Észak-Magyarország, 2004. június (60. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-11 / 135. szám

2004. június 11., péntek ÍSIiM-MiGfARiRSIÍG # SPORT / HIRDETÉS / 12 HÍRCSOKOR 0 Június 18. és 20. között ismét meg­rendezik Sátoraljaűjhely-Széphalomban a Street soccert, az utcai futballbajnok- ságot. Az érdeklődők négy korosztály­ban, gyermek, felnőtt férfi, öregfiúk és női kategóriában jelentkezhetnek júni­us 17-ig a 70/523-5413-as, illetve a 47/321-889-es telefonszámon. 0 Mandula Petra a belga Els Cal- lensszel indul a másfél hét múlva kez­dődő wimbledoni tenisztorna párosver­senyén. Mandula elmondta, hogy ameny- nyiben jó lesz a sorsolása, egyesben is esélyesnek tartja magát jó eredményre, ám a párosversenyben nagyobb sikert remél. A belga Els Callens a 25. a pá­ros világranglistán, míg Mandula a 38. 0 Az olasz csendőrség 21 embert vett őrizetbe a csütörtökön számos városban végrehajtott, összehangolt házkutatások során, tiltott teljesftménynövelő szerek kiterjedt kereskedésével vádolva a gya­núsítottakat. A gyanúsítottak között van az olasz kerékpáros szövetség egyik ta­nácsosa és több gyógyszerész, illetve sportorvos. Vancsó Viktor aranyért birkózik Miskolc (ÉM - SZIS) - A Magyar Köz­társaság junior korcsoportos szabadfogá­sú birkózóbajnokságát, egyben az Imrik Károly-emlékversenyt június 12-én, szom­baton rendezik meg a Diósgyőri BC Andrássy utcai csarnokában. A házigaz­dák közül az idei válogatókon eddig hibát­lanul szereplő, a várnai korosztályos Eu- rópa-bajnokságra készülő Vancsó Viktor­nak a papírforma szerint meg kell nyer­nie a 96 kg-os súlycsoport küzdelmét. A DBC szakvezetése Ferenc Ádámtól a 66 kg-ban, Lipták Jánostól, a 76 kg-ban és Tőzsér Krisztiántól a 120 kg-ban is dobo­gós helyezést vár. A viadal keretében döntik el az idei ve­terán korcsoportos férfi és a kadett kor- osztályos női országos bajnokság érmei­nek sorsát is. Ezeken az erőpróbákon ka­zincbarcikai, miskolci és sátoraljaújhelyi sportolók is szőnyegre lépnek. ak http://sport.boon.hu További cikkek A HÉT VÉGE SPORTMŰSORA SZOMBAT ATLÉTIKA 12. Bükki Hegylmaraton. Rajt: Miskolc, Csanyik-völgy (Chinoin gyár elől), 10.30. (Nevezni a helyszínen 10 órá­ig lehet.) BIRKÓZÁS Junior szabadfogású országos bajnokság, Imrik Károly- emlékverseny. Miskolc, DBC-csarnok, 9.00. LABPARÚaÁS Észak-Magyarország megyei II. osztály Északi csoport, 30. forduló: Serényfalva - Felsőtelekes. Serényfalva, 17.00. Hédoscsépány - Mucsony. Hódoscsépány, 17.00. Alsóvadász - Sajókaza. Alsóvadász, 17.00. Felsőva­dász - Sajóbábony. Felsővadász, 17.00. Bődvaszilas - Homrogd. Bődvaszilas, 17.00. Dédestapolcsány - Borsodnádasd. Dédestapolcsány, 17.00. Ózd - Boldva. Ózd, 17.00. Farkaslyuk - Krasznokvajda. Farkas­lyuk, 17.00. Észak-Magyarország megyei II. osztály Ke­leti csoport, 30. forduló: Pácin - Taktaszada. Pácin, 17.00. Füzér - Tárcái. Füzér, 17.00. Olaszllszka - Móra. Olaszliszka, 17.00. Tlszakarád - Kenézlő. Tiszaka- rád, 17.00. Prügy - Erdőhorváti. Prügy, 17.00. Gönc - Forró. Hidasnémeti, 17.00. Tlszalúc - Tolcsva. Tiszá­idé, 17.00. Taktakenéz - Erdőbénye. Taktakenéz, 17.00. Észak-Magyarország megyei II. osztály Közép csoport, 