Észak-Magyarország, 2004. május (60. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-15 / 113. szám

2004. május 15., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# AUTÓSKÖRKÉP KERÉKHÍREK 0 A Volkswagen a jövőben Lengyelor­szágon kívül Kínában is gyártja Caddy kis­teherautóját. A gyártás 2005 végén kezdődik, s a wolfsburgi központú kon­szern távolabbi tervei szerint 2008-ra évi 1,6 millióra emelkedik a Kínában gyár­tott VW gépjárművek száma. 0 A Mazda MX-5 idén ün­nepli immár tizenötödik születésnapját. 1989-ben a Mazda újraalkotta a nyitott kétüléses könnyű sportkocsit, a roadstert. 0 A Porsche AG és a brüsszeli uniós Versenybizottság megállapodott arról, hogy az egységes piaci rendtartás beve­zetését követően a stuttgarti cég tovább­ra is az általa kijelölt exkluzív márkake­reskedői hálózatán keresztül értékesíti autóit, hogy ne sérüljön a márka imázsa. Autót is „vehetünk” a légitársaságtól „Repülős” Minik engedménnyel Budapest (ÉM) - A Germanwings Légi- társaság és a BMW a Mini egy új, közös változatával rukkolt elő. A Germanwings vizuális jegyeit viselő Minihez vonzó fi­nanszírozási kondíciókkal - már havi 149 eurótól és közel 2500 eurós árengedmény­nyel - juthatnak hozzá az érdeklődők. A Germanwings Légitársaságra jellemző sárga és szederszín maradéktalanul eltá­volítható fóliaként kerül az ezüst színű alapozólakkal bevont - Mini One, Mini Cooper, Mini Cooper S - jánnűvekre. A „Mini by Germanwings” különlegessége a dizájnon kívül többek között a sport- futómű és a dupla kipufogócső. Az autősvilág hírei! ■ ______ Többet adnak el az új autókból Párizs (MTI/Reuters) - Az idei év első négy hónapja a nyugat-európai autóeladá­sok 3,2 százalékos növekedését hozta a ta­valyi év azonos időszakához képest. Ápri­lisban is - a harmadik egymást követő hó­napban - nőttek az eladások: 4,1 százalék­kal haladták meg a tavaly áprilisit, elér­ték az 1 millió 272 ezret. Német vezetés, francia kullogás Tavaly a nyugat-európai újautó-eladá- sok 1,3 százalékos visszaesését mérték, a gyártók ezért óvatosak, és az idei év egé­szére 1-2 százalékos javulást jeleztek. Az új autók német piaca, az európai legna­gyobb, áprilisban 3,4 százalékkal növeke­dett, míg leggyengébben a francia piacon alakultak az eladások. A japán járművek eladása - a Nissan adatai nélkül - az idei év első négy hónapjában 13 százalékos nö­vekedést mutatott 2003 azonos időszakához képest. Jól alakulnak a Toyota eladásai Is (Fotó: epa) Első héten csak puhatolóztak Tegnaptól ismét változott a gépjárműimport Miskolc (ÉM - OlKa) - Teg­naptól az új regisztrációs adótábla szerint hozhatunk be külföldről autókat. Ez a korábbinál nemcsak több sávba sorolja az autókat, de drágítja is az importot. Számos változás történt a gépjármű-behozatal terén, mind anyagi, mind technikai oldalon, így egyrészt sokkal gyorsabban, egyszerűbben intézhetjük a be­hozatalhoz szükséges papírokat, kifizetéseket, ugyanakkor a teg­nap életbe lépett új regisztráci­ós adótábla megdrágította a gépjármüimportot. Kiskapus megoldás Az autóimportban adódó sze­rencsés kiskapu révén sokan még a régi regisztrációs adótáb­la szerint hozhattak be magán- forgalomba