Észak-Magyarország, 2004. július (60. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-12 / 161. szám

2004. július 12., hétfő ÉSMHAGYAB0BS1ÁG# SPORT / 10 HÍRCSOKOR 0 Ezüst és bronz. Goralszki László (Mis­kolci Sportiskola, edző: Hölcz Péter) 100 méter mellen ezüst, 200 méter mellúszás­ban bronzérmet szerzett a pár nappal ezelőtt Szegeden megrendezett „cápa” - korábban utánpótlás - bajnokságon. 0 Cseppkő Open. Nemzetközi nyílt fel­nőtt és ifjúsági sakkversenyt rendeznek Aggteleken, a rangos eseménynek a Cseppkő hotel július 13-18. között ad ott­hont. A több mint 400 ezer forintos pénz­díjas esemény médiatámogatőja az Észa k-Magya rország. Érik a meglepetés az egyetemen Miskolc (ÉM) - Az egyetemi körc­sarnokban vasárnap a 7. fordulóval foly­tatódott a korcsoportos sakkbajnokság országos döntője.- Többnyire az esélyesek vezetnek, a leány és a fiú 14 évesek között azonban érik a meglepetés - mondta Verőci Zsuzsa nemzetközi nagymester, a rendezvény főbírója. - A hétfői és a keddi játéknapon még bármi megtörténhet, hiszen az aranyérem várományosai egymás ellen küzdenek. Fokozódik a feszültség, egy hibás lépés is az elsőség elvesztését ered­ményezheti. A Spitzmüller, Bahor duó lett a legjobb bor­sodi célbaérkező (Fotó: Internet) Herczigék nyertek Veszprémben Veszprém (ÉM) - Herczig Norbert nyerte meg a Veszprém-ralit, az országos bajnokság ötödik futamát. A második helyen Bénik Balázs, míg a harmadikon Szabó Gergely végzett. A címvédő Bénik a második napon remekül autózott, s végül csupán 8.4 másodperccel maradt el a győztestől. Túri Tamás (Skoda Octavia WRC) és Tagai Tamás (Skoda Octavia WRC) műszaki hiba miatt nem tudta befejezni a Veszprém-ralit. Ez igaz az ózdi Elek Istvánra is, akinek kigyulladt a Toyota Corolla WRC-je, amit sikerült eloltaniuk. Veszprém-rali, végeredmény I. Herczig N„ Tóth I. (Skoda Octavia WRC) 1:26.2 óra, 2. Bénik B., Rácz B. (Ford Focus WRC) 8.4 mp h„ 3. Szabó G., Kerék B. (Skoda Octavia WRC) II. 6 mp h., 4. Aschenbrenner Gy., Percze N. (Mitsubishi Lancer Evő) 26.7 mp h., 5. Túrán F., Csökő Z. (Mitsubishi Lancer Evő) 1:32.4 p h., 6. Spitzmüller Csv Bachor B. (Mitsubishi Lancer Evő) 5:42.2 p h .......9. Botka K„ Mihalik P. (Mitsubishi Lancer Evő), ... 21. Balázs J., Pelyhe Gy. (Lada 2107), ...29. Veszprémi R., Kassai K. (Peugeot 306) Juventus: Trezeguet marad Torino (MTI/EFE) - Fabio Capello, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedző­je kijelentette, hogy a francia Dávid Tre­zeguet biztosan nem távozik az együttes­től, míg az eddig jobb oldali védőt játszó honfitársa, Lilian Thuram a jövőben kö­zéphátvéd lesz.- Trezguet a mi csatárunk marad, nem' engedjük el, mert szükségünk van rá. Thuram pedig a következő idényben kö­zépen fog futballozni. Ezenkívül is több öt­letem van a csapat átalakítását illetően, de ezeket egyelőre nem szeretném nyil­vánosságra hozni. Az biztos, hogy a Juventus új szisztémában fog játszani - je­lentette ki a nyáron az AS Romától távo­zott tréner. Nincs egyezség Capello szerint együttese jelenlegi ke­rete nemzetközileg is versenyképes, de ez nem jelenti azt, hogy vége az erősíté­seknek, sőt ismét együtt szeretne dolgoz­ni a brazil Emersonnal, aki ugyan már megállapodott a torinói klubvezetőkkel, ám a világbajnok középpályás átigazolá­sa még nem zárult le, mivel az AS Ro­ma és Juventus egyelőre nem jutott egyezségre. Az angliai Világkupa-fináléban a mieink! Igazi csapatként jutott a magyar salakmotoros-válogatott az augusztusi VK-döntőbe A