Észak-Magyarország, 2004. május (60. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-05 / 104. szám
2004. május 5., szerda ÉSZAK-MAGYfiRORSZÁfit GAZDASÁG / HIRDETÉS / 5 Új helyre költözött a két hivatal Miskolc (ÉM) - Új helyre költözött a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség és a gyámhivatal: a Városház tér 1. alatt, a „B” épület földszintjén rendezkedtek be. Az ügyfélfogadást május 5-én már az új helyen, a szokott időben, 8-16 óra között tartják. A telefonszámok változatlanok: a fogyasztóvédelem a 46/500-380-as, a gyámhivatal a 46/413-686-os számon érhető el. Az áfatörvény idei változásairól Miskolc (ÉM) - Átmeneti szabályként a folyamatos termékértékesítések esetében (ha a szolgáltatást számlálóleolvasással mérik), az új adókulcsot az első olyan leolvasás napjától kell alkalmazni, melynél a teljes leolvasási időszak 2003. 12. 31-ére esik. Ha a teljesítést nem számlálóleolvasással mérik, az új adómértéket az esedékes időszak 2004. 01. 01. napjától kezdődő részére eső díjra kell érvényesíteni. Az egyszerűsített számlában az adóval növelt ellenértékből az adótartalom százalékos mértékét 25 százalék esetében 20 százalékban, 15 százalék esetében 13,04 százalékban, 5 esetében esetében 4,76 százalékban kell megjelölni. Telekadó, de drága... Jelentős jogszabályi változás a beépítésre szánt, valamint az építési telek 25 százalékos adóztatása és a lakóingatlannak, földterületnek nem minősülő ingatlan bérbe-, haszonbérbe adása. Fő szabály, hogy a bérbe-, haszonbérbe adásuk tárgyi mentes tevékenység, kivéve, ha az adóalany e tevékenységére nézve adófizetési kötelezettséget választott. így 25 százalékos adómértékű az építési telek és egyéb épület értékesítése, tárgyi mentes azonban a földterület és a lakóingatlan értékesítése. Ugyancsak tárgyi mentes a bérbe-, haszonbérbe adásuk az építési telek kivételével, melyet 25 százalékos áfa terhel. Villám-Konfír Kft. Könyvelés gyorsan és megbízhatóan! Tel.: 46/381-500, mobil: 30/236-47-86, www.villamkontir.hu Az EU-hoz való csatlakozás jegyében telt a BorsodChem majálisának megnyitóünnepsége, amelyet követően birtokba vehették a dolgozók a klímával felszerelt új konyhát és éttermet (Fotók: Bényei Adrienn) Lakáshitelek forintban és devizában... Az MKB az euró alapú után bevezette svájci frank alapú hitelét Miskolc (ÉM) - Az állami támogatású lakáshitellel szemben év elején előtérbe került á deviza alapú hitelek piaca. Ennek hatására a Magyar Külkereskedelmi Bank a már négy éve kínált euró alapú lakáshitel mellé bevezette a svájci frank alapú lakáshitelét is. Az MKB - elsőként a magyar piacon - 2000-ben vezette be euró alapú lakossági ingatlanhiteiét, amely mind lakásvásárlásban, mind szabad felhasználású hitelként megoldást jelentett pénzügyi kérdésekben. Ennek tapasztalatait használták fel, amikor pemrégiben megjelentek svájci frank alapú termékükkel a hosszú lejáratú lakossági devizahitelek piacán, ahol már az euróhitelnek köszönhetően is meghatározó, 50 százalékot meghaladó piaci részesedéssel rendelkezik a bank. Alacsony éves kamat- Az MKB Svájci Frank Lakás- és Magánhitele a piacon egyedülálló, kiemelkedően kedvező kamatfeltételeket nyújt. A lakáshitel kedvező, 3,4 százalékos kamatfeltétel mellett igényelhető, egy adott ingatlanra felvehető hitel összege pedig az ingatlantok) forgalmi értékének akár 70 százalékáig is terjedhet ..................................................................... Az MKB Svájci Frank Lakás- és Magánhitel kiemelkedően Ú ^ **' i kedvező kamatfel- : tételeket