Észak-Magyarország, 2004. július (60. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-30 / 177. szám
2004. július 30., péntek ÉSZAK-WAGYAROBSZAG é AKTUÁLIS / 3 0 Koncert, máshol. A Tapolca-fürdői esték sorozat keretében a Tapolcai Strandfürdőbe ma este 8-ra meghirdetett Dés László lemezbemutatót a rendkívüli időjárás miatt az Ifjúsági és Szabadidő Házban este fél 9-től hallgathatja a közönség. 0 Beiratkozás. A Földes Gimnázium levelező és a Budakalász Gimnázium esti tagozata beiratkozást tart a következő tanévre. Augusztus 4-én 8-tól 10-ig és 15-től 17 óráig a miskolci Hősök terére várják az érintetteket. 0 Világnap. Az anyatej világnapja alkalmából a Diósgyőri Kórházban népszerűsítik ma délelőtt fél 11-től az anyatejes táplálást a megyeszékhely III. kerületében dolgozó védőnők. NÉZŐPONT Liszkay László e-mail: liszkay@eszak.boon.hu Együtt az ár ellen Bajban ismerszik meg az ember, s azt hiszem, az észak-abaúji .árvizes helyzet során megismerhettük azt az erőt, ami a természet erejénél is erősebb. Ez az erő nem más, mint a lelkierő, amely csakis ránk, emberekre jellemző. Az adott szituáció kihozza a lélekből a valós egyéniséget, az emberbaráti szeretet létét, a község és város iránti lojalitást, illetve azt is megtapasztalhatjuk, hogy az emberi mentalitás függ a körülményektől, ráadásul életveszélyes körülményektől. A körülmények pedig időnként csodákra képesek, hiszen a gönciek, telkibányaiak, göncruszkaiak óriási tettet hajtottak végre három nap alatt, mondhatni külső segítség nélkül mentették a menthetőt a településeken. Szervezték a munkát, evakuáltak, s az külön kiemelendő, miszerint a mentés idején nem volt ÁFÉSZ elnök, polgármester, jegyző, cigány kisebbségi önkormányzati vezető, vasutas, bolti eladó, könyvelő, vagy éppen munkanélküli a gáton. Csakis emberek, hatalmas lelkű emberek dolgoztak éjjel és nappal - szinte megállás nélkül. M intha egy-egy család védekezett volna hétfőtől szerdáig Észak-Abaújban, a pánik legapróbb jele sem mutatkozott. Mindenki tette a dolgát, feladatellátás közben pedig eszükbe sem jutott a kimerült megyei vis maior keret utánpótlásának ügye, illetve a kormányzati, önkormányzati és biztosítási hivatalok bürokratikus rendszerének kérdése. Elmaradt a csipkelődő vita, miközben a született okoskodókat a szó sem érte. Mert bizony a megáradt Csenkő és Gönci patak elleni harc nem gyerekjáték, hanem kőkemény férfimunka volt... VILLÁMV0KS Jobb gazdák lettek volna Előző kérdésünk: Jobb gazdái lennének-e az államnál az önkormányzatok a Tokaj Kereskedőháznak? Mai kérdésünk: Segít-e az állam az eső miatt bajba jutott megyénkben településeken? BEI ÉSZAK-MAGYAR0RS2ÁG * Szavazatát leadhatja: www,beton.hu Megbékélt tegnapra az abaúji természet A hirtelen jött áradás után megkezdődhetett a helyreállítás Göncön és környékén... Gönc, Göncruszka, Telkibánya (ÉM - LL) - Az elmúlt napok során kialakult igazi vészhelyzetet követően csütörtökre konszolidálódott a helyzet Göncön, Telkibányán és Göncruszkán is, a Csenkő és Gönci patak vízhozama jelentősen csökkent. Göncruszkai lakásából ugyan kiköltöztettek egy hat tagú családot, de Urbán József göncruszkai polgármester elmondta, hosz- szabb időre szóló átmeneti szállást tudtak biztosítani Csendi Gusztávék számára. Az árvíz következtében jelentős az anyagi kár, ám az is kiderült, a legnagyobb veszteség a mezőgazdaságban keletkezett, hiszen a Göncipatak vizének egy része agrárül- tetvényekre zúdult. Vasúti betontalpak A veszélyeztetett Göncön szintén helyreállít a rend, s