használt gépjár­művet, ami után itthon már nem kellett áfát fizetniük. Ugyanis május 1-jétől a korábbiakkal el­lentétben csak magánszemélyek és csak használtautó-behozatal esetén a vásárlás helyszínén fi­zetik meg az áfát, ami figyelem­be véve az EU-s országok áfa­kulcsait szinte mindenhol ked­vezőbbek. Ugyanakkor az autó­import-szabályozás, azon belül is a regisztrációs adó hosszas hu­zavonája pont arra volt jó, hogy az új reg. adótábla ne tudjon az előzetes tervek szerint május 1-jén életbe lépni, csak rá két hét múlva, így azok a magánszemé­lyek, akik ez időszakban hoztak be használt gépjárművet, még a régi, sokkal kedvezőbb adótábla szerint tehették meg. Új helyen intézve Változás továbbá, hogy május I- jétől nem csak az 5 vagy an­nál jobb környezetvédelmi beso­rolású autók érkezhetnek ha­zánk területére, hanem újra „megnyíltak a határok” az Euro II- es gépjárművek előtt, ráadásul a magánszemélyek behozatali darabszám-korlátozása is meg­szűnik. Szintén május 1-jei változás, hogy mind a műszaki vizsgázta­tást, mind a vámügyeket a lak­hely szerint hivatalokban kell intézni, ahol megtudtuk, az első héten inkább puhatolóztak az autósok, s ezen a héten volt na­gyobb a dömping.- Nagyon sok import autó ér­kezett vizsgára, elsősorban sze­mélygépjárművek, ebből az első héten 26, e héten pedig 44 darab. Ezek nagy többsége Euro Il-es besorolású autó volt, illetve né­hány tehergépjármű és 8 mo­torkerékpár érkezett vizsgára. A nagy forgalom miatt több napon is munkaidőn túl végez­Csábítő autók, de lohasztó adók tűk a műszaki vizsgát, így igye­keztünk segíteni az autósokat - ismertette kérdésünkre Varga József, a megyei közlekedési fel­ügyelet osztályvezetője, aki azt is elmondta, hogy a vizsgáztatás során egyik járművet sem buk­tatták meg. | OS .. t/www.boon.hu » ml http: forum.boon.hu *5 $1 írja meg a véleményét! Duplán díjnyertes Audik Miskolc (ÉM) - Az Audi A8 és A3 modelljei elnyerték „Az év összkerék-meghajtású autója 2004” és „Az év internetes autó­ja 2004” címet is. Mindegyik dobogós Az Autó Bild német szakújság szavazásán az Audi A3 a kom­pakt kategóriában jeleskedett, míg az Audi A8 a luxusautók kö­zött végzett az első helyen. Az utóbbi kategóriában a második helyet is egy Audi, az RS 6 mo­dell szerezte meg. Az Audi A4 és A6 modelljei szintén dobogós he­lyezést értek el kategóriájukban. Ezzel az eredménnyel az Audi bizonyult a legsikeresebb már­kának a szavazáson, s az Audi A8 két egymást követő évben tu­dott nyerni az Autó Bild szava­zásán a quattro meghajtásnak köszönhetően. Internetes dicsőség* Ezzel párhuzamosan az Audi A8 és A3 elnyerték „Az év in­ternetes autója 2004” címet is. Internetfelhasználók Európa- szerte az Audi A8-as modelljét választották a felső közép- és lu­xus kategória legjobbjának, az Audi A3 pedig a kompakt kate­góriában állhatott fel a dobogó felső fokára. Az Audi A4 máso­dik helyen végzett a középkate­góriában. A felhasználók összesen 150 autóra adhatták le szavazatukat nyolc kategóriában. MEGKÉRDEZTÜK A MÁRKAKERESKEDŐKET: Mi változik az új regisztrációs adóval? A Citroenek árai egyelőre nem változ­nak, az új árlistát éppen tegnap kaptuk meg, vi­szont számítunk némi drágulásra, ha kifut a jelenlegi raktárkészlet, s újonnan hozzák be az autókat. A z új autóknál nincs változás, ugyanis mi már februártól uniós árakon dolgozunk, így nemhogy nem drágul­nak a Mazdák, némi csökkenés is volt ápri­lisban a forint erősö­dése miatt. M át megérkezett az új árlista, s alapvetően a módosított adótábla miatt nem vál­toznak az árak - és ez később sem várható -, csak a 3000 benzines motorkategória drágult jelentősebben. B ár effektive az autó­árak nem emelked­nek, de mivel a reg. adó benne foglaltatik az ár­ban, emiatt mégiscsak drágább lesz az autó. Az átlagosan 7 százalékos emelkedés mától lép életbe. A jelenlegi állás sze­rint nem érinti az árakat a regisztrációs adó változása. Az utolsó áremelés egy hónapja történt nálunk, azóta ez tartja magát, s hogy később mi lesz, azt még nem tudjuk. Kolossai János Citro-Markt Kft. Szécsy István Mazda Sy-Ta Kft. Kollár Miklós Szinva Motor Kft. Hankó László Fiat Twin '93 Gönczi Sándor Suzuki Diósgyőr Trikolóros helyett csillagos táblák Már igényeihetők az uniós rendszámtáblák Miskolc (ÉM - OlKa) - Volt olyan nap, hogy 30 rend­számtábla-igényt rögzítettek a miskolci okmányirodában. Az új rendszámra való átállás zökkenőmentes volt, és megfele­lő mennyiségű tábla áll rendel­kezésre - tudatták a BM Közpon­ti Okmányirodánál. Ugyanerről számolt be Mokrainé dr. Kovács Julianna, a miskolci okmányiro­da igazgatója, hozzáfűzve azt is: az uniós rendszám bevezetését megelőző 2-3 napban már nem volt régi, trikolóros rendszám, így az ügyfeleknek türelemmel kellett lenniük, de az új, uniós rendszámból elegendő van kész­leten, s meglehetősen nagy az igénylések száma is - volt olyan nap, hogy 30 darabot rögzítettek. Hozzáfűzte: ezek többségét elő­ször forgalomba helyezett autók­ra igényelték, csupán egy-két esetben fordult elő, hogy átrend- számozás miatt kérte valaki az uniós rendszámtáblát. Táblák és árak Megtudtuk, az okmányirodák­ban lehetőség van az új rend­szám igénylésére, ebben az eset­ben mintegy 10 ezer forintot kell W o 7 H j Szokatlan még az új rendszám fizetni egy személygépkocsi tulaj­donosának, míg azoknak, akik uniós jelzésű rendszámtáblát sze­retnének, de meg akarják őrizni saját rendszámukat, lényegesen többet, 36 ezer forintot kell fizet­niük az egyedi gyártásért. Matrica is jár A most forgalomba helyezett gépkocsikra a rendszámtáblák ugyanannyiba kerülnek, mint eddig, így például egy személy- gépkocsira 5500 forint egy pár sorozatgyártott jelzés, s az elve­szett rendszámtáblák pótlása to­vábbra is 8000 forintba kerül. Az okmányiroda vezetője el­mondta azt is, az uniós rendszám- táblákhoz tartozékként egy re­gisztrációs matrica is jár, amit a szélvédő jobb alsó sarkára kell ra­gasztani, s biztonsági rendszámel­lenőrzőként funkcionál. Hűsítő nyári akciók! a Ford Ülffbrból Hitelre már 10% kezdő befizetéstől! Z 699 OOO Ft-tól 2 j^íá...vagy akár ajándék lég ko n d íc I ofe ál óva 11* Ford! 2 749 000^ márK»lt*r*il(erié*#inKbtn! Vagép FordUdvar 3527 Miskolc, József A. u. 45. Tel: 46/500-511 SAT Kft. 3980 Sátoraljaújhely, Pataki u. 45. Tel: 47/326-666 HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents