Észak-Magyarország, 2004. május (60. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-22 / 119. szám

2004. május 22., szombat ÍSIMI8IIII1SHS# SPORT / HIRDETÉS / 10 HÍRCSOKOR 0 A diszkoszvető Kővágó Zoltán többek között az olimpiai bajnok litván Virgilius Aleknát megelőzve győzött a franciaor­szági Salon-de-Provence-ban rendezett nemzetközi versenyen. 0 A női NB I 24. fordulójában vasárnap hazai pályán szerepel a Miskolci VSC- Doka csapata. A Csokonai úti sportte­lepen a Terán FC Győr elleni mérkőzésük 13 órától kezdődik. FEGYELMI HATÁROZATOK A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó-szövetség fe­gyelmi bizottságának határozatai: A kiállított Játékosok büntetései ___ 1 mérkőzéstől eltiltva: Csikós László (Muhi), Paulovics László (Hódoscsépány), Suszter István (Bükkábrányi. 2 mérkőzéstől eltiltva: Pavlánszki Attila (Tomor-Lak), Vitárius Gyula (Harsány). 6 mérkőzéstől eltiltva: Rőczei János (Boldva). Egyéb fegyelmi határozatok______________________- Németh Dénest, a Borsodszentgyörgy ifjúsági csapa­tának edzőjét írásbeli figyelmeztetésben részesítették.- a Tiszakeszinek 2 soronkövetkező hazai mérkőzésére szövetségi ellenőrt küldenek a sportszervezet terhére.- a Farkaslyuk ifjúsági csapatától jogosulatlan játéko­sok szerepeltetése miatt 3 büntetőpontot levontak.- a Tárcái ifjúsági csapatát első alkalommal történt lét­számhiányos kiállása miatt írásbeli figyelmeztetésben részesítették. 3 sárga lap________________________________________________________ Sajószentpéter: Somogyi Sándor. Borsodszentgyörgy: Né­meth Tamás. Bogács: Szabó Miklós. Tomor-Lak: Szita Gábor. Mezőkeresztes: Szombati Csaba. Bódvaszllas: Szegő Lajos. Serényfalva: Stricz Sándor. Sajóbábony: Szántó Zsolt. Homrogd: Miskolczi Nándor. Felsőtelekes: Szajkó Zsolt, Porcs Tamás, Kótai Krisztián. Taktakenéz: Szadai János, Zakariás Imre. Tlszalúc: Koczka Sándor, Szilágyi József. Gönc: Toronyi Krisztián. Kenézlő: Bódog Dániel, Béres László, Mészár Gábor. Erdőhorváti: Rebe- csák Norbert. Tolcsva: Kecskés Gábor. Sajósenye: Oláh Vadász Zoltán, Hankő Gábor. Harsány: Nagy Norbert, Kor­mos Zoltán. Labdarúgó NR I, 31. ' J J/j U * w J'* W V V WWw j'J w w w w w V w w' w w w w forduló Május 22., szombat Debrecen - Balaton FC (tv: m+) 18.00 Sopron - MTK 18.00 Zalaegerszeg - Győr 19.00 Pécs - Békéscsaba 19.00 Videoton - Haladás19.00 Május 23., vasárnap Újpest - Ferencváros (tv: RTL Klub)11.30 Labdarúgó NB I/B, 33. forduló: DVTK-BS - FC Tatabánya-AT pontot az üldöző Nyíregyháza, akkor már nem a saját kezében van a sorsa a Diósgyőrnek. Ezt ...nagy csatában begyűjthetjük a pontokat. Őze Tibor, A DVTK-BS SZAKMAI IGAZGATÓJA .............................................ff persze sok ezer Diósgyőr-druk- ker nem szeretné.- Pszichésen kell elviselnie a csapatnak a körülötte zajló ese­ményeket és akkor nem lehet gond - mondta Őze Tibor, a DVTK-BS szakmai igazgatója. - Nehéz helyzetben vagyok, hiszen a szakmáról kellene beszélnem, ám ez nem megy a Kaposvár el­leni találkozó óta. Hogy mire i r dvtk.boon.hu További cikkek A tervezett kezdőcsapat: Nagy Z. - Gáspár, Tejnóra, Horváth T., Crnomar- kovics - Halgas, Vitelki, Szögedi, Ke­nései Z. - Faragó, Binder. Á klspadon: Szalma (kapus), Dudás, Katona, Kasza, Gajda, Varga Z., Ud- varl. Eltiltott: -_________________________________ I Sérült: Mogyoródi. gondolok?... A csapat úgy érzem teljesen magára van utalva... Ha szakmáról... A 33. forduló további programja Szombat: BKV - Szeged (tv: HTV) 16.30, Hévíz - Vasas 17.00, Nyíregyháza - Bo- dajk 17.00, REAC - Dabas 17.00, Dunaújváros - Honvéd 17.00, Balassagyarmat - Vác 17.00, Kaposvár - Kecskemét 17.00, Szolnok - Pápa 17.00. A szakmai igazgató szerint együttese csak akkor szerezhet magának nevet és dicsőséget, ha sikerül kivívnia a feljutást, a legjobbak közötti szereplés jogát. Mint mondta; játékosainak is meg kell érteniük, hogy „az élvonalban vastagabb a méz”.- A Tatabánya nem jobb a Vasasnál és a Kaposvárnál sem és ugye az említetteket legyőztük - folytatta a tréner. - Vagyis csak ismételni tudom magam: ha a szakmáról beszélünk, akkor nagy csatában begyűjthetjük a pontokat. Mit láthatnak majd? (Fotó: Bujdos Tibor) Miskolc (ÉM - JLI) - A lab­darúgó NB I/B mai játék­napján újabb fontos találko­zó vár 17 órától hazai kör­nyezetben a DVTK-BS-re. A piros-fehérek a Tatabánya gárdáját látják vendégül az Andrássy úti arénában. Fontos, nagyon fontos 90 perc vár a Detári-csapat ellen Vitel- kiékre szombat délután. Ugyanis amennyiben nem sikerül nyer­nie a miskolci klubnak, és be­gyűjti a győzelemért járó három „Az élvonalban vastagabb a méz” Hibamentesek maradnak a védelmek? „Felszabadult” STK a javítani akaró putnokiak otthonában Putnok, Sátoraljaújhely, Kazincbarcika (ÉM - MI) - Három megyei csapatunk kö­zül kettő egymás ellen ját­szik a labdarúgó NB II Win- ner csoportjának hét végi, 27. fordulójában. A legutóbb Szentesről hat ka­pott góllal hazatérő putnokiak ma délután az STK-t látják vendégül: az észak-borsodiaknál Szobóczki fog hiányozni - orrcsonttörrést szenvedett -, a látogatóknál Sza­bó S„ illetve Bodnár három sár­www.boon.hu htto://sDQ rt.boon.hu További cikkek ga lapot gyűjtött össze, Szoták és Trembuiyák pedig sérült.- Remélem, csak kisiklás volt a szentesi meccs - fogalmazott Földesi Károly, a PVSE szakve­zetője. - Szeretnénk feledtetni ezt a fiaskót, ám nem számítok köny- nyű mérkőzésre, mert az Új hely felszabadultan léphet pályára. Vi­szont hazai környezetben nem le­het más célunk, mint a győze­lem... Bármilyen arányban... Zsófi József, a zempléni gár­da trénere nem mulasztotta el dicsérni csapatát, annak ellené­re, hogy 3-1-es vezetésük után 3-3-mal zárult a BVSC-vel vívott csatájuk.- Jól játszottak a srácok, vi­szont a védelmünk számomra érthetetlen okok miatt kétszer is betlizett - jelentette ki az edző. - Amennyiben ezt a teljesít­ményt meg tudjuk ismételni Put- nokon, akár még meglepetés is lehet a vége... Engi hiányzik A Barcika ugyancsak döntet­lenre végzett az ezt megelőző „körben”; Kálmán Vilmos, a KBSC mestere a produkcióval elégedett volt, viszont amiatt dü­hös, hogy „fiai” 2-0-t követően két bántó hibát követtek el (így lett a Kistarcsa elleni találkozó vége 2-2). A szakember szerint az akkori forma - leszámítva ezen figyelmetlenségeket - elég lehet a három pont begyűjtéséhez So­roksáron. A kék-sárgáknál Engi az egyetlen hiányzó, aki a múlt héten piros lapot kapott. A program Putnokl V8E - Sátoraljaújhelyi TK______________________________________(szombat, 18.00) Á PVSE várható kezdőcsapata: Csorba - Borsi, Martis, Márkus, Tóth D. - Nagy, Vicickó, Gál, Farkas - Koszta, Bányász. Az STK várható kezdőcsapata: Zubik - Csáki, Ocsenás, Janikő T., Dőkus - Janikó R. (Tokár), Barna - Szabó l„ Juhász, Ablonczi - Pothurszky. Soroksár SC - Kazincbarcikai SC ___________________ (szombat, 18.00) A KBSC várható kezdőcsapata: Botíö - Hanász, Bányai, Sebőit - Slmkő, Ödrobéna, Deák, Harnócz, Kerekes - Dávid, Kovács. Begurítják a „digitális zsúrkocsit" az iskolákba Azonos feltételek az EU-ban Bármelyik tagországba ________jelentkezhetnek A magyar diákok valamennyi tag­állam felsőoktatási intézményébe a befogadó állam polgáraival azonos feltételek mellett nyerhetnek felvételt és tanulhatnak. Ha egy adott tagál­lam intézményébe a helyieknek nincs beiratkozási díj, illetve tandíj, ak­kor a magyar diákoknak sincs. Ha van, akkor a magyar diákoknak is ugyanannyit kell fizetni. Nem kell tandíjat fizetni Luxemburgban, Dá­niában, Görögországban, Csehor­szágban, Lengyelországban, Máltán. Május 1-jétől minden középfokú vég­zettséggel rendelkező magyar állam­polgár jelentkezhet felvételi vizsgá­ra bármelyik tagállam bármelyik fel­sőoktatási intézményébe. Ugyanolyan felvételi vizsgát kell tennie, mint a befogadó állam polgá­rainak. Könnyebb elismerés Az általános orvos, a fogorvos, a gyógyszerész, az ápoló, a szülésznő, az állatorvos és az építész szakkép­zettségek automatikusan elismertek. Azon szakmák esetében, amelyek ugyan szabályozottak, de nem tartoz­nak a fent említettek közé, könnyí­tett elismerési eljárás lefolytatására lesz lehetőség. Ha egy magyar állampolgár úgy­nevezett önfoglalkoztatóként (önál­ló vállalkozóként) letelepedik vala­melyik tagállamban, akkor a felsőok­tatási intézményekbe történő felvétel során a befogadó állam polgáraival azonos jogokkal rendelkezik Ha a tanulmányok megkezdése előtt valamelyik tagállamban egy ma­gyar állampolgár munkavállalóként dolgozik’, akkor felsőoktatási tanul­mányai során csakis abban az eset­ben tarthat igényt a befogadó ország állampolgárait megillető szociális, ta­nulmányi .támogatásokra (ösztöndíj, diákhitel stb.), amennyiben a befoga­dó ország illetékes hatóságainak megítélése szerint a munkavállalás tényleges célja nem az volt, hogy az adott diák különböző juttatásokhoz hozzáférhessen. 0M Oktatási Minisztérium A DIGITÁLIS TANANYAG BEMUTATÁSÁRA SZOLGÁL Az Informatikai és Hírközlé­si Minisztérium az Oktatási Mi­nisztérium szakmai támogatásá­val meghirdetett pályázatának kö­szönhetően több mint kétezer modern digitális prezentációs eszközt juttat a középiskoláknak. Az úgynevezett „digitális zsúrko­csi programot” a pályázatok ér­tékelését követően Kovács Kál­mán informatikai és hírközlési miniszter, valamint Magyar Bá­lint oktatási miniszter mutatta be. Az eszköz egy mobil multimé­diás laboratórium, amely nem el­sősorban az informatikai képzés célját szolgálja, hanem vala­mennyi digitális tananyag be­mutatására kitűnően alkalmas. Széles sávú netkapcsolat Az oktatási tárca felmérése szerint a középfokú oktatási in­tézmények prezentációra alkal­mas eszközellátottsága nagyon alacsony. Az iskolák csak mint­egy 10 százaléka rendelkezik hordozható számítógéppel (lap­toppal), alig több mint egyötö­dük használ projektort (digitális kivetítőt). Elenyésző azon közép­iskolák száma is, amelyek több szaktanteremben biztosítanak há­lózati hozzáférést, így elmond­ható, hogy a modern prezentá­ciós lehetőségek nem terjedtek el a közoktatásban. Az információs társadalom és a tudás alapú gazdaság jövő­képét megfogalmazó Magyaror­szág számára kulcskérdés a kö­zépfokú oktatás minőségének és hatékonyságának javítása. Az