Észak-Magyarország, 2004. május (60. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-24 / 120. szám

2004. május 24., hétfő ÉSZJUC-MAGYM08SZAG * ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Orbán Viktor volt mi­niszterelnök szombaton Székelyudvarhelyen kije­lentette: Magyarországnak azon kell munkálkodnia, hogy valamennyi szom­szédja minél előbb az EU tagja lehessen, s hogy az addigra autonómmá váló Szé­kelyföld egyben önálló eurorégió legyen. 0 Horst Kohlért választották meg va­sárnap Berlinben a Németországi Szö­vetségi Köztársaság kilencedik állam­főjének. A 12. szövetségi közgyűlés már az első fordulóban abszolút többséggel megválasztotta az ellenzéki pártok 61 éves közös jelöltjét, a Nemzetközi Valu­talap volt igazgatóját. A gyógyszerész kamara ellenzi Budapest (MTI) - Nem támogatja, s egészségpolitikailag elhibázottnak, és a be­tegek érdekével ellentétesnek tartja a Ma­gyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) a gyógyszeripari rendtartásról és a gyógy­szerellátásról szóló, az egészségügyi mi­nisztérium által készített koncepciót - mondta Hávelné Szatmári Katalin, az MGYK elnöke. A szaktárca elképzelése szerint a gyógyszertárakat tulajdonjogát nem szakmai, hanem elsősorban pénzügyi befektetők részére kívánják eladni, ami súlyosan veszélyezteti a gyógyszerellátás biztonságát, és a betegek egészségét - mu­tatott rá a kamara elnöke. Felrobbantottak egy katonai buszt [ vasárnap az indiai Kasmírban feltételezett iszlám szélsőségesek. Hivatalos közlés sze­rint a merényletben 26 indiai katona vesz­tette életét és 15-en megsebesültek, többen válságos állapotban vannak. (Fotó: EPA) V­----------—-------—________________,...............................................J Populisták diadalmenete lesz Berlin (MTI) - Hat héttel az Európai Unióba való belépés után Lengyelország­ban, Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában az európai parlamenti vá­lasztás diadalmenet lesz „a zavaros prog­ramokkal és kétes demokráciafelfogással” rendelkező populisták számára. A Dér Spiegel hamburgi hetilap új számában megjelent összeállítás Orbán Viktor volt miniszterelnökről - egy cikkben említve a lengyel Andrzej Lepperrel, a szlovák Vla­dimír Meciarral vagy Cseh- és Morvaor­szág Kommunista Pártjával - azt írja, hogy jobboldali-nacionalista kitételek hangoz- tatójává vált, s hogy az átalakulást meg­változott öltözködési szokásain (is) le lehet lemérni. „Az összes magyar szellemi és kulturális egyesülését sürgeti, ami legin­kább a szomszédokat nyugtalanítja, mivel Szlovákiában és Romániában nagyszámú magyar kisebbség él” - fogalmaz a lap. BBH http://fofum.boon.hu Szóljon hozzá! Szórakozásból vagy a fegyelmezetlenségek megbüntetésére és nem a vallatás előtti megpu- hításukra kényszerítet­tek foglyokat megalázó helyzetekbe a bagdadi Abu Graib börtönben - számolt be szombaton a The Washington Post. Az amerikai napilap tit­kos iratokból idézett, amelyek szerint a szé-., gyenletes fotókat bör­tönlázadásokat követő fegyelmezések vagy egy iraki kamasznak az in­tézményben történt állí­tólagos megerőszakolása után, büntetésből készí­tették a katonai rendőrök. (Fotó: epa) Megvizsgálják 37 fogoly halálát Állítólag bántalmazás következménye volt Washington (MTI) - Har­minchárom ügyben összesen harminchét, amerikaiak ál­tal Irakban és Afganisztán­ban őrzött fogoly 2002 de­cembere óta bekövetkezett halála miatt indított vizsgá­latot az amerikai szárazföldi hadsereg. Ezt egy magas rangú védelmi minisztériumi vezető közölte a hét végén. Az ügyek száma nyolccal nőtt a két héttel koráb­ban közzétett tájékoztatáshoz ké­pest. A nyolc újabb ügyben, amelyekben még tart a vizsgá­lat, az orvos szakértők megálla­pították, hogy a foglyok halála a kihallgatások előtt vagy alatt be­következett bántalmazás követ­kezménye volt - közölte egy ne­vének elhallgatását kérő magas rangú védelmi minisztériumi il­letékes. . A Pentagon illetékese arra nem tért ki, hogy a szárazföldi haderő nyomozói mikor tesznek jelentést. Bryan Whitman penta- goni szóvivő közölte, hogy pén­teken tájékoztattak mind a har­minchárom ügyről kongresszusi képviselőket. Népek zarándoklata Bécs (MTI) - Az osztrák rendőrség becslése szerint mint­egy nyolcvanezren vettek rész a Népek zarándoklatán, amelyet szombaton tartottak az ausztriai Mariazell zarándokhelyen. Az egy évvel ezelőtt 8 ország püs­pöki konferenciái által elindított közép-európai katolikus találko­zó zárórendezvényére Magyaror­szágról