Észak-Magyarország, 2004. május (60. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-12 / 110. szám

2004. május 12., szerda ímn-mmmsmé MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / HIRDETÉS / 6 Miskolc és környéke HÍRCSOKOR 0 A Hejőcsabai Fiatalok Egyesülete csü­törtökön délután 5 órától megbeszélést tart a Holcim Sportcsarnokban. Fó' téma az Ifjúsági Klub, a Női Klub, a Vállalko­zói Klub és a Nyugdíjas Klub megalakí­tása. Bővebb információkat a www.hejo- csabaife.ini.hu honlapon lehet majd ta­lálni. Várják az érdeklődőket. 0 Balláné Veres Aranka művésztanár alkotásaiból nyílik kiállítás ma délután 5 órakor a József Attila Fiókkönyvtárban. A május végéig látogatható tárlatot Gál Istvánná, a Fazekas Utcai Általános Iskola és Zeneiskola igazgatója nyitja meg. FÓROM, FOGADÓÓRA 0 Kuncze Gábor, a Szabad Demokra­ták Szövetségének elnöke gazdaságpo­litikai fórumot tart ma délután 4 órától a Vigadó Éttermében. Az esemény a Mis­kolci Szabadelvű Kör Egyesület rendez­vénye. 0 Dr. Hártó György, az MDF miskolci szervezetének alelnöke, önkormányzati képviselő csütörtökön délután 5 órától tartja szokásos tájékoztatóját önkormány­zati munkájáról. Helyszín a Magyar Demokrata Fórum Széchenyi utca 30. szám alatti irodája. 0 Az MDF miskolci szervezete ingyenes jogtanácsadást tart csütörtökön délután 4 órától a párt Széchenyi utca 30. szám alatti irodájában. Az érdeklődőket dr. Nagy Ákos fogadja. Hamisítják a „cukros” György-teát A nagymamája tárta fel számára a gyógynövények titkait Miskolc (ÉM - HSz) - Már hamisítják is azt a teakeve­réket, amelyet a „bükki füvesember”, azaz Szabó György állított össze a cu­korbetegség tüneteinek eny­hítésére. Szabó György tartott előadást a minap az ITC-székházban. A bükkszentkereszti „füvesember” először felidézte, hogyan ismer­kedett meg a gyógynövényekkel, azok élettani hatásával. Nagyma­mája a húsz unokája közül őt vá­lasztotta ki arra, hogy megossza vele mindazt, amit az ő nagy- és dédszülei tanítottak meg neki a gyógynövényekről. A választás nem volt véletlen, hiszen akkor, hatévesen már „mindig az erdő felé ment, nem a város felé”. Erősebb, tartósabb hatás Nyolc éven keresztül szinte mindennap az iskola után elin­dultak az erdőbe, ahol megismer­te a növényeket, hogyan kell azo­kat begyűjteni, szárítani, feldol­gozni, milyen hatást fejtenek ki. A kapott recepteket később saját tapasztalatai alapján módosítot­ta is, annak érdekében, hogy ha­tásuk erősebb és tartósabb le­gyen. A „füvesember” beszélt arról, hogy az orvosoknak nem tanít­ják a gyógynövényeket, azok ha­tásait, ám az utóbbi időben egy­re többen kezdik el ezt saját el­határozásból elsajátítani. Az ál­tala összeállított „cukorteát’-’ pél­dául egyre több magyar kórház­ban használják, sőt, azt már a vi­lág 17 országában ismerik és al­kalmazzák. Ál György-tea A cukorteát egyre többen isz- szák szerte az országban, és a visszajelzések szinte csak ked­vezőek. A betegek arról számol­nak be, hogy - a cukorszintjük­től függetlenül - általános közér­zetük jobb, a diétát könnyebben tartják be, erősebbnek és nyugod- tabbnak érzik magukat. A tea élettani hatásai között tartják számon még, hogy csökkenti a vérnyomást, tisztítja az ereket, al­kattól függően segít a fogyásban. Talán nem