Észak-Magyarország, 2004. július (60. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-24 / 172. szám

2004. július 24., szombat ÉSZM-MAGYARPRSZÁG $ MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /5 A falrészlet előtt... és egyebütt is telis-tele vannak panasszal az árusok. „Eddig csak toldozgattunk, foltozgattunk” Mezei László: Az igazi megoldás a piac átalakítása, felújítása lenne Miskolc (ÉM - HM) - Megértek a feltételek a Búza téri piac teljes, átfogó felújí­tására - mondta Mezei Lász­ló, a közterület-felügyelet ve­zetője. Amit most tesznek, az csak toldozgatás, foltozgatás - jegyez­te meg. Az idén 15 millió forin­tot terveznek rákölteni a miskol­ci piacokra, eddig 4 milliót hasz­náltak fel. Ám ez csak állag- megóvás: a cél, hogy megakadá­lyozzák a további romlást.- Úgy is mondhatnánk, kidob­juk az ablakon a pénzt - fogal­mazott. - Az igazi megoldás azonban az egész piac felújítása lenne. Elodázhatatlan volt a WC-k felújítása, miként a tisztasági festések, a vízvezetékek kicseré­lése, a csatorna kitisztítása (ez utóbbit az elmúlt 20 évben biz­tos, hogy nem tették meg), ám ezt az összeget inkább az átala­kításba kellett volna fektetni. Tulajdonos árusok Mezei László szerint az átala­kítás három alappilléren nyu­godna. Egyrészt a piacot nem szabad eladnia a városnak. Más­részt a tulajdonosnak meg kell találnia a megfelelő befektetőt. Ehhez pályázatot kell kiírnia. A harmadik alappillér az, hogy a vállalkozó szellemű árusokat be kellene vonni a tulajdonlásba. A felügyelet vezetője szerint erre volna is igény, legalább 40-50 ta­gú az az aktív réteg, akikre szá­mítani lehetne.- A második pillérrel vannak gondjaim - jegyezte meg Mezei László. - Minden jel arra utal, nem tárgyalja az ügyet szeptem­berben a közgyűlés. Márpedig amíg ez nem történik meg, ad­dig nincs pénz a munkálatok megkezdésére. Parkolók a piacon A közterület-felügyelet vezető­je szerint, ha zöld utat kapná­nak, már télen elkezdődhetnének a munkálatok. (Tanulmányukat olvasta a polgármester, és jónak találta - mondja Mezei László.) Eszerint tavaszra már felújíta­nák a vásárcsarnok pincéjét, s oda leköltözhetnének az árusok. Ha a második ütemben elkészül­ne a fenti rész is (az átalakítás­Mezei László, a közterület-felügye­let vezetője ra számításai szerint egymilliárd kellene), akkor ott is árusítás folyhatna. A kint felszabaduló részeken parkolókat építtetne a közterület-felügyelet vezetője. A fal felépítését ő is elhibá­zott lépésnek tartja. Elmondta: az EU-ban alapkövetelmény, hogy egy piac körbe legyen ke­rítve. Ám szerinte a fal felépíté­sét akkorra kellett volna hagy­ni, amikor elment az utolsó mal­terkeverő is. HÍRCSOKOR 0 Tisztújítás. Tisztújító közgyűlést tartott az MDF Miskolci Szervezete július 19-én. Az MDF miskolci elnöke dr. Kovács László lett. 0 Szabad szemmel vagy saját távcsővel nézhetjük a Miskolc fölötti eget. Vagyis: átmenetileg szünetelnek a pénteki távc­söves bemutatók a Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóban. Mihelyt kijavítják a kupolát, ismét a nagyközön­ségé (is) a csillagda. JEGYZET Egy darab fal Hajdú Mariann E-MAIL: mariann.hajdu@eszak.boon.hu Szombat délelőtti program volt haj­dan, hogy édesanyámmal és a húgommal hármasban elindultunk a piacra. Anyánk ment elöl, mi mögötte, cipeltük a kosarat, gyűlt benne a krumpli, alma, karfiol, s vi­hogtunk, hogy ő az úriasszony, mi pedig a segédek. Akkor még jártak az emberek piacra, ma egyszerűbb mindent a multiknál meg­vásárolni. Hogyan lehetne visszaadni a piac régi rangját? Javítani a színvonalán? Hogy ne a cigiárus, az ellopott pénztár­cák jussanak róla mindenki eszébe? Mis­kolc egyik legégetó'bb problémája a Búza téri piac és környéke rendezetlensége, már régen bevallották ezt a politikusok. Elképzelések, sőt tervek pedig voltak (s vannak is), a mindenkori városvezetés fontos kérdésnek tartotta, tartja a piac ügyét. Sőt, nemcsak azt, hanem az egész környék rekonstrukcióját, kapcsolódván a belváros rekonstrukciójához. Ám az el­múlt évtizedben mégsem történt semmi. Csak az elkerítő fal építését kezdték el, aztán hagyták félbe. Beleöltek