Észak-Magyarország, 2004. július (60. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-12 / 161. szám

2004. július 12., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG $ HÍRCSOKOR 0 Szúnyogot irtanak. Az idei második légi, kémiai szúnyogirtást tervezik július 13-án, holnap Miskolc közigazgatási te­rületén. Az alkalmazott szer emberekre és állatokra nem veszélyes, rovarokra, méhekre viszont igen, ezért a szórásnál méhkfmélő technológiát alkalmaznak. 0 Kaláka zárás. Ma tartják az idei Ka­láka folkfesztivál utolsó hivatalos prog­ramját. Este 7 órától az Avasi reformá­tus templomban Fassang László orgona­estjét hallgathatják meg az érdeklődők. Közreműködik: Palya Bea. NÉZŐPONT Elvis és a répa Balogh Attila E-mail: wmittv@eszak.boon.hu Amikor esetemben az egyetemre járás napirenden volt, úgy másfél évtizede, két akkoriban hangoztatott tény váltott ki ér­zelmi reakciót a hallgatókból. Az egyik - legalábbis a mi karunk te­kintetében -, hogy kétszer annyi embert vettek fel, mint amennyinek diplomát szánnak a végén. Ez az arány 1989 táján ijesztően hatott: miért kecsegtetik egyetemmel közülünk azokat, akiket utána tudatosan le akarnak morzsolni?... csak arra jó, hogy kiessen két-három-öt év a fiatalok életéből, ha­szontalanul. Akkor még nem is gondoltunk rá, hogy aki végzettséghez jut 1994-re, annak sem lesz biztos az elhelyezkedése az adott szakmában. A másik, ami eszembe jut, ennyi év távlatából, hogy jót kacagtunk a bulvárhí­reken, miszerint Amerikában, ahol egész más a beiskolázás rendje, az egyetem annyit ér, hogy még Schwarzeneggernek és Brooke Shildsnek, a két, hogy is mondjam, akkoriban nem elsősorban az eszükért tisztelt hollywoodi sztárnak is van diplomája (tudniillik nem színész­mesterségből). „Ilyen" felsőoktatási rendszerre nálunk nincs szükség, miért is lenne, gondoltuk. Ja, és még egy kiegészítő emlék: az NBA kosarasai (szinte) mind egyetemet, főisko­lát végzett sportemberek - de amikor az ottani sportszövetség intelligenciatesztet akart végeztetni a bajnokság résztvevői­vel, csak olyan kérdésekre mertek gon­dolni, mint például „szerinted él-e Elvis?", „hogy jobb a répa, nyersen vagy főz­ve?"... (Tényleg volt egy ilyen!) ^/lifelénk is nagyban „liberalizálódik", amerikanizálódik a (felső)oktatás. Több diák - több pénz az iskolának. A diplo­mái szintű tudás iránti igény is nő vajon a társadalomban, gazdaságban? Diákjaink hogy viszonyulnak a répához? És Elvishez? VILLÁMVOKS Csak a víz az érdekes... Előző kérdésünk: Tájékozódik-e stran­dolás előtt a víz minőségéről? Mai kérdésünk: Nemzetközi viszony­latban is megállja a helyét a magyar diploma? ö ÉSZAK-MAGVAR0RSZÁ6 # Szavazatát leadhatja: ' www.boon.hu AKTUÁLIS / 3 Különböző szintű diplomákra van szükség A miskolci rektor szerint is túlzsúfolt ma a felsőoktatás, de a kép nem egyértelmű... Miskolc (ÉM - BAL) - „Dip­lomagyár” - ezzel a kifejezés­sel illetik egyre többen nap­jainkban az egyetemeket; utalva arra, hogy a bevétel (állami normatíva) növelése érdekében „boldog-boldogta­lant” felvesznek. Összességében az egyetemisták létszáma irreálisan magas - csat­lakozott az eddigi rendszer kriti­W ........................ A magyar egyete­mek az elmúlt évszázadban világhírre tettek szert. Besenyei Lajos REKTOR .................................................M kusaihoz kérdésünkre adott vá­laszában Besenyei Lajos, a Mis­kolci Egyetem rektora. Azonban kifejtette: a kép nem ilyen egyér­telmű. A rektor úgy látja, a magyar egyetemek az elmúlt évszázad­ban világhírre tettek szert. Ám napjainkra az oktatással szem­beni igények módosultak: egyre inkább elvárás, hogy a tudást közvetlen gyakorlati célra hasz­nosítani tudó szakembereket ké­pezzenek. Szintek Az európai országok bolognai megállapodása szerint a tagálla­mok felsőoktatását úgy kell átala­kítani, hogy versenyképes legyen az amerikaival, és erősítse a gya­korlat orientáltságát. A folyamat eredményeként 2006-tól vezetik be az úgynevezett lineáris képzési rendszert (első szintje az alapkép­zés, a bachelor szint, 3 éves, dip­lomát és szakképzettséget ad, utá­na jöhet a mester, majd a dokto­ri szint). - Ilyen szintek a mai képzésben nincsenek - emlékez­tet a rektor.- A korosztály 40 százaléka egyetemre, főiskolára jár. Biológiai tény, hogy egy adott népességen belül az egyetemi szinthez való adottság, tehetség nincs meg a né­pesség közel felében. Egyetemeink túlzsúfoltak, az oktatói létszám fej­lődése ezzel nincs arányban, a ta­nár-diák közötti kapcsolat laza. Mást takar az amerikai, és mást a magyar egyetemi statisz­tika. Itt főiskolai-egyetemi hallga­tókat, Amerikában viszont széle­sebb skálát, a felsőfokú szakkép­Nincs munka, elmennek a végzettek Az ME tételes statisztikával nem rendelkezik, az azonban tudott, hogy az évente Miskol­con végzett háromezer diplo­más közül a térségben alig 10 százalék marad - nincs mun­kalehetőség. A jogászok na­gyon nehezen találnak helyet. A közgazdászoknál még nincs kiélezett helyzet, de a túlkíná­lat már érezhető. A mérnökök elhelyezkedésével nincs gond, ugyanígy a védőnők esetében sem. A bölcsészeknél, tanárok­nál, tanítóknál a kép már ár­nyaltabb, általános tapaszta­lat, hogy sokan nem a szak­májukban, de találnak helyet. Felkerekedtek huszonhármán Gombáról „Amit hallunk, az a mi zenei ízlésünknek egytől egyig megfelel” Miskolc (ÉM - SzK) - Soha ennyien nem voltak még gyermekkalán - fogadott bennünket lelkendezve egyik, szabadságon lévő kol­légánk szombat délelőtt a várárokban, ahol a színpa­don éppen az Esztenás húzta. Húzta, fújta hát, hiszen volt kinek: a színpad előtt egyre nőtt a táncoló tömeg, egyre hátrébb szorítva a bátortalanabbját, a táncra nehezebben vagy éppen még koruknál fogva nem is kap­hatókat. Fölszaporodtak Egy fiatal, kisgyermekes házas­pártól megtudjuk: velük együtt nem kevesebben, mint huszon­hármán kerekedtek fel a Pest me­gyei Gombáról.- Évekkel ezelőtt Edelényből költözött a falunkba egy pár, ők meséltek a Kalákáról, amelynek elmaradhatatlan rajongói. A kö­vetkező évben már négyen jöt­tek, aztán hatan, és így tovább, mostanra fölszaporodtunk hu­szonháromra. Mi, talán, hatod­szor vagyunk itt. Szép a környe­zet, a vár, már ez, önmagában is megéri. Az ár is megfelelő, ha csak egy-két jó koncertet kapnánk ennyiért, akkor is, nemhogy ennyit. Amit itt hal­lunk, az a mi zenei ízlésünknek egytől egyig megfelel. A környé­ken sok kis hangulatos hely Életkép, Kaláka fesztivál, 2004 van, ahol akkor is jól éreznénk magunkat. Egy fiatalasszonytól, bár közelebbit nem hajlandó elárulni magáról, annyit sike­rül megtudni: jó ideje Fran­ciaországban él, de itt nőtt fel. Mondhatni, a Kalákán. És a W ......................... Történhet bármi, a nyarunkban ez a biztos pont: a Kalákára mindig eljövünk. Nagy Krisztina néző, Eger ..............................ff kisfia sem újonc a gyermekka­lákán, először háromévesen vett részt. Véletlen volt, hogy (Fotó: Végh Csaba) a most tudtak hazalátogatni, de nagyon megörült, hogy egy­beesett a fesztivál idejével. Ki is használja, ahány programon csak tud, részt vesz. Példaképe: Becze Gábor Nagy Krisztina Egerből, szin­tén visszajáró:- Hatodik vagy hetedik al­kalommal veszek részt a fesz­tiválon, s visszajárónak te­kinthető a fiam is, András, aki mindössze 8 