Észak-Magyarország, 2004. május (60. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-04 / 103. szám

2004. május 4., kedd ÉSZM-MAGYARORSZÁG* SZOLGÁLTATÁS / SZÓLÁSTÉR / SMS / 13 4^ HI.21.-IV.20. Most úgy érzi, hoijty senki és semmi nem tudja kizökkenteni a lei­ki nyugalmából. A környezetében azonban van egykét olyan ille­tő, aki szívesen megpróbálná összezavarni a lelki békéjét. IV. 21.-V. 20. Ne versengjen most senkivel, mert nem biztos, hof^ ön nyer. Ak­kor azonban nagyon bánatos lenne,’ha nem ismét ön vinné el a pálmát a többiek orra elől. Különleges találkozásra számíthat 4Mb V. 2L-VI. 21. Nem mer szakítani, pedig véleménye szerint már naj^on megérett a helyzet arra, hogy megtegye végre ezt a végső lépést. Valami miatt azonban továbbra is elodázza azt inkább szenved. VI. 22.-VII. 22. A vágyait álmait egyelőre nem tudja, vagy nem meri felvállalni. A partnere sok mindenben nem ért egyet önnel, valószínűleg ez is zavarja, s a munkahelyén sincs minden teljesen rendben. VII. 23.-V1II. 23. Sokat meditál mostanában. Különösen azon töpreng, hogy vajon valóban helyesen cselekedett-e akkor, amikor végre jól megmond­ta a véleményét egy ön által unszimpatikusnak tartott embernek. & * wr: ér Vili. 24.-IX. 23. Nem igazán mer változtatni, másoknak nemet mondani, pedig a . lelke mélyén érzi, ho$r ez lenne a helyes lépés. Mástól nem kér tanácsot még a párjával szemben is fenntartásai vannak. IX. 24.-X. 23. Színt kellene vallania valaki előtt de ismét gyávának érzi magát ezért inkább mélyen hallgat Néma gyereknek azonban anyja sem érti a szavát, meg kellene tehát mondania, mit is akar. X. 24.-XI. 22. Mostanában nincs elég ereje. Hagyja, hogy az ár sodorja, nem áll ellent senkinek és semminek. Ennek a minden mindég állapot­nak azonban most már véget kellene vetnie, mert veszélyes. XI. 23.-XII. 21. Nem akarja felvenni a kesztyűt nem szeret harcolni. A partnere biztatására erőszakot tesz magán, és elsősorban a munkahelyén megmutatja, ho^ mire is képes, ha felbosszantják. XII. 22.-1. 20. Valaki elcsavarhatja a fejét ezt azonban ön egyáltalán nem bán­ná. Kezd már elege lenni ugyanis sok mindenből, így különösen kapóra jöhet egy olyan alkalom, ahol ön áll a középpontban. 1.21.—II. 20. A mai nap jót ígér. Egy társaságbeli szereplése gyökeres változá­sokat hozhat az életében, végre felnyithatja a szemét s meglát­hatja, hogyan is kellene élnie. Ne hagyjon kis semmit Ij. 21.—III. 20. On mcst kimondottan anyagiassá kezd válni. A gyűjtő szenvedély olyannyira eluralkodhat önön, hogy szinte nem lát nem hall, csak arra koncentrál, hogy minél nagyobb vagyona legyen. LELKISEGÉLY Hajléktalanok és krízishelyzetbe került személyek megsegítése. Hajléktalanok Regionális Disz­pécserszolgálata, veszély- ese­tén hívható: 46/506-678 Miskolci Ifjúsági Telefon Szolgá­lat (krfzisvonal): 06-80/505-003. Éjjel-nappal hívhatók, ingyenes! ÜGYELET Közérdekű észrevételeivel keresse Szalóczi Katalint az alábbi telefonszámokon: 46/502-900/3235 20/3268-597 VÁRJUK LEVELEIKET Továbbra is várjuk olvasóink közügyekről szóló észrevéte­leit. Kérjük, írjanak röviden, a 150 szónál hosszabb levelek esetében fenntartjuk magunk­nak a rövidítés jogát. Névte­len leveleket nem közlünk. Az e rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A kéziratok megőrzését és visszaküldését nem vállaljuk. NYEREMÉNYEK Ötös lottó 5 találatos nem volt 4 találatos 1 359 743 forint 3 találatos 15 718 forint 2 találatos 1 018 forint Joker: nem volt Hatos lottó 6 találatos nem volt 5+1 találatos 10 551 144 forint 5 találatos 231 076 forint 4 találatos 4 251 forint 3 találatos 810 forint A közölt adatok tájékoztató jellegűek. ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 SZOLASTER Várjunk-e? A legkeserűbb személyes tapasztalatom az, hogy saját magától senkit nem lehet megmenteni. Aki egyszer el­kezdi, azok legtöbbje folytat­ja. Sok csinos lánnyal is­merkedtem, volt, akivel jár­tam is, és rövid időn belül kiderült róluk, hogy fo­gyasztók. És semmilyen rá­hatás, szép szó vagy erőszak sem képes már változtam ezen. Egyetlen megoldás a felvilágosítás és a megelő­zés, és a példásan kemény börtönbüntetés lehetne. Mi lesz mondjuk 20 év múlva? Addigra felnő egy olyan réteg, aki már fiatal korától kábítószerezett, és az akkor fiatalok 80-90%-a is kábítószeres lesz valamilyen szinten. És azt azért senki sem tagadja (nem is lehet), hogy a fogyasztói réteg emelkedésével az erőszakos és vagyon elleni bűncselek­mények száma is arányosan emelkedik. Tehát a kérdés az, meg kell-e várnunk mindezt, vagy még ma te­szünk ellene valamit?! NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN Egészségünkre! A „Közösen tervezik Mis­kolc egészségét” című cikk­ben fogalmazódott meg, hogy Miskolc olyan város legyen, ahol a gazdaság és a társadalom egyaránt támo­SMS AZ ÉSZAKNAK RÓLUNK ÉMI Nem tudom, nektek hogy jött ki a 49 SMS - holott márc. 1. és 5. közt ez a szám nálam 56 db. Mindeneset­re gratula a nyertesnek, de az öwé 10 db-bal kewesebb wolt. IK23. (70/2057- 100) SZERELEM Egy őszi napon írtam SMS-t neked, re­ménykedtem, hogy rám talál az évekig keresett szerelem, amiről már azt hit­tem. nem létezik-e világon. írásaid me­legséget és szeretetet hoztak a szívem­be. Első találkozásunk barátság és szimpátia volt. És még akkor nem tud­tam, amit most, hogy te vagy nekem az élet boldogsága. Szerelemmel, tiszta lé­lekkel imádlak téged. Te vagy nekem a mindenem, amiről minden nő csak ál­SEGÍTSÉG GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő számok hívhatók: mentők: 104 tűzoltók: 105 rendőrség: 107 ORVOSI ÜGYELETEK Miskolc Központi gyermekorvosi ügye­let: 46/412-572 Felnőtt orvosi ügyelet: 46/531-799 (Diósgyőri Kór­ház) Fogászati és felnőttorvosi ügyelet: 46/412-355, Bottyán J. u. 6. OLVASÓINK LEVELEIBŐL Emlékfal „Gábor Áron öreg diák­jai! Figyelem! Mi, az isko­la egykori diákjai és a mai Gábor Áron Szakkö­zépiskola és Művészeti Kö­zépiskola jelen kollektívája - az elhunyt tanáraink és diáktársaink emléke előtt tisztelgő márványtábla mellett - Gábor Áron-em- lékfalat kívánunk létrehoz­ni. Zárt, üvegfalú vitrinek­ben az egykori iskolához, diákélethez kötődő emlé­kekkel próbáljuk a találko­zókra visszalátogató öreg és a mai diákok elé idézni az iskola múltját. Nagyon hiányzik az első tárlóból egy korabeli diáksapka, melyet annak idején „oly . szívesen” viseltünk. Ké­rem annak a volt diáknak, hozzátartozójának jelentke­zését, akinek birtokában még megtalálható e tárgyi emlék, hogy azt az iskola részére felajánlva juttassa el címemre vagy csak je­lentkezzen és érte megyek. Egyébként minden hasonló tárgy birtokosának jelent­kezését szívesen vesszük, ajándékának az idők vége­zetéig méltó helyet biztosí­tunk. Jó szerencsét! Köszön­téssel: egy 1963-as öreg di­ák: Bartos Sándor, Mis­kolc, Bertalan u. 40., tel.: 30/9555-740.” Volt diáktársaink első­sorban Miskolc ipari és oktatási vonzáskörzetéből, tehát a lap megjelenésének földrajzi területéről szár­maznak, talán most is itt élnek és lapjuk olvasói. Bartos Sándor, Miskolc gatja az egészséget, az egész­séges életmódot, így 10 év alatt felzárkózhatunk Nyu- gat-Dunántúlhoz. Sajnos az olyan beruházás, tőkebefek­tetés, ipari fellendülés, mint amiben a dunántúliaknak (volt) van részük, elkerülte régiónkat. Ennél fogva ők sokkal jobb körülmények között élnek, mint mi. Ná­lunk a legalacsonyabbak a keresetek, tőlünk vándorol­nak el a legtöbben a jobb élet reményében. Nyilvánva­ló, hogy a filléres gondokkal küszködőknek hamarabb ki­kezdi egészségét az állandó nélkülözés, a stressz. Ezek az emberek gondterheltek, megkeseredettek, a vidám­ság messze elkerüli házuk táját. Nekik se pénzük, se kedvük, hogy még sportolja nak is. Nem vitatom a Miskolc komplex egészség- terv kidolgozásának fontos­ságát. De az egészséges élet­mód egyik elengedhetetlen feltétele: tudunk-e több munkát, magasabb jövedel­met biztosítani az emberek­nek, hogy biztos egzisztenci­át tudjanak teremteni ma­guknak (lakást venni, csalá­dot alapítani), ezáltal elége­dettebben, feszültségektől mentesebben, egy kicsit jobb kedvvel éljenek. Pásztor György, Miskolctapolca A szerkesztő írja Rendszeres levélírónk, Drab Lászlóné a romák hely­zetével foglalkozik levelében. Mint írja „régen a roma csa­ládok férfi tagjai vályogve­téssel, vesszőfonással, teknőkészítéssel, edényfolto­zással foglalkoztak, ami sok­kal jobb volt, mint a mai helyzetük, amikor sajnos igen sokan segélyekből tart­ják fenn magukat”. 06-20/96-44-444 IZIZÍZEplfei modni mer, mert leírni, elmondani nem lehet, mit érzek veled. (20/3984-494) Eltévedt a boldogság, a messzeségbe szállott, jöjj vissza, megállók: csak re- ád várok. Anna. (30/3376699) VICC A pap prédikál á templomban, de köz­ben elromlik a mikrofon. Két kereszt- wetés közben odaszól a híweknek: - Baj wan a mikrofonnall A híwek nem ér­tik, mit mond és kórusban wálaszolnak:- És a te lelkeddell IK25. (70/2057­100) ____________________ A székely elmegy a fiáwal fát wágni, de a fiú megunja a parancsolgatást és ap^ ja hátába wágja a fejszét. 5 perc múl- wa megszólal az öreg. - Fiam, ez wicc wolt wagy direkt? 5 perc múlwa a fiú:- Direkt, apám. Újabb 5 perc múlwa: ­Az jő, mert wiccnek elég durwa lett wol­na. IK25. (70/2057-100)_________________ Á székely fiú wacsora közben így szól az anyjához: - ídösanyám, nem elég sa- wanyú ez a káposzta. - Fiam, hát ez mákostészta. - Annak elég sawanyú. IK25. (70/2057-100) Székely apó ül a meleg szobában. Kint ömlik az eső. Valaki kopog. Az apó ül towább. Erősebben kopognak. Kiszól az öreg: - Ram, te ázol odakint? - Teázik a fene, édesapám, be akarok jönni! IK25. (70/2057-100)- Egy választójogi frizurát kérek! - Ho­gyan? - Nyírja le jől körös-körül és ami megmarad, azt fésülje át balra! IK25. (70/2057-100)______________________ Milyen orwosi beawátkozás szükséges a dél-szláw helyzet rendezéséhez? Szerbátültetés. IK25. (70/2057-100) A fókafiú udwarol a főkalánynak, de az erősen kéreti magát. - Ez nem igaz! - dühöng a fókafiú. - Rajta wagyunk a kihaló állatok listáján, ez meg itt kére­ti magát! IK25. (70/2057-100) SPORT Nagy meccs volt a DKSK-Pécs csütör tök este, Európa legjobban öltözött edzője eljött néhány old girllel és pár gyerekkel közénk. A sztárokat otthon hagyta, pihenni. Pedig az Euroliga elődöntőjén elegét pihentek. Mi ez, ha nem az ellenfél lebecsülése? Igaza van, hogy azok a gyerekek megérdemlik a PVSK mezét, de ő is megérdemelne már egy új öltönyt. Hajrá DKSK! (30/6356-384) Az eddigi szöveges üzenetek meg­tekinthetők a http://sms.boon.hu címen ÁRFOLYAMOK OTP Bank Postabank K&H Bank vétel eladás vétel eladás vétel eladás Ausztrál dollár 146,32 155,37 146,32 155,38 144,40 158,00 Kanadai dollár 148,00 157,16 147,77 156,91 145,63 159,35 Svájci frank 156,83 166.53 156,65 166,33 156,10 167,42 Cseh korona 7,24 8,006,83 7,97 7,268,18 Dán korona 32,72 34,75 32,68 34,70 32,0335,41 Euró 244,77 257,33243,72 257,76243,87257,93 Angol font 363,14381,76 360,74 383,06359,20385,26 Japán yen* 184,40195,80184,15 195,55181,51 198,61 Norvég korona 29,61 31,4529,59 31,4129,0432,10 Lengyel zloty 0,000,0047,07 57,53 49,11 55,37 Svéd korona 26,6128,2626,58 28,22 26,0728,81 Szlovák korona 5,92 6,54 5,576,50 5,836,57 Amerikai dollár 204,43214,91 203,48 215,20 203,50215,22 A *-gal jelölt valuta 100 egységre van megadva! Előző napi árfolyamok. 2004. május 4. kedd A NAP kel: 5:05 nyugszik: 19:46 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS 27 °C 11 °C Ma szeles, magas hőmérsék­letű napunk lesz. A hőmérsék­let délutánra 24 fok köré vár­ható. Délnyugatról vastagodó felhőmező sodródik fölénk. Az ország északkeleti részét csak késő este éri el, de délután délnyugaton elered az. cső. httn: /. Idolaras.boon.hu v Óránként frissülő információkká]! *e»w»miiv>Awiiinwvs ELŐREJELZÉS Ma erősen szeles, viszonylag meleg napunk lesz. A hőmér­séklet délutánra 25, késő es­tére 20 fok köré várható, de az élénk, néha erős déli szél miatt ennél kevesebbet fo­gunk érezni. Az ország észak­keleti részét csak késő este éri cl a délnyugatról közeledő felhőmező. Az éjszaka máso­dik felében záporok valószí- nüek. Szerda: 14, 20°C borús, esős, délkeleti szél ,/ N Csütörtök: 13,18°C Q esős, keleti szél i/” Póntek: 9, 16°C falhős , ___ 1 Szombat: 11, 17°C napos, derűs déli szél _____________ Vasárnap: 11, 20°C \ derűs, napos________________________ IDŐJÁRÁS MA: Az előrejelzés pontossága: Szél: déli NAGY Készítette: & Pa napos 26, 10°C További folyamatos, helyfüggő információk a Westel WAP-on. ÉVFORDULÓ Audrey Hepburn 75 éve született Oscar-díjas, angol-holland származású amerikai színésznő. A Ró­mai vakáció című film egy csapásra a sztárok közé emelte, játékáért megkapta a legjobb női alakításért já- ró Oscar-dijat. ___________ NÉVNAP Mónika, Flórián KÖZLEKEDÉS METEOROLÓGIA A reggeli ködfoltokra célszerű előre gondolnunk. LEVEGŐSZENNYEZETTSÉO az egészségügyi határérték kb. 10%-a HÓJELENTÉS Vogel 30-140 cm Chamonix10-280 cm Pasekv 0-30 cm Sniezka 10-100 cm Kravavec 10-95 cm Zakopane 0-100 cm Liviqno0-260 cm Roqla0-60 cm Kanin60-220 cm Passo Tonale100-120 cm VILÁ6VÁB6S8K Bangkok 35° Buenos Aires18° Los Anqeles28° Miami28° Moszkva20° New York 17° Pekinq 20° Rio de Janeiro 32° Sydney 22° Tokió 21°

Next

/
Thumbnails
Contents