Észak-Magyarország, 2004. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-18 / 141. szám
2004. június 18., péntek ÉilAK-lAfiVAHOIIlÍG $ UTÁNAJÁRTUNK / HIRDETÉS / 6 A JOGÁSZ VÁLASZOL (Jég)eső után köpönyeg? Miskolc (ÉM) - A múlt héten pusztító jégeső - legalábbis a mértékét illetően - szerencsére nem gyakori jelenség, így nincs is gyakorlata az embereknek az ilyen esetekkel kapcsolatos ügyintézésben. Ezért a napokban szerkesztőségünkben jogi szakértőnk válaszolt a felmerülő kérdésekre. Főként azok a károsultak éltek a kérdezés lehetőségével, akiknek lakóházát, autóját sőt, volt akinek a lábon álló termését érte teljes kár. Sajnos zömében nem rendelkeztek vagyonbiztosítással, illetve személygépkocsi esetén casco biztosítással. A biztosítótársaságok hozzáállása pozitív volt, haladéktalanul megkezdték a kárfelmérést, kárbecslést, általában rugalmasan kezelték az ügyeket. Pótfelmérés is lehetséges Több károsult a szemle után fedezett fel újabb károkat, illetve utólag jöttek rá, hogy például a felmért tetőfelület nagyobb. Korrekcióra természetesen lehetőség van, de ez függ a kárrendezés módjától is. Általános volt a vélemény, hogy a megállapított kártérítési összegből nem lehet a tetőt helyreállítani, az jó esetben csak az anyagra elegendő. Hirtelen megnőtt a kereslet a tetőfedők iránt: van, aki számla nélkül 500 Ft/db áron cseréli a palát. Ennek megvannak a veszélyei: ha a biztosító a javítási számla alapján rendezi a kárt, csak jogosultsággal rendelkező számlaképes vállalkozóval végeztessük a javítást. Az Iparkamarában tájékoztatást kaphatunk a szakképzettséggel rendelkező vállalkozóról. További hasznos tudnivalók: akinek nem volt lakásbiztosításuk, a jégár miatti támogatási kérelmüket nyújtsák be a polgármesteri hivatalhoz, mert (források függvényében) csak így van esélyük támogatásra. A kárigény érvényesítése és a tisztánlátás érdekében alaposan tanulmányozzuk a biztosítási szerződés féltőiéit, ez a jövőre nézve is hasznos lehet. Demeter Lajos „Nincs cascóm, ki fizeti ki a káromat?” A kötelező jármű-felelősségbiztosítás - más egyebek mellett - nem fedezi a jégverést sem Miskolc (ÉM - OlKa) - A több mint egymilliárdos kárt okozó jégesővel és viharral kapcsolatban rendkívüli szakértői telefonos tájékoztatást szervezett lapunk, így szerkesztőségünkben biztosítási szakembernek tehették fel kérdéseiket olvasóink. A telefon végén dr. Horváth Gyula, az Allianz-Hungária Biztosító Rt. Észak-magyarországi Igazgatóságának helyettes vezetője adott tájékoztatást a felmerülő kérdésekre amelyek szép számmal érkeztek. Csak a casco Sok kérdés a cascóra vonatkozott. Többen tudakolták, hogy a kötelező felelősségbiztosítás fedezi-e a jégkárt, illetve ha nincs cascója, ki fizeti meg a kárát (később kiderült ilyen irányú érdeklődés szinte minden biztosítóhoz tetemes mennyiségben érkezett). Mint azt Horváth Gyula minden telefonálónál kiemelte: nem tud jó hírrel szolgálni, ugyanis semmilyen más biztosítás nem fedezi a jégkárt, csak a casco. Még él a berögződés Miután rengeteg ilyen telefon érkezett, megerősítette azt a tapasztalatunkat, hogy az emberekben még él az a régi berögződés, hogy ha önhibáján kívül történt a kár, akkor azt valaki megtéríti nekik, még akkor is, ha nincs biztosításuk. Ezzel szemben a biztosítás egy vállal^ Egy jövőbeni bizonytalan esemény kockázatát vállalják a biztosítók Dr. Horváth Gyula vezh. ..................................................W kozás, ahol a jövőbeni bizonytalan esemény kockázatát vállalják, erre való például a casco. Szakértőnk: „Célszerű fotót készíteni” A kárrendezés idejére vonatkozóan is volt több kérdés mind lakások, mind gépjármű tekintetében. Az előbbit illetően Horváth Gyula elmondta, a biztosítási piacon általános rend, hogy kárenyhítést, kármegelőzést végezhet az ügyfél. Ezt szorgalmazzák is: a károsultak kezdjék meg a helyreállítást, ugyanis például a tetőnél a kár mértéke egyértelműen meghatározható a javítás után is. Ha valaki mégis bizonytalan vagy tart attól, hogy utólag vitás lehet a kármegállapítás, annak azt javasolta szakértőnk, hogy készítsen fényképet a helyreállítás előtt. Kivétel a szélvédő Ugyanez gépjármű esetében már nem kivitelezhető, csak akkor, ha egy biztosítótársaság szerződött partneréhez viszik a járművet, ugyanis ők jogosultak kárfelmérésre. Kivételt képez a betört ablak, szélvédő, ugyanis ez már szintúgy a kárenyhítés, kármegelőzés kategóriájába tartozik, s ezt a kárbejelentés után, de a kárfelmérést megelőzően meg lehet csináltatni, a kárra bizonyítékul az ügyfél fel tudja mutatni a betört elemet. Megdolgoztatta a tűzoltókat a vihar J A szerdal vihar húsz perce alatt a tűzoltóság ügyeletesei kereken 800 hívást fogadtak. L A miskolci és borsodi tűzoltók több mint 300 ház tetőszerkezetét Javították ki Ideiglenesen. Észak Magyarország, forrás: miskolci és borsodi tűzoltóság Grafika: Az ág is húzza... Sorházban lakunk. A palatetőnk teljes egészében elpusztult. A helyreállításra a legolcsóbb megoldást választottuk, amely 500 ezer forintba került volna. Az építési hatóság azonban arról tájékoztatott, hogy - mivel sorházban lakunk - alkalmazkodni kell a szomszédokhoz, akik már korábban zsalu jellegű tetőfedést alkalmaztak. Ez a megoldás több mint egymillió forintba kerül. A biztosító viszont csak a palát fizeti, ami a költségeknek csak a fele... HÁZ-, HÁZRÉSZELADÁS Festékek, vakolatok, hőszigetelő rendszer, lábazati anyagok 1100 színben kedvező áron. Uniker Kft. 3508 Miskolc, Balassi u. 22. 46/555-369. Miskolc, Győri kapuban 3 szobás családi ház eladó. Vállalkozásra is alkalmas. Érd: este 46/316466 502816 Többgenerációs emeletes társasház, jó környezetben eladó. Érd.: 46/377-813. 513375 Mályiban, 150 nm-es, alacsony fenntartási költségű, szigetelt családi ház, 60 nm-es garázzsal eladó. Ár.: 18,5 M Ft. Tel.: 30/9982-125. 514190 Miskolc, Csajkovszkij u., 4 szobás, jó állapotú családi ház sürgősen eladó, lár.: 17,9 M Ft. Tel.: 70/539-2046, 46/439-136. Dr. Matolayné 514708 Nyékládházán 70 nm-es családi ház 1198 nm-es telken, gyümölcsfákkal, nagy részben parkosítva eladó. Irányár: 9,5 M Ft. Érd.: 70/538-1184. 516277 Miskolc, Népkert közeli, 230 m2-es, 5 szobás, igényes családi ház, 2 állású garázzsal, 150 négyszögöles kerttel eladó. Ár: 38,8 M Ft. Érd.: 30/538-4463. 516304 Ernőd központjában eladó 4 szobás összkomfortos polgári stílusú családi ház. 30/377-0160, 70/231-2262. 516810 I------------------------------------------------------------------Arnóton 1512 nm-es építési telek lebontásra szoruló házzal eladó. Érd.: 46/713-265 18 óra után. _____ _ 516979 Miskolc, Győri kapu közeli, 2 szobás, összkomfortos, gázfűtéses, felújított családi ház, melléképületekkel, parkosított kerttel eladó. Érd.: 30/6293-656. _ 517772 Szirmabesenyőben 3 szobás, nappalis, étkezős családi ház eladó, lár.: 26 M Ft. Érd.: 20/5138-487, du.: 46/307-098. 516743 Miskolc, Szirmán központban lévő, összkomfortos, régi típusú családi ház, nagy telekkel, műhellyel, melléképületekkel eladó. Ár: 12,5 M Ft. Érd.: 20/3925-653. 518194 KUREK PANZIÓ 1 Szolgáltatásaink: - Szálloda- Konferenciaterem- Étterem- Söröző- Borozó- Automata tekepálya Vállaljuk esküvők, rendezvények és csoportok étkeztetésének lebonyolítását. Várjuk kedves vendégeinket házias és tájjellegű ételekkel. 3860 Encs, Deák F. út 2. TelVfax: 46/587-403, 46/386-120 ÉPÍTŐ, SZERELŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ ; tUy BETÉTI TÁRSASÁG IsEM Tevékenységi körök: - Víz-, gáz, központifűtés-szerelés,- Magas-, mélyépítés- Gázszerviz- Lakásépítés kulcsátadással Érdeklődni: 20/9620-200 Komlóstetőn 3 szobás, szuterénes családi ház nagy telken, gyümölcsössel, jó közlekedésnél, panorámás kilátással, riasztórendszerrel eladó, akár két generációnak is alkalmas. Irányár: 21 MFt. Érd.: 46/339-795. 517943 Gesztelyben 1439 m2-es családi házak 2 db eladó. Melléképületekkel, víz, gázcsonk, ásott kút van. Gazdálkodásra alkalmas. Sürgősen eladó, lár.: 17 M Ft. Tel.: 20/373-9281. _ 518554 Miskolcon, a Csabai kapuban, az SZTK és a Petneházy lakótelep között 705 m2-es telken lévő 2 összkomfortos családi ház garázzsal és melléképületekkel eladó, lár.: 28 M Ft. Érd.: 46/363-241 (18-20 óra között). 518740 Alsózsolca, Hermán 0. 8. alatti régi típusú családi ház melléképületekkel eladó. I.ár 8 M Ft. Érd.: 70/280-3710. 518818 HÁZ, HAZRÉSZKERESES Miskolcon és környékén családi házat, lakást keresek. Molnár. Érd.: 30/406-8012. _______514556 LAKÁSELADÁS Miskolc, Győri kapu, felújított 35 m2- es lakás pincerésszel eladó. Ár: 6,2 M Ft. Érd.: 70/5419-479. __________514243 Miskolc, Kilián-délen Gagarin u. 11. sz. alatt 2 szobás, távfűtéses lakás eladó. Érd.: 46/372-898. _____________516015 Komlóstetői I. emeleti, gázos, üres, parkettás lakás jó állapotban eladó. Ár: 8,3 M Ft. Érd.: 30/625-7880. _____________516736 Miskolc, Tátra úti, 52 m2-es, 2 szobás, gázos, erkélyes, pincés lakás eladó, lár.: 8,6 M Ft. Tel.: 20/510-4212. 516820 Miskolc, Tátra úti, 104 m2-es, 4 szobás, gázos, téglaépítésű lakás, garázzsal eladó, iár.: 17,8 M Ft. Tel.: 20/510-4212. 516825 Miskolc, Sályi úton 37 nm-es, erkélyes, felújított, üres lakás négyszintes épület magasföldszintjén eladó. Ár: 5,7 M Ft. Érd.: 20/3108-233 517426 Miskolc, Szemere út 5.1. emeleti, 75 m2-es, nagykerkélyes, teljesen felújított lakás eladó, garázzsal 20 M Ft. 20/9452-666.