miskolci Szatmári László (fehér sapkában) jól teljesített (Fotó: mtí) Gyula (HBN - BN, ÉM) - Szombaton az alföldi fürdő­város salakstadionja adott otthont a salakmotoros Vi­lágkupa selejtezőjének. A viadal előtt úgy tűnt, hogy az elvárás túl nagy terhet rak a mieink vállára, hiszen válogatot­tunk kicsit feszülten készült a megmérettetésre. S a viadal sem indul valami parádésan a mieink számára, hiszen az első futam után rögtön a szlovének vették magukhoz a kezdeménye­zést, s az 5. futamig kellett vár­ni arra, hogy Tihanyiék pont­számban utolérjék a déli szom­szédainkat, s először a 7. etap után vezettünk. De ezután bein­dult a magyar henger, s hol több, hol kevesebb ponttal, de mindig vezettünk. Amint az vár­ható volt, az első helyért vívott csatározásból az osztrákok „ki­vonták magukat”, míg az orosz válogatott végül a Szergej Erosinnal megerősített junior csapatukkal érkezett, de az ifjak a kezdeti megilletődöttségüket hamar levetkőzték, s a viadal vé­gére megközelítették a ma­gyar-szlovén duót. Jó az öreg a háznál A legfőbb riválisaink a szlo­vének voltak, akiknél Matej Zagar ejtette ámulatba a közön­séget, aki egyetlen futamában sem talált legyőzőre. De amíg a szlovéneknek csak egy verhetet­len Zagarjuk és egy jól teljesí­tő Santejük és Kolenkójuk volt, addig a mieink igazi csapatot alkottak, s az öt versenyzőnk­ből négyen motoroztak össze tíz, vagy ennél több pontot. Köz­ismert, hogy sokáig kérdéses volt Tihanyi starthoz állása, hi­szen a magyarok doyenje kézsé­rüléssel bajlódott, de végül el­vállalta a szereplést. S milyen jól tette! Kiderült, jó az öreg a háznál, hiszen a 41 éves Subi lett a legeredményesebb ma­gyar, s így elévülhetetlen érde­meket szerzett a végső győze­lemből. Parades mezőnyben húzhatják A magyarok ezzel a diadal­lal kiharcolták a Világkupá­ba jutást, ami azt jelenti, hogy részesei lehetnek a vi­lág legjobb 8 nemzetét felvo­nultató egyhetes angliai se­regszemlének. A mieink igen előkelő mezőnyben húzhatják majd a gázt augusztus 2-án Eastbourne-ben a Világkupa első napján, hiszen a világ­bajnok svédekkel, a házigaz­da angolokkal és a klasszi­soktól hemzsegő lengyelekkel kell megküzdeniük Szatmári- éknak. Világkupa-selejtező, Gyula 1. Magyarország 51 pont (Tihanyi 14, Vjda 4, Magosi 13, Stefán) 10, Szatmári 10) 2. Szlovénia 47 (Zagar 18, Kolenko 10, Santej 13, Legan 3, Kraljic 3) 3. Oroszország 42 (Sajfutdinov 5, Ivanov 10, Golubovskij 3, Bondarenko 14, ÉrosinJÓ) 4. Ausztria 10 (Waliner 4, Hauzinger 6, Grőgíer 5, M. Őzeit 0, 0. Őzeit 0) A norvég Thor Hushovd (képünkön) nyerte a francia ország­úti kerékpáros körver­seny, a Tour de Francé 8. szakaszát. Mivel a Lamballe és Quimper közötti 168 km-es etap végén az ausztrál Robbie McEwen jobban sprintéit a mezőnyhajrá során, mint honfitársa, Stuart O’Grady, ezért átvette tőle a pontver­senyben élen állónak já­ró zöld trikót. Eredmé­nyek, 8. szakasz, Lamballe-Quimper, 168 km: 1. Hushovd (nor­vég) 3:54:22 ó, ...21. Ullrich (német) a.i., ...33. Armstrong (ameri­kai) a.i. Az összetettben (sárga trikó): 1. Voeckler (francia) 33:03:36 ó, ...6. Arm­strong 9:35 p h., ...20. Ullrich 10:30 p h. (Fotó: EPA) Kikapott Argentína Chiclayo (MTI) - Meglepetés­re Mexikó legyőzte az egyik leg­nagyobb esélyesnek tartott Ar­gentínát a Peruban zajló labda­rúgó Copa America B-csoportjá- nak 2. fordulójában. Marcelo Bielsa argentin szövetségi kapi­tány szerint csapata jól játszott, s mindent megtett a győzele­mért, amely azért maradt el, mert minden helyzetet kihagy­tak a csatárai.