milliókat, s elkészült egy torzó. S közben az is kide­rült, fölösleges is. Itt tartunk most. Túl nagy mozgási le­hetőség nincs: vagy lebontják vagy to­vábbépítik. Ha lebontják? Pocsékba megy a hatalmas összeg. Ha továbbépítik...? Most ez tűnik a jobb megoldásnak, de akkora most nem lesz, mint eredetileg tervezték. Kérdéses, mi sül ki a dologból. Hoz-e változást a környék életében, ha elké­szül? javul-e általa a városkép? S lesz-e a megálmodott rekonstrukcióból a közeljö­vőben valami? Hiszen ahhoz pénz kelle­ne: pályázatokat nyerni, tőkeerős partnert találni. Addig - tudjuk már - minden csak terv, bár lenne több annál. Bírálja a terveket, hiányolja a tetteket a piacosok egyesülete, a „kofakamara” elnöke Vajon mikor lesz Miskolchoz méltó a piaca? (Fotó: Bujdos Tibor) kallja erre. - Az új piaci veze­tésnek felajánlottam az együtt­működést. Azóta sem történt semmi. Minden úgy megy, mint eddig, de akkor mi szükség volt a vezetőcserékre? - teszi fel a kérdést. Miskolc (ÉM - BAL) - Min­denki korszerűsítést tart szükségesnek, a jelenlegi piaci állapotokkal senki sem elégedett - de talán senki annyira nem, mint a piaco­sok. Az árusok tavaly saját érdekvédelmi szervezetet ala­kítottak Bányai Lajossal, e szerve­zet vezetőjével beszélgettünk a tapasztalatokról. A „kofák” egye­sületének elnöke elmondása szerint a kevesebb mint egy év alatt nem sikerült igazi áttö­rést elérniük. Pedig változtatni volna min.- Egyre nagyobb szükség van az összefogásra, közös fellépésre. Az előző piacvezetés idején fel­halmozódott problémák megoldá­si ......................... A Búza téren egy árus kifizet egy év­ben, mondjuk, 600 ezer forintot. És mit kap érte? aki felvállalja - mondja. Bányai Lajos szerint később sokan bíz­tak az új városvezetés, majd az új közterület-felügyeleti veze­tés tenni akarásában: látni vél­ték a pozitív hozzáállást. „De úgy néz ki, vajmi kevés valósul meg, csak elodázzák ők is a feladatokat.”- Sikerült már a Zsarnait le- zülleszteni, át is került Nyíregy­házára a kereskedelem súlypont­ja; aki megnézi, láthatja, miért. A korszerű piac működtetése a városnak is biztos jövedelem. Ezt Miskolc is felismerte, de nem tett érte - véli az elnök. A fő gond, hogy az itteni bevételt (a piacokon, szakhatóságán ke­resztül, bérleti díjat szed, illet­ve büntet az önkormányzat) a tu­lajdonos nem forgatja vissza az árusítóhelyek fejlesztésébe. Sőt, az árusokat, a bérlőket sem sar­Bevételt kell produkálni Bányai Lajos a folyamatos rendőri jelenlétet is hiányolja, de a közterület-felügyelet valódi piacfelügyeleti funkcióját is. Sze­rinte a felügyeletet csak az moz­gatja, hogy bevételt kell produ­kálnia, s mivel nem sikerül ér­tékesítenie a mintegy ezer hely mindegyikét, érdeke a minél több büntetés. Az elnök a fejlesz­tési terveket se érti.- Pont ott kezdik a bekerítést, a falépítést - a buszpályaudvar felé -, amerre a bővítési lehető­ség esne? És miért kell fal, kör­be, szorosan? Mi lesz, ha tűz üt ki? Menekülni csak a kis kapu­kon lehet majd? A piac szerin­tem azért piac, mert könnyen megközelíthető. Bányai Lajos EGYESÜLETI VEZETŐ ....................................................W sára ma sem látjuk a garanciát - fogalmazott. Mint emlékezte­tett, a piaci gondok a kilencve­nes évek közepén váltak súlyos­sá. Akkor mintha a város veze­tése felismerte volna, hogy a fej­lődés érdekében tenni, beruház­ni’ kell, ám a nekibuzdulás ha­mar elakadt. - Szó volt a Búza tér és a Zsarnai átalakításáról, bekerítésről, villanyvilágításról, aljzatjavításról, költöztetésről, bővítésről. De végül nem foglal­kozott ezekkel senki, nem volt, A magasabb, sátras bérleti dijat... A nyilatkozó Bányai Lajos példákkal szolgál „A Búza téren egy árus kifi­zet egy évben, mondjuk, 600 ezer forintot. És mit kap érte? Semmit. Egy üres placcot. Ha a bérlő kétmillióért rendbehozza a hentesboltot, nem vonják le a bérleti díjából, még attól is félnie kell, hogy kiteszik, hiszen indoklás nélkül felbonthatják a szerződését. Akkor miért költ­sön rá? Elég megemlíteni, hogy hetekkel a jégverés után még mindig lyukas a sátortető, az eső az árusok nyakába