________516612 Miskolc, Andrássy utcai 2,5 szobás, 56 m2-es, gázkonvektoros, felújított, alacsony rezsijű, erkélyes, parkettás, járólapos, nyugati fekvésű, pincés, III. emeleti lakás eladó téglaépületben. Ár: 7,95 M Ft. Érd.: 20/4757-456, 46/339-161.___________517857 Miskolc, Katowice utcai 42 nm-es, 1,5 szobás, IV. emeleti, gázfűtéses lakás pincerésszel eladó. Irányár: 7,1 M Ft. Érd.: 20/496-1819. 517995 Miskolc, Szemere úti, OTP felett 3 szoba + nappalis, belső udvaros és teniszpályás lakás eladó. Érd.: 20/4454-660. _ 518741 Miskolc, Dél-Kiliáni 44 nm-es, téglaépítésű, nagy erkélyes, gázbojleres, üres, szoba konyhás, étkezős, parkettás, zöldövezeti lakás kulturált, csendes helyen eladó. Irányár: 6,85 M Ft. Érd.: 46/377-614. 518792 Miskolc-Avas Pattantyús utcai, 70 m2, II. emeleti, központi fűtéses, műanyag ablakos, átlagos állapotú, tehermentes lakás, nagy lomossal négyemeletesben eladó. Ár: 7,95 M Ft. Érd.: 20/4449-596. 518842 Miskolc, Kilián-észak magasföldszinti 37 nm-es üres lakás alkalmi áron eladó, lár: 6,35 M Ft. Tel.: 70/9463-626. 518863 ALBÉRLETKÍNÁLAT Miskolc Király utcán 37 m2-es, felújított üres lakás, megbízható párnak, hosszú távra kiadó. Ár: 25 E Ft/hó + rezsi + 2 havi kaució, frd.: 30/353-5818. 517601 Klllán-déll bútorozott garzon kiadó, júl. 1-Jétől, egyedül álló személynek. Érd.: 30/4876-022. 518462 ÉPÍTÉSI TELEK Tapolcán belterületi közművesített építési telek eladó. Tel.: 70/2421-840 19 után. 509573 FÖLD, KERT, TANYA 18 000 m2 terület megosztva is eladó a 3-as főút budapesti kivezető szakaszán, közvetlen az út mellett. Irányár: 1500 Ft/m2. Érd: 30/9650-429 514197 Miskolctapolcán 1200 nnves összközműves építési telek, szép környezetben sürgősen eladó. Érd.: 70/2844-569, 70/5322-583. 517472 Nyékládháza-Pingyom 4385/135 hrsz. 370 négyszögöl kert eladó. Érd.:l/3951-834, 20/3537-136. 516378 ÜDÜLŐ, HÉTVÉGI HÁZ ÜZLET, MŰHELY, THELY, IRODA Hajdúnánáson nyaraló kiadó. Tiszadadán családi ház nagy kerttel, termő gyümölcsfákkal eladó. Érd: 20/396-9292. 518499 Miskolctól 10 km-re 4000 nm-es telek ipari területen, körbekerítve eladó. Érd.: 30/9538-440 515549 Balatonszemesi, vízközeli ikernyaraló csónakkal, stéggel, kerékpárokkal, max. 2x5 fő részére kiadó. Miskolc, Zsolcai kapuban üzlethelyiség kiadó. Érd.: 70/216-4731, 20/341-4503. 516553 Tel.: 30/2196-657. 518691 Miskolc-Diósgyőrben új építésű, egyedi kivitelű irodaházban 15-35 m2- es irodák bérbe adók igényes környezetben, belső, őrzött parkolóval. Tel.: 30/257-0258, 30/935-0705. 511843 Hajdúnánási strand mellett kétszintes faház üdülő sürgősen eladó. Megtekinthető szombat 14.00-16.00 óra között. Érd.: 42/445-852, 30/9531-252. 518721 Élelmiszer- és vegyiárukereskedelemmel foglalkozó vállalkozás Mályiban üzemelő raktáráruházába targoncavezetői engedéllyel rendelkező, szakképzett munkatársat keres: raktáros munkakör betöltésére. Jelentkezni lehet személyesen: Mályi, Kistokaji út 1. sz. alatt a raktáráruház-vezetőnél. Tel.: 06-30/3396-208 vagy 46/529-029 17705