Észak-Magyarország, 2004. július (60. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-15 / 164. szám

2004. július 15., csütörtök ísm-mmmmm* SPORT / 10 HÍRCSOKOR 0 Aggteleken megkezdődött a Cseppkő open nemzetközi sakkverseny, melynek A-csoportjára harminckilencen, B-cso- portjára pedig tizenhármán neveztek. A mezőnyben izraeli és szlovák játékosok is vannak. A nevesebb hazai nemzetkö­zi mesterek: Emődi Barna (Hajdúböször­mény), Krutty Valér (Nagykanizsa), Párká­nyi Attila (Tapolca). A mai negyedik for­dulót 9 órakor kezdik. 0 Az internetes árverésen már 2,8 mil­lió eurónál (700 millió forintnál!) tart a licit arra a labdára, amelyet Dávid Beck- ham, az angol futball válogatott csapat- kapitánya a közönség közé bombázott a Portugália elleni Európa-bajnoki negyed­döntő büntetőpárbaja során. Újabb Reál Madrid-kiszemeít Madrid (MTI) - Florentino Perez, a Reál Madrid vasárnap újraválasztott elnö­ke mindent megtesz Patrick Vieira meg­szerzéséért, s akár 30 millió fontot is fi­zetne az Arsenal francia labdarúgójáért. A spanyolok első számú vezetőjét az sem zavarja, hogy a 28 éves klasszis korábban már kétszer adott elutasító választ, s a lon­doni klub is ragaszkodik a középpályás­hoz. Sőt, az Arsenal nemrég leszögezte, hogy Vieira nem eladó, de ez sem hatja meg Perezt. Andre Agassi 800. győzelme Los Angeles (MTI) - A viadal első ki­emeltje, Andre Agassi pályafutása 800. győzelmét aratta a 355 ezer dollár összdí­jazású Los Angeles-i tenisztorna első for­dulójában: a hazai nézők egyik kedvence a szintén amerikai Alex Bogomolov ellen nyert két sima szettben. A 34 éves Las Vegas-i sztár Jimmy Connors, Iván Lendl, Guillermo Vilas, John McEnroe és Ste- fan Edberg után mindössze a hatodik fér­fi játékos, aki a profizmus 1968-as beveze­tése óta el tudta érni ezt a bűvös határt. Agassi lett a hatodik (Fotó: epa) Megvannak az ellenfelek Miskolc (ÉM - PA) - Elkészítették a jövő héten megrendezendő férfi felnőtt te­nisz-csapatbajnokság sorsolását. Mint azt Tóth László csapatvezetőtől megtudtuk, a miskolci székhelyű MIVAS-Malév-Agárd gárdája a nehezebb csoportba került, vi­szont kétszer játszanak majd hazai kör­nyezetben, a Pünkösdhegyi Teniszcentrum pályáin. Ezek szerint hétfőn 11 órától Bu­dapesten a Tordas ellen szerepelnek, míg kedden 11 órától itthon a Fehérgyarma­tot fogadják. Csütörtökön ugyancsak a Pünkösdhegyen a Vasas lesz az ellenfelük, majd a hét végén - amennyiben az első két hely valamelyikén végeznek - követ­kezhetnek az elődöntők és a helyosztók. Kétszer játszanak Itthon A kerékpársport valamennyi szakágának képviselői bemutatkozhatnak Komlóstetőn Lengyel Tamás így örült tavaly a miskolci célban (Fotó: ém archív) Miskolc (ÉM - SZIS). - Az idei 2. Vodafone Bükk Bike Fesztivál nyitóeseményét a Tour de Hongrie miskolci szakaszának július 30-i befu­tója jelenti. A profik mellett az amatőrök is bizonyítási lehetőséget kapnak a kom- lóstetői versenyközpontban.- A tavalyihoz hasonlóan eb­ben az évben is a magyar kerék­páros körverseny miskolci etap- jának befutója adja meg a Bükk Bike Fesztivál alaphangulatát - fogalmazott a tegnapi sajtótájé­koztatón Egri Józsefné, a házi­gazda Komlóstetői KSK vezetője. - Ezt követően a kerékpározás valamennyi szakágának képvise­lői próbára tehetik ügyességü­ket, felkészültségüket, melyet remélhetően ismét több ezren te­kintenek meg a helyszínen. A július 30-31. programban új­donságot jelent a pénteki rövid­pályás cross-country, melyet es­te, kivilágított pályán rendeznek meg. Ezt megelőzően hazánk leg­jobb triálosa tart show-elemek- kel tarkított bemutató-versenyt. A szombati nap fő attrakcióját a bajnoki érmesekkel fémjelzett 4cross viadal és a BMX-sek durt jump versenye jelenti. Hasonló lesz Bartha György, a miskolci ön- kormányzat sporttanácsnoka el­mondta, hogy mind a Tour de Hongrie, mind pedig a Bükk Bike Fesztivál méltán kapott jelentős támogatást a várostól. Az eseményeken ugyanis nagyon sokan vesznek részt, mely növe­li a város jó hírét. Ez egyben biz­tosíték a hasonlóan színvonalas folytatásra. Hubay György önkormányza­ti képviselő kiemelte, hogy a miskolci kerékpársport támoga­tottságát nem befolyásolta az ön- kormányzati ciklusváltás. Az 1999-től napjainkig tartó rangos versenyekkel párhuzamosan azonban a szakembereknek fel kellene zárkózniuk az utánpót­lás-nevelés terén. így néhány év múlva talán miskolci sportolót is láthatunk a helyi nemzetközi erőpróbák legjobbjai között. ÉCTUif A viadalokkal kapcsolatban a . http://kksk.boon.hu és a www.tdh.hu internetcímeken, valamint a 30/525-7698, a 30/3058-158 és a 30/222-6063-as telefon­számokon lehet bővebb információt kérni. Külföldi kapitány a németeknél? Eddig senki sem vállalta fel az irányítást Látványban nem lesz hiány Ismét Miskolcra ér a Kelet-kör Hétvégén a Várfürdőben a strandröpisek Berlin (MTI) - Franz Beckenbauer, a német labda­rúgás legtekintélyesebb egyé­nisége azt jelezte, hogy első ízben külföldi töltheti be a Nationalelf szövetségi kapitá­nyi tisztét.- A tendencia jelenleg az, hogy külföldi lesz a válogatott szövet­ségi kapitánya - mondta Becken­bauer, akit a Bild című lap szerdán idézett így. A szövetségi kapitányi poszt három héttel ez­előtt üresedett meg, miután a csalódást keltő portugáliai Eb­szereplés után Ru­di Völler lemondott. A felkért edzők közül Ottmar Hitzfeld, a Bayern München volt mestere ki­merültségre hivatkozva utasítot­ta vissza ajánlatot, Ottó Rehhagel, az Európa-bajnoki címet nyert gö­rög együttes szakvezetője pedig 2006-ig érvényes szerződésére, va­lamint arra hivatkozott, hogy há­rom év alatt felépített egy csapa­tot, s nem akarja cserbenhagyni a hellén válogatottat. Félnek tőle Németországban azonban olyan vélemények is hallhatók, hogy valójában mindenki fél a poszttól, kockázatosnak ítéli meg, mivel egyáltalán nem biz­tos, hogy a mostani német válo­gatottal világbajnoki címet lehet nyerni 2006-ban hazai közönség előtt. Beckenbauer a szövetségi kapitány felkutatására hivatott négyfős bizottság elnöke. A tes­tület folyamatosan tanácskozik, de tagjai semmit sem árulnak el. Egyéb nyilatkozatokban nincs hiány. A Frankfurter Allgemeine Zei­tung (FÁZ) hivatkozik Rehha- gelre, aki a szintén szóba került Lothar Mattháusszal, a magyar csapat szövetségi kapitányával kapcsolatban úgy vélte, hogy él­vezi Beckenbauer támogatását és rendelkezik szaktudással. A Süddeutsche Zeitung ezzel ellentétben úgy gondolja, hogy Beckenbauer ismét távolságtar­tóvá vált Mattháus felkérésének gondolatával szemben. Az FÁZ szerint Beckenbauer azt mondta Mattháusról, hogy „csapatkapitányként a meghosz- szabbított karom volt. Sok hasz­nos beszélgetést folytattunk, ne­ki volt a legtöbb gondolata, a részletekbe is belemegy”. Be­ckenbauer szövetségi kapitány­ként, Mattháus csapatkapitány­ként szerzett világbajnoki címet 1990-ben, Olaszországban. A szóba került külföldi meste­rek közül a dán Morten Olsen és a holland Guus Hiddink udvari­asan, visszafogottan reagált a hí­rekre. Miskolc (ÉM - PA) - Az idei Országos Strandröplab­da Körverseny Tiszavasvári- ban vette kezdetét: a már hagyományos „Kelet-kör” harmadik állomását a július 17-18-án, Miskolcon, a Diós­győri Várfürdőben megren­dezendő erőpróba jelenti. A résztvevők a hegyek lábánál gyönyörű környezetben mérhe­tik össze erejüket a homokos pá­lyákon. A mérkőzéseket szomba­ton és vasárnap 10 órától rende­zik meg, és lehetőség van az első napon 9 óráig a helyszíni jelent­kezésre is. Akik még nem szerez­tek tapasztalatot a szabadtéri röplabdában, de szeretnék kipró­bálni annak szépségét, azok az úgynevezett családi és mix park­röplabda versenyeken tehetik meg mindezt. További programok A jó hangulatról - a meccsek mellett - lemezlovas gondosko­dik, valamint a sporton kívül az „Életmódnap” programjain is részt