csorog.” „Élő példa a dinnyéé. Sátor­ból árulva a bérleti díj négy­zetméterenként, naponta 130 forint. Sátor nélkül, a szabad ég alól 70 forint. A dinnyeáru­sokat kötelezték, saját költsé­gen húzzanak fel az átlag 15 négyzetméteres standjuk köré ketrecet. És onnantól a piac üzemeltetője a magasabb, sát­ras bérleti díjat szedi tőlük...” „Nem megoldott a parkolás, az áru lepakolásához fél órára lehet megállni, ha túllépi, máris büntetik. Ez is az inflációt ger­jeszti, drágább lesz a termény, a vevő meg inkább elmegy a nagyáruházba. Minden nehéz­ség, díjemelés, büntetés, amit a kereskedőknek ki kell fizetniük, megjelenik az árban, a terményt drágítja, tehát a fogyasztó fize­ti meg. Ez kinek jó? - teszi fel. a kérdést Bányai Lajos” Álljunk el a platánok alól Miskolc (ÉM - FL) - A megyei nö­vény- és talajvédelmi szolgálat tájékozta­tása szerint a közterületi platánfák növényvédőszeres permetezését Miskolc polgármesteri hivatala megbízásából jú­lius 26-án, 27-én (hétfőn és kedden) éjsza­ka (rossz idő esetén az ezt követő első al­kalmas éjszakákon) végzi. A permetezés a csipkéspoloskák és a fák gombabetegségei ellen irányul. A felhasz­nált készítmények az alkalmazott dózis­ban emberre és magasabb rendű állatok­ra veszélytelenek a beszáradás után. Be- száradásig (a permetezést követő 2-3 óra) a frissen kezelt fák alatt lehetőleg nem szabad tartózkodni.- Kérjük a személygépkocsi-tulajdono­sokat, hogy ezen időszakra a platánfák alól szíveskedjenek gépjárműveikkel eláll­ni, a munkálatok megkönnyítése és a gép­járművek megóvása céljából. Az előírások miatt permetezni csak este 10 és hajnali 3 óra között szabad. Az okozott zaj miatt az érintett utcák lakóinak megértését kér­jük - nyilatkozta Zsolnai Gábor, a megyei növény- és talajvédelmi szolgálat igazga­tó-helyettese. Megkérdeztük Miskolc polgármesterét A város nem kívánja Miskolc (ÉM - HM) - A bel­város átalakulásának legyen kristályosodási pontja. Szerin­tünk ez a Búza tér, a vásár- csarnok. A piac rekonstruk­ciójára nyilván nem a „kínai nagy fal a megoldás”. Káli Sándor, akkor még pol­gármesterjelöltként nyilatkozta a fentieket lapunknak 2002 ok­tóberében. Megtörténik-e a piac, s a Búza csak annyit válaszolt: igen. Megjegyeztük, az egész piac rekonstrukciójáról volt szó a választási ígéretben, nemcsak egy fal felépítéséről. Most is terveztetnek A polgármester elmondta: ter­vek készültek, s terveztetik is az árucsarnok és pincéje megújítá­sát, ám az ehhez szükséges pénz­forrást (közel másfél milliárdi’a lenne szükség) még nem sikerült előteremteni. Mindemellett ter­vezik a piac teljes bekerítését is. Megemlítettük: korábban fel­vetődött az is. hogy ha a város bővíteni, a rekonstrukcióhoz nincs pénz kozva megjegyezte - említettük a város vezetőjének -, hogy a pia­cot üzemeltetők a bevételek növe­lésében érdekeltek, nem a fejlesz­tésben. A bevételből igen keveset forgatnak csak vissza. Megoldást találni Káli Sándor megjegyezte: az elmúlt 10 évben semmiféle fej­lesztés nem történt a piacon, er­re próbálnak most megoldást ta­lálni. Arra a kérdésre, hogy a piac rekonstrukciója hogyan illeszke­dik majd a belváros rekonstruk­ciójához, a polgármester csak annyit válaszolt, az csak európai uniós pénzekből valósítható meg, a finanszírozási lehetőségekről az ősz elején tárgyal a város az uniós szakértőkkel. A piacok jö­vőjéről a szeptemberi közgyűlé­si ülésen tárgyalnak. Káli Sándor polgármester a Volánt megkapja, máshová he­lyezné a pályaudvart, s az irány­ba bővítenék a piacot. Káli Sán­dor szerint ilyen tervek fel sem merültek. A piacot nem kíván­ják bővíteni. A fal építését, ha már - a polgármester szerint - ez a téves beruházás elkezdődött, befejezik, hogy ne kelljen a le­bontására költeni. így arról az ol­dalról lezárják a piacot. Az áru­sok képviselője lapunknak nyilat­www.boon.hu http: . forum.boon.hu Szóljon hozzá! Miskolc és környéki kiadás .......................................................................................................................................................—mim...... A piac lényege, hogy megközelíthető

Next

/
Thumbnails
Contents