Észak-Magyarország, 2004. április (60. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-29 / 100. szám

Bánt a Reuters A Reuters film­jében negatív példa Miskolc /3. y\ Mint a Messiást Mint a Messiást, úgy várják a Mónika show-t /7. Rendőrkutyák A rendőrségnél nélkülözhetetlenek a kutyák /8. 20 °C"rs Miskolc és Borsod-Abaűj-Zemplén napilapja KI AU blIAifil H 60. évfolyam, 100. szám. ÁRA: 69 Ft, előfizetőknek: 46 Ft ESHAPLÓ 2004. április 29., csütörtök Miskolc és környéke Milliárdok a foglalkoztatásra Miskolc (ÉM) - öt és fél milliárd fo­rinttal gazdálkodhatott tavaly a megyei munkaügyi központ a Decentralizált Fog­lalkoztatási Alaprészből, s 2 millió forint híján mindet felhasználták. Ez nagyon szép eredmény - jelezte a me­gyei munkaügyi tanács tegnapi ülését követően Kovács Ferenc, a tanács soros el­nöke. Mint mondta, egyben bizakodásra ad okot, hogy idén sem lesz ez másként. Pályázatok, programok, EMMA- Ebben az évben a Decentralizált Fog­lalkoztatási Alaprészből 4,7 milliárd forint áll rendelkezésünkre, ám különböző köz­ponti források révén (amelyekre pályáznia kell a munkaügyi központnak) a tavalyi­hoz hasonló összeget tudunk a megyei fog­lalkoztatás javítására fordítani - tette hoz­zá Szabó József, a megyei munkaügyi köz­pont igazgatója. A pályázatok és programok ismerteté­se mellett (ezekről a későbbiekben bőveb­ben is beszámolunk) az igazgató szólt a május 1-jén induló Egységes Magyar Mun­kaügyi Adatbázisról (EMMA), amelyről az elmúlt napokban már részletes informá­ciót közültünk, s közlünk még a következő időszakban is. 1 mi www.boon.hu http://forum.boon.hu Szóljon hozzá! A HÓNAP AJÁNLATA ^ A SZERENCSI SUZUKINÁL SUZUKI 2.004% Kamattal vásárolhat új Suzuki Ignis, Wagon R* vagy Liana gépkocsit- Klímás Suzuki felár nélkül, korlátozott darabszámban- 0% befizetéssel új hazai gyártású Suzukik részletre- hitelkonstrukciók egyénre szabottan- használt autók részletre 10% előleggel SUZUKI. A mi autónk Üzemanyagíogyasztás: 5.5-7.5 llter/100 km ____GO, kiboctártát: 130-175 g/km Az Ön márkakereskedője: Szerencsi Autó Kft. Szerencs, Gyár út 1 1. Tel.: 47/362-1 11. 361-490 Fax: 47/362-099 Mobil: 06-30/9982-077 e mail: suzukiszerencsQmconet.hu Nyitva tartás: h.—p.: 7.00—17.00, szó.: 8.00—12.00 Hirdetés tmmsmmzks. IS! 3501 Miskolc, Postafiók 351 ® (46) 502-900 Lakótelepi otthonok i a J a a a Ja a a a,a a a a a Ja a a a a Ja'a J J a Ja a J a a a Miskolc lakótelepeinek lakásai (2001 Összes lakás: Egyéb célra használt Kohászat: megszakadtak a tárgyalások Az oroszoknak nem aktuális a vásárlás, de legalább fizetést kaptak a dolgozók l Lépcsőn „MEN-nek” Nem V mennek, hanem hagyomá- ^ nyosan lépcsőt futnak a miskolci egyetemisták. Teg­nap megkezdődött a MÉN. (Fotó: Bujdos Tibor) .. Miskolc (ÉM - UM) - Meg­szakadtak a tárgyalások a DAM Steel Rt. Fa. felszá­molója és az orosz érdekelt­ségű Evraz Holding képvi­selői között. A világ tizedik legnagyobb acélipari óriásaként számon tar­tott társaság képviselői nem kí­vánták megindokolni a döntést, mint azt Kovács János felszámo­lótól megtudtuk, mindössze any- nyit tartanak publikusnak, hogy pillanatnyilag nem aktuális szá­mukra az itteni befektetés. Ugyanakkor tovább folynak a tárgyalások a Donbass képvise­lőivel. Ezzel párhuzamosan tegnap Miskolcra érkezett dr. Varga Jenő felszámolóbiztos, hogy át­vegye a felszámolás alatt álló Borsodi Nemesacél Acélgyártó Kft. ügyeinek intézését. Mint is­mert, a megyei bíróság április 24-én rendelte el a társaság fel­számolását, felszámolóként pedig a Vectigalis Általános Vállalko­zási Rt.-t jelölte ki. Mint azt dr. Varga Jenő felszá­molótól megtudtuk, a megyei munkaügyi központ együttmű­ködésének köszönhetően a Bér­garancia Alap terhére a CIB Bank Rt megkezdte a dolgozók márciusi munkabérhátralékának átutalását. Akinek a CIB Bank­nál van folyószámlája, már teg­nap megkapta a bérét, a más pénzintézeteknél számlát vezetők pedig a mai napon vehetik fel a fizetésüket. www.boon.hu http://forum.boon.hu Szóljon hozzá! Városunk Hjai: nosztalgia és plaza Akik távoznának, azok messze indulnának EM-VITA JJJJ^jJaa Jj'j'j J á Jj’J a A miskolci utak állapota a téma Miskolc (ÉM - HSz) - A miskolci fiatalok „idősebb” része szívesen emlékszik visz- sza a 80-as évekre, mig a mai tinédzserek jelentős há­nyadának a plazák világa je­lenti az élet napos oldalát. Mindez egy átfogó miskolci felmérésből derült ki. A Megyei Jogú Városok Szö­vetségének ifjúsági bizottsá­ga két napon keresztül Miskol­con ülésezett. Szerdán délelőtt a miskolci .városháza díszter­mében tartottak ülést, ahol Ko- vácsné Hajdú Andrea, Miskolc ifjúsági referense tartott tájé­koztatót A miskolci fiatalok 2003 tavaszán című kutatás ered­ményéről. A többség kritikus Ezt a felmérést a Gyermek-, If­júsági, és Sportminisztérium tá­mogatásával, a Nemzeti Ifjúság­kutató Intézet segítségével végez­ték el. Ebből kiderült, hogy a miskolci fiatalok körében a ne­gatív vélemények vannak túl­súlyban a városról. Pozitívum: iskolahálózat A húszas éveik második felé­ben járók erős nosztalgiával em­lékeznek vissza a 80-as évekre, amikor egy prosperáló iparvá­rosban, igazán jó volt Miskolcon élni, akkor valóban biztonságban érezték magukat. A mai tiné­dzserek számára viszont a pla­zák jelentik az élet napos olda­lát, szabadidejük jelentős részét ott is töl(ik. Pozitívumként említik meg az iskolahálózatot, a Miskolci Egye­tem nyújtotta helyben „végezhe­tő” továbbtanulást, a szép kör­nyezetet. A távozni szándékozók célállomásként leginkább Buda­pestet, a Dunántúlt és Németor­szágot jelölték meg. A kutatás eredményeire a ké­sőbbiekben visszatérünk. Miskolc (ÉM) - Ismét ÉM- vitára várjuk kedves olvasó­inkat. Ezúttal a miskolci utak állapota lesz a téma: a kátyúk­ról, a kátyúzás minőségéről, tartósságáról, a munka szer­vezéséről mondhatják el véle­ményüket. Arról is szó esik majd, hogy milyen jogorvos­latra lehet lehetősége annak, akinek autója az úthibák mi­att károsodott. Jöjjenek, kér­dezzenek, mondják el a véle­ményüket! A TARTALOMBÓL fllHHHBHI Időpont: 2004. május 4. (kedd) 16 óra __________________________ Helyszín: Miskolc Tropical Cafe, a Kazinczy utcán_______________________________________________ A téma: Kátyúk és kátyúzás____________________________________ Akik kérdeznek: a jelen lévő érdeklődők_________________________ Akik válaszolnak: Orosz Lajos alpolgármester, Nagy László, a polgármesteri hivatal osztályvezetője, Lévay István városházi főtanácsos, Porcsalmi Péter, a Hello Taxi ügyvezetője, dr. Fest András ügyvéd, dr. Varga József, az Autóklub alelnőke, valamint az Állami Közútkezelő Kht. Illetékese és az MVK Rt. munkatársa___________ A vitát vezeti: Puskár Tibor újságíró EBKM: 11,38% Érvényes: 2004. 04. 28-án. Most akár 1 millió forint lekötésével KONZUMBANK Miskolc, Széchenyi u. 18 Tel.: (46) 411-148 Miskolc, Ady Endre u. 16. Tel.: (46) 504-540 Hirdetés

Next

/
Thumbnails
Contents