vehetnek az érdeklődők. Az Ankét Sátorban lesz többek kö­zött életmód- és lakberendezési ta­nácsadás, bőrgyógyászati előadás, kozmetikai és haj gyógyászati ta­nácsadás. Ezenkívül jóga-, fit- nesz-, küzdősport-bíemutató, és játszóház is várja a résztvevőket. É&TiíM Bővebb felvilágosítást a Kelet-körrel, illetve a miskolci versennyel kapcsolat­ban a 30/260-9349-es telefonszámon, vagy az ogvula@axelero.hu e-mail címen lehet kérni. Lothar Mattháus JEGYZET A kitartás bajnokai Berecz Csaba /N E-mail: csaba.berecz@eszak.boon.hu I ■ Bajnokok lesznek - válaszo­lom naponta többször a „Mi lesz a DVTK-val?" kérdésre. Hogy mikor és hol, azt sajnos még nem tudom, de érzem, hogy ebbó'l lehet valami. Ugye, hogy az optimizmus ragadós? Hogy ki miben, és kinek hisz, azt inkább hagyjuk. Én csak ab­ban, hogy augusztus 7-ig sikerül beszámolnunk arról, hogy az NB I rajtján ott lesz-e a legjobbak kö­zött a Diósgyőr. Fogynak a napok - közben fogynak a játékosok is - és egyre kevesebb a vakvágány. Az elmúlt egy hét sűrű eseménye­inek kuszaságában a különböző szálakat néha 2-3 kollégámmal a nap teljes egészében bogoztuk, és sajnos előfordult, hogy egyik-má­sik nyilatkozó állítását elfogadtuk kiindulási alapnak, mert ennek az ellenkezőjéről nem rendelkeztünk Ezeket a szituációkat.a leg­többen arra próbálták meg fel­használni, hogy saját magukat és vélt igazukat helyezzék előtérbe, és néha az volt az ér­zésünk, hogy mintha ezek az emberek elfelejtették volna, hogy nem rájuk vagyunk kíván­csiak, hanem arra, hogy mi lesz a diósgyőri focival. XX Őszintén elismerem, a sok handabanda között volt olyan csali, amire mi is ráharaptunk, de néhány napja úgy dolgozunk, hogy semmit nem fogadunk el igaznak, és úgy vagyunk vele, ha kell, akkor az atyaúristenig is elmegyünk (néhány napja az UEFA is elég volt), hogy bizony­ságot szerezzünk. Kicsit nehezíti a helyzetünket, hogy a szereplők közül többeket nehezebb megta­IóIr>• mint- o DinccrwnrnoL' nokságot nyerni - de ez legyen a mi bajunk. A lényeg, hogy ma már tisz­tábban látjuk, hogy min, vagyis inkább kiken múlik, hogy a DVTK indul-e az NB l-ben. (Azt most még hagyjuk - ha esetleg mégsem sikerül belekapaszkod­ni abba a hajszálba, ami az él­vonalat jelenti -, hogy kik azok, akik miatt ebbe a helyzetbe ke­rült a Diósgyőr. Ezt a legtöbb szurkoló - azok, akik hétfőn is tudták, hogy hová kell állni - tisztán látja.) 1. Alapfeltétel, hogy a mai napig a cégbíróságon a DVTK 1910 Kft. többségi tulajdonosa­ként nyilvántartott Ott Erzsébet üzletrészének elárverezését ne kezdje meg a végrehajtó. 2. Minimumnak, hogy a ne­vezési határidő lejártakor kifo­gásolt dokumentumok kivétel nélkül rendben - és pénteken délig az MLSZ-ben - legyenek. 3. Ugyancsak szükségesnek látszik, hogy a DVTK ügyvezetője (Guti Miklós) egy kérvényt juttasson el az MLSZ- be, kérve a szövetség elnöksé­gét, hogy tűzze napirendre a nv/Tk' iiavpf p<; változtam 3 rOPP a licencadó bizottság döntését, vagy kötelezze új eljárás lefoly­tatására a bizottságot, hogy a DVTK megkaphassa a nevezési feltételként szabott klublicencet. 4. Az MLSZ elnökségének a DVTK beadványát kedvezően kellene elbírálnia, amire akkor van jó esély, ha a DVTK 1910 Kft. új többségi tulajdonosa (Magyar Ernő) hazaérkezik Ma­gyarországra és az MLSZ elnök­ségi üléséig (július 20.) a szö­vetség szempontjából a három legfontosabbnak tűnő befizeté­sen (játékvezetői díjak, nevezési díj, ligatagdíj) túlesik, valamint igazolja, hogy megvan a 2004/05-ös bajnokságban való szerepléshez szükséges pénz­ügyi fedezet. Ha ezek közül csak az egyik nem sikerül, akkor lehet keresni új csapatot - annak, aki eddig is így csinálta (és itt most nem a játékosokra gondolok). A jó oldalon álló diósgyőri szurko­lók - az is, aki kezet csókol és az is, akit a drukkerkocsmások új taggá avattak - pedig marad­nak. Ok már bajnokok - a kitar­tás leeinbbiai.

Next

/
Thumbnails
Contents