nyújt. Bánhegyi Ferenc fiókvezető ...........................ff mondta el érdeklődésünkre dr. Bánhegyi Ferenc, az MKB területi fiókjának vezetője. Hozzátette: nemcsak lakásvásárlásra, hanem egyéb lakáscélra is felvehető ez a hitel-konstrukció, így többek között építésre, bővítésre, felújításra, korszerűsítésre, telekvásárlásra, vagy akár szabad felhasználásra ,is igényelhető. Mint megtudtuk, a bank 2004. május 31-ig történő igénylés esetén minden lakáshitel-terméke esetében felajánlja ügyfelei részére az egyéves tőketörlesztési haladék lehetőségét, így ezen időszakban a banknak fizetendő törlesztőrészlet lényegesen alacsonyabb. További lehetőség, hogy az 5 millió forint feletti összegű jóváhagyott lakáshitel mellé, a lakásvásárlással járó egyéb kiadások fedezetére, az első éves igénylési díj elengedésével juthatunk MKB Visa Clas- sic hitelkártyához. A deviza mellett...- A devizahitelek mellett természetesen forint alapú lakáshitelekkel, valamint az állami kamattámogatás és a forrásoldali kamattámogatás mellett nyújtott forint lakáshitellel is állunk ügyfeleink rendelkezésére - tette hozzá dr. Bánhegyi Ferenc. régió és a nagyvilág hfrei Új cégnév és iroda Miskolc (ÉM) - Az ország legsikeresebb igazgatóságaként tartják számon cégen belül az AEGON Magyarország Általános Biztosító Rt. megyei értékesítési ügynökségét, amely múlt héten új irodába költözött. A Miskolc szívében elhelyezkedő irodát ünnepélyes keretek között dr. Kepecs Gábor, a társaság vezér- igazgatója és Fazekas And-, rás, az ügynökség vezetője adták át. Az ügynökség vezetője elmondta, az iroda átadása egyben az első avatóünnepség, amióta a társaság az AEGON Magyarország nevet viseli. Szép és világos az új iroda munkahelyet kínál WK^ WH üdng Consulting Kft. partnercége megbízásából keres: Nyilvántartási szám: 1520-2/99-2000 >- Szakképzett varrónőket a Nyugat-Dunántúlra. Szállást ingyenesen biztosítunk! Állásközvetítésünk díjtalan! Zalaegerszeg, Ady E. u. 2. Tel: 92/550-061-515, fax: 92/550-649 30/378-9167, 30/377-7971 www.whc.hu, human@whc.hu j Kereskedelmi képviselőt keresünk. Amit elvárunk: középfokú végz., kommunikációs készség, saját gk. Amit kínálunk: díjmentes képzés, EU-jövede- lem, korrekt ajánlat. Érd.: 30/546-9109. 493915 Személy- és vagyonőröket keresünk miskolci áruházba. Vállalkozói engedéllyel rendelkezők előnyben. Tel.: 46/502-163 8-16 h-ig 494057 Festőket acélszerkezet-festésre felveszünk. Tel.: 70/3314-125,70/3314-127 494171 Balatoni kisvendéglő nyári szezonra magyaros ételeket főzni jól tudó szakácsot felvesz. Állás azonnal betölthető. Érd.: 30/93 7 7-717 . 494465 Henteseket keresek belföldi munkára sürgősen. Külföldi tapasztalat előny. Érd.: 70/550-8680. 494477 ÚJ! 25 fogyni vágyó gyermeket, kismamát keresünk. Tel.: 30/9564942, 20/338-9786. 494543 98 fogyni vágyót keresünk, tartósan, éhezés nélkül. Tel.: 30/391-5158, 20/338-9786. 494547 Avasi zöldségesbe 20-35 év közötti szakképzett női eladót felveszünk. Érd.: 20/4477-577, 20/4807-280 _ __________________________ 494585 Kőművest, festőt miskolci munkahelyre. jó kereseti lehetőséggel felveszek. Tel.:20/9 15-9573. 494609 Miskolc Plazában üzemelő étterem keres fiatal szakácsot, pizzaszakácsot vagy péket. 30/350-5025. ________ 494506 Megváltozott munkaképességű dolgozót középvezetői beosztásba asztalosüzembe kiemelt bérezéssel és asztalos szakmunkást keresünk. Tel.: 20/414-2134. 494706 Balatonfüreden a kempingbe szezonális üzletbe felveszek szakácsot, péket. 30/275-2127. 