Észak-Magyarország, 2004. július (60. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-19 / 167. szám
2004. július 19., hétfő ÉSZAKMAGYARORSZÁG# RÖVIDEN 0 Újságtolvaj róka. Tyúk- helyett újság- lopkodásra adta fejét egy róka Kansasban. A károsultak heteken át próbálták elcsípni hírlapjaik hajnali tolvaját, és nagyon korán kelő kocogóra gyanakodtak, mígnem Steve Thompson fogorvos fülön csípte a rókát, újságokkal a pofájában. 0 Felbosszantották. Meggyilkolta egy moszkvai játékterem biztonsági őre az egyik látogatót, egy másikat megsebesített, ezt követően pedig magával is végzett. A 22 éves biztonsági őr, aki első munkanapját töltötte a játékteremben, tüzet nyitott egy kompániára, akik még hajnali ötkor sem voltak hajlandóak távozni, s ezzel felbosszantották az őrt. Björk: jön az új album Berlin (MTI) - A hírek szerint a népszerű popénekesnő, Björk ötödik stúdióalbuma, mely a Medulla címet viseli, augusztus 30-án jelenik meg - tudósít az Anano- va. A 14 dalt tartalmazó albumon vendég- zenészként közreműködik többek között Dokaka (beatbox), a Faith No More énekese, Mike Patton, az énekes-dalszövegíró Róbert Yatt, valamint egy izlandi és londoni kórus. Björk egyelőre nem tervez az album megjelenését követően turnét. Különleges lemezt tervezett (Fotó: epa) NEMCSAK SZERENCSEN, DE SZERENCSEN IS AKCIÓS SUZUKI $ SUZUKI.- előlegbefizetés nélkül, akár 32 010 Ft törlesztéssel*- üzemanyagjegy-kedvezményként 240 liter- használtautó-beszámítás magas áron- hitellel terhelt autóbeszámítás + 1 kedvezmény * 1.0 GL Wagon R*- kedvezmények össze nem vonhatók A mi autónk izemanyag-foRyasztás: 5.5-7.5 litcr/IOO km CO,-kibocsátás: 130-175 g/km Az Ön márkakereskedője: Szerencsi Autó Kft. Szerencs, Gyár ú^A^I.: 47/362-1 11, 361-490 Fax: 47/362-ti ' Mobil: 06-30/9982-077 e-mail: t írencs@ mconet.hu Nyitva tartás: h.—p^^fTOO— 1 7.00, szó.: 8.00—12.00 «3ir7ifkri HIRDETÉS MEGÉR EGY MOSOLYT A pingvin bemegy a kocsmába, s kérdi a csapost:- Te, nem láttad a testvérem?- Hogy nézett ki?- Szerinted? További viccek: humor.boon.hu "RÓL NAPRA / 16 Elhunytnak nyilvánították A vak volt feleség és az anyós tévedett Moszkva (MTI) - Egy moszkvai taxisofőr csaknem fél éven át nem tudta, hogy halott, de már kezd a hatóság számára is világossá válni, hogy közben végig élt, és azóta se hagyta abba. Mindazonáltal teljesen még mindig nem számít élőnek. Oleg Lunkov akkor szembesült halálával, amikor a minap útlevélért folyamodott. A hivatal közölte vele, hogy már február haMoszkvában minden megtörténhet (Fotó: EPA) todika óta nem él. Erre Lunkov megkérdezte, hogy miként hal,t meg. A hivatal embere tájékoztatta a halottat, hogy a moszkvai metrón elkövetett robbantásos merénylet egyik áldozata. Ezek után Lunkov ellátogatott a számára legesélyesebb temetőbe, és nem feleslegesen: megtalálta a saját sírját is. Mint kiderült, halálhírét és temetését is volt feleségének köszönheti, aki azt hitte, hogy Lunkov a metrón utazott a tragikus napon. Az asz- szony azonban vak, és az anyját - azaz Lunkov volt anyósát - küldte el a holttest azonosítására, aki felismerni vélte vejét valakiben. Exhumált helyettes Mindezek után a rendőrség exhumálta Lunkov halott „helyettesét”, és vizsgálatot indított annak kiderítésére, a volt feleség nem vádolható-e csalással. Lunkov neve egyébként még mindig rajta van a merénylet 38 áldozatának hivatalos névlistáján. Tömegkarambol Róma közelében Húsz jármű ütközött Róma (MTI) - Hat ember életét vesztette és csaknem negyvenen megsérültek egy tömegkarambolban szombaton az olasz főváros közelében. Médiajelentések szerint az áldozatok között gyermekek is vannak. A súlyos baleset a Róma-Nápoly autópályán történt, ahol mintegy 20 jármű, köztük egy teheneket szállító teherautó futott egymásba az utat beborító sűrű füst miatt. A tűzoltóság közlése szerint az a sűrű füst miatt autópálya mentén lángra kaptak a