30. forduló: Tlszatarján - Sajósenye. Tlszatarján, 17.00. Nagycsécs - Tiszakeszl. Nagycsécs, 17.00. Her- nádnémetl - Halma]. Hernádnémeti, 17.00. Ernőd - Bükkszentkereszt. Ernőd, 17.00. Kesznyéten - Har­sány. Kesznyéten, 17.00. Sajóvámos - Miskolci EAFC. Sajővámos, 17.00. Sajészöged - Mezőcsát. Sajószö- ged, 17.00. VASÁRNAP LABPARÚGÁS Női NB I, 26. forduló: MTK NFC - MVSC-Doka. Bu­dapest, 15.00. NB II Wlnner csoport, 30. forduló: Sátoraljaújhelyi TK - Klstarcsal PFK. Sátoraljaújhely, 18.00. Kazincbarcikai SC - Baktalőrántháza VSE. Ka­zincbarcika, 18.00. Budapesti VSC - Putnokl VSE. Bu­dapest, 18.00. NB III Tisza csoport, 30. forduló: Bőcs - Tuzsér. Bőcs, 17.00. Mád - Hajdúnánás. Mád, 17.00. Abaújszántó - Hajdúböszörmény. Abaújszántó, 17.00. Létavértes - Szlrmabesenyő. Létavértes, 17.00. NB III Mátra csoport, 30. forduló: Taksony - Mezőkövesd. Taksony, 18.00. Észak-Magyarország megyei I. osztály, 34. forduló: Onga - Karosa. Onga, 17.00. Bogács - Miskolci VSC. Bogács, 17.00. Sárospatak - Tomor-Lak. Sárospatak, 17.00. Nyékládháza - Mezőkeresztes. Alsó- zsolca, 17.00. Arnőt - Muhi. Arnót, 17.00. Pálháza - Encs. Pálháza, 17.00. Varbó - Bodroghalom. Varbó, 17.00. Borsodszentgyörgy - Holclm. Borsodszent- györgy, 17.00. Felsőzsolca - Sajószentpéter. Felsőzsol- ca, 17.00. Szlovák-magyar csata a klasszikus távon A kistokaji és a sajóládi általános iskola csoportosan küldte el nevezését a viadalra Miskolc (ÉM - SZIS) - Négy távval - 42,195 km, 21,098 km, 9,6 km és 2,5 km - küzdhetnek meg azok a sportbarátok, akik szombati programként a 12. Bükki Hegyimaraton futóversenyt választják. A leghosszabb távon jó nevű szlovák futók veszik fel a ver­senyt a Bogár János (EVSC) ve­zette magyarokkal. A Királyasztalon (Majális­park) kialakítandó versenyirodá­Forgalomkorlatozas Fontos információ, hogy a verseny napján - szomba­ton - 8-17 óra között a Ma­jálisparkot gépjárművel nem lehet megközelíteni. Ebben az időben a Csanyik- völgyben és a lillafüredi úton szakaszos útlezárásra és forgalomkorlátozásra kell számítani. A rendező Marathon Klub ezúton is türelmet kér az autósoktól. bán június 11-én, pénteken 16-20.30, másnap pedig 7.00-10.00 óra között lehet leadni a helyszí­ni nevezéseket. A klasszikus tá­von indulóknak, vagyis a mara- tonistáknak 3500, a félmarato- nistáknak 2800, a kismaratont választóknak 1800, míg a 14 év alattiak számára kiírt maraton- ka résztvevőinek 900 forintot kell fizetniük a jelentkézéskor. A négy táv közös rajtja 10.30- kor lesz a Chinoin-gyár melletti parkolónál. Találkozás a heggyel- Tavaly vettem részt először a Bükki Hegyimaratonon, ami­kor még a féltávot választottam - mondta Zsíros Attila amatőr­futó, aki Ásotthalomról érkezett Miskolcra. - Nagyon megtetszett a pálya, a környezet, így elhatá­roztam, hogy idén a maratoni választom. Minden más versenyt Tavaly Is népes mezőny állt rajthoz ennek a nemes célnak alárendel­ve készültem fel. Már alig várom a heggyel való találkozást. Egész­séges izgalommal és tisztelettel gondolok a pályára. Bízom ben­ne, hogy az időjárás is megsegí­ti a rendezőket és a futókat! Díjak, ajándékok A maraton, félmaraton és kismaraton női-férfi 