mintegy tízezernyien ér­keztek, akiknek egy része népvi­seletben, magyar nemzeti lobo­gókkal, egyházi jelképekkel vett részt a szabadtéri ünnepi misén, amelynek főcelebránsa Angelo Sodano bíboros, vatikáni állam­titkár volt. A magyar zarándokok népes csoportja (Fotó: EPA) Valamennyi párt abban bízik, hogy meg tudja győzni a másikat Budapest (MTI) - Az MSZP és az SZDSZ a követségi dol­gozókkal gyűjtetné össze az EP-választáson külföldön le­adott szavazatokat, az MDF kitart a levél útján történő szavazás mellett, míg a Fi­desz a vasárnap esti egyezte­tés előtt nem nyilatkozott. Lendvai Ildikó, az MSZP frak­cióvezetője elmondta, hogy a szo­cialisták konkrét szöveggel ké­szültek a vasárnap esti négypár­ti egyeztetésre az európai parla­menti választási törvényről, de minden megoldás iránt nyitottak. Ahány párt, annyi... „Viszünk egy konkrét tör­vénymódosítási szöveget, amely­ben az van, hogy a követségeken dolgozók szedhessék be a szava­zatokat, ám a követségi dolgo­zóknak számlálniuk nem kell, a szavazatokat ugyanis futárpostá­val hazaküldenék az Országos Választási Bizottsághoz, s itt a pártok jelenlétében lehetne meg­számolni azokat.” A parlament hétfői ülésén az SZDSZ bármilyen rendkívüli el­járás keretében hajlandó az európai parlamenti képviselők választásáról szóló törvény olyan módosítását megszavazni, amely azt eredményezi, hogy a külkép­viseleteken az ott dolgozókból háromtagú választási bizottsá­gok jöhetnek létre - közölte Kuncze Gábor, a párt elnöke. „Számunkra elfogadható az is, Fizessük meg jól a katonáinkat Budapest (MTI) - A honvédelmi miniszter sze­retné elérni, hogy az ön­kéntes hadseregbe jelent­kező hivatásos és szer­ződéses katonáknak ver­senyképes jövedelmet tud­jon biztosítani a Magyar Honvédség. Juhász Ferenc erről szombaton a honvéde­lem napja alkalmából meg­rendezett ünnepségen be­szélt a budai Várban. „Azt reméljük, hogy a következő időszakban olyan bért tu­dunk a számukra biztosíta­ni, olyan élet- és munkakö­rülményeket, ami alapján versenyképessé válik a ka­tonai pálya” - mondta a tárca vezetője* aki reméli, hogy a professzionális had­seregbe szívesen jönnek majd a fiatalok. ha a külképviseleteken csak egy ellenőrző bizottság jön létre az ott dolgozókból, amely lezárt bo­rítékban hazaküldi a szavazato­kat, és azok megszámlálása itt­hon történik” - mondta. Talán elfogadják... Herényi Károly, az MDF frak­cióvezetője bízik abban, hogy a négypárti egyeztetésen a többi párt elfogadja a választási eljárás­ról szóló törvényhez benyújtott módosító javaslatukat, amely lehetővé tenné, hogy a választás napján külföldön tartózkodó ma­gyar állampolgárok levél útján éljenek szavazati jogukkal. A Fi­desz a vasárnap esti egyeztetés előtt nem kívánt nyilatkozni. http://forum.boon.hu Szóljon hozzá! W Hat ember vesztette életét egy pokolgépes merényletben szom­baton Bagdadban a volt belügyminisztérium épülete közelében, amit feltehetően öngyilkos merénylő követett el. A robbanásban további húsz személy megsebesült - jelentette szemtanúkra hi­vatkozva az al-Dzsazíra arab hírtelevízió. (Fotó: EPA) Esküt tett az indiai miniszterelnök A most alakult kormánynak 68 tagja van Újdelhi (MTI) - Letette a hi­vatali esküt szombaton Újdelhi­ben Manmohan Szingh új indiai miniszterelnök, s ezzel ő lett az ország 13. kormányfője. Nyolc év után ismét az Indiai Nemzeti Kongresszus (INK) párt, valamint szövetségesei irányít­ják majd a több mint egymilli- árd lakosú dél-ázsiai országot. A veterán, 71 éves közgazdász-tech­nokrata kormányának 67 minisz­tere szintén esküt tett Abdul Kalam államfő előtt az elnöki pa­lotában. Ez lesz az első eset az ország történetében, hogy az INK, a Nehru-Gandhi dinasztia pártja, amely 1996-ig közel 45 éven át kormányozta Indiát, ko­alíciós kormány élén áll. Szingh megköszöni a bizalmat (Fotó: EPA) Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós ..... ‘ ' Főszerként# Kiss László i, Kiadóvezető-helyettes: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hul i. Főszerkesztő-helyettes: Szántó István (szanto.istvan@eszak.boon.hul. Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hul. Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@eszak.boon.hul. Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hul. Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen k vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Élben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-0357 ^ÍAáTESZ'

Next

/
Thumbnails
Contents