494718 Építőipari munkákhoz mobil cégeket és vállalkozókat keresünkl Tel.: 30/4 13-3630. 494731 Titkár ügyintézői munkakörbe keresünk gépírás- és számtech.-ismeretek- kdl rendelkező fiatal hölgyet. Érd.: 46/414-144. 494757 Cukrászüzembe kisegítőt felveszünk. Tel.: 20/9675-009. 494614 Vállalkozó kőművest keres, aki burkolni is tud. Tel.: este 18 óra után 46/333-215. 494762 Vállalkozói igazolvánnyal rendelkező, miskolci, nyugdíjas portásokat keresünk. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a hirdetés megjelenésének napján 13 és 15 óra között a „MIS- KOLC-lift" Kft. József A. út 1. alatti irodájában. 494187 Kereskedelmi kft. dolgozókat keres az alábbi munkakörök betöltésére. Gyakorlattal rendelkező autószerelőt, tehergépjármű-vezetőt valamint rakodót. Jelentkezés személyesen, Miskolc, Kiss Ernő u. 33. alatt. 494502 j Kőműves, festő, burkolókat 500-1000 Ft/órabérrel folyamatosra, beugrónak keresünk. Érd.: 46/433-356 este 494834 Servico Építő Kft. keres fiatal, agilis munkatársakat mélyépítő közép- i!l. felsőfokú végzettséggel és gyakorlattal (út-, hídépítés). Jelentkezni a 46/509-237 telefonszámon, valamint személyesen a Miskolc, Győri kapu 23. szám alatt 8-16 óra között. 494859 Nehézgépszervlz felvesz gépjárművil- ! lamosságban jártas fiatal autószerelőt. Érd.: 70/319-1942. 494896 Plazában lévő Aboriginál ruházati üzlebe boltvezető-helyettest keresünk. Feltételek: gyakorlat és számítógépes ismeret. Érdeklődni személyesen lehet. 494905 i Plazában lévő Aboriginál ruházati üzletbe, boltvezető-helyettest keresünk. Feltételek: gyakorlat és számítógépes ismeret. Érdeklődni személyesen lehet. 494924 Gyakorlattal rendelkező szakképzett szakácsot és kézilányt azonnali belépéssel felveszünk. „Gyakorlott” Z494958 jeligére a kiadóba. Miskolci büfébe fiatal hölgyalkalmazottat felveszünk, 30 éves korig. Tel.: 30/3530-577. 495011 Szakácsot, szakácsnőt, középiskolai tanárt felveszek. Érd.: 46/435-263. Kft. keres esztergályost és autószerelőt. 46/508-156. 495116 Épületgépész kft. felvételre keres csőszerelő szakmunkásokat. Jelentkezés munkanapokon 7.30-16 óráig a 46/505-564-es vagy a 46/505-565-ös telefonon Dajkánénáf ___ 495144 j MUNKAHELYET KERES 42 éves talpraesett hölgy egészség- ügyi végzettséggel, autóval másodállást keres. Szex, ügynöki munka kizárva. Tel.: 46/370-354. 494601 Mérlegképes könyvelői szakképesítéssel könyvelői állást keresek. Biztosítás és ügynöki munka kizárva. Tel.: 30/446-1231. 494892 Felsőfokú végzettséggel lengyel-magyar tolmácsolási, fordítási munkát keresek fő- vagy mellékállásban, lengyel kapcsolatokkal rendelkező cégeknél. Érd.: 20/218-1856. _ 494978 GÉP, SZERSZÁM, TERM.ESZKÖZ Rotációs kapa házilag készített, Simson motoros, kuplungos, nagyon jó állapotban eladó. Ár: 35 E Ft. Érd.: 30/310-9081. _ 491352 Csecsemőmérleg (digitális) és légzésfigyelő kölcsönzése, eladása ingyen házhoz szállítással. Letéti díj nélkül. Ár: 2,5 E Ft/hó, 4 E Ft. Érd.: 20/5881-561.Győri kapu 72. 494028 Heston bálázó jó állapotban eladó. Tel.: 49/339-459. 495214 Új 600/12 literes EU permetező, 3,3 m kombinátor, RZ-1,5 szárzúzó, rendsodró, műtrágyaszórő, fűkasza hiteire is eladó. T.vasvári, 42/520-170, 30/95304-103.______________49443C Áron alul eladók: elektromos, gáz- és dízelüzemű villástargoncák (üzemképtelent, hiányosat is beszámítok). Ár: 300 E-800 E Ft-ig Tel.: 30/9837-076 495005 RÉGISÉG, ÉKSZER, GYŰJTEMÉNY Ezüstvásárlási Evőeszközkészletet (hiányosat is), tálcát, gyertyatartót, cukordobozt vásárolunk. A Louis Galéria már bizonyított. Margit krt. 51-53. 