esztendős. Há­roméves volt, amikor kijelen­tette, hogy az ő példaképe Becze Gábor, a Kaláka nagy­bőgőse. Ez indította arra, hogy zenélni tanuljon. Hege­dül. Történhet bármi, a nya­runkban ez a biztos pont: a Kalákára mindig eljövünk. zéstől a doktoriig. A mi fogal­maink szerinti felsőoktatásban ta­nuló hallgatók 15-20 százalékát te­szik ki az általuk kimutatott lét­számnak. — Ha az itteni magas számot szétosztom a fentiek szerinti fel­sőoktatásban, akkor nem sok. Úgy becsüljük, hogy az új rend­szerben a jelenlegi hallgatói lét­számnak fele marad az egyete­mi szinten. Három csatornás A rektor szerint „diplomagyá­rakra” nincs szükség - különbö­ző szintű diplomákra viszont igen. A „fejpénz” ügyére kitérve megjegyezte: nem jó, hogy a hall­gatói létszám az alapja a finanszí­rozásnak. Már ebben az évben megjelent a létszámarányos támo­gatás mellett a tudományos és a fenntartási támogatás. Három csatornássá vált tehát a rendszer, Besenyei Lajos szerint is ezt kell továbbfejleszteni. www,tinim,hu . Mondjc forum.boon.hu s el a véleményét! i------------------------------------------------1 Magyar feltámadás Sátoraljaújhely (ÉM) - Szombaton tartották az V. Magyar Diákok és Tanárok Találkozója hivatalos meg­nyitót Sátoraljaújhelyen, a Magyai- Kálvárián. Számos- völgyi Péter, a város polgár- mestere elmondta: „Egyet­len nép sem létezhet nemze­ti öntudat nélkül. Ezért kell minél több ilyen tábor, ahol tovább erősíthető az össze­tartozás érzése.” Pálinkás József, a Fidesz országos kulturális tagoza­tának elnöke kifejtette: „A Kárpát-medencében mi ma­gyarok még mindig hordoz­zuk a szívünkben a magyar feltámadás gondolatát. Hi­szünk abban, hogy a ma­gyarság gazdasági és kultu­rális értelemben újra elfog­lalja a helyét, amelyet egy évezreden keresztül képvi­selt Európában.” A trianoni diktátum után elszakított területekről ér­kezett fiatalok és kísérőik szerdáig vendégeskednek Zemplénben. A táborózók (Fotó: Bánhegyi G.) M egszerettem a Kalá­kát, már harmad­szor vagyunk itt a csa­láddal, több napot is itt töltünk ilyenkor. A fér­jem egészen fiatal korá­tól mindegyiken részt vett, én tőle hallottam először róla. A kisfiúnk, minthogy négyéves, kis­baba korától eltekintve mindegyiken itt volt, s láthatóan élvezi. K edvelem a Kalákát, s más hasonló rendez­vényeket is. Együtt van a család, általában apáék is fellépnek az Esztenással. Én is ked­vet kaptam a citerázás- hoz, de már abbahagy­tam. Nem hiszem, hogy zenész lenne belőlem va­laha, de lehet, hogy a hangszeremet még elő fogom venni. N agyon szeretem a Ka­lákát, jó látni a fiata­lokat szórakozni. Nekem már csak ez maradt. Most a 7 unokámból 4- gyel jöttünk ki, a többiek Budapesten élnek, de ők is voltak már a fesztivá­lon máskor. Most az egyik kisunokám is fel­lép, a Kistücsökben. Mindegyikük szereti a muzsikát, a táncot. T úlzás lenne azt mon­dani, hogy szeretem a Kaláka fesztivált, hi­szen bár tudtam, hogy létezik, nemigen jár­tunk el rá. Most viszont egy barátom jelezte Kar­cagról, hogy ők eljönné­nek családostól, így mi is kijöttünk a két gye­rekkel. Jó a hangulat, lehet, hogy nem utoljára vagyunk itt. A nejem böngészett az interneten, úgy akadt rá a Kaláka feszti­válra. A gyerekeknek több lemezük is van a Kaláka együttestől, gyakran szokták hallgat­ni, ezért számomra is is­merősek. Holnap tovább­utazunk Szlovákiába, a mai gyermekfesztivált jól be tudtuk iktatni a szünidei programunkba. Magyar Katalin (29) ápolónő, Szolnok Juhász Márton (12) TANULÓ, KlSGYŐR Lakos Andrásné (77) nyugdíjas, Miskolc Nagy Gábor (36) üzletkötő, Miskolc Magyar György (41) tűzoltó, Karcag

Next

/
Thumbnails
Contents