szénabálák, az elöl haladó autóvezetők túl hirtelen és erősen fékeztek, és ez sorozatos ráfutásos ütközéseket okozott a Fiano Romano leágazás közelében. A halottak mindannyian égési sérüléseket szenvedtek. A tűzoltók éppen az égő bálákat oltották, amikor a tömegkarambol történt. Az autópályán szombaton különösen nagy volt a forgalom, mert sok olasz család most indult nyaralni, vagy már hazafelé tartott az üdülésből. If 4 / Gina már nagyon várta a nyarat, amit főleg barátjával és baráti társaságával fog eltölteni. Sokat szeretne pihenni, de azért a tanulást sem hanyagolja el. C53 www.boon.hu (Fotó: Ádám János) A Pét Shop Boys is fellép a Sziget fesztiválon A magyar szekció is „anyagerős”: színpadon a Tankcsapda, az Európa Kiadó és a Sziámi A Pét Shop Boys duója (Fotó: Archív) Budapest (MTI) - A brit Pét Shop Boys is fellép a Sziget fesztiválon, amely augusztus 4-én kezdődik az óbudai Hajógyári-szigeten. Az együttes az egyhetes rendezvény első napján ad koncertet a nagyszínpadon. A brit popzene egyik legismertebb csapata, a Pét Shop Boys visszajelzésével teljessé vált a nagyszínpad programja. Lesz Sugababes is Augusztus 4-én, szerdán egy reggae-klasszikussal, a Third World koncertjével nyit a Sziget nagyszínpada, majd a popzenét játszó Sugababes lánycsapat lép fel. Ezen a napon a magyarokat az Anima Sound System képviseli, majd a Neil Tennant és Chris Lowe alkotta „kisállatkereskedők”, azaz a Pét Shop Boys zárja az estét. Másnap a Zanzibar nyitja a sort, majd átadja a helyét a púnk-, fűnk-, pop-, metál-, diszkó-, főik- és rockegyveleget játszó Bloodhound Gangnek. Az ő fellépésüket a Kispál és a Borz koncertje követi. Ezt az estét a hiphop-szcéna egyik legjellegzetesebb figurája, Busta Rhymes zárja. A hét vége kezdetén a moldovai Zdob si Zdub nyitja a nagyszínpadot, majd a Soft Cell következik. Fellép a Sziámi, majd szombaton a húrok közé csap a népszerű debreceni Tankcsapda is. Zárásként a skandináv pop-metál-dark szekció egyik itthon is legkedveltebb sztárja, a The Rasmus zenél majd. A magyar szekció vasárnapi tagja az újra összeállt Sex Action, az est fénypontja pedig a metál nagyágyúja, az Anthrax lesz. Hétfőn a sikeres hazai koncertsorozat után a Szigetre újra ösz- szeálló Európa Kiadó is sokakat érdekelhet; este a műfajában kultuszhős, megannyi house-party sláger szerzőpárosa, a Basement Jaxx lesz látható és hallható. Titóék is jönnek A fésztivál zárónapján az Alkonyaitól pirkadatig és a Despe- rado című filmekből ismert zenekar, a rock-blues zenét játszó Tito and Tarantula lép fel. Őket követi a német púnk képviselője, a Die árzte, majd a magyar humorzenekar, a Belga lép fel. A nagyszínpad utolsó koncertjét a szigeten immár harmadszor fellépő Faithless adja. Az orvos, aki félaprrtotta páciense hímtagját Az eltiltott urológus egyelőre nem adott magyarázatot az esetről Bukarest (MTI) - Lenyisz- szantotta a műtőasztalon fekvő betege péniszét egy román urológus, majd a gazdátlanná vált szervet gondosan három darabra metélte. A köztiszteletben álló Naum Ciomu 58 éves urológus sebészt két hónapra - a vizsgálat lefolytatásának időszakára - kitiltották a kórház területéről. A megcsonkított 34 éves beteget egy plasztikai sebész gondjaira bízták, aki több helyreállító műtétet készül elvégezni a férfin, de nem sok reményt fűz az eredményhez. Ioan Lascar doktor szerint kicsi a valószínűsége, hogy a balszerencsés beteg valaha is normális szexuális életre lesz képes; ő célként azt tűzte maga elé, hogy a normális vizelet- ürítésre képessé tegye. A pénisz- amputálás egy bukaresti kórházban történt; a sebész egy herede- formálódást akart kiigazítani, amikor hatalmába kerítette a pillanatnyi elmezavar. A dologról azóta sem adott magyarázatot. DldO, a népszerű brit popénekesnő a Stravinski színpadon lépett fel a 38. Montreux-i Dzsesszfesz- tiválon. (Fotó: EPA) © s.t c=3~ I JEjJ j fej! j ő-