316-3651, VII., Wesselényi u. 19. 317- 9938. Felvásárlás helye, ideje: Miskolc, Pannónia Hotel, Kossuth u. 2. május 12-én 10-15 óráig. ___ ________ 491232 Régiség- és hagyatékfelvásárlás. Antikvitás Miskolc, Széchenyi u. 115. Érd.: 20/946-2636, 46/527-209. 494732 RUHA HM dSeiu uitaa 2004. 05. 06-án 7-17 óráig [ a Rónai Müv. Központban BÁLÁSRUHA-VÁSÁR Extra és kilós áru is! Báláscipő- és blézervásár NÖVÉNY Diófát és vadcseresznyét vásárolok lábon vagy frissen vágva. Érd.: egész nap 46/707-117, 70/556-3174, 30/3742922. _________487380 Diófát, lábon állót vagy frissen kivágott törzset vásárolok. Ár: 25-50 E Ft/m3. Tel.: 46/707-519, 20/9 138-391. 494220 Diófát, vadcseresznyét vásárolok lábon vagy kivágva. Érd.: 46/707-018, 20/225-8951, 30/9133-346. 495063 Utak, járdák, parkolók, termek aszfaltozását vállaljuk. Érd.: 30/44Í2-0904. 493858 ÁLLAT Előnevelt csirke vakcinázva kapható Lakostól. Arnót, Petőfi u. 2. : Tel.: 46/445-324, 30/9537-933. 460474 Gáz, központi fűtés szerelése, tervezése. Tel.: 70/9463-626, 46/350-300. 493999 Tyúkeladás május 7-én, reggel 6-tól, vörös, csak előjegyzésre, előleggel! ! Miskolc, Bertalan 29. 46/375-645. 488257 Tetőfedő munkák kisebb javítását, felújítását vállalom garanciával vidéken is. 30/225-0089. 494514 TYÚKVÁSÁR! Barna, fiatal, tojó tyúkok j 260 Ft/db, május 6-án, 8-11 óráig Kazincbarcika, Állomás mellett, 13-15 óráig Mályi, BMW Autókereskedéssel | szemben. _______ 492075 Laposfető szigetelése, ács-bádogos, kőművesmunka, pinceszigetelés 10 éves garanciával, palatető mosás és annak ragasztásaiéi.: 70/572-6303, 46/382-775. 494623 Kaukázusi kölykök, növendékek Champion szülőktől törzskönyvezve eladók. 30/9556-816. 493261 Redőny, reluxa, harmonikaajtók, ingyesen felmérés, 25 éves referencia, szállítás rövid határidőn belül. Tel.: 30/6397-814. 494668 100-120 kg hízók eladók. Érd.: Miskolc, Fonoda 20. (Gátőrház), 46/413417. 494692 Kőműves, festő, burkoló, ács, víz-villany, drywitozást, tetőszigetelést, stb. vállalunk. Érd.: 70/280-1629 494840 NB méhcsaládok eladók, műlépcsere. Miskolc, Boglárka 16. 46/316-192,30/283-7660. 494756 Magyartarka borjúk (2 üsző, 1 bika) eladók. Tel.: 46/318-904. 495042 SZERVIZ Autójavításx Környezetvédelmi és műszaki vizsgáztatás. Kedvezményes eredetiségvizsgálat. Miskolc Blaskovics u. 11-13, Tel.: 46/509-994 30/515-2526 Nyitva: munkanapokon 6.00-14.00-ig. / Tehén és árpa eladó. Érd.: 46/704-213 19 h után 495164 SZOLGÁLTATÁS Fák speciális kivágása, gallyazás, bozótirtás. Emelőkosaras autó bérbeadása 16 és 26 m-es. 30/9679-151. 483613 PÉNZÜGYLETEK Banki jelzáloghitel szabad felhasználásra kezes és jövedelemigazolás nélkül. Gyors, pontos ügyintézés. Tel: 46/413-459, 70/338-7323. Festés, mázolás, lakásfelújítás kedvező árakon garanciával. Érd.: 20/394-9252. 490166 Szén, lignit, tűzifa eladó. Érd.: 46/374-769, 30/273-3070. 491309 j OKTATÁS Palatető átfedése bitumenes zsindellyel, garanciával. Érd.: 20/5949-169. 491676 Kereskedő-boltvezető vend. üzl.vez. tanfolyam indul Miskolcon, oktatás szombat du. kidolgozott tételek, részFekete föld, sóder, homok szállítása, tereprendezés, gépi földmunka megrendelhető. 70/542-1717, 46/406-7 12. 493189 tétfizetés. Zenit Bt Érd.: 46/359-860, 20/994-1172. 487666 Óriási kedvezmények! Ha szeretne végre beszélni angolul, jelentkezzen most induló délutáni kezdő tanfolyamunkra. 30% szja-kedvezmény +20% tavaszi kedvezményül Tel.: 46/413-126. LITE Nyelviskola. 493535 Mindennemű kőműves, ácsmunkát, burkolást, gipszkartonozást brigádommal vállalok. Tel.: 30/3885-152. 493399 HIROFTÉ^