In­formatikai és Hírközlési Minisz­térium a Közháló Program elin­dításával a Sulinet Programban részt vevő iskolák számát is nö­veli. 2005 második félévére az összes közoktatási intézmény nagy sávszélességű internetkap­csolathoz jut. Fontos feladat a digitális tan­anyagok felhasználása az oktatás folyamatában az informatikai la­borokon kívül is. E cél érdeké­ben az Informatikai és Hírköz­lési Minisztérium az Oktatási Minisztérium szakmai támogatá­sával 2003 végén pályázatot írt ki „Középiskolai multimédiás prezentációs eszközök” címmel. Az új eszköz A „digitális zsúrkocsi” pályá­zat mobil multimédiás tároló ko­csiról, multimédiás bőröndről^ il­letve wireless (vezeték nélküli) eszközökről szólt. A pályázók egy mozgatható, laptoppal, pro­jektorral, DVD-lejátszóval, vi­deomagnóval, erősítővel és hangfalakkal felszerelt mobil tárolóeszközt nyerhettek, amit az iskolai tanórákon bárhol fel tud­nak használni. Az eszközök összeállításánál figyelembe vet­ték az iskolai környezetet, a mo­bilitás és biztonságos tárolás le­hetőségét, a könnyű, gyors üzembe helyezést, a kommuni­Több mint ezer középiskolába kációs lehetőségek kihasználását. A középiskolák 1110 darab „zsúrkocsit”, 1110 darab multi­médiás „bőröndöt” - köztük 311 darab wireless eszközt - kapnak összesen 3,3 milliárd forint ér­tékben. A pályázott és elnyert érkezik meg a „zsúrkocsi” eszközök kiszállítását az IHM a napokban megkezdi és a követ­kező tanév kezdetéig valamennyit eljuttatja a nyerteseknek. A mobil prezentációs eszkö­zök és digitális tananyagok hasz­nálatához nélkülözhetetlen a pe­dagógusok hozzáértése. Ezért is örvendetes, hogy óriási volt az érdeklődés a 2003-ban, az okta­tási és az informatikai tárca, va­lamint háttérintézményeik által meghirdetett informatikai és IKT (infokommunikációs technoló­giák) alapú tanár-továbbképzési pályázat iránt. Továbbképzésen A közel 13 ezer jelentkező kö­zül 2004-ben, közjegyző jelenlé­tében sorsolták ki azt a 10 ezer szerencsés pedagógust, akik a két minisztérium által biztosított pluszforrásoknak köszönhetően ingyen, vagy jelentős kedvez­ménnyel jut még ebben az évben korszerű informatikai képzési le­hetőséghez. A továbbképzés cél­ja a résztvevők elektronikus írás­beliségének és IKT alapkompe­tenciáinak fejlesztése, az iskolai számítógépes hálózatok üzemel­tetésének elsajátítása, valamint a digitális tartalmak iskolai órákon való felhasználásának megisme­rése. Azoknak, akik nem kerül­tek be az első 10 ezer nyertes pá­lyázó közé, a két tárca 2004 őszén újabb pályázatot ír ki - mondta Magyar Bálint. Készül a tananyag-adatbázis A következő tanévtől hozzáfér­hetővé válnak a folyamatosan bő­vülő komplett digitális tananya­gok és adatbázisok. Jelenleg is zajlik az Oktatási Minisztérium közreműködésével, valamint az Informatikai és Hírközlési Minisz­térium pályázatának köszönhető­en 590 millió forint értékben egy közoktatási digitális tan­anyag-adatbázis létrehozása. Ezt a tudásbázist a tanárok és a diákok közvetlenül is fel tudják használ­ni az oktatásban, és ha akarják, to­vább is fejleszthetik, meg is vál­toztathatják. A cél egy olyan komplett, minden műveltségterü­letet, minden évfolyamot felölelő elektronikus tananyag-adatbázis létrehozása, amely leképezi a kö­zépiskola tantervet mind a 10 mű­veltségi területen, és óravázlato­kat, tananyagokat nyújt a felhasz­nálók számára.

Next

/
Thumbnails
Contents