Észak-Magyarország, 2004. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-31 / 76. szám

2004. március 31., szerda ÉSZM-MAGYARORSZÁG# INFORMATIKA / 7 Fáraók kincsei. Az egyiptomi kor­mány és az IBM között létrejött „Örök Egyiptom” nevet viselő együttműködésnek köszönhetően az egész világ számára hoz­záférhetővé válnak az egyiptomi történe­lem 7000 évének emlékei. Ezzel Egyiptom kulturális öröksége fontos lépést tett a vir­tuális világ felé. www.eternalegypt.org • • Az összeállítás ••• •••• az Informatikai és Hírközlési Informatikai és Minisztérium Hírközlési (www.lhm.hu) Minisztérium támogatásával készült. ÁTMENET A DIGITÁLIS VILÁGBA Aggyal irányított számítógép (Internet) - Trükkös digitális kamerá­kat, agyhullámokkal irányítható számító­gépeket és minden eddiginél okosabb mobilokat mutattak be az idén, a világ leg­nagyobb informatikai kiállításán. Az IT-piac legjelentősebb szereplői már számos bejelentést tettek a kiállítandó ter­mékeikről, ezért nagyjából sejteni lehetett, hogy kik lesznek az idei CeBIT kiállítás sztárjai. A tavalyi évhez hasonlóan az idén is a mobilitás volt az egyik legnépszerűbb téma, annak ellenére, hogy a harmadik ge­nerációs telefonok most sem jelentek meg tömegesen. A Nokia Communicator a( mobilok között elsőként támogatja a Wi- Fi elérést, míg a Philips egy változtatha­tó fókuszű lencsét mutatott be, amely pa­rányi mérete és olcsósága miatt hamaro­san a telefonokban is megjelenhet. Csendes PC és PSX Az otthoni szórakoztatásban egyre na­gyobb szerepet kap a számítástechnika, en­nek megfelelően a CeBIT-en számos kisméretű és csendes PC-t mutattak be, amelyek általában digitális videóként is használhatóak, támogatják a Dolby Digi­tal 5.1 hangrendszereket és játékra is al­kalmasak. A német Fraunhofer Intézet olyan eszközt mutatott be, amely az embe­ri agy és a számítógép között létesít köz­vetlen kapcsolatot: az EEG felveszi az agy­hullámokat, amelyeket egy tanulásra ké­pes számítógép elemez, majd digitális je­lekké alakít. Robotnővér kórházakban gyógyít (Internet) - Van-e olyan dolgozó, aki so­ha nem megy szabadságra, az év minden napján éjjel-nappal munkára fogható, rá­adásul hosszú szakmai gyakorlattal rendel­kezik? Az a kórházi „robotküldönc”, ame­lyet a NASA fejlesztői alkottak meg, mind­ezekkel a jó tulajdonságokkal rendelkezik. A robot az egészségügy számos terüle­tén alkalmazható, például gyógyszerek, or­vosi eszközök, laboratóriumi minták, ve­szélyes anyagok, leletek, röntgenfelvéte­lek, kartonok, vagy étel biztonságos szál­lítására. Az oldalt összeállította: N. Szántó Rita e-mail: rita.szanto@eszak.boon.hu Kitörési pont az ^bizalom kialakítása Az IVSZ.network, egy szociális háló alapú, interaktív kommunikációs webfelület Miskolc (ÉM - PÁ) - Az in­formatikai vállalkozások szö­vetségének küldetése kitöré­si pontok kidolgozásával, erőteljes lobbitevékenységgel kedvezően befolyásolni a ha­zai információs társadalom fejlődését. Ilyen kitörési pont az e-biza- lom kialakítása: a digitális alá­írás elfogadtatása, az internet­hozzáférés és az internetes tar­talmak témakörének bővítése. E gondolatok jellemezték az Informatikai Vállalkozások Szö­vetségének legutóbbi közgyűlé­sét. Ennek kapcsán esett szó az idei év legfontosabb programja­iról, így a tudás-intenzív gaz­daságfejlesztésről, az e-levátor program elindításáról, az IVSZ.network kiépítéséről - tud­tuk meg Jen Istvántól, az Infor­matikai Vállalkozások Szövetsé­gének alelnökétől, a miskolci M ................. A rendszer bizto­sítja az ÍVSZ vir­tuális kapcsolat tartását fórumok, chat, levelezés se­gítségével. Jen István elnök ...................................