véletlen, hogy a tea­keveréket az eredeti kétezer fo­rintos árral szemben az ország A „bükki füvesember” más városaiban négy-, sőt hétezer forintért is árulják. Ez azonban nem minden, ugyanis Szabó Györgyhöz eljutott egy olyan tea­keverék, amelyet György-tea né­ven hirdetnek, ám annak össze­tétele, és így élettani hatása egé­szen- eltérő az eredetitől. http:// forum.boon. h u Szóljon hozzá! Diákjaink angolul “““ “""'“"■""s Megyei szintű angol nyelvi ver­senyt rendezett a közelmúltban a miskolci Gábor Áron Szakközép- iskola és Művészeti Középiskola. Bár az első három helyet miskol­ci diákok, illetve iskoláik szerez­ték meg, jól szerepeltek más megyénkben - és persze miskol­ci - oktatási intézmények (tanu­lói) is. A dicséret a gyerekeket és a tanárokat illeti. Az eredmények: 1. helyezett: ______________________ Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátőipari Szakközépis­kola__________________ Felkészítő tanár: Doszpolyné Tompa Melinda_____________ Csapattagok: Juhász Gabriella, Lévai Mariann, Bencsik Zsolt 2. helyezett:_____________________ Szentpáli Kereskedelmi és Verv déglátóipari Szakközépiskola Felkészítő tanár: Petrőczkiné Komenda Erzsébet__________ Technikus: Bódi Zoltán_______ Csapattagok: Galuska Gábor, Csizmár Roland, Koleszár Tibor 3. helyezett_______________________ Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskola Felkészítő tanár: Szekeresné Kundrát Edit________________ Csapattagok: Tódor Attila, Tóth Balázs, Lakatos Dalma Iskolai gála Hétfői lapzártánk idején ért véget az a gálaműsor, amelyet a 10. Sz. Petőfi Sándor Ál­talános Iskola rendezett a Mis­kolci Nemzeti Színházban, az iskola fennállásá­nak 35. évfordu­lójára emlékez­tek. (Fotó: B. T.) Mobiltelefont nyert lapunk előfizetője Ahogy azt olvasóink - elő­fizetőink - megszokhatták, időről időre különböző akció­kat szervezünk számukra. A Westel (T-Mobil) által felaján­lott Alcatel mobiltelefont nyerte lapunk avasi előfizetési akcióján Kéméndi Sándor. Mellette, a képen jobbra az In- form Média munkatársa, Koz­ma Mihály szerepel. (Fotó: Farkas Maya) Hirdetmény Borsodgeszt Gondozási Központ vezetői állásának betöltésére Borsodgeszt Községi önkormányzat képviselő-testülete pályázatot hirdet a Gondozási Központ - megüresedett ­vezetői állásának betöltésére. A munkakör betöltéséhez szükséges feltétel:- a jogszabályban előírt felsőfokú szakirányú szakképzettség (szociálpolitikus vagy szociális munkás, vagy szóciális szervező, vagy felsőfokú egészségügyi vagy pedagógus végzettség mellett szociális menedzseri vagy szociális igazgatási szakirányú végzettség),- legalább 5 év felsőfokú végzettséget vagy felsőfokú szakmai képesítést igénylő, a szociális ellátás illetve közoktatás területén végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat. A pályázathoz csatolni kell:- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,- a végzettséget igazoló oklevél másolatát,- szakmai önéletrajzot,- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel. A megbízás időtartama: 5 év. A munkakör betölthető: az elbírálást követően azonnal. A pályázat benyújtásának határideje: a közzétételtől számított 30 nap. Illetmény és juttatások a Kjt. szabályai szerinti alapbér és magasabb vezetői pótlék. A pályázatot Vályi Gábor polgármesterhez kell benyújtani. Cím: 3426 Borsodgeszt, Fő u. 56. sz. Tel.: 06-49/336-059. visiiic. május 22 liial IMI velfltsl Híz. 11 f ra Jegyek válthatók a Dzsungel Játékboltban és a Rónai Művelődési Házban, elővételben május 15 ig 3500 Ft-os, utana 4000 Ft os áron Az L&V Transport Rt. nemzetközi árufuvarozói tevékenységének bővítéséhez NEMZETKÖZI GÉPJÁRMŰVEZETŐK részére felvételt hirdet. Elvárások: „E” kategóriás jogosítvány, belföldi/ nemzetközi árufuvarozói igazolvány, PÁV I-II igazolás, minimum 2 éves, nehézpótkocsin szerzett nemzetközi gyakorlat. Érdeklődni és jelentkezni lehet: hétköznaponként 8.00-14.00-ig az L&V Rt. 3531 Miskolc, Kiss E. u. 13. sz. alatti telephelyén. Tel.: 46/332-443. Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy a Ben-Ross Kft. Tiszaújváros, Szent I. u. 37/D sz. alatti Cipőboltjában széles választékban nagyon kedvező áron kaphatók nyári cipők, szandálok, papucsok! A First National Company Security Kft. Biztonságszervezői I., II. OKJ-s tanfolyamot indít. Miskolcon augusztus, szeptemberi kezdettel. Információ: Miskolc, Állomás út I. 108. Tel.: 46/382-473, 70/339-16-89 Részletfizetési lehetőség. lop on t ja: 14 óra t; V^SOO Ft-1800 Ft-ig (helytől ffltte a° óra . „ . .. 2004, .május A versenyre régiónk közeli é» tivoli részeiből érkeznek hölgyek, akik egyénileg, illetve csoportosan Indulva szeretnék megmutatni haatánc- tudásukat, elkápráztatni közönségüket e tánc minden bajával a varázsával. A gálán fellépd művészek: \ e Vitális Anna táncművész • Joés Judit és csapata - törzsi hastánc-bemutaté e Szemcsék Júlia törökországi vendégtáncos J • Vedelek Zita, a 2002. év Misa Hastánc Hungary verseny nyertese' a Kutsa Enikő, a rendezvény főszervezője és a Miskolci Hastánc Clu£ Egyesület vezetéje • Valké Lilla flamenco táncos e Szanyl Ildiké, az I. Miskolci Hastáncverseny nyertese e továbbá a H. Hastánc Verseny nyertesei Belépőjegyek kaphatók a verseny napjáig a TNS Zeneszalonban, valan rendezvény napján a helyszínen. A rendezvény ideje alatt az aulában sminktanácsadás, Splrit of Drums eg. játszik, Rózsa hastáncruhák vására, Mediterrán lakberendezési vásári Shul vásár, hennafeatés, valamint az Erdei Széllé hímzett ruházati < ’ vására. További Információ Kút; 20/S«3-3Q5S>. ■ láncos R„, "4 flf*f B f* U m jk C V Étterem Panzió Miskolc, Déryné u. 7. Tel.: 46/505-045. A törzsvendégek tanyája Hirdessen az Észak-Magyarország és a Déli Hírlap hasábjain! Rövid és hosszú távon versenyképes kamatokkal állunk rendelkezésére Nálunk mindenki megtalálja számítását! Kamat - plussz Takarékszámla mellett leköthető fix kamatozású betét Háromhavi lekötésre, összeghatár nélkül 11,25 % Lakossági folyószámlával rendelkezőknek Polgári lekötött betétszámla, 2 éves lekötés Kamata változó, jegybanki alapkamathoz negyedévente igazodó 100 000 Ft—1 000 000 Ft-ig jegybanki alapkamat - 0,75% jelenleg 11,50% 1 000 000 Ft-5 000 000 Ft-ig jegybanki alapkamat - 0,50% jelenleg 11,75% 5 000 000 Ft felett • jegybanki alapkamat - 0,25% jelenleg 12,00% EBKM csuk abban uz cselben kerül feltüntetésre, hu uz. eltér u meghirdetett értékektől Polgári Takarékszövetkezet Miskolci Fiók Miskolc, Miskolc Plaza, emelet Tel.: 46/507-918 Hl»nFTlí<5F''

Next

/
Thumbnails
Contents