: Szabolcs-Szatmár-Bereg: Veszprém: ____________Csőlyos-Pálos Arnót, Encs REAC, Soroksár vagy Gázművek Csókakő, Baracs Börcs, Tát Dabas, Dunakeszi Nagybajom, Felsőmocsolád Rakamaz Elmex-Pápa, Veszprémi VLC Négymilliót fizethet a felperes Budapest (ÉM, nbl.hu) - A Fővárosi ítélőtábla tegnap másodfokon jogerősen is - az első fokon eljáró Fővárosi Bíró­ság ítéletét helyben hagyva - a Magyar Labdarúgó Ligának adott igazat a Bor­sodi Sörgyárak Rt. ellenében, a Borsodi Sörgyárak Rt. által kezdeményezett, 290 millió Ft és járulékai összegű kártéríté­si perben. Az ítélőtábla az első fokon megítélt 3 millió Ft perköltség mellett to­vábbi 1 millió Ft perköltség megfizeté­sére kötelezte a Borsodi Sörgyárak Rt.-t. Athén díszpolgára lett Rehhagel Athén (MTI/dpa) - Athén díszpolgárává nevezték ki a portugáliai Európa-bajnokság- x'ól aranyéremmel hazatérő válogatott tag­jait és Ottó Rehhagel szövetségi kapitányt. A megtiszteltetést Dóra Bakogianni pol­gármester jelentette be a küldöttség hétfő esti fogadásán a régi Olimpiai stadionban.- Európa-bajnokok lettünk, és ez nem álom. Görögországba hoztuk a trófeát - mondta 45 ezer tomboló néző előtt a né­met szakember. Közben az első, 1896-os új­kori játékoknak otthont adott aréna körül legalább 300 ezres tömeg ünnepelt. A görögök lelkesedését jelzi, hogy a te­levízió is rekordnézettséget könyvelt el a vasárnapi döntő alatt: több mint hárommil- lióan kapcsoltak az 1-0-lal végződött finálé­ra, ez 80%-os piaci részesedésnek felel meg. Az utolsó percekben viszont még ennél is feljebb, 91,3 százalékra ugrott a mutató. Nagy hajrával Jean-Patrick Nazon (ké­pünkön) nyerte a francia országúti kerék­páros körverseny, a Tour de Francé 3. sza­kaszát. Hetven km-rel a cél előtt tömeges bukás történt, melyben érintett volt a végső győzelemre is esélyesnek tartott Iban Mayo: a spanyol folytatta a Tourt, igaz, jelentős hátrányt szedett össze. Az összetettben (sár­ga trikó) McEwen vezet. (Fotó: EPA) A lyukőbányai emelkedőt együtt „mászta” meg a mezőny (Fotó: végh Csaba) Zajc a szakaszgyőztes, de a „sárga” Kovac Ma Kazincbarcikáról Sátoraljaújhelybe teker át kilenc ország hetven kerékpárosa Miskolc, Kazincbarcika (ÉM - SZIS) - A szlovák Kovac Maros hétfőn este megszerezte, tegnap, a ka­zincbarcikai befutó 2. helyé­vel pedig megőrizte az I. B.-A.-Z. Megyei Kerékpáros Körverseny összetett elsőjé­nek járó sárga trikót. A minden bizonnyal „megszo­kásból” Eger vára alá vonuló tö­rök válogatott, valamint a belg­rádiak kivételével minden előre bejelentkezett csapat tagjai ott voltak az I. B.-A.