Észak-Magyarország, 2004. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-10 / 134. szám
2004. június 10., csütörtök ÉSZAKI SZIRÉNA / HIRDETÉS / 8 0 Kocsikázni vitte az autót. Jármű önkényes elvétele miatt keresi a rendőrség azt a személyt, aki egy sajőkazai családi ház garázsából elkötött egy Polski Fiatot a közelmúltban. A településen kocsikázott, majd a falu külterületén hagyta a járművet. 0 Elterelte az eladó figyelmét. A minap elfogott és előállított helyi férfit azzal gyanúsítja a rendőrség, hogy az egyik kazincbarcikai üzletben az eladó figyelmetlenségét kijátszva három darab mobiltelefont eltulajdonított, majd meglépett a könayen szerzett zsákmánnyal. 0 Egérfogóba került. Bíróság elé állítják azt a mezőkeresztesi férfit, akit egy helyi boltba történt betöréskor észrevették. A kiérkező rendőrjárőrök pedig tetten érték az elkövetőt. Az ellopni szánt és összerakott cigarettát, rágógumit, készpénzt ezért nem tudta elvinni a tolvaj. Útlevél: saját kép, más nevével Miskolc (ÉM) - A Miskolci Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a képen látható nő 2003. június 3-án a kapitányság illetékességi területén működő okmányirodában fényképével, ám más adatait felhasználva útlevelet készíttetett. A rendőrség kérése: aki felismeri a képen látható nőt, személyazonosságára vonatkozóan információval rendelkezik segítse a nyomozók' munkáját bejelentésével, személyesen: a Miskolc, Fábián kapu 4. szám alatti kapitányságon, vagy telefonon a 46/514-511/20-76, 23-74, illetve a 107- es rendőrségi számon. Szembejött a másik autó Miskolc (ÉM) - Két autó ütközött kedden Miskolcon. A skodás elmondása szerint a Mercedes vele szemben jött, szabálytalanul, ez okozta a bajt. Személyi sérülés nem történt, a kár jelentős. Jelentős kár keletkezett (Fotó: Ádám János) Rosszul fordult. A kanyarodási lyok be nem tartása miatt történt 1 kedden Miskolcon, a Petőfi térnél. Két autó ütközött egymásnak. A felek megegyeztek a balesetről, így a rendőrségnek nem kellett intézkednie. (Fotó: Adám János) Nagy erőkkel keresték tavaly októberben a rendőrök a társukat Is elrabló Ismeretlent előbb a gépkocsivezető háta mögé ült és így haladtak egy darabig, majd összekötözte a sofőr kezeit és a hátsó ülésen elfektette. A civilként viselkedő rendőr akkor tudott elmenekülni, amikor a rabló takarékszövetkezetben éppen a közel másfél millió forintos zsákmányt megszerezte. Anyagmaradvány Dr. Martossy György, a B.-A.-Z. Megyei Főügyészség szóvivője azt is elmondta lapunknak, hogy a felgyújtott Trabant mellől saját kezűleg barkácsolt kroszmo- toron menekült él a bűntény után a vádlott. A perbefogott férfi a házkutatáskor megtalált motorról azt állította, hogy üzem- képtelen. A szakértő azonban az ellenkezőjét állapította meg. Rádásul olyan anyagmaradványt találtak a motor gumiján, ami a kiégett kocsi melletti talajon volt. De ha ez még nem lett volna elég bizonyítékként, előkerült a rablóruha is, ami kimosott állapotban éppen a kötélen száradt a férfi elfogásakor. (Fotó: ÉM-archív) A bíróság fegyveres rablásban, fegyverrel történt jármű önkényes elvételében, aljas indokból sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértésében és rongálásban mondta ki bűnösnek a vádlottat. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője azonban felmentésért fellebbezett. H -- -. • iawMgno www.hoon.hn « http:/. forum.boon.hu Mondja el a véleményéti Kazincbarcika (ÉM - PT) — Hét és fél évi fegyházbüntetésre ítélte elsőfokon a kazincbarcikai bíróság azt a férfit, aki a vád szerint tavaly októberben fegyverrel kirabolta a hangonyi takarékszövetkezetet. Mint arról a történtekkor és azt követően részletesen beszámoltunk, géppisztollyal a kezében és arcába húzott sapkával lépett be a pénzintézetbe az akkor még ismeretlen rabló. Miután a pénzt megkapta, Trabantba pattant és elmenekült. A kocsit nem sokkal később kiégve megtalálták a rendőrök. Megkötözte a rendó'rt Az ügy érdekessége volt egyebek mellett, hogy a rabláskor használt Tarabantot is fegyverrel szerezte a vádlott. Azt azonban nem sejtette, hogy a sofőr hivatását tekintve rendőr. Ennek is köszönhető volt, hogy a for- rónyomos szolgálat rövid idő .................... A tagadás ellenére több bizonyíték szólt a bűnösség megállapítása mellett. dr. Martossy György szóvivő w alatt a rabló nyomába eredt. Az eljárás során az is kiderült, hogy miután a fegyveres férfi megállásra kényszerítette a Trabantot Fegyházbüntetés a géppisztolyos rablónak A vádlott mindvégig tagadott, de a tárgyi bizonyítékok mellett a tanúk is ellene szóltak Gyerekgázolás A Gózon és Kabar utcák kereszteződésében történt gyalogosgázolás kedden este Miskolcon. Az első információk szerint egy 11 év körüli gyereket el egy gép- A gyerek megsérült, kórházi ellátás hazaengedték. (Fotó: Ádám János) Megvert fiatalok Miskolc (ÉM) - Úton- állók támadtak egy 20 éves legyesbényei férfira és vele egykorú társára, a minapi éjjelen Miskolcon. A háromfős, eddig ismeretlen csapat tagjai megverték a gyanútlan párost, és elvették mobiltelefonjukat. Az egyik bántalmazott nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Rablás megalapozott gyanúja miatt keresi a rendőrség az elkövetőket. Jogerősen elítélték a taxist összeszurkáló támadókat Megbánást tanúsítottak a tárgyalásukon Budapest (MTI) - A Fővárosi ítélőtábla szerdai ülésén másodfokon jogerősen elítélte azt a három fiatalt, akik 2001 novemberében Budapesten kiraboltak és összeszurkáltak egy 70 éves taxist. A bűncselekmény idején a 15 éves elsőrendű vádlott nyereség- vágyból, közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett emberölési kísérlet miatt hat évet kapott, míg 20 éves társa társtettesként csoportosan elkövetett rablás miatt öt év börtönbüntetést. Megerősítve A testület döntésével lényegében megerősítette az elsőfokú bíróság ítéletét. A bíróság a bűncselekmény idején az egyik 16 éves elkövetőt ugyancsak rablás miatt ítélte el, de az elsőfokú bíróság négyéves, fiatalkorúak fegyházában letöltendő büntetését három évre csökkentette, és ennek félidejétől feltételes szabadságra bocsátotta. A három fiatal 2001 novemberében Budapesten egy 70 éves taxis kocsijába szállt, majd útközben megtámadták és elvették értékeit. Ezt követően - mint a tárgyaláson az egyik vádlott elmondta, maga sem tudja miért - összeszurkálta a sofőrt. A taxis sérülései - szerencséjére - nem bizonyultak súlyosnak, de mint a bíró megállapította, erről nem a támadó tehetett, mindössze a szerencsén múlott, hogy nem okozott életveszélyes sérüléseket. A három fiatal a tárgyaláson megbánást tanúsított, és azt mondták az eset, illetve a büntetés letöltése után új életet kezdenek. Veszélyes szakma (illusztráció) CITROÍ X C!> ^Orossfule3 MMMitiimmniM Most a kar 1 500 000 fő in. kedvezménnyel*! C5 2.0i SX most 4 800 000 forintos alapártól** *2003-as 2.2 HDi-motoros modellekre, részletek a márkakereskedésekben. **2003-as évjárat esetén: Az ajánlat a készlet erejéig vagy a 2004. június 30-ig forgalomba helyezett gépjárművekre érvényes. Az akció a kijelölt márkakereskedésekre vonatkozik. A Citroen C5 3.0i V6-24V Aut. fogyasztása: 14,5/7,6/10,2 1/100 km (városi/országűti/vegyes), C0,-kibocsátás: 241 g/km. A CITROÉN a Totál.-t választotta. CITRO-MARKT KFT. 3533 Miskolc, Andrássy út 45. Tel.: 46/530-554, 530-307 HORVÁTH AUTÓHÁZ KFT. 3980 Sátoraljaújhely, Pataki út 36/a. Tel,: 47/521-164 CITROÉN HIRDETÉS