óvintézkedésekre nem volt szükség. Komolyabb kár a Gönci-patak menti Lamos család házában keletkezett, a lakás alapja ugyanis a meder széle. Az észak-abaúji város polgármestere, Molnár János felhívta a figyelmet, miszerint a vízszint drasztikus csökkenése megmutatta az igazi statikai problémát, s a veszélyt úgy sikerült elhárítani, hogy a lakás sarkát vasúti betontalpakkal erősítették meg. Rengeteg törmeléket hordott le a Gönci-patak, a medertakarítás pedig folyamatos, és a polgármester sajnálatát fejezte ki, ff....................... Tárgyalásokat kezdeményezünk a kárenyhítés finanszírozási ügyében. Molnár János POLGÁRMESTER .................................................ff miszerint a megyei vis maior alap kimerülését követően nem számíthatnak a gönciek komoly állami segítségre. A telkibányai Csenkő patak szintén elcsendesült, s már a helyreállításra koncentrálnak. Az elsodort Kossuth utcai hidat építik újjá - tájékoztatott Mester Lászlóné polgármester - de ez a legfontosabb, hiszen a Kossuth utca öt lakása csak a patakon átívelő hídon közelíthető meg. Buzgárok nélkül A község menti víztározó gátja szintén kiállta a próbát, még csak buzgárok sem keletkeztek a gát külső oldalán. ÖN .Ti www.boon.hu http:/ hlrek.boon.hu A régió friss híreivel! I KÉPTÁR: Küzdöttek a vízzel Észak-Abaújban úrrá lettek az elemeken. Az esőzés nyomán keletkezett ár visszahúzódott, kezdődhetett a helyreállítás. (Fotók: Liszkay László) A jó termés fele bent, de mi lesz a többivel?! Az esőzés miatt drágulhat a betakarított gabona - szárítani kell Miskolc (ÉM - FL) - Megyénk gazdálkodói az aratás közepénél tartanak. Az árpa, a búza nagyon szép, a tavalyit jóval meghaladó, átlagosan 4,5 tonnás termést hozott - eddig. Hogy a másik felével mi lesz, az most kizárólag az időjárástól függ.- Az eddig betakarított termények mennyiségével és minőségével minden gazdálkodó elégedett. Most viszont állnak a kombájnok, nedvesedik a búza, a záporok, viharok által ledöntött kalászokat kezdi felnőni a gyom. Ha folytatódik a rendkívül csapadékos időjárás, a kivételesen jó termés mennyiségének csökkenésével, minőségének romlásával, és többek között a szárítás miatt a költségek tetemes növekedésével kell számolni - nyilatkozta Dósa Leventéné, a Mezőgazdasági Érdekvédelmi Szövetség megyei munkatársa. A kukoricának jó Az eső még kedvez a most csövelő kukoricának, a fejlődésben lévő cukorrépának, még nem árt a virágzó napraforgónak, de már kárt tehet a gyümölcsösökben, és kiváltképpen a szőlőkben. Fürt vizsgálat- Fürtvizsgálatok alapján a várható termés igen jelentős lehet, de támad a szőlőlisztharmat és a peronoszpóra. Termésünk most alapvetően attól függ, hogyan tudjuk megvédeni szőlőinket a betegségektől - figyelmeztet Zsolnai Gábor, a megyei növény- és talajvédelmi szolgálat igazgatóhelyettese. Anyatej: test, lélek Miskolc (ÉM) - Az Anyatej Világnapja alkalmából megyénkben több helyütt is rendezvényekkel hívják fel a figyelmet a szoptatás fontosságára. Tegnap például a Gyermekegészségügyi Központ anyaszállásán. Szó volt arról is, az anyatej a csecsemő legideálisabb tápláléka: az anyai szervezetben termelődő tej védelmet biztosít a betegségek ellen. Emellett a szoptatás, a kölcsönös lelki élmények révén egy életre meghatározzák az anya-gyermek kapcsolatot. Több a bor, mint amennyi szőlő termett Aránytalanul olcsó italok a hazai piacon Miskolc (ÉM - OlKa) - Vannak olyan palackozott borok, amelyek olcsóbban vehetők meg, mint amennyi a minőségi nedűknél csak a dugó, vagy az üveg értéke.- Régóta kérjük az Országos Borminősítő Intézettől és a kormánytól, hogy az előzetesen bevizsgált, majd forgalomba hozott borokat utólag is vizsgálja be, vegyen mintát, és győződjenek meg arról, valóban azokat a borokat forgalmazzák, mint amit az előzetes vizsgálatok alapján engedélyeztek. Ugyanis hazánkban jelentős a borfelesleg, jóval több van a piacon, mint amennyit az elmúlt évek terméséből el lehetett volna készíteni. Ráadásul olyan áron, ami megkérdőjelezi, hogy az a bor látott- e valaha tőkét - számolt be lapunknak Farkas Attila, a Nyék- ládházi Hegyközség elnöke, a Bükkaljai Borvidék Hegyközség Tanács alelnöke. Egy kis matematika A szakember elmondása szerint két kilogramm szőlőből készülhet egy liter bor. A tavalyi árakat nézve egy kilogramm kékszőlő 80 forint volt - ennek tükrében felteszi a kérdést: „így hogyan állítanak elő 190 forintos palackozott vörösbort?” De ugyanez a helyzet a fehér szőlőnél, iiletve a kis bögrecsárdák egy részénél, ahol kimért borokat árusítanak - teszi hozzá.- Ez a tisztességes termelők munkáját is rontja, arról nem is beszélve, hogy a magyar borok hírét rontja. Az értékeinkre, a kialakuló jó hírre nagyon vigyázni kell. Példaként ott van Ausztria, ahol fagyállóval hamisították a borokat, vagy Olaszország, ahol marhavérrel színezték a bort, s évtizedek kellettek, hogy újra helyreállítsák a hírnevüket - mondja. Vissza kell szorítani Mint hozzáteszi, mindez azért is káros, mert a csökkenő szőlő- területek és a termeléskiesés ellenére a borpiacon továbbra is jelentős borfelesleg mutatkozik. Ebben a helyzetben pedig alapít....................... Ha a szükséges szőlő ára 160 forint, hogyan készülhet 190 forintos bor? Farkas Attila elnök .................................................ff vető érdek a gyenge minőségű, szabálytalanul forgalomba hozott borok kiszűrése. Az érintett szervek, a termelők összefogására lenne szükség, s részben borrégiónként nagyobb ellenőrzésekre, komolyabb laboratóriumokra, illetve a szakmának is ki kellene szorítania a tisztességtelen előállítókat. Takarítják az Iszapot Tokajban Költségvetési javaslat Tokaj (ÉM - SFL) - Mint arról már beszámoltunk, hétfőn délután több mint negyven milliméter víz hullott a helységre, ami kedden és szerdán még tovább növekedett, elérte a százat. A legnagyobb károkat az első felhőszakadás okozta, iszaptömeg árasztott el ötven lakást, autók, mélyhűtő és mosógépek károsodtak. Sikertelen kísérletek Májer János polgármester már ezen az éjszakán megfogalmazta segítségkérő levelét Med- gyessy Péter miniszterelnöknek, ugyanis hiábavalónak bizonyultak azok a megelőzési kísérletek, amelyeket a városvezetés már négy éve szorgalmaz. A probléma megoldása lehetetlen önerőből. Hasonló esetekre EU-s kiírás (Fotó: Serfőző László) az államtitkárnak nincs, a megyei vis major kassza üres, a kormányzatnak kellene tenni valamit.- Velencéért, mint Világörökségért, nemzetközileg fogtak össze, talán a hasonló titulusú Tokaj is megérdemelne valamit hazai szinten - mondta lapunknak Májer János. Államtitkári találkozó A kárfelmérések megkezdődtek, folyamatosan érkeznek olyan számlák, amelyeket azon vállalkozók nyújtanak be, akik részt vesznek a helyreállításban és a takarításban. Májer János találkozott Nagy Sándorral, a MÉH politikai államtitkárával és felhívta a figyelmét arra. nem ártana, ha a következő költség- vetési ciklus összeállításakor foglalkoznának a belterületi vízrendezés problémájával. Ez nem kizárólagosan tokaji bosszúság... Esővíz és zagy Tokaj kétharmadán