-Z. Megyei Nem­zetközi Kerékpáros Körverseny prológjának hétfő esti, miskolci rajtjánál. Kilenc nemzet 70 kerékpá­rosa a Mélyvölgy utca-Avasi kilátó közötti rövid, de annál keményebb egyéni indítású hegyi időfutammal „melegített” be a tegnapi első mezőny sza­kaszra. Emlék A MÁV-MTM Kupáért kiírt, Miskolc-Kazincbarcika közötti 111 kilométeres etappal állítottak emléket a rendezők Kovács Ká- rolynak, az MVSC egykori neves versenyzőjének, edzőjének, a me­gyei szövetség elnökének. A két gyorsasági hajrát a sárga trikós szlovák Kovac nyerte, míg az aggteleki hegyi hajrában a „szö­kevény” ukrán Dejcsuk volt a leggyorsabb. CDFltMÉ'UVE'lf öSlfilJITXXklV I Uk Prológ-hegyl Időfutam (710 m): 1. Kovac (szlovák), 2. Pierzga (lengyel), 3. Krotky (cseh). I. etap (Miskolc-Kazincbarcika. Ili km): 1, Zajc (horvát), 2. Kovac (szlovák), 3. Szeghalmi Bálint (magyar, Pottó-Spec Tamási Mix) ________ Egyéni összetett (sárga trikóban): 1. Kovac (szlovák). Gyorsasági összetett (kék trikóban): 1. Kovac (szlovák). Hegyi összetett (piros trikóban): 1. Dejcsuk (ukrán). Leglobb magyar (fehér trikóban): Vanik Zoltán (ChipLand Kerékpársport 2000). Ha akarnák se tudnák megrendezni Miskolcon A magyar női kosárlabda-válogatottnak Pécsen kell(ene) játszania Miskolc, Budapest (ÉM - BCS) - Legutóbb 8 éve volt, de ebben ez évben biztos, hogy nem lesz válogatott női kosár­labda-mérkőzés Miskolcon. A magyar női kosárlabda-válo­gatott szeptemberben hat Euró- pa-bajnoki selejtezőt játszik. Az A csoportba sorolt nemzeti együttesünknek az olasz, a fran­cia és a litván válogatottat kel­lene megelőznie ahhoz, hogy biz­tosan kijusson a jövő évi törökor­szági kontinensbajnokságra. Erőltetett menet A szeptemberi erőltetett me­netben három alkalommal ját­szik Magyarországon nemzeti Meccsek Miskolcon Az utolsó barátságos mérkőzés: 1996. május 3.: Magyarország - Izraei 96-88 Az utolsó tétmérkőzés: 1983. szeptermber 25.: Magyarország - Jugoszlávia 57-60 válogatottunk. Lapunk úgy ér­tesült, hogy az Eb-selejtező utol­só csoportmérkőzésének lehetsé­ges helyszínei között Miskolc is felmerült. Mint azt Bodrogváry Ivántól, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitká­rától megtudtuk: a szeptember 25-i Magyarország - Litvánia összecsapásnak ugyan még nincs meg a végleges helyszíne, de azt nagy valószínűséggel Szolnokon rendezik meg.- Úgy volt, hogy Pécsen lesz mindhárom hazai összecsapás, de mivel a Litvánia elleni hazai találkozó idején tudomásom sze­rint autókiállításnak ad otthont a pécsi sportcsarnok, így más helyszínt kellett keresni - vála­szolta lapunk érdeklődésére a fő­titkár. - Nem tagadom Miskolc felé is puhatolóztunk, de jelen ál­lás szerint szinte biztos, hogy Szolnokon lesz a meccs. Arra a kérdésre, hogy miért kell szinte minden válogatott mérkőzést Pécsett játszani, Bodrogváry Iván azt válaszolta: az MKOSZ elnöksége döntött úgy, hogy az idei hazai Eb-selej­tezőknek a baranyai város adjon otthont. Nem is lehetne Legutóbb 8 éve volt Miskol­con női válogatott kosárlabda­mérkőzés, amikor Izrael ellen játszott nemzeti csapatunk ba­rátságos meccset (ezen a mér­kőzésen lépett először pályára a DKSK-hoz most visszaigazolt Ambrus Erzsébet, aki ezenkí­vül további négy alkalommal játszott még magyar színek­ben), mig a legutóbbi női válo­gatott tétmérkőzést 21 éve ját­szották a borsodi megyeszékhe­lyen, amikor az Eb-döntő egyik csoportmeccseinek helyszíne volt a miskolci városi sport- csarnok (ezeken az összecsapá­sokon két diósgyőri kosaras, Medgyesi Judit és Winter Ilo­na is pályára lépett). Ami már most biztos: ez a meccs nélkü­li sorozat tovább folytatódik, hiszen a csarnok foglaltsága Károlyiékat (elöl) nem láthatjuk válogatott mezben Miskolcon (Fotó: MTI) miatt akkor sem lehetne mér­kőzést rendezni, ha a szövetség vezetői ezt akarnák.- A sportcsarnokot szeptember 25-re már lefoglalták, az egyik egyháznak lesz egész napos prog­ramja ezen a szombaton - vála­szolta érdeklődésünkre Afonyi László, a Miskolci Városi Sport- központ igazgatóhelyettese. Angliáért húzza a gázt a magyar „salakos” válogatott A sérült Tihanyi Sándor csütörtökön ad választ arra, hogy vállalja-e a versenyzést Gyula (ÉM - JLI) - A sa- lakmotoros-válogatott csapat- vezetője, Nagy Róbert a ked­di trénig után kijelölte a ma­gyar csapatot. A szombati gyulai Világkupa­selejtezőn Tihanyi Sándor, Vi- da Szabolcs, Magosi Norbert, Stefáni Attila, és Szatmári Lász­ló révén léphetnek tovább a mieink. Az „ötösben” azonban van egy. kérdőjel, jelesül Tihanyi szemé­lye, aki a lendvai Európa-bajno- ki középdöntőben sérült rá a már sérült kezére: a 41 éves deb­receni motoros elmondása sze­rint csütörtökön ad választ arra, hogy vállalni tudja-e a gyulai fel­lépést. Amennyiben nem, akkor a tartalékból Kovács Zsolttal egé­szül ki az együttes. Felrobbant- A tegnap délelőtti edzésen Tihanyin kívül mindenki motor­ra ült, s mind Magosi, mind Stefáni úgy nyilatkozott, hogy mindent megtesznek a sikerért - mondta Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc elnöke, aki a helyszínen tekintette meg a mieink ráhan­golódását.- Úgy érzem nagyon együtt van a csapat és mindenki bizo­nyítani akar. Versenyzőnknek, Szatmári Lászlónak viszont fel­robbant a motorjának alja, amit a tavalyi világbajnok, Nicki Pedersen egyik szerelője, Baráth Lajos azonnal kezelésbe is vett. Nagy a tét A viadalnak egyébként óriási a tétje, ugyanis a részt vevő gár­dák közül csak a győztes jut be az angliai Világkupába. A gyu­lai verseny legjobbja nem is akármilyen mezőnybe jut, mert augusztus 2-án Eastbourne-ben a világbajnok svédekkel, a házi­gazda angolokkal és a klasszisok­kal felvonuló lengyelekkel mér­kőzhet meg. ÉCYAIf A gyulai salakmotoros Világkupa selej- Z&iMm tezŐje szombaton 17 órakor kezdődik a helyi salakmotor-stadionban. ŐK „MECCSELNEK” GYULÁN Ausztria: Fritz Wallner, Manuel Hauzinger, Norbert Grögler, Mario Özeit, Olivér Özeit Oroszország: Denis Saifutdinov, Román Ivanov, Viktor Golubovskij, llya Bondarenko, Sergey Eroshin __________________ Szlovénia: Matej Zagar, Izak Santej, Jernej Kolenko, Denis Stojs, Primoz Legan, Ales Kralilc_________________'_______________________________________________ Magyarország: Szatmári László (Speedway Miskolc), Magosi Norbert, Stefáni Attila, Tihanyi Sándor, Vida Szabolcs. Tartalék: Kovács Zsolt

Next

/
Thumbnails
Contents