Észak-Magyarország, 2004. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-26 / 148. szám
2004. június 26., szombat ÉSZAKMAGYARORSZÁG* MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / 5 FESZTIVÁLPROGRAM június 26., szombat 11 órakor Mesélő balettcipők (gyerekelőadás). A hattyúk tava a Játékszínben j 11 órakor a Rajkó zenekar koncert- je a lillafüredi Hotel Palotában 15 órakor Diótörő, a Pécsi Bóbita Bábszínház vendégjátéka a Csodamalom Bábszínházban_________________ ________________ ; 17 órakor a Bartos trió Bartók + Csajkovszkij hang- versenye a Szentháromság Ortodox Templomban 19 órakor Csajkovszkij Opera- és Balettgála a Nagyszínházban_______________________ 22 órakor tűzijáték a Városház téren_________ Kiegészítő programok: 11 órakor Mozgásszínházi impressziók a fesztiválzónában_______________________________ 17 órakor a Rajkó zenekar a Hősök terén______ 18 órakor Promenádkoncert a fesztiválzónában 18 órakor Excelsior-koncert az Erzsébet téren 18 órakor Operajelmez-bemutató a Hősök terén 18.30 órakor mozgásszínházi impressziók a fesztiválzónában ___________________________ 20 órakor Four Fathers és a Four Friends Vocal (operaparódia) a Miskolci Galéria udvarán______ 20 órakor Dzsesszest Trió Smile a Hermán Ottó Múzeumban_____________________________ 20 órakor Folklorkoncert az Erzsébet téren _____ 22.30 órakor Sityu gitározik_______________ Az esti előadás után: a Cardinal Mindszenty Kórus szerenádja 4 íú»«* ll-Ző, A NjRP HÍRESSÉGE Mischa Santora karmester Az 1971-ben született, magyar származású, svájci karmester mind Európában, mind az Egyesült Államokban jelentős sikereket ért el. Zenei pályafutását hegedűsként kezdte. Svájcban szerzett tanári diplomát, majd három évet töltött Thomas Brandis professzor mesterosztályában. Miután befejezte tanulmányait a Curtis Institute of Musicban, 1997-ben a New York-i Ifjúsági Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója lett, koncertjeiket öt éven keresztül a Carnegie Hallban vezényelte. 1998-ban az Aspeni Zenei Fesztivál karmesterversenyének győztese, 1999-től 2002-ig a fesztivál zeneigazgatója. Többször állt a Bostoni Szimfonikusok és a Washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar élén. 1999-től 2002-ig a Juilliard School Pre-College zenekarának karmestereként karmesterosztályt vezetett. 2003. január 1-jétől a „Bartók +...” Miskolci Nemzetközi Operafesztivál zeneigazgatója. Fellépése: ma 19 óra, Nagyszínház - Csajkovszkij Opera- és Balettgála. ÉLMÉNY, RESZÁMOLÓ Máhr Ági: Szerencsés a miskolci közönség „A miskolci Diótörő számomra lélekmelengető előadás volt...” Nicola Luisotti meghódította a miskolciakat hogy nem tudta, hova álljon, az már hiba. A zenekar is falsokat fogott... - de nem folytatja, inkább továbblépünk a kellemes élmények sorában. „Odavolt” Luisottiért Nyeszterenkóra - „most, 73 évesen is” - azt a jelzőt találta helyénvalónak, hogy „lenyűgöző”, Kovalik Balázs rendezésére pedig a „nagyszerű”-t. (Mindkét művész a kedvezően említett Anyeginben működött közre.)- Örültem a miskolci Diótö- rőnek, lélekmelengető előadás volt - sorolja továbbá kérdésünkre élményeit a színésznő. - Fantasztikus koncert volt, amit Nicola Luisotti vezényelt, bár megosztotta a közönséget, a zenészek is bohócnak titulálták, de (Fotó: Kőhalmi Péter) én odavoltam tőle, nem baj, ha kicsit szórakoztat is a karmester... Sajnálom ugyanakkor azt, hogy Kesselyák Gergely csak egyszer lépett fel, végül is ő találta ki az egészet... Mi nem tetszett? A balettosok nagyon profik, de A csodálatos mandarin gyenge volt, a szlovákok Fából faragott királyfija meg nekem túl modern. Az ExperiDance sem fogott meg - árulta el Máhr Ági, akinek az operafesztivál mindennapos látogatásán túl is sok a programja: Pécsett járt, szintén színdarabnézőben, hamarosan Olaszországba indul. http:/ operafesztlval.boon.hu j írásaink a fesztiválról! Miskolc (ÉM - BAL) - Máhr Ágit, a Miskolci Nemzeti Színház művészét is arról kérdeztük, mit látott idén az operafesztiválon. Felsorolni azonban nincs hely, olyan sok mindent... Csak a legfontosabb élmények megemlítésére van mód. így Kocsis Zoltánt említi elsőként, akit a b-moll zongoraversenyt vezényelve látott-hallott, majd mindjárt a fesztivál saját produkciójában színpadra állított Anyegint, amit hosszan méltat. Fantasztikus koncert- Azt hiszem, szerencsés a miskolci közönség, hogy a következő évadban ezt a kitűnő és érdekes előadást láthatja majd. És M ................ A 73 éves Jevgenyij Nyeszíerenko alakítása lenyűgözött... nem, mondjuk, a belgrádiak Anyeginjét - teszi hozzá, elárulva, utóbbit is látta, és nem találta jól sikerültnek. - Hogy berekedt a főszereplő, pech. De Máhr Ági színművész Jelena Obrazcova Ünnepeit Pikk dáma Miskolc (ÉM) - Élő adásban közvetítette a Bartók Rádió Csajkovszkij Pikk dáma című operájának miskolci előadását, amelyet többször szakított meg az énekesek hangos ünneplése. Zajos sikert aratott Liza szerepében Olga Romanko, Vaszilij Gerello, aki Tomszkij gróf szerepét énekelte az Alexander Ánissimov vezényelte bemutatón, és a Hermannt alakító Mikhail Davidoff. A grófnő szerepében Jelena Obrazcova kápráztatta el a közönséget. A világhírű mezzoszoprán drámai erejű előadása többeknek könnyeket csalt a szemébe. Mikhail Davidoff TÁNCSZÍNHÁZ: Csajkovszkij-komédiások A népszerű ExperiDance társulat Is fellépett a ma befejeződő Bartók+Csajkovszkij Nemzetközi Operafesztiválon (Fotók: Bujdos Tibor) NAPLÓ Vannak emberek, akiknek semmi, vagy csak nagyon kevés dolog jön össze az életben. Ez részben a saját személyiségükben rejlő okokkal, de leginkább a véletlenekkel, a szerencsével (vagy inkább annak hiányával) magyarázható, már ha egyáltalán megfogalmazódik. Az ilyen ember aztán keserű lesz, sze- retetében, kedvességében is mindig beleszövődik valami, amitől a szeretettel megajándékozott nem tud maradéktalanul örülni. Igazából a haláluk után értékeljük őket, de ez talán így is van rendjén. A halál az, amely teljes egésszé tesz egy életet. Irén, a nővérem tizenegy évvel volt idősebb tőlem, ő már nagylány volt, 17-18 éves, amikor én iskolába kerültem. Három éve temettük el, még nem volt hatvanegy éves. Két rosszul sikerült házasság, gyerek nélkül, igazi barátok nélkül. Pedig mennyi mindenbe belefogott: belépett a pártba (ezt otthon nem merte elmondani, apu úgy halt meg, hogy fogalma sem volt erről - bátyám hithű katolikus, hitoktatóit végzett, én meg, de erről majd máskor -, aktivista lett, marxista iskolába járt, németül tanult, de semmi sem volt igazán kerek egész. A munkatársai (anyagkiadóként dolgozott a kavicsbányában) szerették, mert mindenben benne volt, hülyéskedések- ben, viccelődésekben. Nevetni, azt nagyon tudott. És a másik véglet; haragudni is, igaz, ez utóbbit nem bírta sokáig, meg lehetett engesztelni. Régi fényképeket nézegetek: mindenütt nevet, vagy táncol. Vagy főz, mert abban profi volt. Az aranysárga zsírkarikákat úsztató tyúkhúsleves, meg a rántott hal volt a specialitása. Valódi képek villannak elém az emlékezés vakujának fényében, ő durcás, én toporzékolok, ötéves vagyok (ő 16), hogy csak akkor mehet moziba, ha engem is visz. (Végül elvisz.) Másik villanás: ölébe kap és sír, amikor aput 1956-ban elviszik a rendőrök, mert tehetetlenségében villával veri a disznóól pléhből készült tetejét és akkora zajt csapott, hogy elvitték. (Másnap hazajött, látszott rajta, hogy megverték, de senki áem beszélt, a csendre emlékszem, szinte lábujjhegyen jártunk.) Újabb kép: Irén rohan velem az orvoshoz, kivisz a hegyre, mert azt mondták, a szamárköhögésre kell a jó levegő. Aztán felnövünk, megy ki-ki a maga útján, de egyetem után sűrűn járok haza. És úgy repül az idő, mint a tollpihe. A nyugdíj után nem találja a helyét, mindenkibe beleköt, később megnyugszik kissé, mindig nagyon készül a közös ünnepekre: süt, főz és elégedetten nézi, hogy mindent, mit készített, milyen jóízűen esszük. (Vagy negyven szakácskönyve volt.) Áztán kiderült, hogy tele van daganatokkal és elkezdődött egy hároméves harc tele szenvedésekkel és lesújtó kudarccal. Az első kemoterápiás és sugár- kezelés után jól volt, a leletek is negatívak lettek. A következő kezelés (hirtelen jöttek elő a gyilkosok teste különböző részeiben) már nagyon leverte, a lábáról is ledöntötte. A kezelésekre úgy jártunk, hogy én este beültem a kocsimba Pesten, éjszaka hazaértem Miskolcra, reggel hétre már Nyéken voltam Irénért. „Beadtam" a kezelésre, visszamentem Pestre, két nap múlva vissza Miskolcra, onnan Irénnel haza. így ingáztam három évig. (Közben meghalt anyu. Nyolcvanhét éves volt, megvárta míg Pestről hazaérek, még váltottunk pár szót és elkezdődött a haláltusája. Rövid ideig tartott, ott álltunk hárman mellette; Irén, a bátyám meg én. Még sose voltam ilyen helyzetben: tudtam, hogy-tehetetlen vagyok, de tennem kell valamit, bevizeztem egy zsebkendőt, avval törölgettem homlokát. A temetést Irén már nem tudta végigállni, le kellett ültetni.) Hiába volt minden erőfeszítés, Irén egyre gyengébb és soványabb lett, már akkor ment csak ki az utcára is, lassan sétálva, amikor beesteledett, mert ezt megelőzően mikor kinn járkált (a közeli boltba ment), valaki megjegyezte: Irénke, de sovány vagy, csak nem vagy beteg? (Egyébként az ő „egészséges" stílusa pontosan ilyen volt.) Az utolsó hónapban nagy fájdalmai voltak, három héttel halála előtt bevonultunk a Hospice-ba, ahol angyali nyugalmú ápolók és orvosok felügyeltek, segítettek, csodálattal néztem erre a főként fiatalokból álló csapatra, honnan van ezekben ennyi erő? Egyszer még kisétált velem a teraszra, elszívott egy cigarettát, de jobbára csak feküdt, néha-néha olvasott. Néha sört kívánt, néha rántott halat (ez utóbbit feleségem az én tudtom nélkül teljesítette is, bevitt Irénnek egy nagy adagot, amit ő nyomban egy ültő-fekvő helyzetben meg is evett, éjszaka kijött belőle). Egy beúszó kép: szobatársa csak kerekes székkel tudott közlekedni, elég sokat volt kinn a hallban, ott nézte a tévét, mindent, amit csak adtak: lövöldözéseket, robbantásokat, baleseteket. Mikor egyszer így visszajött a szobába azt mondta: mi még csak egy szót se szóljunk). Vettem egy füzetet, azt szerettem volna, ha teleírja: mi volt jó és mi volt rossz az életében. Nem adtam oda neki a füzetet, nem volt hozzá erőm. Irén naplója üres maradt. Azt hittem, csak engem nyom annak a felelőssége, hogy meg fog halni nemsokára, csak én tudok róla. Tévedtem. Ő már halála előtt megkérte két unokatestvérét árra, hogy milyen ruhában temessék el. Egyszer csak azzal állt elő, hogy haza akar menni. Rendben, mondtam én, de fel kell készülnünk. Tényleg beszéltem is az utcánkban egy asszonnyal, aki vállalta volna a felügyeletét. (Iszonyatos, ahogy nem működik nálunk az ellátó- rendszer. Az tudja meg igazán, aki bajba kerül.) A hazamenetelre már nem került sor, este és másnap szóba sem hozta, harmadnapra reggel pedig meghalt. Miután elszállították, ágyára egy szál rózsát tettek, amely ott maradt egész másnapig. A temetésén rengetegen voltak. Lezárattam a koporsót még a szertartás előtt: ne nézzék eltorzult csontvázát. Pap temette, de nem hitt ő se Istenben, se másvilágban. Még a Hospice-ban bejárt hozzá (is) egy lelkész. Hosszan ecsetelte a feltámadást, mármint, hogy lesz, mire Irén szkeptikusan csak annyit mondott: vagy se. Sírját formabontónak terveztük, fedlapja felfelé emelkedő, nem az a hagyományos. A sír szép helyen van, arccal a Napfelkeltének. Belátni onnan az egész környéket, látni a tokaji Kopasz-hegyet, ellátni onnan talán a világ végéig is. Sírján a felirat: Nyugodj békében. Én csak csendesen jegyeztem meg, elég lett volna annyi is: Nyugodj már! Elnevettük magunkat. Az élet tovább él... Vagy ahogy Cseh Tamás énekli Bereményi szövegével: ha voltunk együtt valaha, akkor ez az együtt utóirata.