- Ellenfelünk három középső hátvéddel és két védekező közép­pályással állt fel, s így nagyon nehéz támadni. Ennek ellenére hat-hét nagy lehetőségünk volt, de ezeket nem sikerült kihasznál­ni - magyarázta a vereség okait a tréner, aki továbbra is biztos együttese továbbjutásában. A kvartett másik mérkőzésén Uruguay a papírformának meg­felelően nyert Ecuador ellen, s ezzel a csoport élére ugrott. Eredmények: Mexikó - Ar­gentína 1-0 (1-0), Uruguay - Ecuador 2-1 (0-0). A csoport ál­lása: 1. Uruguay 4 pont (4-3), 2. Mexikó 4 (3-2), 3. Argentína 3, 4. Ecuador 0. Baumgartner Zsolt technikai okok miatt feladni kényszerült a hétvégi Brit Nagydíjat Silverstone (MTI, ÉM) - A papírformának megfelelően a hatszoros világbajnok Mi- chael Schumacher nyerte az 55. Forma-l-es világbajnok­ság tizenegyedik futamát, s a Brit Nagydíjon aratott dia­dallal már 100 pontos, csak Monte-Carlóban nem lett el­ső, ott kiesett. A Ferrari német világklasszi­sa F-l-es pályafutása 80. sikerét könyvelhette el, mögötte a finn Kimi Ráikkönen (McLaren- Mercedes) és a brazil Rubens Barrichello (Ferrari) végzett, míg Baumgartner Zsolt (Minar- di-Cosworth) a 32. körben kiesett. Kimi az elején A rajt után az élről induló Kimi Ráikkönen simán megőriz­te pozícióját, sőt kicsit el is hú­zott a többiektől. Mögötte Ru­bens Barrichello, Jenson Button, és a hatszoros világbajnok Mi- chael Schumacher következett. http://sport, boon.hu További cikkek A „Nagy Schuml” pezsgőzik Baumgartner Zsolt a 20. helyen fejezte be az első kört, előtte a Minardi-Cosworth másik pilótá­ja, Gianmaria Bruni haladt. Ál­landósult a 4 mp körüli különb­ség Ráikkönen és Barrichello kö­zött, a dél-amerikai versenyző többször is versenyen elért pá­lyacsúcsot „futott”. Aztán a 16. körben az első boxkiállások után már M. Schumacher száguldott az élen Ráikkönen előtt, a különbség 1.3 mp volt. Ezután Ráikkönen foko­zatosan dolgozta le hátrányát, (Fotó: MTI) gyakorlatilag körről körre gyor­sabb volt M. Schumachernél, ám a finn egyszer sem került előzé­si pozícióba. Mögöttük Button volt a harmadik, Barrichello a negyedik. A 32. körben Baum­gartner autója lelassult, majd meg is állt. A 41. körben a 8. he­lyen haladó Jarno Trulli nagy sebességgel a gumifalnak csapó­dott, majd a roncs többször át is pördült a tengelyén: pályára küldték a biztonsági autót, ezt kihasználva Ráikkönen és Barrichello is kiment szer­vizelésre. A Renault olasz piló­tája sértetlenül úszta meg a balesetet. Miután a safety-car el­hagyta a pályát, folytatódott a száguldás. M. Schumacher veze­tett Ráikkönen és Barrichello előtt. A hajrában M. Schu­macher fokozatosan szakadt el a finn pilótától, akit a Ferrari brazil klasszisa egyre jobban megközelített, de előzésre nem volt esélye. Az FI-B8 Brit Nagydíj végeredménye 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:24:42.700 6, 2. Ráikkönen (finn, McLaren- Mercedes) 2.130 mp hátrány, 3. Barrichello (brazil, Ferrari) 3.114 mp h., 4. Button (angol, BAR-Honda) 10.583 mp h., 5. Montoya (kolumbiai, Wllllams-BMW) 12.173 mp h., 6. Fisichella (olasz, Sauber-Petronas) 12.888 mp h. _________ Á Forma-l-es világbajnokság állása, versenyzők: 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 100 pont, 2. Barrichello (brazil, Ferrari) 74. 3. Button (angol, BAR-Honda) 53, ... 18. Baumgartner Zsolt (Minardi-Cosworth) 1. Csapatok: i. Ferrari 174 pont, 2. Renault 79, 3. BAR-Honda 67. Michael Schumacher „Nekem nyolcvan”

Next

/
Thumbnails
Contents