*...........................» Projen Kft. tulajdonos ügyveze­tőjétől. Elmondta azt is: az infor­mációs gazdaság tudatos építése az egyetlen reális lehetőség ar­ra, hogy Magyarország belátha­tó időn belül elérje az Európai Unió tagjainak átlagos fejletségi szintjét. Ezt segítheti az ÍVSZ, mint az info kommunikáció meg­határozó szereplőit tömörítő szervezet. E-levátor program A szövetség e-levátor program­jának célja, hogy strukturális alapokból kerüljön minél több fejlesztési informatikára és in­fokommunikációs projektre. Ugyanakkor kezdeményezik - az államigazgatás szereplőivel együttműködve - különböző pá­lyázati rendszerekkel, az ország európai uniós felkészüléséhez szükséges intézményrendszerek kialakítását. A közgyűléssel egyidőben indult el az úgyneve­zett IVSZ.network, amely egy szociális háló alapú, interaktív kommunikációs felület, amely először az IVSZ.hu oldal alól érhető el. Az adatbázis feltölté­sének és folyamatos karbantar­tásának célja a hazai infokom­munikációs piac kialakítása és használata, a közösség erőforrá­sainak kihasználása, iparpoliti­kai felmérések és ajánlások előkészítése. A rendszer biztosít­ja az ÍVSZ virtuális kapcsolat tartását fórumok, chat, levelezés segítségével, később itt elérhetők olyan szolgáltatások is, mint az európai uniós pályázatfigyelés, vagy a szakcsoportok és osztá­lyok kommunikációs felületei. http://lnformatlka.boon.hu \_J Olvassa el korábbi cikkeinket! Stratégiai cél a net-hozzáférés bővítése Nem várható, hogy az EU-átlagot rövid időn belül megközelítsük Távmunka Az internet-hozzáféréssel rendelkező háztartások aránya (százalék) Dánia 50,0 Grafika: tszakMagyarország (Internet) - Míg az Európai Unió országaiban a háztartá­sok 37,7 százaléka rendelke­zik internet-hozzáféréssel, addig Magyarországon ez a mutató jelenleg 8 százalék. Dániában, a távmunka szem­pontjából élenjáró országban ez az arány 50 százalék körül van. A távmunka infrastrukturális alapjának kiszélesítését, vagyis a számítógép és internet-hoz­záférés bővítését a kormányprog­ram stratégiai célként kezeli. Az egyéni eszközzel és hozzáfé­réssel rendelkezők aránya vár­hatóan a kormányzati ciklus vé­gére sem fogja elérni a fejlett eu­rópai országok szintjét. Bár a kormányzat speciális progra­mokkal - pedagógusok, egészség- ügyi dolgozók, közalkalmazottak - jelentős erőfeszítéseket tesz ezen a téren, felelősséggel nem vállalható, hogy az EU átlagot a kormányzati ciklus végére meg­közelítsük. Elérési helyek A távmunka-végzés szempont­jából célirányos megoldást je­lentenek a különféle közösségi elérési helyek: teleházak, tele- postaházak, könyvtárak, kultúr- házak, művelődési központok, közösségi házak, internet-ká­vézók. Ezek létesítésének támo­gatására több állami és önkor­mányzati program is indul, il­letve folyamatban van. Ezek a szolgáltató központok nem csak a távmunka helyet tudják bizto­sítani, hanem lehetőséget adnak különféle képzési programok le­bonyolítására. Magyarországon, hosszabb távon a jogszabályi fel­tételek hiányának felszámolása és a szabályozásban meglévő akadályok elhárítása alapozhat­ja meg a távmunka elterjeszté­sét. A nemzetközi tapasztalatok szerint munkajogi, munkaügyi, gazdasági és szociális ösztönző szabályozók kialakításával biz­tosítható a munkaadók megnye­rése. Uniós képviselet (Internet) - Az ÍVSZ a Magyarországon működő, részben vagy teljes egészé­ben informatikai profilú vállalkozások érdekvédelmi és érdekképviseleti szerve­zete. Az ÍVSZ magyarorszá­gi aktivitásán túl az Euró­pai Unió legnagyobb infor­matikai szervezetének el­nökségében (EICTA) is kép­viselteti magát, így tagjai­nak hatékony érdekképvise­letet biztosít az Unióban is. Tiszteletbeli elnök A legutóbbi közgyűlés el­fogadta azt az alapszabály­módosítást, miszerint mind­azon vállalkozások jelent­kezhetnek a szövetség tagjai közé, amelyek nem informa­tikai tevékenységgel foglal­koznak, de az informatikai ipar-, az informatikai vállal­kozások beszállítói, szolgál­tatói, illetve külföldön mű­ködő vállalkozások. A tagok szintén egyhangúan megsza­vazták azt a javaslatot, mi­szerint a jövőben minden valaha volt IVSZ-elnök sza­vazati jog nélküli tisztelet­beli elnök maradjon. Virtuális múzeum Miskolc (ÉM) - A Magyar Tudományos Akadémián mutatták be az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pályázati támogatásával megújult Képzőművészet Magyarországon elnevezésű webhelyet. A folyamatosan bővülő virtu­ális tárlat megújult szolgáltatá­sokkal várja a látogatókat. A di­gitális gyűjtemény - amely jelen­leg 431 művész és számos közép­kori ismeretlen mester összesen 5167 alkotásának digitális repro­dukcióját tartalmazza - a későb­biekben része lehet egy jól alkal­mazható műtárgy-adatbázisnak. Az oldalnak 1997-es elindulása óta több mint egymillió látoga­tója volt, akiknek négyötöde az angol nyelvű változatot tekintet­te meg. Ez is jelzi a magyar az interneten művészeti értékek iránti külföl­di érdeklődést, valamint azt a sajnálatos tényt is, hogy a ma­gyar műalkotások iránti hazai érdeklődés még nem jelentős. A megújult honlap elsődleges célja ezért az érdeklődés felkeltése. Teljes áttekintés A weblap bemutatja az egyes művészeti korszakokat, az alko­tókat, munkájukat és feltárja a művészettörténeti hátteret és összefüggéseket, lehetővé téve a magyarországi festészet és szob­rászat teljes vonulatának átte­kintését. A honlapon nem csu­pán képek reprodukciói tekint­hetők meg, de magyar és angol nyelvű műelemzések, valamint tárlatvezetés is segíti a tájékozó­dást. Oktatási, kutatási célra jól alkalmazható új eszköz az úgy­nevezett ikerablak-nézet, amely www.hung-art.hu 4* Vissza *;«$>■■ Ez a hely a magyarországi képzőművészet románkori kezdetektől a XX század közepéig terjedő időszakának bemutatására jött létre. Kérjük, tekintse meg a gyűjteményt. Az 1997 óta működő webhely tetújftásefe jelertt&s bővlese 2003-2004-ben < az ITP-20Í351 számú pályázat tét etében a ravttsufrtnek nyy n a képernyőt két részre osztva kintést, a műalkotások összeha­lehetővé teszi az egyidejű, egy- sonlítását. mástól független, gyorsabb átte- Tippünk: www.hung-art.hu

Next

/
Thumbnails
Contents