1-6. helye­zettje pénzdíjazásban részesül. Serleget és ajándékot kapnak a maraton, a félmaraton, a kisma­(Fotó: ÉM-Archív) raton 35 év feletti női és a 40 év feletti férfi 1-3. helyezettjei, va­lamint a maratonka 10 év alat­ti, a 10-12 éves és a 13-14 éves leány és fiú dobogósai. Vala­mennyi célbaérkező gyermek emblémázott bögrét kap. Minden résztvevő emblémázott pólót, a verseny után hat héten belül egyéni eredményértesítőt kap. ÉClfftlf Tov^bbi információt a 46/371-881-es telefon- és telefaxszámon, valamint a www.hegyimaraton.hu internetes cfmen lehet begyűjteni. Indul az Eszak-Magyarország Sportklubja Miskolcon, a sportcsarnok előtt nézze velünk nem csak a foci Eb-t! Miskolc (ÉM) - Ezen a nyá­ron két nagy világesemény zajlik a sportéletben, és az Észak-Magyarországot kiadó Inform Média Kft. mindket­tőnek a pulzusán rajta tartja a kezét, így a Portugáliában rendezendő labdarúgó Euró- pa-bajnokság, az athéni olim­piai játékok idején is játékot szervezünk. Ennek a tippversenynek a főhadiszállása a miskolci városi sportcsarnok előtt található, ahol az Észak-Magyarország Sport­klub igyekszik majd megtölteni élettel a június első hétvégéjén felállított Borsodi Sörsátrat. Itt egy óriás kivetítőn kísérhetik fi­gyelemmel a sportbarátok a fo­ci Eb és az olimpia eseményeit, és a sportklub programjai során játszhatnak az Észak-Magyaror­szág nyereményeiért. Kétféleképpen A labdarúgó-kontinensbajnok­ság és az ötkarikás játékok idején kétféleképpen lehet majd részt venni a tippelős játékban: vagy az Észak-Magyarországból kivágott nyereményszelvénnyel (amelyet a sportklubban elhelyezett urnába kell bedobni), vagy pedig SMS­Az Észak-Magyarország Sportklub hivatalosan ma kezdi meg műkö­dését (Fotó: Ádám János) küldéssel. A tippjáték idején min­dennap két nyeremény talál gaz­dára, amelyeket az Észak-Magyar­ország Sportklubban lehet majd átvenni. A tippverseny kérdéseit az Észak-Magyarországban talál­ják meg olvasóink, csakúgy, mint a napi tippverseny győzteseit - a helyes válaszokkal együtt. Tunéziai utazás Az első játékszelvényt szomba­ti lapszámunkban közöljük, és az első nyertesek neve is ezen a na­pon, este az Észak-Magyarország Sportklubban válik ismertté (a tippverseny során a több helyes válasz beérkezése esetén kisor­soljuk a napi győztest). A játék­nak lesz egy fődíja is, ami egy tunéziai utazás! Tehát jó lesz nem elfelejteni: nyári sportjátékok az Északkal, az Észak-Magyarország Sport­klubban, a miskolci városi sport- csarnok előtti Borsodi Sörsátor­ban. Nem csak a labdarúgó Eu- rópa-bajnokság idején. A macit akaiják Peking (MTI) - A kínai lakosság túlnyomó többsé­ge azt szeretné, ha a 2008- as pekingi olimpiai játékok kabalafigurája a panda mackó lenne - derült ki a legutóbbi közvélemény-ku­tatás során. A két és fél millió meg­kérdezett 43 százaléka fog­lalt állást a kedves, barát­ságos állatka mellett, amely nemzeti kincsnek számít a Föld legnépesebb országá­ban. A panda már évek óta a kipusztulás veszélye által fenyegetett fajok vörös lis­táján szerepel. Kína délkeleti hegyi vidé­kein a becslések szerint már csak mindössze ezer példány él, amely 1939 óta törvényi védettséget élvez az országban. További jelöltek Azt még nem tudni, hogy a szervezőbizottság mikor hozza nyilvánosságra a nyári játékok hivatalos jel­képét. Az azonban sejthető, hogy a panda mellett „cél­ba érhet” a tibeti tigris, továbbá a kínai legendák hőse, a „Majomkirály” is. Négyputtonyos siker a Zemplénben A főszervező elégedett volt a versennyel Bodrogkeresztúr (ÉM) - Az Allianz Hungária - Zempléni Kalandtúra elnevezésű ver­seny mezőnyét az elmúlt hét végén Bodrogkeresztúrba várta a Zibriczky István ve­zette Hegyalja Életmód Klub. ben: a hobbi kategóriában is vol­tak indulók szép számmal. Itt az elsőséget a Bemárd János, Bartos György, Kiss Károly, Tóth Csaba összetételű Buxi Old Boy's néven induló csapat szerezte meg. Nem kérdés Az ötven, egyenként négyta­gú csapat - köztük a Németh Csaba csapatkapitány, Tóth Csa­ba, Kiss Attila és Edőcs Tamás alkotta „Miskolci négyputtonyo­sok” - a Tokaj-Hegyalján meg­rendezett kétnapos erőpróbán döntötték el a végső sorrendet. Jelentős előny A szombati 12 kilométeres Bod- rog-evezést, majd az ezt követő 77 kilométeres terepkerékpározást követően a miskolciak 1 óra 10 perces előnyt harcoltak ki. A va­sárnapi 25 kilométeres terepfu­tás során, amikor is kétszer kel­lett „megmászni” a tokaji Kopasz­hegyet, a jól összedolgozó, egy­mást segítő gárdának, 40 percet sikerült megőriznie az előnyből, ami zsinórban harmadik győzel­müket jelentette. De nem csak a profik versenyeztek a Zemplén­- Az eredeti célkitűzések kö­zött az is szerepelt, hogy ne csak versenyezni jöjjenek hozzánk a szabadidősport iránt érdeklődők, hanem családtagjaikkal, baráta­ikkal együtt ismerkedjenek meg ezzel a gyönyörű vidékkel az itt eltöltött néhány napban - mond­ta Zibriczky István főszervező. - Bár a hét vége során az eső né­ha közbeszólt, a verseny kellemes időben zajlott, és ami a fő: jó han­gulatban. Nem mellékes szem­pont, hogy a kalandtúra támoga­tóinak köszönhetően rengeteg dí­jat, különdíjat oszthattunk ki. A látottak alapján pedig nem kér­dés, hogy 2005-ben ismét megren­dezzük a Zempléni Kalandtúrát. www.boon.hu http://sport.boon.hu További cikkek Az evosoft Hungary Kft. több mint 200 munkatárssal évek óta az első 10 magyarországi szoftverház között található. Főbb ügyfeleink a németországi Siemens AG ágazatai és az Infineon félvezető­gyártó. Miskolci irodánkba keresünk többéves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársat világszínvonalú szoftverek nemzetközi fejlesztésében való részvételre, projektek vezetésére. V Elvárások: □ Felsőfokú szakirányú végzettség □ Projektvezetői gyakorlat □ OOA/OOD, életciklus-modellek ismerete □ Tárgyalóképes angol nyelvtudás □ Többéves JAVA vagy C++ gyakorlat □ Kreativitás és problémamegoldó képesség Előny: □ JAVA GUI fejlesztési gyakorlat □ ORACLE, XML, Tcl/tk, CORBA gyakorlat O UML, Rational Rose, ISO 9001 ismeretek O Német nyelvtudás O Utazási hajlandóság (elsősorban Németország, 1-3 hónap) Amit kínálunk: □ Kihívást jelentő feladatok O Kellemes munkakörnyezet □ Versenyképes jövedelem Jelentkezés: evosoft-allas@miskolc.evosoft.hu További állásajánlataink: wvAv.evosoft.hu X ‘S o > 4) HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents